Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-28 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESULJETEKI 1 Á, ' 1 ó Ara: 1,40 Ft Üíést tarlóit a Minisztertanács Helyzetelemzés A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett az 1982. évi népgazdasági terv végrehajtásának eddigi menetéről. A kormány a helyzet elemzéséből, s főleg a nemzetközi gazdasági feltételek rosszabbodásából levonható következtetések alapján a minisztériumokat és az országos hatáskörű szerveket arra kötelezte, hogy a tervezett célok eléréséhez tegyenek további intézkedéseket az exportképes termelés növelésére, az energiával, az anyaggal való takarékosság fokozására, a költségvetési és az egyéb kiadások mérséklésére. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta az 1981. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést, és egyidejűleg úgy döntött, hogy azt .az országgyűlés elé terjeszti. (MTI) 25 év© szilárd alapelv Tudományos tanácskozás a politikai főiskolán Kétnapos, ünnepi tudományos ülésszakot rendezett az MSZMP 1937 júniusi országos értekezletének negyed- százados évfordulója alkalmából az MSZMP politikai főiskolája, az MSZMP KB Párttörténeti .Intézete és az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete. A politikai főiskolán az ülésszak tegnapi megnyitó- • ján megjelent Űiari Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Győri Imre, az MSZMP KB osztályvezetője, valamint az 1937. évi pártértekezleten megválasztott Központi Bizottság több tagja. A tudományos ülésszakot Szabó József, a politikai főiskola rektora nyitotta meg, méltatva a partértekezlet jelentőségét a konszolidáció folyamatában és pártunk egész, azóta eltelt negyedszázados munkásságában. Kongresszussal felérő jelentőségűnek minősítette az országos értekezletet a párt történetében, majd rámutatott: a párt politikájának megújulása nemcsak azt jelente Ue, hogy felszámolta a marxizmus;—leninízmus, a szocialista építés általános törvényszerűségeinek dogmatikus és revizionista torzításait, hanem azt is. i/ogy ennek alapján felülvizsgálta politikájának vaiamelnnyi fontos területét. A változatlan stratégiai cél — a szocializmus alapjainak lerakása —- megvalósítására új koncepciót dolgozott ki, melynek központi eleme, hogy helyesen tudta alkalmazni a szocialista . építés általános érvényű törvényszerűségeit a magyarországi viszonyokra. . A megnyitó után Szabó Bálint, á Párttbrténeti Közlemények felelős szerkesztője tartott bevezető előadást a pártértekezletnek a magyar munkásmozgalom történetében betöltött szerepéről. A pártkonferencia sok tekintetben a múlthoz kapcsolódott. levonva a szükséges tanulságokat és következtetéseket, állást foglalt az állami és partéiéit, a gazdasági es kulturális munka valamennyi fontos kérdésében. Kétfrontos harcban megvédte és megerősítette az 1956. november 4-e után kialakult új politikai irányvonalat A további előadások a párt újjászervezéséről, az MSZMP fejlődését, politikáját annyira jellemző állandóságról és megújuló ké Véget ért a műszaki hónap Az MTESZ főtitkárának előadása Kaposváron Tegnap délelőtt Kaposváron véget ért a megyei műszaki és közgazdasági hónap. A záróeseményre a városi tanács nagytermében került sor, ahol Sugár Imre, a megyei tanács elnöke, az MTESZ Somogy megyei Szervezetének elnöke köszöntötte megyénk műszaki és agU'árértelnüségének képviselőit. Hangsúlyozta, hogy az idei műszála hónap újabb lehetőség »olt arra, hogy az egyesületi üléseken megvitassák az egyes szakterületeken dolgozókat legjobban foglalkoztató kérdéseket, az előadásokon, ösz- Bzejöveteleken megvitassák tapasztalataikat, s megismerjék a munkájuk során hasznosítható újdonságokat. A tegnap délelőtti rendelvényén ár. Tóth János, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek. Szövetségének főtitkára tartott előadást .arról, mi a műszaki értelmiség szerepe, feladata, melyek a lehetőségei a műszaki fejlesztésben. Beszélt a világgazdasági környezet változásáról, a változásokat előidéző, irányukat meghatározó tényezőkről. Azokról a korlátokról, melyek mindebből fakadnak. Lehetőségeinket tehát reálisabban kell fölmérnünk, Sokrétűbbek ' lettí* a világgazdasági rendező erők, éppen ezért új, súlyos gondok merülnek ieL A föld lakóinak száma 2000-ne várhatóan 6 milliárd lesz, töbosegük a fejlődő országokban el majd, ami egyúttal azt is jelenti, hogy még inkább fokozódnak a meglévő jövedelemkülönbségek. Ezekből következik az is, hogy még nagyobb gond lesz az élelmezés, sőt a környezetszennyezés miatt egyre inkább gondot fog okozni az ivóvízellátás is. A KGST-tagállamok esetében természetesen továbbra is a nemzetközi munkamegosztás lesz a meghatározó. A tőkés országokkal lé-^ pést kell tartanunk, aminek viszont elengedhetetlen feltétele a műszaki fejlődés, a mi esetünkben különösen az elek tronika, a biotechnika területén. A. fejlesztést viszont leginkább a piaci tényezők határozzák meg. Tény, hogy csökkenni fog a világkereskedelmi megrendelés, így a világpiacokon a pozíciótartás is jelentős erőfeszítésit igényel majd. Ezért fontos, hogy értékesebb termékeket állítsunk elő a meglévő nyersanyagok bő J, alapanyagokból- A főtitkár az innovációról, mint a fejlődés lehetőségéről szólt. Egyértelmű tehát, hogy a műszaki értelmiségre haMagyar-finn pénzügyi megbeszélések Május 24—27. között — Hetényi István pénzügyminiszter meghívására — hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott Ahti Pek- kala finn miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter. Vendéglátójával megbeszéléseket folytattak a két ország közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatok időszerű kérdéséiről es áttekintették gr. együttműködés további bővítését szolgáló elgondolásokat. Ahti Pekkalét fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. A finn vendég tegnap elutazott hazánkbólzárukba« is jelentős feladatok várnak. Ennex ellenei-e heiyaetük nem kielégítő, hiszen megoldatlan a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerés. Talán ez az oka annak is, hogy bár ötletgazda g ország vagyunk, a megvalósítás térén jóval szerényebbek az eredményeink. Ah- hocs, hogy számottevő változás történjen, elsősorban szemléletváltozásra van szükség, az alkotómunka jobb elismerésére, s nem utolsósorban a bér és kereseti szabályozórendszer átalakítására. Arra, hogy végre valóban megvalósuljon a teljesítmény szerinti bérezés, s a gazdasági fejlődésünkért sokat tehető műszaki és agrárértalmiség érezze munkája fontosságát; D. T. Havasi Ferenc budapesti építkezéseken Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának, tagja, a Központi Biaottság titkára tegnap felkeresett több budapesti kerületet, ismerkedett az ottani építkezésekkel. Csepelen a Központi Bizottság titkárát Maróthy László tájékoztatta a legfontosabb fővároisi tennivalókról. Részletesen szólt a budapesti kiemelt építési feladatokról, így a lakásépítések és -felújítások kérdéseiről, valamint a különböző intézmények — rekonstrukciójáról. Ezütán Hávásd- .Ferenc megtekintette a csepeli új városközpont, a csepeli szövetkezeti lakótelep építését, és néhány készülő lakást 10. pessegéről, a szocialista konszoHdáció bonyolult nemzetközi feltételeiről szóltak. Elemezték az MSZMP gazdaságpolitikáját a konszolidáció időszakában, valamint a gazdasági irányítás és a politikai rendszer fejlődését, Kiemelték a pórtértekezlet munkájából azokat a maradandó elemeket. amelyek negyedszázada fogalmazódtak meg és napjainkig, a változó körülményekhez igazítva, a párt politikájának, gyakorlati munkájának, vezető szerepe gyakorlásának alapelvei, A tudományos tanácskozás ma korreferátumokkal folytatódik. Terítéken a szőnyegek, a wzdimimim » Lakástextil Vállalat tatai gyárának mintatermében mintegy százötven különböző fajtájú, minőségű és színösszetételű szőnyeget zsűriztek. A Szabványügyi Hivatal, a Kermi. az Országos Piackutató Intézet és a Káf titkársága ipari esztéták közreműködésével ítélte meg, hogy melyik szőnyegre „illik” a Kiváló Áruk Fóruma minőségi jelzés. A tavaszi BNV végén Mérhető gazdasági siker Tegnap, a tavaszi BNV utolsó napján vásárnyitástól zárásig a nagyközönség látogathatta a. vásárvárost. A vásár mérlege: május 19. és 27. között, a BNV-t 320 ezren keresték fel, közülük 175 ezren a szakmai napok rendezvényeit. Sok vállalat a zárás napján kötötte meg az egyhetes tárgyalásokat zéró szerződéseket, megállapodásokat. A Videoton 80 millió rubelért különféle számítás- technikai rendszereket és úgynevezett periféria-egységeket adott el szovjet partnerének. A Nikex vasúti kocsikhoz szükséges szerelvények szállítására szerződött NDK-beli vállalatokkal. A Metrimpex kooperációt hozott létre a Kontakta és az osztrák Hauke cég között a magyar szabadalommal védett vízanalizátor közös gyártására, az amerikai vállalkozó az analizálás elektronikus egységét gyárija majd. Az Ikarus és a Mogürt egyik vásári üzlete alapján az év végéig 50 luxus kivitelű . távolsági buszt. jövőre pedig 150 csuklós városi járművet exportálnak Bulgáriába. Belföldi partnereikkel is szerződtek 1200 autóbusz jövő évi szállítására. Ugyancsak a Mogürt garázsfölszereléseket adott el. román, és autóipari műszerekéi., lengyel cégeknek, csehszlovák partnerétől pedig .132 tehergépkocsit rendelt. A Kismotor- és Gépgyár belföldi partnerekkel kötött üzletet; eszerint a vásáron először kiállított olajszűrő kocsikat, a Megéven keresztül hozzák forgalomba. Az idén ötve- net gyártanak belőlük a mezőgazdasági nagyüzemeknek. Sikert arattak pneumatikus kisgépeik is, a sorozatgyártást jövőre kezdik el. Üjabb kiállítók értékelték a BNV-n való szereplésüket. Viktor Ocserelyin, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a vásáron számos szovjet kereskedelmi küldöttség járt. Tárgyalásaik eredményeként összesen 225 millió rubel értékű export-, illetve importszerződést írtak alá. Ezek sorában kiemelkednek a magyar szerszámgépek, számítástechnikai berendezések és ha- j óipari gyártmányok berendezéséről létrejött üzletek. Előrehaladott tárgyalásokat folytattak továbbá híradástechnikai termékek kölcsönös szállításáról, és várhatóan a következő napokban ezekre 50 millió rubel értékű szerződést írnak alá. A lengyel kiállítók elmondták; 19 vállalatuk Az Ikarusz új, repülőtéri autóbusza. mindegyike üzleteket kötött. Összesen 50 millió rubel értékű megállapodásokat írtak alá; a Metrenex miniszámítógépeket;, a Bu- mar építőipari berendezéseket, az Elektrim és a Labi- mex elektronikus egységeket adott el magyar partnereinek. Tárgyaltak .a lengyelországi szabad termelőkapacitások kihasználásáról is. Körösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgatója a BNV-t értékelve elmondta: az idei BNV beváltotta a hozzá fűzött reményeket.; tájékoztatott,. közvetített és döntésre késztetett. Minden korábbinál, több külföldi szakember járt a vásárvárosban, adásvételi, piac- kutatási vagy a kooperációs lehetőségek megteremtésének szándékával. hármas megállapodás jött létre és jó néhány itt megkezdett üzleti tárgyalás már rövidesen konkrét együttműködéssé vált. A vásárszervezőknek az a törekvése, hogy gazdaságunk szerkezeti változásai, a gazdasági élet mozgásai a vásáron is lem érhetők legyenek, sikeresen megvalósult. Például a nagyüzemek mellett sok kisebb gazdasági egység is „piacközeibe” került. A vezérigazgató arról is elmondta véleményét, hogy napjainkban sok vita folyik az ilyen típusú szakvásárok létjogosultságáról, hiszen világszerte visszafogottabb a beruházási tevékenység és értékesítési gondokkal küzd a kohászat, a vegyipar és több más ágarat. A mostani BNV azonban ismét igazolta: érdemes szakkiállításokat tartani, mert ilyen fórumoknak mindenképpen szerepük van a piaci lehetőségek feltárásában. A sok üzleti tárgyalás, illetve üzletkötés is arra utal, hogy a magyar és a külföldi vállalatok egyaránt megfontoltabban ugyan, de a kapcsolatok és az együttműködés kiszélesítésére törekedjenek. Este 6 órakor a Rákóczl- induló hangjai mellett bezárta kapuit a beruházási javak 1982. évi- tavaszi szakvására. NÉPLAP XXXVIII. évfolyam, 123. szám 1982. május 28., péntek