Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-13 / 110. szám
A KERAVILL csomagküldő szolgálata (Budapest m.. Flóriás tér «—0., M») UTÁNVÍTTfL SZÁLLÍTJA a teis méretű, ihmrr teljesítményű NDKGYÁRTMÁNYT? centrifugát. Ara: SM n. Építkezik, építtetők figyelem! Épületek építését, átalakítását, felújításét, teljes bonyolítását vállaljuk tervezéssel, anyagbeszerzéssel. fuvarozással, rövid határidőre. UNIVERZUM- SPRINT COOP gazdasági munkaközösség, Stier István. Kaposvár Posta fiók 14«. Telefon: 12-72«. (««15«) Államosítás Iránban Miközben az iráni erők a határtól alig néhány kilométerre harcolnak az iraki csapatokkal, Hosszéin Mo- szavi iráni miniszterelnök fölelevenitette azt a korábbi teheráni tézist, amely szerint a háború csak az iraki rendszer bukásával érhet véget. A kormányfő ugyan akkor cáfolta azt a — főleg konzervatív arab körök által hangoztatott — vádat, amely szerint Irán támadást akarna indítani a Perzsa- (Arab)-öböl országai ellen. Többhónapos vita után az iráni parlament elfogadta a külkereskedelem államosításáról szóló törvényt. Ugyanakkor az alkotmány előírásaival összhangban kötelezte a kereskedelmi minisztériumot: ne tűrje el, hogy más országokkal fönntartott kereskedelmi kapcsolatok bármilyen formában is iráni függőséget vonjanak maguk után gazdasági, politikai vagy kulturális téren. 17-e után is hosszabbítsa meg az Argentina-eilenos tilalmakat, ha addig nem születik békés megoldás. A szankciók fenntartásáról hivatalosan a hét végén döntenek majd a „tizek” külügyminiszterei. Míg Nagy-Britannia továbbra is számíthat európai szövetségesei óvatos támogatására, Argentína a latinamerikai országokra támaszkodhat. Buenos Airesben bejelentették, hogy hivatalos argentínai látogatásra hívták Több jel mutat arra, hogy az amerikai diplomácia a Sinai-félsziget izraeli kiürítése után a maga módján szeretne továbblépni a köze l-keleti „rendezés” felé. Legalább ugyanennyi jel mutat arra is, hogy a Camp Da- vid-i amerikai koncepciónak ez a továbbépítése a térség realitásaiból következő leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Washington képviselője, Ronald Reagan különmegbí- zottja. Richard Fairbanks, Kairóba érkezve kijelentette, hogy az erdekelt felek „nem ülhetnek tovább babérjaikon'', vagyis a Sinai-kiürités után tovább kellene lépntök az eredeti Camp David-i okmány második legfontosabb pontja, a palesztin „autonómia” ügyében. Már a szó- használat érzékelteti az amerikai szándékok és a valóság között tátongó szakadékot: az olajfák árnyékéban, a Közel-Keleten a túlnyomó többség nem érzi valódi babéroknak azt, ami eddig Camp David jegyében történt. Az igazság az, hogy a si- nai-kiürítés után a térségben jobban vibrál a robbanással fenyegető feszültség, mint valaha. Az igazság az, hogy a Sí- cialista országok fórumai mindig is hangoztatták, hogy Camp David — az érdekeltek többségének kizárásával és elidegenítésével — nem jelenthet valódi megoldást. Ennek az állításnak az igazsága a Sinai kiürítés óta is napról napra bebizonyosodik. Szinte jelképes, hogy mennyi feszültség sűrűsödik az úgynevezett autonómiai- tárgyalások körül. Mindenekelőtt arról tata Lengyelország 3200 tagja van az újságíró szövetségnek Nem egészen két hónappal megalakulása után jelenleg 3200 tagja van már a Len»ebb-nagyobb sérülésekkel kórházba kellett szállítani. Moszkvában szerdán folytatta munkáját a Világvallások Békekonferenciája. A tanácskozáson csaknem száz ország mintegy ötszáz egyházi vezetője vesz részt (Telefonó — TASZSZ—MTI—KB) szó, hogy az ENSZ által is a palesztin nép képviseletének elismert PFSZ nem izraeli állami kereteken belüli autonómiát akar, hanem önálló államiságot és a legutóbbi véres zavargások újra bebizonyították, hogy ugyanezt kívánja a megszállt teiületck lakossága is. S Izrael már a tárgyalások színhelyének kijelölésével megoldhatatlan dilemma elé állítja Egyiptomot — és ezzel részben még Washingtont is. Kairó nyilvánvalóan szeretne kitörni a Camp David nyomán bekövetkezett elszigeteltségből — de úgy, hogy ne változtasson az elszigeteltség legfőbb okán, az egyiptomi—izraeli különbekén, illetve annak feltételein. Ez milyen ellentmondásos, sőt reménytelen vállalkozás, arra bizonyosság — egyebek között — Beginnek az a követelése, hogy a megbeszélések színhelye az önkényesen kinevezett fővárosban, Jeruzsálemben legyen. Mubarak tudja: ha etrre rábólintana, még az esélyét is elvesztené annak, hogy Egyiptomot egyszer újra befogadja az arab világ. Mubarak pedig pontosan ezt szeretné és úgy tűnik, az amerikai stratégia jegyében cselekvő ománi uralkodó közvetítéssel hajlandó neki segíteni ebben. Akkor azonban, amikor az arab világ vallási és politikai érzékenységét olyannyira sértő jeruzsálemi bekebelezés nyomán tovább nő a feszültség. amikor minden pillanatban várható egy Dél-lá- banon elleni általános izraeli támadás — nincs az a közvetítési kísérlet, amely sikerrel kecsegtethet, amely valódi babért ígér. n. r. A tárgyalásokon történt esetleges előrehaladást sugallják azok a Buenos Airesben elterjedt hírek, hogy az argentin külügyminiszter New York-ba készül. Nicanor Costa Mendez utazásának tervét hivatalosan nem erősítették meg. A diplomáciai tevékenység folytatásaként szerdán az esti órákban Perez de Cuellar ismét találkozik a brit diplomatával és az argentin külügyminiszter- helyettessel. A Közös Piac bizottsága javasolta az európai parlamentnek — a „tízek” testületének —, hogy az EGK egy hónappal hosszabbítsa meg az Argentína-ellenes közös- piaci szankciókat. Gaston Thom, a bizottság elnöke azzal indokolta a testület állásfoglalását, hogy szerinte Buenos Aires nem tett eleget a BT 502-es számú határozatának. Az európai parlament 131 szavazattal 79 ellenében és 11 tartózkodással megszavazta, hogy az EGK május Készülődés Falkland™... Képünkön: walesi katonák készítik elő fegyverzetüket a behajózás előtt a pirbright-i laktanyában meg Luis Herrera Campfns venezuelai államfőt. A venezuelai elnök a meghívást elfogadta, de a látogatás időpontját egyelőre nem tűzték ki. A hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodó brazil államfőt, Joao Baptista de Figueiredot szerdán fogadta Rondld Reagan amerikai elnök. Tárgyalásuk központi témája az argentin— brit viszály volt — részletek egyelőre nincsenek. SOMOGYI NÉPLAP gyei Népköztársaság Üjságíró Szövetségének. Az előző újságíró szervezetet, mint emlékezetes, azért oszlatták fel, mert a szükségállapot bevezetése előtti időszakban teret engedett szocialistaellenes, az állam érdekeit sértő tevékenységnek. Ennek a szervezetnek mintegy hat-nyolcezer tagja volt. Az újságírók új szövetségébe olyanok léphetnek be, akik legalább két éve fő állásban hivatásos újságírói munkát végeznek, s a szocialista sajtó követelményeinek megfelelő eszmei, erkölcsi alapon állnak. * * * Orkán söpört végig szerdán a délkelet-lengyelországi za- mosci vajdaság egyik körzetén. A vihar harminc lakóházat, és csaknem negyven gazdasági épületet használhatatlanná tett, nagyfeszültségű elektromos távvezetékeket szakított el. Az orkánnak szerencsére halálos áldozata nem volt. de öt embert 'kiFaik/and-válság Meghosszabbították a közös piaci szankciókat Argentína és Nagy-Britannia képviselői — akik egymással nem hajlandók szót váltani —, és a kapcsolatot köztük fenntartó ENSZ-fő- titkár szerdán egyaránt úgy vélekedett, hogy az argentin—brit tárgyalások fontos .szakaszba jutottak. Harci cselekményekről egyelőre nincsenek hírek. Az argentin képviselő, EnOlajfák és babérok ritjue R.os külügyminiszter- helyettes szerint most már a „lényegi pontok” megvitatása kezdődik. Sir Anthony Parsons brit ENSZ-nagykövet közvetve megerősítette, hogy a tárgyalások „felfelé ívelő szakaszban” vannak. Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár pedig arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi szakaszban minden esetleges félreértés végzetes lehet. A világszervezet vezetője kifejezte azt a reményét, hogy a hét végére a mostani szereplők elvégzik feladatukat. 01 asz keresrténydemokráda Hatalom, mindenáron Nehezen szállt fel a füst Rómában a kereszténydemokrata párt, a DC „pápaválasztó konklávéjáról”. A kongresszusi szavazás végül is azt eredményezte, hogy a voksok 51 százalékával Ci- riaco de Mita 54 éves politikusnak juttatta a főtitkári széket. A győztesnek — lo- vagiasan — elsőként Arnal- do Forlani, a párt volt elnöke gratulált, aki a konzervatív áramlatok támogatásával jelöltette magát. A DC kongresszusa több okból is megkülönböztetett figyelemre tarthatott igényt Olaszországon belül éppúgy, mint külföldön. A harmincöt éve megszakítás nélkül kormányon lévő kereszténydemokraták politikai irányvonalának meghatározása — még a mai gyengébb pozíciókból is — döntően befolyásolja a belső válsággal küszködő Olaszország sorsát. A krízis nem kerülte el a DC-t . sem, amely a mély megosztottság jegyében kezdte kongresszusát, Az olasz választók mintegy egyharmadának támogatását élvező kereszténydemokrácia tekintélye hanyatlott. A pártvezetés csúcsain lelepleződött korrupciós ügyek, a terroristákkal fenntartott kapcsolatok megingatták az eddigi jobboldali vezetés helyzetét. Tavaly júliusban pedig megtörtént az elképzelhetetlen: a második világháború óta első ízben nem kereszténydemokrata politikus a kormányfő, hanem a republikánus Spa- dolini vezeti a kabinetetAz ötpárti kormányban ugyan még mindig a DC a hangadó, a miniszterelnöki tiszt elvesztése azonban végleg megtört egy eddig érinthetetlennek tűnő politikai tabut. A DC kézzelfogható presztízsveszteségéből a többi párt is hamar levonta a következtetéseket. Üj politikai szövetségek, koncepció és új irányvonalak születtek. A kereszténydemokrácia hanyatlását és a kommunisták tartósnak ítélt kirekesztettséget felismerő szocialisták — Bettina Craxi vezetésével — nem tartják kielégítőnek jelenlegi részesedésüket a hatalomból. Craxiék igényt tartanak a kormányfői posztra és cserében hajlandónak mutatkoznak a DC-vel kettesben. esetleg kis pártokat is bevonva kormányozni. A kommunista párt viszont, a Moro halála után végbement jobbratolódás nyomán lemondott a kereszténydemokratákkal kötendő „történelmi kompromisz- szumról”, vagyis arról, hogy az ország választóinak mintegy 70 százalékát képviselő két nagy párt közösen .irányítsa Itália sorsát. A „történelmi kompromisszumot” felváltó kommunista elképzelés — a demokratikus alternatíva — már arra irányult, hogy a DC-t a hatalomból kirekesztve, a baloldali pártok jussanak kormányra. A mérleg nyelveként magukat nélkülözhetetlennek tartó szocialisták viszont a jelek szerint politikailag kifizetődőbbnek tartják, ha a meggyengült kereszténydemokratáknak nyújtanak jobbot, s így kevésbé rögös úton érkeznek el céljaikhoz. A szocialistákkal fenntartott kapcsolatok központi helyet kaptak a kongresszusi vitában. A DC jobbszárnya úgy vélte: csupán kettejük összefogása tarthatja távol a hatalomtól az Olasz Kommunista Pártot- A De Mita vezette győztes bal- sZárny viszont a Craxi pártjával fenntartott privilegizált viszonyban veszélyeket lát: a kereszténydemokrácia megállíthatatlan hanyatlásától, jobbracsüszásától tart A szocialisták előretörésének ellensúlyozására alkalmas eszköznek véli a jelenlegi ötpárti koalíció fennmaradását De Mita nem kerülte meg az úgynevezett „kommunista kérdést” sem: az új főtitkár szerint figyelemmel kell követni az OKP „fejlődését”, s a kormánypártoknak közösen kell elemezni a vele fenntartott viszonyt A kereszténydemokrata balszámy győzelme hosszabb távon bizonyára érezteti majd hatását a lehetséges kormányformulák kidolgozásában. Azt már jóval nehezebb megjósolni: hogy az intézmények, a terrorizmus és a gazdaság válságától sújtott olasz választópolgárok mikor és mennyit érzékelhetnek a még mindig meghatározó kereszténydemokrácia csúcsain történt változásokból. M. I„ Nagy-Britannia Szavazás a halálbüntetésről A brit parlament keddeh késő este ismét a halálbüntetés visszaállítása ellen foglalt állást. Utoljára erről 1979-ben szavaztak a képviselők: akkor 119, most 162 szavazatos többséget kaptak a kivégzés ellenzői. A szavazás „szabad" volt, azaz minden parlamenti párt képviselőinek lelkiismeretére bízta, hogyan döntenek. A halálbüntetés visszaállításának — jobbára konzervatív — hívei a közhangulat hatása alatt elszámították magukat: megközelítőleg sem kaptak annyi szavazatot, amennyit reméltek. A Közúti Gépeit» tó Vállalat Boglárielle, Szabadság liget nt t k alatt levő üdülőjébe szakácsot és felszolgálókat keres. Szükség esetén szállást és téli elhelyezést biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni az üdülő gondnokánál lehet: Boglárielle, Fonvődi út 4. sz. alatt. (60874) Kabusz Jordániában Knbusz %Boin Szard ománi szultán kedden megérkezett Járdát iába és még aznap este tógád ta őt vendéglátója, Husszein király. A két államfő az iraki—iráni háború és a közel—keleti térség legújabb fejleményeit vitatta meg. Kabusz ezt megelőzően négy napig Kairóban tárgyalt Mubarak egyiptomi elnökkel. Közös közleményt hoztak nyilvánosságra, amely feliszólítja Irakot és Iránt, hogy a szuverenitás elvének, valamint egymás jogainak figyelembevételével kerecsenek békés megoldást nézeteltéresedk. rendezéséire. Elveszett a Közép-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat Nagykanizsa MNB 493-02987 52 feliratú bélyegző. Használata érvenyteíen. Űgysrlntén érvénytelen minden számnélkflH Is. (86599) A tárgyalások fontos szakasza