Somogyi Néplap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-03 / 79. szám

Táncsics örökén

4 \

A Munkácsy-díjias szobrász

[Öetember

A „száguldó

fiúk címűt. Lírai, realizmuLegutóbb a dunántúli tar laton adott életjelt magáról. A közönség a Háború és a Trón című művét ismerhet-, te meg. Díiat kapott értük.

Munkásságát március 31-én Munkácsy-díjjal jutalmazták.

Szobrai Veszprémben, Ba- latonföldváron, Komlóp, Siófokon, , Mosonmagyaróváron, Kaposváron és Mikében láthatók. Évek óta sorsára vár az öntödében a Táncsics emlékére készült plasztika, amelyet annak a kaposvári gimnáziumnak udvarán állítanak föl, ahol tanulmányait végezte.

Elment Kaposvárról szerencsét próbálni. Elszánt fiú volt, néhány évi képzőművészeti előképzettséggel,

1961-ben szobrászként tért haza. Abban az időben még inkább igaz volt, hogy Somogy a festők hazája. Kétségekkel, mégis itthon, a szülővárosban telepedett le Bors István, a szobrász.

— Ügy kerültem a főiskolára, hogy a Somogy megyei szakkörben még olyan neveket sera hallottam a magyar képzőművészeti életből, miiit Borsos Miklósé. A művészeti információk csaknem teljes hiányával • kerültem Pestre — mondta egyik nyilatkozatában.

Borsos Miklós növendék«

■volt az iparművészeti főiskolán. Kettőjük találkozásának döntő szerepe volt.

— Az az emberi, szellemi magatartás, amit naponta éreztem, az számomra sokkal meghatározóbb volt, mint műveinek a hatása — vallotta erről a Művészet hasábjain.

Másik nagy élménye, Moore. Az angol szobrász formavilága ragadta meg.

Gyakran látom műtermében azt a fényképet, amelyet Görögországból hozott magával. Kurosz, Archaikus, meztelen görög ifjút ábrázoló szobor. Nern próbálta utánozni.

Mert egyszeri és megismételhetetlen. Tökéletes. És példa.

Több mint húsz- évi munkásság áll Bors István mögött. Megannyi saoborterve, saját öntödéjében kivitelezett kis- Mártírsirató plasztikák sorakoznak — még a pincében is. Bors István létezési formája az, hogy szobrokat csinál

Erről egyszer így beszélt: „Én szobrokkal tudora kifejezni felelősségemet, amelyet a világ dolgaival szem-» ben érzek. Ezt a felelősséget valahogy kJ kell fejeznem ahhoz, hogy jó lelkiismerettel tudjak szembenézni önmagámmal.” ,

Köztéri alkotásai tehetségét dicsérik. Megyénk egyik legszebb köztéri szobra a siófoki parkban áll. Mártírsirató. Modem pieta. Kéit játékos szobrát is ' említhetjük: a veszprémi Fiú kecskével és a kaposvári Játszó

sának kifejezői.

Egyre elvontabban igyekszik megjeleníteni mondanivalóját Á Vízparti formák című kisplasztika-sorozata már korábban sejtette, hogy erre vezet az útja. Kiteljesedni a Tavasz című kompozíció engedte. (Kaposváron az Arany utcai óvoda mellett láthatjuk.) Kevesen ismerik a mikei erdőben, a tó partján fölállított íjak című fa- és fémkombinációjú plasztikáját amellyel azt is vállalta: legyen a természeté az a mű, amely őt illeti.

Emléket állítani régtől

szokás. Nemcsak szobrászok tették. Megszülettek a Dó- zsa-keresztek, történelmünk, életünk összefoglalói.

A homfoglaláskorig Is vtsz- •zamehetünk Bors István- naL Kaposvári szökőkútjának (Ságvári liget) motívumai e körből való emlékeket. idéznek. Ötvözi ezeket a motívumokat az ősi népszokás, az alakoskodás bemutatásával is..

Pályája összefoglalójának !s lehet tekintem a Táncsics emlékére készült nagyméretű plasztika tervét; reméljük, hamarosan méltó helyre kér ÜL Formájában láthatók a Dózsa-keresztek, a huszadik század forradalmai és’ megaláztatásai, a zaklató világ. Táncsics szavait öntötte rá: — „Minden erőmet, tehetségemet arra fordítottam, hogy magyaí hazánk az európai nevezetes országok sorában méltó helyét foglaljon el; hogy a magyar név a nagy nemzetek neved között tisztelettel említtessék”.

Horányi Barna

Közéleti emberrel ülök

szemben az öreg plébánia- épület egyik szobájában. Odakint a falon emléktábla örökíti az utókorra a mártírrá lett előd, Simon pap emberségét. A folyosón kép.

Beszélgetőtársam, Révai József főesperes erős testalkatú pmber. Ötvennek vélem, s kiderül: hatvanöt tavasz szállt el mellőle. Tiszta tekintete üveglencsék mögül pillant rám. Ügy gondolom, azt a szürke öltönyt, amelyet visel „papi civilnek” hívják. Élete több, mint figyelemre méltó: közdolgokban otthonos, pátriájává lett megyéjéért tenni kész ember. Energiatelepe kimeríthetetlen, mert belső szükséglet tölti fel újra és újra. Mesziről érkezett Somogyba.

— Dévecserben születtem, a Somló tövében, ahol „a világ legjobb bora terem”. Somogynak csak egy kis csücskét ismertem meg nagykanizsai gimnazistaként, Iharos környékén táboroztunk egyik nyáron. Másodszor akkor érkeztem Somogyba, amikor a so- mogyszentpáli, nagy beteg plébános ideiglenes helyettesének küldött a püspök.

— Minden kezdetben ott a folytatás. így volt ez Révai József életében is. Van, aki nem papként, hanem sportemberként ismerte meg önt.

— Valóban. Ügy gondolom, hogy szép eredményeket érhettem volna el tíz- próbázóként, ha akkor 'egy diák előtt olyan lehetőségek nyíltak volna, mint ma. 12,9 alatt futottam a százat, tizenegy méteren felül löktem a súlygolyót, a gerelyem és a diszkosz 43 méterre szállt a kezemből... Gyerekkoromtól futballoztam; az MTE ott akart tartani Kanizsán, de akkor már élethivatást választottam.

K bécsi Pázmáneum ban

végzett. Káptalantóti, Bala- tonfüred, Veszprém volt a további állomás: káplán,

hitoktató, papi zsolozsmavezető ... Átvette a Papi Nyugdíjalap vezetését, igazgatója lett az egyházi nyomdának, könyvkereskedésnek, üzleti- f elszerelés-gyárnak; Budapesten is voltak egységeik. Az államosítás után nem sokkal — 1950. május 13-án — Somogyszentpál következett. Budapest és Veszprém után egy falu, amelynek akkoriban még kövesútja, villanya, jó vize sem volt. Több zsúpos ház, a templom, a parókia a háború nyomait viselte. Azzal a

Táncsics emlékére 1

IRIGYSÉG

T

ornáca*, verandáé ház,

tágas udvar. A'■konyhában ebédnél ül a gazda és a legidősebb fia.

— Jó étvágyat az ebédhez! — mondom egy kis röstell- kedéssel, hogy étkezés közben aavámpm őket. De semmi baj. Tálasék nyíltszívű emberek, azt se bánják, ha valaki „véletlenül” a fazekukba néz. És az az igazság, hogy érdemes most abba belenézni. A húsleves szín- arany.

— Aki ilyen levest tud

főzni — jegyzem meg —, azt lakodalmakba szokták hívni szakácsnőnek.

— Ami igaz, az igaz — mondja idősb Tálos Gyula leplezetlen büszkeséggel. — Ez az asszony tud főzni.

'Méltósággal néz a feleségére. \

— Hát hogyne tudnék — szól Tálos néni —; nem nagy dolog, ha van miből.

— És -most van.. —• mondom.

— Jól néznénk ki, ha nem

volna. Ennyi emberrel..: Mit szól hozzá, még mindig úgy férfira főzök. Az em- :reme‘n kívül a három nagy -amra. Nem akarnak megsülni, a büdösek, a szent- k se, pedig rámférne már j kis nyugalom. A lábaim -gyre nehezebben bírják; -"-’t nincs ám megállás . i férfi mellett, elhiheti.

De hát, Tátja, egyik sem

akar menyecskét hozni a házhoz, hogy könnyítsen rajtam.

A legidősebb fiú a tányérjába mosolyog, nem szóL

— Egy ilyen nagy darab,

erós ember és nem akar

megnősülni — korholja az anyja. — Persze fordul felém — azt nem mondhatom, hogy rossz gyerekék. Gyula a vízgazdálkodási társulatnál, a középső fiú az erdészetnél, a legkisebb a vízügynél dolgozik. Sosem volt rájuk panasz. Nem hoznak szégyent a fejünkre, ezt meg kell hagyni. Istifenem, jó nekik’ itt, együtt Szépen beszélnek velünk, szeretik, ha együtt a család,» Hát . istenem ... Amíg bírom, csinálom.

— Van egy lányunk is — szólal meg az öregember. — ö a legkisebb, negyvenkettőben született Marcaliba ment férjhez.

Gyula bácsi „elölszántó” béres volt az uradalomban, négy villás Szarvú ökröt hajott.

— Hét-nyolc máasás ökrök voltak — mondja.

— Ez aztán értett hozzájuk — szól az asszony. — Nem véletlenül volt elölszántó béres.

— Nemcsak a szavamból, a mozdulataimból is értett a jószág — mondja önérzetesen az öreg.

— öt kilométernyire volt a rideg gulya — folytatja az asszony —; oda küldték ki mindig ezt az embert, hogy válassza párba az ökröket Rábízták a betanításukat is. Nagy tisztesség volt...

Erre már föláll az öregember. Alacsony, kemény állású; még mindig erős ember benyomását kelti.

Azt mondja:

— Szól egy napon az intéző: no, Gyula, ha a nevét is. ki tudja szántani érré a tarlóra, azt mondom, le a kalappal. Nem olyan nagy dolog az, intéző úr, felelem. Hát ha nem nagy dolog, akkor csinálja meg, mondta. Megcsináltam. Szépen, akkurátusán kiszántottam a T-t, meg a Gy-t A nevem kezdőbetűit. Nahát, Gyula, Csóválta a fejét az intéző, sok helyen megfordultam én már,- de ilyen béressel, mint maga, bizony, nem találkoztam. \

— Hogyan éltek akkoriban?

Szemében kialszik a fény.

— Hát arról jobb nem beszélni — mondja, és visz- szaül az asztalhoz.

— Hajnali háromkor kelt, ötkor már befogott — mondja az asszony.

— És hány órát volt kint az ökrökkel?

Az öregember mosolyog.

— Nem-látástól nem-látásig. Ezt így mondták annak idején.

Negyvenöt után nyolc hold

szántót, két hold kaszálót kapott.

— Hogyan gazdálkodott az egykori elölszántó béres?

Hunyorít, hátradől a széken.

— Jól. Két holdban uradalmi búza volt./ Learattuk, lett egy kis gabonánk. Szóval aratással kezdtük a gazdálkodást.

Elégedetten nevet

— Ez a gyerek — int zimankó® üstökű fia felé — akkor már igen köpte a markát hogy kaszálni akar. No, mondom, hát kaszálj; legyen meg az örömöd! A legnagyobb baj az volt hogy két. családnak jutott egy ökör. Az első évben így

szándékkal éflcezett, hogy

visszatér a városba.

— Megfogott magának az én népem, ez a szorgalmas, jó nép. Befogadtak; egyre jobban éreztem a szeretet sugárzását. Harminchárom éves voltam akkor. A búcsúkor már én vezettem a

Somogyszentpál—Rendőrválogatott mérkőzést. Edzője lettem a csapatnak, s az is maradtam tizennyolc évig. Egész csapatokat tudtam vinni a szpartakládokra, amelyeken magam is eredménnyel szerepeltem: a járásin első lettem súlylökésben, a megyein harmadik. Volt úgy, hogy az egész futballcsapatot másodmagam- mal fuvaroztam át motorkerékpáron a kéthelyi „örök rangadóra”.

Minden falugyűlésen, minden rendezvényen kezdettől ott ván, hogy a közjóért hallassa szavát. A Hazafias Népfrontban a megalakulása óta tevékenykedik, kezdetben alelnök volt. Marcaliban a városi népfront tagja, részt vesz a népfrontbizottság megyei ülésein. Ötödik éve titkára a Somogy megyei Papi Békebizottságnak. Nem tudok rá jobb szót, mint ezt az általam kreált nem hivatalosat: életember.

Csoda, hogy amikor 1979 októberében a marcali plébániát is rábízták, egy fiatalasszony egész Somogyszentpál véleményét kifejezve „rátámadt”: miért hagyja el őket? Nem hagyta. Ma is ott él a felújított épületben, onnan jár be a városba. De az 1300-as Ladát vasárnaponként látják Gombán, Horvátkúton, Nikién is, Bizén és Boronkán minden második vasárnap, Gyótán évente háromszor. Két káplánnal látja el a tennivalókat. Tagja a Veszprém megyei Egyházi Gazdasági Bizottságnak. Somogybán két főesperesség van, őt 1979- ben nevezte ki a püspök se- gesdi főesperessé, ötvenkilenc plébánfSvdl. Kefirenként egyszer el kell jutnia mindegyikbe. Révai József a „száguldó pap".

— Nehéz lesz rá válaszolnia, mert úgy gondolom ezek után: szabad időből van „ a legkevesebb. Mivel tölti?

— Természetesen olvasással. Nagy magánkönyvtáram volt, de mivel akkoriban még községi nem létezett Szentpálon, én kölcsönöztem a falunak. „Elolvadt” ez ír könyvtár. Most már van szép kultúrház, könyvház ott. Németül, magyarul olvasom a „szakirodalmat”, de nagy kedvelője vagyok a szépirodalomnak is. A régiek közül már gyerekkoromban „felfaltam” Jókait, Vernét, sőt Cronint... Ma a nemrég elhunyt Ignácz Rózsa, illetve Moldova műveit szeretem, keresem. Van még valami, amiről nem beszéltem. Azt az óriási területet, amely a szentpáli parókiához tartozott, eladogattam közcélokra: orvosi rendelőre, orvoslakásra. Háromszáz négyszögöl szőlőt megtartottam, és amikor a szemek .kádba kerülnek, onnantól én kezelem Őket.

Révai Józsefet 1972/73-ban tiszteletbeli kanonokká, most József-napra pedig címzetes préposttá nevezte ki a veszprémi püspök.

A terveiről kérdezem.

— Somogyszentpálon restaurál tattam a templomot, modemizáltattam a plébániát. A marcali plébániából épp most költözünk át ideiglenes helyünkre: ezt az öreg, vizes épületet felújítják. Segítőkész a város. Szeretném, ha a többi, rossz állapotú templomot is rendbe tudnánk tétetni.

— Közelebbi tervek? — kérdezem más hangsúllyaL

Érti, elérti a kérdést.

— Leruccanok Zalaegerszegre megnézni a ZTE—Ferencváros mérkőzést...

Leskó László

Színházi bemutatók

Fejes Endre új drámáját, Az Angyalarcút először a budapesti Radnóti Színpad mutatta be. Most arról kaptunk hírt, hogy a kecskeméti Katona József Színház társulata is játssza Szőnyi G. Sándor rendezésében. Az ismert televíziós rendező, aki a művészeti vezető posztján áll a kecskeméti színházban, a címszerepet Kovács Zsoltra bízta. Borvoltunk. Azután éladtuk azt

az egy ökröt, az árán meg vettünk két kisebbet. Igyekeztünk, megvolt bennünk a jóakarat, összedugtuk a fejünket, töprengtünk, hogy vigyük valamire. Megmutattuk, hogy a volt cseléd sem alábbvaló senki fiánál. Mert, tudja, beszélték ám abban az időben széltébe-hosszába, hogy hiába adnak nekünk, cselédeknek földet, nem nekünk való az. Mert a cseléd világéletében parancsra

dolgozott, mások mondták meg neki, mit hogyan csináljon, de hogy miért, azt pem mondták neki. A jó gazdák beszélték ezt annak idején.

— Butának, nézték az ember gyerekét ■— bólogat az

asszony.

őse felejtem el —

folytatja az öregember —, egyszer az or- r /.ágút mellett szántottam, már a saját földemen. Arra . in két gazdaember, két hí- ott képű zöldkalapos, fogaton. A lovaik fényesek voltak, mint a hajnalcsillag, rengett rajtuk a hús. Mondja az egyik a másiknak (a szél a fülemhez sodorta a szót): nézd, milyen szép ökrei vannak a büdös cselédnek! Higgye el uram, csak úgy sárgállottak az irigységtől,

Szapudi András

báth Ottilia, Varga Katalin, Ábrahán^ Edit, Monyók Ildikó, wJablonkay Mária, Vajasi Tünde alakítja az Angyalarcú körül forgolódó nőket. Az előadás díszleteit Csikós Attila vendégként tervezte. A bemutató sikeré hozott.

Debrecenből is új bemutatóról kaptunk értesítést. Ott a Csokonai Színház társulata a Hungária Kamaraszín- házbán játszotta el Kocsis [ István erdélyi író Megszám- láltatott fák című drámáját. Kocsis a teljes, az értékes életet élő embert állítja központba, s arról ír, hogy cselekedni az igazságért sohasem késő. A darabot Léner Péter állította színpadra, a főszerepet Sáfközy Zoltán játssza. Rajta kívül fontos feladatot old meg Markovits Bori, Csikós Sándor és Köti Árpád is.

Darvas József Részeg eső című drámájának bemutatására a veszprémi Petőfi Színház vállalkozott. Ezt a színpadi művet először tizenkilenc évvel ezelőtt a Nemzeti Színházban láthatta a közönség. Most Pethes György rendezte meg, Joós Lászlóra, Demjén Gyöngyvérre, Szoboszlay Sándorra bízva a főbb szerepeket. A pécsi Nemzeti Színházban ősbemutatót tartottak a közelmúltban. Brecht egyik átdolgozását, a Dobok és trombitákat vitték színre Vas Zoltán Iván vendégrendezésében. Az előadás stílusa a groteszkbe hajlik. A darab központjában a XVIII. századi függetlenségi harc egyik epizódja áll. Lukács József, Füsti Molnár Éva, Tomanek Gábor, N. Szabó Sándor is játszik a Brvcht- müben.

SOMOGYI

NÉPLAP