Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

ül eredményt teremti ünnepe A termelés szolgálatában a Ka-hyb A Kaposvári Városi Ta­nács nagyterme adott ott­hont tegnap délután a Ka- hyb vállalat dolgozóinak, akik egymás utáni évben most ötödször gyűltek ösz- sze, hogy átvegyék a tilváló szövetkezeti társulás címek A bensőséges ünnepre el­jöttek a tag- és partnerüze­mek képviselői, a vállalatok, intézmények, a 'mezőgazda- sági főiskola vezetői, az elnökségben foglalt helyet Varga Péter, a Központi Bi­zottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Sugár Imre, a megyei tanács elnöke. Köttó Józsefnek., a *®ak- szervezefti bizottság titkárá­nak megnyitója után Kosa Ferenc, a közös vállalat igazgatója így kezdte ünne­pi megemlékezését: — Megtiszteltetés «»okkal együtt lenni, akik döntő részt vállaltak abban, hogy az elmúlt öt év során most ötödször találkozhatunk ilyen alkalomból. Tavaly azzal köszöntünk el egy­mástól: reméljük, jövőre is­méit ünnepi alkalomra gyűl­hetünk össze munkánk alap­ján, és íme, sikerült Kö­szönetét mondok ezért misv den kinek. Beszédébe* as igazgató visszatekintett az 1981-es év munkájának fő jellemzőire. Utalt arra, hogy a* elmúlt évben m 231 partnerüzem egymillió-hétszázezer vágó­sertést adott amelynek ér­téke megközelítette a hát- milliárd forintot Nagy je­lentőségű és a végzett mun­ka javuló színvonalát bizo­nyító tény, hogy a MÉM ér­tékelése szerint az országos ranglistán a Ka-hyb vállalat került az első helyre. To­vább javult a tenyésztői munka, a takarmányfel hasz­nálás, a tápsorok teljes vá­lasztéka állt már tavaly az üzemek rendelkezésére — és ez feltétlenül hozzájárult a hibridsertés képességeinek teljesebb kibontakoztatásá­hoz. Külön felhívta a fi­gyelmet a kedvező állat­egészségügyi helyzet tartá­sának nagy felelősségére; ezt a tennivalóit az idei év egyik legfőbb feladatának minősítette. Mint mondotta, az öt kiváló cím után az itt dolgozók még inkább tuda­tában vannak kötelezettsé­güknek, mely tömören há­rom szóban fogalmazható meg: a termelés odaadó szolgálata. — Megtisztelő megbízatá­som, hogy átadjam önöknek * kiemelkedő munka elisme­rését tanúsító oklevelet — mondta Varga Péter, a me­gyei pártbizottság első titká­ra — az örömteli sikerhez a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter, valamint a megyei pártbizottság ne­vében őszintén gratulálok. Köszöntő szavaiban Var­ga Péter utak árra, hogy nehezebb fettételek, fokozó­dó követelmények között ér­te el sorozatosan e címet • közös vállalat, s ez csak nö­veli az elismerés rangját Felidézte * kezdetet a* alapítók szándékát akik az­zal indították útjára ezt a kezdeményezést hogy a me­zőgazdaság egyik fontos ágazatában dinamikus fejlő­dés következzen be. — Ma már bizonyosság, hogy előremutató elhatáro­zás volt se — hangsúlyozta . és nyomban hozzá kell lenni, hogy napjainkban is ilyen kezdeményezésekre van szükség nemcsak a me­zőgazdaságban, hanem más területeken is. Méltatta a megyei pártbi­zottság első titkára a siker összetevőit, azt, hogy a Ka- hyb következetesen munkál­kodik a gazdálkodás ered­ményességének javításán, igyekszik alkalmazkodni a piac igényeihez, s nem utol­sósorban teljes körűvé fej­lesztette szolgáltatásait. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az üzemek jelzé­sei alapján egy ilyen kiváló közös vállalatnak is van még mit javítani tevékeny­ségén, és kérte, ezekre a jel­zésekre — éppen a jobbra törekvéstől indíttatva — reagáljanak érzékenyen. Az oklevelet azzal adta át Kosa Ferenc igazgatónak, hogy a sikerekből merítse­nek erőt, s még nagyobb szorgalommal munkálkodja­nak az idei feladatok ered­ményes elvégzésén. Ezután Varga Péter faze­kas Andrásnak, Straub Ist­vánnak és dr. Ender Györgynek miniszteri, dr. Bernáth Tibornak és Hor­váth Jánosnak TOT-kitünte- tést adott át. ölen kaptak vállalati kiváló dolgozó-jel­vényt. Kosa Ferenc igazgató záró szavaiban nemcsak őket és a jutalmazottakat köszöntötte, hanem azokat a nyugdíjasokat is, akik nagy tapasztalatukkal, hasznos útmutatásukkal jelentősen segítik a közös vállalat munkáját. Mint mondta: ezt a támogatást a holnap fel­adatainak elvégzésénél nélkülözhetik. Milliókat érő ötletek Újítók és újítások különböző üzemekben Harmadszor élüzem az A grober kirendeltsége BJWtelt m gek képviselői, a nyugdíja­sok, a gyesen levő kismamák az A gr ober Somogy megyei kirendeltségének tegnap ké­ső délután tartott ünnepsé­gére. Tízévi szünet után a közösség múlt évi munkája alapján harmadszor nyerte el az élüzem címet. Krasz- nai Vilmos főosztályvezető köszöntötte az ünnepi alka­lomra megjelenteket, az el­nökség tágjait, köztük Kaza- reczki Kálmánt, a nagyvál­lalat vezérigazgatóját, Ko­vács Bélát, a megyei pártbi­zottság titkárát, Tóth Ká­rolyt, a megyei tanács el­nökhelyettesét. Paksi Miklós, a kirendelt­ség főmérnöke nemcsak 1981, hanem az elmúlt évti­zed munkájának, erőfeszíté­seinek mérlegét is summáz­ta ünnepi megemlékezésé­ben. A tényekre ala­pozott beszámoló szinte minden mondatából kitűnt a kirendeltség következetes törekvése: költség- és ener­giatakarékos megoldások­kal, olcsó, célravezető beru­házásokkal segítsék a me­zőgazdaság fejlesztését. En­nek érdekében nagy gondot fordítanak arra, hogy javít­sák együttműködésüket a mezőgazdasági üzemekkel, a szakhatóságokkal. Figye­lemreméltó tény,' hogy no­vember óta hét energiara­cionalizálási és kilenc ga­bonatároló-pályázatot ké­szítettek díjtalanul a me­zőgazdasági üzemeknek, s ezek közül több már el is nyerte a meghirdetett támo­gatást. A múlt év munkájá­nak részletes értékelése után ■ sem w8tt.eid feladatokról szólt Paksi Miklós. — Tíz év hosszá Hő, a®- úta követelményben, színvo­nalban sok minden változott — mondta köszöntő szavai­ban Kazareczki Kálmán.' —, és a somogyi kirendelt­ség nagy erőfeszítéseket igénylő munka után méltán nyerte el a munkaverseny- ben a legmagasabb pontszá­mot, vele együtt aa élüzem címet A vezérigazgató legfőkép­pen annak a jelentőségét hangsúlyozta, hogy ez a kö­zösség képes volt a változó körülményekhez igazodva, az új követelményeknek megfelelően szolgálni a me­zőgazdaság fejlesztését Az oklevelet Eszterhai Sándor igazgató nagy taps kíséretében vette át a ve­zérigazgatótól, majd Tóth Károly kért szót A megyei pártbizottság, a megyei ta­nács, a MEDOSZ és a Te- szöv nevében köszöntötte az ünneplő kollektívát, hang­súlyozva, hogy a megye ag­rárágazatának számokkal is mérhető fejlődésében jelen­tős része van a megyei Ag- rober eredményes munká­jának. é. Az ünnepi termelési ta­nácskozás befejező szakaszá­ban az egyének és a kisebb közösségek eredményeit .méltatták. Miniszteri kitün­tetést kapott Spekker Antal, Kiváló Dolgozó kitüntetést Farkas Géza, Csendes Ká­roly és Varga Lajos. Bogó József, a megyei KlSZ-bi- zottság titkára külön kö­szöntötte a kirendeltség ak­tív, fiatal dolgozóit és ifjú­éért tévédíjat adott Al P» Ic­ai Mihálynak. Végezetül Asztalos Tibor azb-titkár, aki n SZOT dicsérő okleve­lét kapta meg. a szocialista brigádok kitüntetéseit adta át T. ML A mőszaki-szellenai al­kotások növekvő száma és értéke jelzi, hogy hazánkban az újítók és föltalálok szor­galma az ötödik ötéves terv­időszakban fellendült, s a fejlődés 1981-ben folytató­dott- A hasznosított újítások száma csaknem másfélsze­resére, a kifizetett újítási díjak összege * a hasznosí­tásból származó eredmény majdnem kétszeresére emel­kedett az előző tervidőszak­hoz képest. Egyes területe­ken azonban megtorpant, átmenetileg visszaesett az újítók aktivitása. Továbbra is kevés a munkavédelmi, a szervezési vagy a beruhá­zásokat könnyítő újítás. Az újítások elterjesztése rend­kívül lassú; a bevezetett újításoknak alig 1—1,5 szá­zalékát veszik át más vál­lalatok. Az újítók és felta­lálók május 15-i országos tanácskozása alkalmából az MTI munkatársad olyan vál­lalati példákat kerestek, ahol az újítók kezdeménye­zései „zöld utat” kaptak, a megvalósítással nem késle­kedtek. s így a vánt haszon sem maradt el. A Magyar Hajó- és Daru­gyárban ösztönzőleg hatottak a módosított feltételek. Az év első négy hónapjában csaknem 300 ötletet nyújtot­tak be a vállalat dolgozói, közösségei, azaz 25 százalék­kal többet, mint tavaly ilyenkor. Az exportra kerü­lő porláldaruk markolóihoz szerkesztett automata irá­nyítóegység például évente 1,3 millió forint hasznot hoz a vállalatnak. Eddig csak importból tudtak beszerezni ilyen vezérléseket. Az Egyesült Izzóban át­menetileg sem esett vissza az újítási kedv, a legutób­bi időben pedig tovább fej­lődött a mozgalom. Közre­játszott, hogy egy-egy ötlet megvalósulásának átlagos ideje egy hónapra csökkent Az egyik legsikeresebb idei újítást a szolgáltató ágazat dolgozói adták be. Lényege: a wolframgyártásnál kelet­kező 10 000 kalória f ütőér- lékű hidrogént megfelelő keverés után más üzemek fűtőenergiaként hasznosít­ják. A hidrogént eddig sza­badon a levegőbe engedték; ezentúl egy csőrendszer se­gítségével — amellyel kö­rülvették a gyártósorokat — a xenonlámpa- és a ke- ményüveggyártó csarnok kemencéihez vezetik az ér­tékes fűtőanyagot Így évi másfélmillió forintnyi ener­giát takarítanak meg. A Csepel Művek szolgál­tató-vállalatánál olyan Éjjel-nappal munkában — Jő! jött az eső — mond­ta dr. Kite Csaba, a topo­nári Kapos-táj Termelőszö­vetkezet termelési főmérnöke. — Mi ugyanis már a múlt hétfőn végeztünk a tavaszi munkákkal, minden mag a földben van. Április 21-én kezdtük a vetést a naprafor­góval 199 hektáron, és má­jus 3-án már a kukorica ve­tését is befejeztük. 858 hek­tárom termesztünk szemes, 350 hektáron pedig silóku­koricát. Végig, az egész idő­szak alatt éjjel-nappal dol­goztunk, 12 óránként váltot­ták egymást a traktorosok. Számunkra nem volt szom­bat, vasárnap, május elseje — egyetlen éjszakai műszak maradt csak ki, a szél miatt. A rendkívül szeles idő ugyanis meglehetősen meg­nehezítette a dolgunkat, kü­lönösen a növényvédelmi munkákat. De amikor lehe­tett dolgozni, mindenki — negyven ember — becsület­tel tette a dolgát kint a föl­deken, csak így végezhettünk időben. Igyekeztek pontosan, rész­letesen megszervezni a mun­kát, különösen a kukorica­vetést. — Percre pontosan időzí­tettünk mindent, akár a gyárban. A munkatervek elektromos vezérlést készí­tettek, amely elősegíti egyes nagy teljesítményű berende­zések üzembiztos működé­sét, lényegesen csökkentve az üzemzavarokat és az ál­lásidők A szolgáltatóvállalat kö­zössége a legeredményesebb csepeli újítók közé tarto­zik: egy év alatt különbö­ző ötleteikkel négymillió fo­rinttal növelték a vállalat nyereségét A Magyar Posztógyárban régi gond a gépek tisztítá­sa. Eddig kézi módszerekkel tudták csak megoldani, s hosszú időt vett igénybe, amíg a gépek minden zugá­ból eltávolították a szösz- möszöket, azokat az anyago­kat, amelyek szennyezik a készülő termékeket, egyben tűzveszélyesek, fékezik a gép forgó részeinek sebessé­gét és emiatt sok energiát fogyasztanak. Külföldi ta­pasztalatok figyelembevé­telével a gépészet dolgozói kidolgoztak egy tisztító és kenési módszert, s ezt máris alkalmazzák a kikészítő­üzemben, a szövődében és a fésűsfonodában. A gépsoro­kat csőhálózattal vették kö­rül, s magasnyomású leve­gővel kitisztítják, ugyancsak a magasnyomás alatt kenő­anyagokkal is bepermetezik a berendezéseket. A Hungária Műanyagfel­dolgozó Vállalatnál az év első négy hónapjában tíz százalékkal több újítást nyújtottak be, mint tavaly ilyenkor. A kifizetett újítási díjak ennél is nagyobb mér­tékben, 34 százalékkal emel­kedtek. Az egyik leghaszno­sabb újítást műszerészekből és villanyszerelőkből álló csoport készítette: autóin- i- kus akkumulátortöltő ég. - séget szerkesztett, s ezzel mindennap három ember munkáját helyettesíthetik. Az új készülék automatiku­san kapcsol a feltöltés után, s megvéd a tűitől téstől. A Nagykanizsai Építőipari Szövetkezet asztalosüze­mének dolgozói többmilliós beruházástól mentesítenék munkahelyüket olyan fűtő­rendszer megtervezésével, ■ amely csak 50 ezer forintba került. Fűrészporral és fa- hulladékkal üzemelő hőlég­fúvót terveztek a gázolaj - vagy pb-gázkészülékek he­lyett Korábban az ilyen hulladékot. — évente vagy 500 tonnát — kidobták. Az úi berendezéssel, a hulla­dékhasznosítással több tíz­ezer liter olajat lehet meg­takarítani. Mivel sok más fafeldolgozóüzem is alkal­mazni kívánja az eljárást, a kanizsaiak egy másik újí­tást is kidolgoztak — ezzel a sok,száz tonna íahulladé- kot, mezőgazdasági mellék- terméket tömörítik, brikette- sítik. több variációbem készültek, így akkor is tudta minden­ki, mit kell tennie, ha az időjárás keresztülhúzta az eredeti számításokat. Követ­kező nagyobb munkánk egyébként a szálas takarmá­nyok betakarítása lesz 237 hektárról; ezt a hét végén szeretnénk elkezdeni. A hét elejére a cukorrépa és a mák gyomirtását terveztük, de az eső miatt nem foghat­tunk még hozzá. A vetésszerkezetet a bv- ponári termelőszövetkezet­ben is a változó körülmé­nyekhez igazítottak, a ku­korica vetésterületének a rovására növelték a kalászo­sok, a nyári betakarítású növények területét. 1200 hek­táron termelnek most búzát árpát, zabot, 150 hektárral nagyobb területen, mint ko­rábbam. A területnövekedés­sel együtt a hozamok növe­kedését is tervezik. Az ener­giaárak emelkedéséből adó­dó hátrányokat a kukorica területének csökkentésével és az energiaköltségek leszorításával igyekeznek el­lensúlyozni. A szabályozó- J változásokból eredő „mí­nusz" még így is hárommil­lió forintot jelent a terme­lőszövetkezetnek. M. E. Kecskeméti híres nyomda Száznegyven évivel ezelőtt létesítették Kecskeméten az első nyomdát. (Szilády Ká­roly alapította.) A jogutód, a kecskeméti Petőfi Nyomda fiataljai most összegyűjtik a dokumentumokat, a még föllelhető egykori nyomdai berendezéseket, hogy kiállí­táson mutassák be az Alföld második legrégebbi nyomdá­jának történetét. A gyűjte­ményben helyet kapnak a múlt század legszebb nyom­tatványai, valamint az 1848- as szabadságharcnak a kecs­keméti nyomdában készített felhívásai és hivatalos ok­mányai. A régi kőnyomatos Egy múlt századi, helyreál­lított ' vágógép. Ezt még kczl erővel működtették nyomdai berendezéseket is­mét megjavítják, hogy egy- egy szép kiadványt az ere­deti módon készíthessenek el. A latin nyelvi alapítólevél, amelyet V. Ferdinand király adott ki 1840-ben A mai Petőfi nyomdában már csak egy régi gép: a kdnyv- boritó-aranyozó üzemel (MTl-fotó — Karáth Imre felv. — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom