Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-28 / 123. szám
ÜT A LESZERELÉSHEZ: Tárgyalás minden szinten Értelmiségi találkozó az Akadémián Kövessünk el mindent, s támogassunk mindenkit, aki következetesen á békéért, az emberiség megmentéséért, a magyar nemzet boldogulásáért fáradozik. Hiszünk abban, hogy józan ésszel és józan cselekedetekkel a béke megvalósítható — hangoztatja az a felhívás, amelyet a Tudományos1 Akadémián tegnap tartott értelmiségi találkozó részvevői fogadtak el. A dokumentum — amelyet az ENSZ közgyűlés II. leszerelési ülésszakára is el kívánnak juttatni — hangsúlyozza a magyar értelmiség felelősségét a szocializmus, a haza, a világ sorsáért, s hitet tesz amellett, hogy van lehetőség az atompusztulás megakadályozására. Az Országos Béketanács és a Magyar Tudományos Akadémia rendezte tanácskozás részvevői levelet intéztek a június elején kezdődő leszerelési ülésszak elnökéhez is. A találkozón részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Szentágothai János, az MTA elnöke megnyitójában ugyancsak a tudomány munkásainak különleges felelősségére mutatott rá, utalva arra. hogy a tudomány hozta létre azokat az ismereteket, amelyek karnyújtásnyi távolságba hozták az egész emberiség, de legalábbis mai civilizációnk végpuszlulasának lehetőségét. Ezért semmiképp sem véletlen. hogy a tudomány munkásai a világon mindenütt mind hangosabban emelik fel szavukat a bolygónk korlátozott erőforrásait és élő környezetünk ugya ncsa k véges teherbi rá-' sát máris súlyosan fenyegető, irracionális fegyverkezés ellen. Az értelmiségiek nem igénylik, hogy a földön elő és dolgozó százmilliók gondolatainak és érzéseinek fő szószólói legyenek. Mégis, ismereteink, tájékozódásunk es áttekintésünk folytán különös jelentősége van felelős cselekvésünknek a tekintetben is, hogy figyelmeztető szavunkat intézzük a világ sorsára befolyással bíró tényezőkhöz. Bevezető felszólalásában Berend T. Iván akadémikus a közelmúlt történelméből vett példával jellemezte a mai világhelyzet veszélyeit. Emlékeztetett arra, hogy az 1930-as évek nagy világHaderőcsökkentés Megtartották Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 306. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Stanislav Przygodski lengyel nagykövet rámutatott: a küldöttségek akkor fejtenének ki célravezető tevékenységet, ha hozzálátnának az első haderőcsökkentési megállapodás megszövegezéséhez, mivel ily módon — menet közben — tisztázni lehetne a meglévő nézetkülönbségeket is. A nyugati fél szóvivője újólag hangsúlyozta: az esetleges első megállapodás megszövegezésének csak akkor van értelme, ha az előbbre viszi a bécsi tárgyalások menetét. A következő plenáris ülést jövő csütörtökön tartják meg. gazdasági válsága hozzájárult ahhoz, hogy létrejöhettek a fasiszta terrorrendszerek. Már ezekben az években megindult a világ a háború felé. s a konfrontációban érdekeltek a fegyverkezést mindig valamiféle egyensúly helyreállítása, valamilyen pusztító igazságtevés álarcában folytatták. Az akkori és a mai helyzet között nem vonható párhuzam, ám egy tanulság mindenképpen megfogalmazható: az értelmiségieknek kötelességük az ész szavával, a józanság érveivel küzdeniök a pusztulással fenyegető irracionális eszmékkel. törekvésekkel szemben. Berend T. Iván szólt arról is, hogy napjainkban, amikor elért eredményeink megőrzése, további gazdasági és társadalmi előrehaladásunk feltételeinek megteremtése szinte sorskérdésként fogalmazódik meg, különösen fontos, hogy elhatározott reformjainkat, fejlődésünk céljait békében. nyugodt környezetben és egv egészséges nemzetközi kapcsolat- rendszerbe illeszkedve valósíthassuk meg; — hangoztatta. A találkozón, amelynek részvevői Budapestről, s az ország kilenc egyetemi és főiskolai városából érkezett ismert személyiségek, professzorok, kutatók, írók, színészek és .névtelen” értelmiségiek, fiatalok voltak, számos hozzászólás hangzott el, kötetlen, nyílt eszmecsere alakult ki. A vitában, amelyet Boldizsár Iván, az OBT elnök- helyettese vezetett, több felszólaló hangsúlyozta: a békemozgalomnak nemcsak a béke védelmét kell szolgálnia tevékenységével, hanem az államok 'közötti kooperáció, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért is fel kell lépnie. Miként megfogalmazták: a hazánkban megteremtődött nemzeti egység elválaszthatatlan az internacionalizmustól ; a magyar értelmiségieknek úgy kél! mun- káikodniok gazdasági, társadalmi reformjaink megvalósításán, hogy eközben a magunk dolgait a nagv ösz- szeftiggésekhéz is mérjük. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakának elnökéhez intézett levél kiemeli: a magyar értelmiségiek véleménye az. hogy az úgynevezett korlátolt nukleáris háború gondolata vagy önbecsapás, vagy demagógia. S hangsúlyozták azt is, hogy tágabb szülőföldünk, Európa, amely 37 év békéjét élvezi, most különösen veszélyes helyzetbe került. Az is kifejezésre jutott értelmiségi találkozónkon, hogy a magunk szerény súlyával mi magyarok is képesek vagyunk hozzájárulni az atomháború elhárításának bonyolult művéhez. A konfrontációnak és a fegyverkezés fokozásának szószólói — különösen az utóbbi másfél évben — erőteljes propagandát folytatnak a szocialista országok ellen. Azt hisszük, hogy a létező és eredményesen működő magyar szocialista társadalom valós megismertetése — nehézségeivel és gondjaival együtt — nyomós érve lehet a nukleáris fenyegetéssel súlyosbított hidegháborús hangulatkeltés ellen. E találkozón érvek és ellenérvek is elhangzottak, de egy kérdésben mind a 600 résztvevő egyetértett. E kérdés a leszerelés. S az út a leszereléshez: a tárgyalás minden szinten — hangoztatja a többi között a dokumentum. Lengyel pártvezetok találkozói A lengyel vezetésnek az a célja, hogy tovább enyhitse es megfelelő időben teljesen megszüntesse a szükségállapot korlátozó intézkedéseit, s velük együtt magát a szüicségaliapotot is. Ugyanakkor folytatja a következetes harcot a rend megbon- lói ellen. Ezt hangsúlyozta Miroslaw Milews.ki, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, aki Piotrków Trybunals- kiban a vajdaság rendőri, ügyészi es bírósági szerveinek képviselőivel találkozott. Mim mondotta, a csaknem hat hónapja tartó szükség- állapot alatt minden szinten megnyilvánult a hatalom következetes fellépése, de ez mindig az ,,aki nincs eile' nünk, az velünk van” elv alapján történt és történik. Stefan Olszowski, a politikai bizottság tagja, a kb titkára, egy bydgoszczi pártaktíva értekezleten kijelentette: a nemzeti újjászületés állampolgári mozgalma már elég erős és megfelelő társadalmi támogatást élvez ahhoz, hogy megkísérelhető legyen a mozgalom nagyközségi, városi, sőt talán vajdasági szintű koordinálása. A LEMP-ről sKolva hangsúlyozta, hogy a párt a lengyelországi szocialista társadalmi rendszer működésének nélk ülözhetetlen elemeMájusi üzenet Jelképnek is fölfogható, hogy Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök éppen az államszerződés évfordulójának hónapjában látogatott a Szovjetunióba. A huszonhét éve aláírt szerződés a független, demokratikus és semleges osztrák állam újjászületését jelentette, de nemzetközi értelemben még többet: az első gyakorlati lépések egyikét a hideg- háborús politika felszámolása,' az enyhülés irányában. A mostani szovjet—osztArbatov sajtóértekezlete Á csúcstalálkozóról Üj szovjet—-^amerikai csúcstalálkozó lehetőségeiről szólt Georgij Arbatov akadémikus, az ismert .szovjet Amerika-szakértő csütörtökön Masakvá ban megtartott sajtóértekezletén- Kijelentette: a Szovjetunió álláspontja szerint nem szabad el- siétett, nem kellően élőkéí! Falkiand-terv három szakasza Tegnap déli tájékoztatójában a brit hadügyminisztérium még az előző naD eseményeiről nyilatkozott és egy Puma típusú argentin helikopter elpusztításán kívül egyéb újabb fejleményről nem számolt be. Közben ismeretessé vált, hogy az argentin rakéták áltál kedden eltalált szállítóhajó, az Atlantic Conveyor személyzetének tagjai közül nem négyen, hanem kilencen vesztették életüket, köztük a hajó kapilánya is. John Nőtt hadügyminiszter még szerdán este, konzervatív képviselők előtt tett nyilatkozatában azt mondta, hogy a keleti Falk- land-szigeten partra tett brit erők „készen állnak” az akcióra, azaz a szárazföldi támadó hadműveletek megindítására. Haditudósítók szerint lehetséges, hogy ez a támadás már megindult. Margaret Thatcher miniszterelnök csütörtökön bejelentette az alsóházban, hogy a brit erők ..előrenyomulnak a San Carlas-i híduzftett találkozót tartani a két ország vezetőd között. „Egy ilyen találkozó túlságosan is kockázatos lenne” — mondotta. Arbatov hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozót kellően elő kell készíteni. Nem zárta 'ki annak lehetőségét, hogy az előkészületek során a kért ország külügyminisztere találkozzék egymással. Egy esetleges csúcstalálkozó napirendjéről azt mondotta, hogy azt „a. legjobb a részvevőkre bízni” — mésszoval nem tartotta szükségesnek az előzetes megállapodást a megvitatásra kerülő témákról. U gyanakkor nyomatékosan leszögezte, hogy a legfontosabb téma a hadászati nukleáris fegyverzet kérdése lehet- E téren a Szovjetunió nem a tárgyalások elnevezéséhez ragaszkodik, hanem ahhoz, hogy mindazt a pozitívumot megőrizzék, amely e kérdésben a korábbi megállapodások során létrejött. Arbatov szerint az Egyesült Államok politikájában jelenleg „skizofrén” jelenségek mutatkoznak: miközben az elnök csúcstalálkozót javasol. más magas rangú kormánytisztviselők folyta t ják a fegyverkezési kampány propagálását, újabb tömeg- pusztító fegyverek gyártását sürgetik. A londoni hadügyminisztérium közölte ezt a köpet, amelyen két brit hadihajó között a tengerbe vágódó argentin legiboinba víztől csere lakható. A brit Hermes repfilőgépszállító hajó fedélzetén a a támadásra készülő brit csapatok akciójához a bombákat készítik elő. főtől”. Részleteket nem mondott, de ez volt az első közlés arról, hogy a Falk- land-szigetek visszahódítá- , sát célzó szárazföldi hadműveletek megindultak. Egyebekben Thatcher asz- szony leszögezte, hogy az argen tinóknak, ha tűzszünetet akarnak, feltétel nélküli kivonuláson kívül nincs más választásuk. A szigetek jövőjéről szólva az angol miniszterelnök azt mondta, hogy az első szakaszban visszafoglalják a területet, a másodikban helyreállítják a brit köz- igazgatást, a harmadikban eltüntetik a háborús károkat, s majd csak ezután konzultálnak a szigetlakokkal arról, hogyan látják saját jövőjüket és nyugalmukat legjobban biztosítvarák tárgyalás újólag bizonyítja, hogy feszült nemzetközi helyzetben is van értelme a különböző társadalmi rendszerű országok párbeszédének, Nagyobb nyugati államok számára egyenesen példaként szolgálhat a szovjet—osztrák viszony, a kölcsönös megbecsülés és a bizalom, egymás jogainak és érdekeinek a tiszteletben tartása. A két ország kapcsolatában természetesen vannak és lesznek problémák, de —- miként Leonyid Brezs- nyev a vendége tiszteletére adott vacsorán mondotta — ezeket konstruktív módon oldják meg. Ugyanennek az építő eszmecserének a fontosságát emelte ki válaszában az osztrák államfő. Üzenet lehet ez a ver- sailles-i és bonni találkozójukra készülő vezető tőkés országoknak. Amikor Washingtonban érzékeltetik, hogy Reagan a bonni NATO-csúcsértekezleten ismét megkísérli majd lebeszélni atlanti, partnereit a. földgázüzletről, sokatmondó tény, hogy annak az Ausztriának az elnöke, amely 1968-ban a nyugat-európai országok közül elsőként vásárolt szovjet földgázt, moszkvai tárgyalásáról így nyilatkozik: „Országunk már TI éve együttműködik gazdasági téren a Szovjetunióval, de soha nem éreztük, hogy emiatt bármilyen politikai függőségbe kerültünk volna.” A moszkvai tárgyaláson Leonyid Brezsnyev nyomatékosan megismételte a Szovjetunió békeakaratát. Újólag kinyilvánította megegyezési készségét mindenfajta fegyverzet _ korlátozásáról és csökkenteséről. Az utóbbi napokban az Atlantióceán túlpartjáról szinten biztatóbb hangok hallatszanak a kglet—nyugati tárgyalást és a fegyverzetkorlátozást illetően. A mostani moszkvai májusi üzenet fényében megcsillan a remény, hogy a realitás és a józan megfontolás megint utat tőr magának a világban. K. G. MEGNYITJUK június 1-én Boglárlellén, a Rákóczi út 48. szám alatt viszonteladók részére önkiszolgáié raktárunkat Nyitva: hétfőn 10.30 órától 15 óráig keddtől—péntekig 9 órától 15 óráig Telefon: Boglárlelle 60T PIÉRT Kereskedelmi Vállalat (86662) „Csak egy kis emlék' NOSZTALGIA-SHOW a Latinca Művelődési Központban 19S2. június 3-án, csütörtökön este 6 órakoí Aradszky László, Ambrus Kyri, Kovács Erzsi. Sarosi Kati és a Yokers együttes fellépésével. Jegyek válthatók: az SZMT-székház földszint 53-as irodájában. Telefon: 14-100/153. (204686) '