Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
P. Barisic: Virág és gyümölcs Zelk Zoltán• Emlék Tíz éve már... Gyalog mentem Szánerváraljára. Halk-suhogva jöti^ utánam az eperfák nyája. Tíz éve már... BmUSkszem meg, nem egyedül mentem. Szurokarcú szénégető jött szátían mellettem. Ö, ha oly szót tűdnél, toliam, ha tudnál oly rajzot, hogy megmutasd a világnak e füstlepte arcot, szőrrel vadult orrét, ftüét és fekete száját — a munkának, a nyomornak e borzalmas táját... Szótlanul ment mellettem es az eget nézte, honnan az alkony lecsapni készült, mint • vércse. Én nem szóltam. Mit mondhatnék, hogy megértsen engem? Tálán nem is tud beszélni mar emberi nyelven, tán csak a tűz szavát érd, a kormot, a lángot, s amit sziszegnek, sikongnak üszkös fahasábok... Ó, ha felgyújthatnám mostan — gondoltam — a tájat... s láttam mar, amint a lángok borzason szétszáttnak karmaikkal belekapnak az erdő hajába... állottam már, egyetlenegy iivöltéssé vatva szódnak hozzá. Szól a láng az- aláhulló pernye . Ha igy szólnék akkor talán (egertene engem ,.. így merengtem. Tíz éve már. > ziher váraljára mentünk s halkan jött utánunk az eperfák nyája. • A költő kötetben mőc meg nem jelent verse. SOMOGYI NFPLAP Hallatna Erzsébet NYÁR Bestartjwi ametásztszínű vízén messze vitorlák fehérlenek. Emitt. a sivaíkodó fürdőzóhad közepette szörfözni tanul egy fiatalember. öt nézi szakértő szemmel a parton ülő három. — Ez is ronggyá ázik, retire végre fönn tud maradni — sajnálkozik az egyik. — Ö beszél! — nevet a másik. — Képzeld: a múltkor egy holland vontatta ki. Kékxe-zöldre verte magát, és félig meg volt fagyva. Ha nem jön a holland, ott nyúlik ki a tó közepén ... Mind nevetnek. Az első megjegyzi: — Akkor veit alattam másodszor deszka. — Egy holland húzott Ití? — Az. Rendes pasas volt. És piszokul tud szörfözni. Odébb a fa alatt pecse- nyevőrösre égett német család falatozik. Magyar szalámit, zöldpaprikát, a maszek pékségből való foszlós fehérkenyeret, csörgő levű magyar őszibarackot. Túi a strandon a sétányon ott megy a francia kislány a hegyesfülű kutyájával, körülötte egész testőrsereg. ldevöröslenek a lugasok rózsái. rnil a fiúról, aíki ott a széldeszkával viaskodik, épp tegnap mesélték — egy ilyen Balaton-parti nyári faluban sokat tudnak egymásról az emberek —, hogy most jött haza Olaszországból. Farmerban, tornacipőben, vízhatlan hátizsákkal („már nálunk is kapható, sátor, hálózsák elfér benne”); három hétig csavargóit egy barátjával, mikor merre volt kedve. — Így utaznak a mai fiatalok — tette hozzá a mesélő, de a hangjában nem volt elmarasztal as, csak fájó irigység. A fiú, akit a holland húzott ki — meg a másik kettő, akik barátságosan kinevették — már elballagtak. Az Itáliát járt fiatalember pedig, Iáim, most éppen hosz- szan siklik a vízen. Meg fogja tanulni a fiú. Ezek a gyerekek mindent megtanulnak. Farmer, hátizsák, rágógumi, spanyol nyelv — máért éppen a windsurf állna ellent Holnapután talán ő húz ki egy hollandot... Egyszerre csak a múlíb<S elém tolakszik a Malac képe. Tekintélyes, köpcös figurája, ahogyan helyét foglal egy székben, és rövid lábait keresztbe teszi. Jól szabott, szürke öltönyét csodálja a ház népe. Ilyen anyagot nemigen látni a típusöltönyök és lódenkabátok éveiben. Malac rózsaszínű és méltóságteljes arcán el- ömlik fontosságának tudata. Tudja, hogy tisztelet övezi — olyan tisztelet, ami bástyának is beillik, mert kő- sziiárd anyagból épült: irigységből. Malac nem tudja. hogy' non, gyerekek Malacnak hívjuk őt. van neki tisztességes neve, ő „Izé eiv- társ” még az öreg viceház- mesternének is, aki hályo- gos szemmel csoszog ide-oda a hátsó lépcső homályában, és azt hiszi, Magyarországon még mindig király uralkodik. atec sokáig ott lakott a házban. Még akkor is, amikor én először olvastam Párizsról. Vasfüggöny lógott a nyugati határokon, s ez számunkra természetes volt, mintha egy folyó folyna ott, ősidőktől fogva. Akinek nem volt híres ember ismerőse — mondjuk, egy élsportoló —, az nem találkozott élőlénnyel, aki hírt hozott volna e függöny túloldaláról. És amikor ón Párizsról olvastam, megállt bennem a lélegzet. A könyv szerint ott is járnak vonatok, az orvosak gyógyítanak, a tanítók tanítanak, a gyerekek ordítozva rúgják a labdát és nyári estéken a poros aszfaltra hulló langyos esőben szerelmespárok csókolóznak. Igaz lenne ez? Izgatott lettem: hiszen itt van a Malac, bár sose figyeltem rá eddig, mert unalmas alak volt, de a felnőttek azt mondták, Izé elvtárs rendszeresen jár külföldre, Nyugatra is. Üzleteket köt. Vesz ott valamit vagy elad, hogy mit, a fene se tudja, de ez a munkája, ezért kapja a fizetést. Aki nem hinné, nézzen az öltönyére, a karórájára, az is onnan való... Hát oda- óvakodtam legközelebb, amikor Malac visszatért egyik ilyen útjáról. Járt-e Párizsban is, kérdeztem visszafojtott lélegzettel. Malac azt feledte, hogy „ajaj, sem is egysaer”. — És — kérdeztem wmo- rongva — mi van ott? Malac vállat vont, talán nem is feleit volna, de akkor a nagyok is ránézitek kérdően, mire ő összevonta a szemöldökét, és azt felelte: — Kapitalizmus. A kapitalizmust tanultuk az iskolában, de ahogy Malac kimondta a szót. baljóslatú, fenyegető sötétség jelent meg a szemem előtt. Mégis összeszedtem minden bátorságomat: — Milyen Párizs? — Nagy — felelte Malac kedvetlenül —; nagy, és piszkos. Később eszembe jutott, hogy talán nemcsak — ahogy akkor mondták — öntudatból válaszolt így, hanem mert így is hitte. Nem látott mást, talán nem is érdekelte. S végtére is: nem hazudott Párizs — aztán megláttam — nagy volt, és piszkos. És persze ezer színben ragyogott. És persze rétegekben rakódott rá a történelem; az üledékek mindenütt láthatóak. Emberek lakják, millióféle ember. Aztán sokáig elfelejtettem Malacot, alakja beleveszett a történelem újabbkori üledékeibe. Most mégis felbukkant itt, 1982-ben a Balaton partján, ápolt rózsalugasok, vörösre sült németek, hegyes fülű francia kutyák, w-indsurfös hollandok és farmergatyás magyar fiúk között, ebben a mézszánű fényben, amely a Badacsony lejtőin csordogál le és belefolyik az amúgy is szemkápráztató vízbe. Köpcös figurája a megtestesült anakronizmus. Még szerencse, hogy csak én látom őt. Ezek a fiúk itt halálra röhögnék magukat rajta. Meg persze, rajtam is, ha bevallanám, valamikor nem voltam benne biztos, hogy Párizsban vajon... Nevetséges is. Nevetséges, és szomorú. Kihevertük, és mégsem hevertük ki. Nemzedéktársam, aki az Itáliát járt fiúról mesélt, nem mutatta irigységét. Hangját mégis átütötte a fájdalom: az ifjúság, az így-úgy sikerült, de visszahozhatatlan utáni sóvárgás. Hálózsákban a puszta földön húszévesen lehet csak jót aludni, az öregebb derék megszenvedi, pecsenyepiros német turisták még mindig eszik a bő levű, édes magyar barackot. A fiú már délcegen feszít az ingatag széldeszkán. Puffatag gumicsónakban két kissrác evez arra. Integetnek. A szörfös fiú visszainteget, és elsiklik a vízen. Gyurkó Géza Az életérzés Povázsai panaszkodik. Rossz az életérzése. Pontosabban nem rossz, csaknem jó. De Povázsai meg is magyarázza, hogy miért fontos a különbség, hogy valami nem rossz ugyan, de nem is jó... — Miért fontos, és mi a különbség? — Nefiéz lesz ezt neked megmagyarázni. Felettébb nehéz. .4 te idegrendszered neutronjai politice nincsenek beállítódva a láthatatlan, de kiérezhető sugárhatásokra — magyarázta Po- názsai, és igaza volt. Az én neutronjaim egy szót sem értettek abból, amit mondott. — Igém. látom, nem ■énted. Hát gyerünk a példákkal. Van jó kenyér? Van. Any- nyit ■ írtatok mér «* újságokban, hogy ma már van jó kenyér. De van rossz is még. És én valahányszor kenyeret veszek, a kenyérbe harapok, mindig ott vibrál- tatom neutronjaimban az életérzést, hátha ez az a rossz kenyér, ami már alig van. Másnak alig, de nekem teljesen van a rossz kenyér. Rossz, de mégsem rossz, hanem nem jó... Világos? Folytatom ... Folytatta, Ha Povázsai belelendült, akkor ő még úgy is folytatta, ha senki sem hallgatta. •— Hogy miért rossz az életérzésem? Még pontosabban, hogy miért nem jó? Kapók egy idézést a tanácstól. Tanácstól idézést! Hát milyen legyen az. ember életérzése ilyp-nkor?' mézem a raeflazpfít&St-- az idézés \szö- vtdSr.:: Hahót .. Mintha a barátom hívrui meg ünnepi vacsorára. És ekkor mégis kezd nem jó lenni az életérzésem ... Amíg azt írták, hogy azonnal, mert három napon belül, addig káromkodhattam, bemehettem, odaverhettem az asztalra, szidhattam a tanácsot, az ügyintézőt, mindenkit... Most mit mondjak erre? Olyan, mint mikor a hóhér mosolyog. Gyanús ez az udvarias invitálás, felettébb gyanús... S lám máris érzem, hogy milyen kellemetlen az életérzésem... Világos mosi már? Megadóan bólintottam, mit tehettem volna mást. — És h ogy tudsz élni ilyen nyavajás életérzéssel? — Hát meglehetősen nehezedi, fájdalmasan, kilátás- tdtemfl, éüet öregem. Mert MAGYAR ÍRÓK KÜZDELME SALLAI ÉS FÜRST ÉLETÉÉRT A magyar ellenforradalmi hatalom 1931-ben a statárium kihirdetésével a dolgozók forradalmi mozgalmait, illetve a kommunista párt tömegbefolyásának növekedését akarta megállítani. Amikor 1932 júliusában az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának két titkárát elfogták, az országos méretű tiltakozás bizonyságát adta a kommunisták népszerűségének: a Statárium Elleni Bizottság például két nap- alatt tízezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze és tett le az igazság- ügymiiniszter asztalára. A rögtöni bíráskodás bevezetésének igazi okát a baloldali írók tudatosították • írásaikban, és a tiltakozó mozgalmak szervezésében is részt vettek. Nagy Lajos 1931-ben a kommunista Társadalmi Szemlében „Vigyázz, ha újságot olvasol” címmel maró hangú glosszában leplezte le a hivatalos sajtó hazugságait. A polgári radikális Századunkban írt cikke már címével utalt a statáriumot népszerűsítőkre: „Aki az akasztást szereti, rossz ember nem lehet”. A kommunista írók Front című folyóiratában megjelent „Ha a puccs sikerült volna” című tárcacikke egy jobboldali puccskísérlet résztvevőivel szembeni elnéző bírói’ magatartás bemutatásával bizonyította, hogy a hatalom urai csak a munkásmozgalmat tekintik ellenségüknek. Kassák Lajos köréinek színjátszói a munkásszínpa- dokon mutatták be azt a jelenetet, amelyben bankrablás! kísérlet miatt halálra ítélt munkanélküli munkás- fiatal és jobboldali puccskísérletben részt vevő katonatiszt börtönéletét ábrázolták — nyilvánvalóvá téve, hogy mind az ítéletet, mind fjedig a bánásmódot az osz- talyszempont határozta meg. A Munka című Kassák- folyóirat , cikkei pedig tényszerűéül, a politikai és gazdasági helyzet elemzésével tárták az olvasók elé a hazai és külföldi fasiszta erőknek a munkásmozgalom elleni tevékenységét. Kassák és köre ugyanakkor — a Magyarországi Szociáldemokrata Párt égisze alatt — mozgalmat kezdeményezett a munkásszervezetek és a haladó polgárság közös „akcióbizottságának” létrehozására. Jogos önvédelemből címmel kibocsátott felhívásukban megállapították, hogy „a statáriális bíráskodás politikai eszköz a nyomorba és kétségbeesésbe jutott proletariátussal szemben”. Az MSZDP vezetőségétől várták és kérték a statárium elleni mozgalom szervezését. József Attila gyűjtőivé — a statárium, illetve Sallai Imre és Fürst Sándor rögtönítélő bíróság elé állítása ellen — megvan, s azon a következő írók aláírása szerepel az övé után: Nagy Lajos, Gelléri Andor Elődre, ugyan most csak két példát mondtam, de mondhatnék az élet minden területéről ezer ilyen gyanús dolgot __ Ezr et? Tízezret... százezret... ötszázezret. Apropó ... Nincs elsejéig egy facér ötszázasod? — Nincs — feleltem lakonikusan, mert volt ugyan, de arra nekem volt szükségem, hogy jó legyen az életérzésem . .. — Na látod — sóhajtott Povázsai —, hát hogy erezzem én most magam? Ha tényleg nincs ötszázad, sajnálnom kell téged, hogy igy élsz, üy szegényen, hogy képtelen vagy még ötszázat is kölcsönadni egy régi barátodnak ... Ha van. de. még sem adsz, mit tehetek mást, tovább rendítem a hitem az emberbe, a korba, amely még a barátokat is szembeállítja a rút anyagiak miatt... Hát ' most mondd, milyen legyen ezek után az ember életérzése? — sóhajtott és nekivágott az életnek az érzései után. Reményik Zsigmcmd, Majoros István, Farkas Antal, Molnár Ákos és Berda József. A képzőművészek közül Kmetty János, Gráber Margit, Fenyő György, Be- reny Róbert neve olvasható az íven. Az aláírásgyűjtési akcióban nagy számmal vettek részt az ínye. Radnóti Miklós és Bálint György. vafamint barátaik e tevékenységéről Radnótimé írja emlékező soraiban: „A tátrai idiJJből a budapesti fe*. szültsegbe értünk haza, ami «Sallai és Fürst kivégzését megelőzte. Az ítélet elleni tiltakozásul aláírásokat gyűjtve jártuk az ismerősöket és ismeretleneket is, de némi, szemeket felnyitó agi- tációs eredménynél többet, sajnos, nem értünk el.” Tudni kell azt, hogy e gyűjtőívek megfogalmazói, terjesztői, aláírásgyűjtői ál aláírói egyaránt a rendőri üldözést, az ügyészi vádiratot és a bírói ítéletet vállalták e tettükkel. Illyés Gyula és Szimorti- desz Lajos — József Attila és Zsolt Béla társaságában — fogalmazta meg a statáriális tárgyalás előtti utolsó tiltakozó röplapot. A Dolgozó polgárok! Munkások! Gondolkozó emberek! megszólítása felhívásukban leszögezték: „a politikai ellentétek kötéllel való megoldása ellen ma és bármikor minden érzéklésünkkel es idegszálunkkal tiltakozunk ... Legyen vége a problémák kötéllel való elintézésének!” Végül pedig akcióra szólították fel: „Tiltakozzunk mindannyian ex igazságügyin inisztemél a készülő akasztások, a halálbüntetések ellen!" A röplap Bocsi György (Radnóti bátyja) akasztott embert ábrázoló rajzával jelent meg. A rajz alatt: SEGÍTS! volt olvasható. E röplapból a rendőrök Budapest külvárosaiból, Pécsről, Tatabányáról, Békéscsabáról és más helyekről küldtek példányokat a belügyminiszternek. Az ügyészség pedig vádat emelt szerzői ellen „sajtó útján elkövetett, a magyar állam ém a magyai- nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség” miatt. A három évig elhúzódó perben végül a Királyi Kúria Szimonkiesz Lajost és József Attilát találta bűnösnek, és pénzbírságra ítélte őket. A statárium és a készülő politikai gyilkosság ellen kibontakozó széles hazai és külföldi tiltakozó mozgalom nem tudta lefogni a gyilkosok kezét: 1932. július 29-ém a Horthy-éra vérbírósága — saját törvényeit is fölrúg«» — halálra ítélte Sallai Imrét és Fürst Sándort, s az ítéletet azonnal végrehajtották. E bűntett hatásáról személyes írói vallomások születtek. A kommunista harcostársak közül Gereblyés László és Pákozdy Ferenc ösztálybosszúra és a harc továbbfolytatására fel hívó verset írt. Illyés Gyula a „barbár kísértetek” által előidézett „vad meggyaláztatás” következtében benne feltámadó „testvérkapcsolat” érzését fejezte ki. Kassák Lajos, Kis Ferenc, Nádass József, Havas Endre és Forgács Antal búcsúverseiben a személyes és kollektív bánat, illetve gyász szólalt meg. Radnóti Miklós a gyász óráiban vallott érzéseiről majd egy évvel később a Tört elégiában idézte a két halottat: ... életem emlékei közt két férfi lóg két durva bitón s apró hajakkal sodrott kötél foszlik a. súlyuk alatt A prózaírók közül Gellen Andor Endre Ukránok kivégzésé cimű novellájában mutatta meg — allegorikus formában —, hogy milyen társadalmi légkörben folyt a «tűzdelem a két kommunista vezető életéért, s milyen hatást váltott ki kivégzésük. A magyar nemzet igazi érdekeit képviselő írók kiállása Sallai és Fürst életének védelmében a magyar irodalomtörténet megörökítésre és felmutatása» érdemes eseménye. M. Pásztor József
