Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

“ H « lí f Is U U I 4 KJ .A I , COiCSULJCICM 'K ; , ' ! 'N V » Árai 1,40 F! NÉPLAP 'A Z MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA NA K LAPJA XXXVIIL évfolyam, 128. szám * 1982. június 3., csütörtök Az NDK párt- és állami küldöttsége hazánkban­Kapcsolataink kiemelkedő eseménye Épili Q V3SÚt. Egymás után helyezik üzembe a Baj- kál—Amur vasútvonal újabb szakaszait. Körülbelül nyolc esztendő telt el azóta, hogy a Szovjetunió minden részéből önkéntes fiatalok ezrei indultak el a tajgai településekre, hogy a nehéz éghajlati viszonyok között hozzálássanak a több mint 3 ezer kilométer hosszú vaspálya építéséhez, amely az „évszázad építkezése” nevet kapta. Azóta több százmillió köbméter földet mozgattak meg' több ezeé kilo­méter műutat, nagy számú folyóhidat építettek II SZOT és a MTESZ vezetőinek megbeszélése Alkotó összhang A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának és . a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsánál! meghívására tegnap délelőtt hivatalos, baráti látogatásra — párt­ós kormányküldöttség élén hazánkba érkezett Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára. a Nemet Demokratikus Köz­társaság: Allamtanacsanak elnöke. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára; Losonczi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai. Rövid, meleg üdvözlés után Erich Honec- ker, Willi Stoph, a NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács el­nöke. es a küldöttség többi tagja a magyar vezetők tár­saságában gépkocsikba szállt, s diszmotorosok kíséreté­ben az ünnepélyes fogadta­Ottawábam folytatódtak a hivatalos tárgyalások Púja Frigyes magyar es Mark Macguigan kanadai kül­ügyminiszter között. A hivatalos tárgyalások első napjan a két miniszter nagy súlyt helyezett a szo­cialista és a tőkés orszá­gok közötti kapcsolatok problémainak megvizsgálá­sara, továbbá a leszerelés és az európai biztonság idő­szerű kerdeseire. A másfél órás megbeszé­lésen zömmel nemzetközi té­mákkal foglalkoztak. A hi­vatalos tárgyalások a két ország kapcsolatainak átte­kintésével folytatódtak. A kanadai külügyminisz­ter rgen kedvezőnek latja a magyar—kanadai kapcsola­tok fejlődését, s ebből ar­ra következtet, hogy orszá­gainknak vannak bizonyos lehelosegei a nemzetközi tás színhelyére, a Kossuth Lajos térre "hajtatott. Az Országiláz előtt. az NDK és a Magyar Népköz- társaság zászlóival díszített, téren a vendégek tiszteleté­re felsorakozott a magyar néphadsereg díszzászlóalja, s több ezer budapesti dol­gozó gyűlt össze a küldött­ség üdvözlésére. A Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György társa­ságában érkező Erich Ho- neckert, s a delegáció tagjait Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Ha­vasi Ferenc, Korom Mihály, Németh Károly, Óvári Mik­lós, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai; Sar­lós István, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai; Trautmann Rezső, tu Elnöki Tanács helyettes elnöke, Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, Faluvégi Lajos és Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettesei, Katona Imre, az Elnöki Ta­nács titkára, valamint a kor­mány több tagja s az álla­helvzet kedvező befolyáso­lására. A jelenlegi kivételesen bonyolult nemzetközi hely­zetről és a politikai párbe­széd fenntartásának fontos­ságáról szólt pohárköszön­tőjében az ottawai hivatalos vacsorán Púja Frigyes ma­gyar külügyminiszter js. Rá­mutatott, hogy a feszülteb­bé vált nemzetközi viszo­nyok között a politikai pár- beszedekre is alkalmat nyúj­tó találkozók szerepe nőtt. s a kétoldalú kapcsolatok ápolása az eddiginél is fon­tosabbá vált. Magyarország — hangoz­tatta a külügyminiszter — szívesen veszi a magyar— kanadai kapcsolatok fejlő-, dését, legyen szó magas szintű találkozókról, szak­értői együttműködésről, vagy egymás kulturális ér­tekeinek megismeréséről. mi. a társadalmi élet szá­mos más vezető képviselője fogadta. Jelen volt Szalai Béla. hazánk berlini és Rudolf Rossmeisl. az NEjK budapesti nagykövete. Ött volt az ünnepélyes fogad­tatáson a Budapesten akk­reditált diplomáciai képvi­seletek több vezetője, illet­ve tagja is. Kürtszó harsant. s a dísz­zászlóalj ' parancsnoka je- | lentést tett a magas rangú vendégnek. Felcsendült a Nemet Demokratikus Köz­társaság és a Magyar Nép­köztársaság himnusza, majd Erich Honecker Kádár Já­nossal együtt eliépett a disz- zászlóalj előtt. Piros nyakkendős úttörők virágcsokorral köszöntötték az NDK párt- és kormány­A megyét járva minden­felé gyönyörű gabonatáb­lákat láthatunk. Igaz. a nö­vényeknek az aratásig még heteket kell a szabad ég alatt átvészelniük. Akár egyetlen jégeső is keresz­tülhúzhatja a számításokat. A szakemberek még vélet­lenül sem mondják ki a re­kordtermés szót, mégis a levegőben van a gazdag aratás ígérete. Ha ez az ígéret teljesül, a zavartalan átvétel érdeké­ben minden eddiginél jobb együttműködésre lesz majd szükség a termelők és fel­vásárlók között. A közös érdekű feladatok megvitatása volt a célja a Gabonaíorgalmi és Malom­ipari Vállalat által tegnap Kaposváron rendezett ta­nácskozásnak. A megye minden részéből jött csak­nem száz gazdasági szak­embert Kékesi Jenő igazga­tó tájékoztatta a várható jó termes fogadásával kap­csolatos örömteli, ám feszí­tő gondokról. Tavaly a szerződésekben szereplőméi háromszorta több zabot szállítottak a (jMV telepeire. Az átvétel nem okozott volna annyi fejfájást, ha a gazdaságon kellő időben jelzik a halár­küldöttségének vezetőjét. Ezt követően a vendéglátók es a vendégek kölcsönösen bemutatták egymásnak Ma­gyarország és az NDK je­lenlevő közéleti vezetőit, s a diplomáciai testület meg­jelent képviselőit. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj dísz­menetével zárult. Tiszteletadással folytató­dott az NDK párt- és kor­mányküldöttségének prog­ramja ; a delegáció a Hősök terén megkoszorúzta a ma­gyar hősök emlékművét. Ezt követően koszorút helyezett el a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű talapzatán. A Szabadság téri koszorúzási ünnepségen részt vett Vla­gyimir Bazovszkij, a Szov­jetunió budapesti nagyköve­te is. Délután az Országház de- legácios termében megkez­dődtek a plenáris magyar— NDK tárgyalások. Kadar János vezette a magyar tárgyalócsoportot, amelynek tagja volt Lázár György, Havasi Ferenc, Marjai József, Berecz Já­nos. az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Nagy Janos külügyminisztérium) államtitkár es Szalai Béla. Erich Honecker állt az NDK tárgyalóküldöttségének elén, a delegáció tagjai: Willi Stoph, Günther Mit­tag. a Német Szocialista Egysegpárt Központi Bizott­ságának titkára, a NSZEP KB Politikai Bizottságának tagjai; Wolfgang Rauchfuss, a minisztertanács elnökhe­lyettese, anyaggazdálkodási miniszter, Oskar Fischer külügyminiszter. Günther Sieber, a NSZEP KB nem­zetközi kapcsolatok osztá­lyának vezetője es Rudolf Rossmeisl. (Folytatás a 3. oldalon) szemlék biztató tapasztala­tait. A pótszerzödések ide­jében történő megkötése idén azért különösen fontos, mert módot adna az ex­portszállítások ésszerűbb ütemezésére. A megyében rendelkezésre álló raktártér 260 ezer tonna termés el­helyezését teszi lehetővé. Emellett sejthetően legalább 60 ezer tonna bértárolás megszervezésére is szükség lesz. A betakarítással egy- idóben teljesíthető export­szállítások enyhítenék a tá­rolási gondokat. A Gabona Tröszt képvi­selője mondta el: ebben az ötéves tervben Somogybán a megelőzőnél jóval keve- , sebb, mintegy 33 ezer ton­nányi raktártér megépítésé­re nyílik mód. jóreszt a gazdasagok erjeének föl- használásával. Többek . kö­zött Marcaliban, Kapolyon, Szorosadon és Buzsákon épülnek, illetve fognak épülni ötezer tonnás tárhá­zak. Ez a fejlesztési ütem elmarad a terméshozamok növekedésének ütemétől. A tárolási feszültség tehát nem oldódik, s idén is szükség lesz a rég lebontásra érett szüksegtárolókra. Hasonlóak a gondok a szárítókapaci- tasnál is. A jövőre megépülő Tegnap a SZOT-székház­ban Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának és Fock Jenőnek, a MTESZ elnöké­nek vezetésével megbeszé­lést tartottak a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának, a Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szö­vetségének vezetői. Áttekintették a két szer­vezet áhal lóíS. májusában elfogadott együttműködési megállapodás végrehajtá­sát. Megállapították, hogy az, együttúTÜködés számos eredményt hozott. Az ipar­ági-ágazati szakszervezetek a szakmái ’ egyesületekkel, valamint a szakszervezetek1 megyei- tanácsai és a MTESZ területi szervezetei sok kö­zös feladatot oldottak meg. ,Az alkotó szakemberek el­ismertetése. az újítómozga­lom fejlesztése, a fiatal mű­szaki-gazdasági értelmiség legjellemzőbb példái a jó pályakezdésének segítése a együttműködésnek. kisbéri, bonnyai és siófoki szárítótelepek csupán sze­rény javulást hoznak. A búza átvételénél először tavaly bevezetett minőségi mérce a somogyias adottsá­gok között túlságosan szi­gorúnak bizonyult Hogy a megyében mindössze 224 tonna javító minőségű bú­zát sikerült átvenni, az utal arra, hogy az új ’ követel­mények megszabásakor job­ban kell számolni a . reali­tásokkal. Igaz ugyanakkor az is, hogy a minőség elöbb- utóbb minden ágazatban el­kerülhetetlenül az eredmé­nyesség előfeltétele lesz. Várhatóan 1984-tól a ter­melő üzemeknek garanciát kell vállalniuk szállítmá­nyaik sikértartalmáért. Az ezzel kapcsolatos előkészí­tő munkát Somogybán a GMV marcali és barcsi kör­zeti üzemei végzik. Mint az igazgató elmond­ta, a betakarítás kezdeti szakaszában napi 16—24 ezer tonna gabona átvételére lesznek képesek. Mindenütt hétvégeken is nyújtott mű­szakban fogadják a szemet, s ahol a feltételek adottak, az éjszakai átvételt is meg­szervezik. A szakemberek közül többen is szóvá tették, hogy Egyetértettek abban, hogy a munka fokozott összehan­golására, a két szervezet feladataiból adódó tevé­kenység egyeztetésére es fejlesztésére törekednek. Szükségesnek tartják, hogy a népgazdaság legfontosabb területein, elsősorban a ter­melő üzemekben állandóan és hatékonyan növeljék a szakmai színvonalat. Fon­tosnak tartják, hogy ■ az iparági-ágazati és területi szakszervezeti vezető testü­letek, illetve a MTESZ tag- egyesületet közös tevékeny­ségük súlypontját az üte­mekbe helyezzék. A SZOT és az iparági- ágazati, valamint a területi szakszervezetek a műszaki- gazdasági értelmiség érdek­védelmi és rétegpolitikaí feladatainak ellátásához a jövőben fokozottabban igénylik, fogadják és fel­használják a MTESZ és egyesületeinek, területi szer­vezeteinek információs jel­zéseit. a kaposvári nagymalom és a Nostra hovatovább meg­közelíthetetlen. A Nostrá- nak a következő hónapok­ban 10 ezer vagonnyi gabo­nát kell fogadnia. Aligha volt szerencsés a telepet az útfelbontásokkal -» épp az aratás küszöbén — eibari- kádozni. Ugyancsak kifogá­solták a résztvevők, hogy a korábbi években a minta- vételezést egyes telepeken iskolások végezték nem ép­pen szakszerűen. Az egyik meghívott arra hívta föl az üzemek képviselőinek a fi­gyelmét, hogy a jó termes minél gyorsabb betakarí­tása érdekében különösen nagy szükség lesz a gépek­kel jobban ellátott gazda­ságok segítségnyújtására. Tavaly akadtak példák, mikor az aratassal megcsú­szott gazdaság végsőkig halogatta a bérgépek igény- bevételét. A bérkombájno- zas többletköltsége pedig csupán töredeke annak, mint amennyi veszteséget a munka elhúzódása okoz. Elhangzott még, hogy hasznos volna, ha a munka megkezdései megelőző gaz­dasági kiskörzeti megbeszé­lésekre a GMV körzeti üzemvezetőit is meghívnák. B. F. Púja Frigyes kanadai tárgyalásai Kedvező lehetőségek Elbarikádozták a Nostrát Á gabonaátvétel örömteli gondjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom