Somogyi Néplap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-02 / 78. szám
Mvnleanéfkffl/ek DetroHbem Záróközlemény a prágai titkári találkozóról Le Duan kitüntetése Marttá László nyújtotta át Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a vietnami pártkongresszuson részt vevő magyar küldöttség vezetője csütörtökön átnyújtotta Le Duannak, a VKP KB főtitkárának a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített zászlórendjét. A kitüntetést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a vietnami forradalom előmozdításában. a nemzetközi munkás- mozgalom egységének szoro-v t.abbra fűzésében — a két ország, a két nép kapcsolatai elmélyítésében szerzett érdemei elismeréséül, 75. születésnapja alkalmából adományozta Le Duannak. Ugyancsak csütörtökön nyújtották át Le Duannak országaik legmagasabb állami kitüntetését a kubai, a lengyel, a csehszlovák, a bolgár, az NDK pártküldöttségeinek vezetői. A Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnöksége a Szuhe Bátor érdemrendet adományozta Le Duannak, Truong Chinhnek és Pham Van Dongnak. A mongol kitüntetéseket szerdán adták át • • • Csütörtökön elutazott Hanoiból a magyar küldöttség. A delegáció részt vett a Vietnami Kommunista Párt szerdán zárult V. kongresz- szusán. (MTI) Március 59. és április 1. között Prágában tanácskozást tartottak a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak pártszervezési kérdésekkel foglalkozó titkárai. A tanácskozáson részt vettek.: Georgi Ata-naszov, a Bolgár Kommunista Párt KB titkára; Mikulás Veno, Csehszlovákia Kommunista Pártja KB titkára; Jósé Romon Machado Véntura, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Sopha Knot- phouthone, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának osatáyvezető- helyettese; Kazimierz Barci- kowski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Szam- pilin Zsalanazsav, a Mongol Népi Forradalmi Pánt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Horst Dohlus, a Németh Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Constantin Dasca- lescu, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára; Iván Vaszil- jevics Kapitonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB titkára, Vu Anh, a Vietnami Kommunista Párt. Központi Bizottságának tagja. A tanácskozás munkájában részt vettek a központi bizottságok illetékes osztályvezetői, osztályvezető-helyettesei és Konsztantyin Zárodon, a Béke és Szocializmus folyóirat főszerkesztője is. A tanácskozáson beható véileménycserére került sor arról a növekvő szerepről, amelyet a pártalapszei'veze- tek töltenek be a testvér- pártok politikájának és kongresszusi határozatainak magva tósí tásába n. A tanácskozás részvevői egyöntetűen megái lapították, hogy pártjaiknak a társadalomban, a szocializmus és kommunizmus építésében betöltött vezető szerepe annál teljesebben érvényesül, miinél hatékonyabban tevékenykednek a pártalapszer- vezetek. Megfelelő felkészültségük és munkájuk egyik forrása a párt tekintélyének, és nagymértékben segíti, hogy megvalósuljon a politikai irányvonal, amelyet minden párt a konkrét feliételek és sajátosságok figyelembevételével a marxista—leninista elmélet alkotó alkalmazásával alakít ki. A tanácskozáson rámutattak, hogy az alapszervezeteik tevékenységének sokoldalú fejlesztése különösen nagy jelentőségű a tömegkapcsolatok erősítésében, a testvérpártok kongresszusai által kitűzött nagy feladatok megvalósításában, amelyen a szocialista közösség országainak népei munkálkodnak. A tanácskozás résztvevői tájékoztatták egymást arról, hogy mit tesznek, a párt,- a la pszer vezetek politikai- szervezeti megerősítéséért, munkájuk továbbfejlesztéséért, a gazdasági és kulturális építésben betöltött szerepük növeléséért Hangsúlyozták a pártalapszervezetek és a kommunisták felelősségét a politikai nevélő, felvilágosító munkában, a jó munkahelyi poRitSkai légkör kialakításában. Fontos feladatként jelölték meg, hogy a pártalapszervezetek segítsék a dolgozók munkahelyi és közéleti aktivitásának kibontakozásót, erősítsék. a közösségi szellemet és az elvtársi együttműködést Megvizsgálták, hogy az alap- scerveaetek hogyan töltük be politikai szerepüket a dolgozó közösségekben, hogyan segítik a dolgozók bevonását a termelliés, az állami és társadalmi élet irányításában, miként alakul együttműködésük a szakszervezetekkel, az ifjúsági és más tömegszervezetekkel. A tanácskozáson méltatták a pártalapszervezeteknek azt a tevékenységét, amely- iyel hozzájárulnak a tömegeknek a szocialista hazafi- ság és az internacionalizmus szellemében való neveléséhez, a szocialista országok és pártjaik barátságának és együttműködésének elmélyítéséhez, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott közös harchoz. A felszólalók nagy figyelmet fordítottak, az aiapszer- vezetekben folyó pártélet kérdéseire ameuy rendkívül fontos tényező a párt eszmei. politikai és szervezeti .egységének erősítésében, a párttagság ösaetételémek minőségi javításában, a párttagok pédam utalásában, a pórtdamokrácia fejlesztésében es a pártfegyelem megszilárdításában. A tanácskozás résztvevői elemezték a felsőbb pártszerveknek az alapszervezetek irányításában szerzett tapasztalatait. Hangsúlyozta k, hogy javítani kelt a pártbizottságok irányító tevékenységét, amelytől nagy- . mórtékben függ a pártszervezetek, a párttagok aktivitása. A tanácskoeás szívélyes, bánáti légkörben, az egyenjogúság, az internacionalista szolidaritás,- az egység és az össze ionok ioS g szellemében • zajlott le, A testvér-pártok küldöttségeinek vezetőit, köztük Németh Károyt csütörtökön délelőtt fogadta Gustáv Husik, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köztársasági elnöke. (MTI) A Szocialista Internationale elnökségi ülésén Willy Brandt üdvözli Olof Palmet, volt svéd kormányfőt, a Svéd Szociáldemokrata Párt vezetőjét Mrs. Kirckpatrick kínos helyzetben Az elmúlt hetek véres ciszjordániai eseményeit megélénkült diplomáciai tevékenység követi. Az arab külügyminiszterek tuniszi tanácskozása egyértelműen a palesztin felszabadítási mozgalom támogatásáról döntött, felszántva az arab államokat hogy nyújtsanak segítséget az izrael-elleni fegyveres akciókhoz. Az arab egység azonban nem teljes. A határozattal egyidöben Libanon és Jordánia kifejezte fenntartásait a területén elrendelhető mozgósítással illetve az onnan kiinduló katonai akcióval szemben. Az arab külügyminiszterek ismételten az ENSZ-hez fordultak. Felhívták a világ- szervezetet: léptessen életbe büntető szankciókat Izrael ellen, amiért brutálisan elnyomja a megszállt területek lakóit. A tuniszi tanácskozás ezzel együtt elítélte a Tel Avivot feltétel nélkül támogató Washingtont is. Ékesen beszél erről a minapi eset: Jeane Kirckpatrick asszony, az USA ENSZ-képviselője, jelenleg a Biztonsági Tanács soros elnöke, ilyen minőségében egyszerűen nem volt hajlandó fpgadni Labib Zehdi Tera- z\i-t, a PFSZ New York-i hivatalos megfigyelőjét, Így tqtt annak ellenére, hogy a palesztin szervezetet az ENSZ — és a BT-tagjainak túlnyomó többségé a palesztin nép egyedüli jogos képSOMOGYI NÉPLAP — viselőjének ismeri el, sőt diplomáciái kapcsolatot tartanak fenn a PFSZ-szel. Kirckpatrick asszony arra hivatkozott hogy az ő országa nem ismeri el a PFSZ-t. Csakhogy Kirckpatrick asz- szonyhoz nem mint USA-ál- lampolgárhoz, .hanem mint a Biztonsági Tanács elnökéhez fordult, .s' a diplomatanő tudta jól: a palesztin képviselő éppen arról akarja őt tájékoztatrli, hogy a felszabadítási szervezet elfogadja a BT-ben beterjesztett ír javaslatot, amely ugyancsak felszólítja Izraelt a ciszjordániai helyi tanácsok ellen hozott intézkedés visszavonására. Ugyan, miért hozza magát az USA képviselője ilyen kínos helyzetbe? Nincs rá más ok, csak az, hogy az izraeli kormány kedvét keresi. Ebben, tehát a közel-keleti állapotok megítélésében, Washington ezúttal ismét szembe került szövetségeseivel. Példázza ezt lord Carrington jelenlegi izraeli látogatása. A brit diplomácia vezetője Tel Avivban kifejezésre juttatta: a térség békéjéhez vezető út elképzelhetetlen a palesztin jogok biztosítása nélkül. Samir külügyminiszter válasza erre ez volt: Izrael magáénak tartja meg az 1967 óta megszállt területeket, a mindenki által elutasított „palesztin autonómia” pedig a „legkedvezőbb, amit valaha is felajánlottak egy kisebbségnek”. A lerombolt házak, a szakadatlan sztrájkok és tüntetések, a féltucat eiszjordá- hiai halott nem ezt igazolják . -Myereménybetétkönyvsorsolás Az 0.pszágoa Taikarék pénztár 1082. április 1-én Budapesten rendiezfce meg, a' nyereménybetétkönyveik 1982. I. raegyedévi sorsolását. Mindazok var. 1082. március 29ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyeremény betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvég?:odése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1962. I. négyéé évi átlagbetétüknek a számok. mentett íeltünttetett száza léik át rtyérték. Sz árrwégz odés Ny eretmény százalék MM 10« 00® 50 «W5 25 160 50 173 26 1Ä2 50 190 50 M3 26 26 2ÍW) 26 4 26 434 26 50.6 26« *4fl 50 711 26 76 5 25 7*r2 100 771 26 917 26 9*99 25 A nyere-n i e > ■ , -jéázeget a tel könyvet kiállító fiók. t.akarekszövetkezei, vagy postaihivatál 19&2. ápriliis 16-től fizeti ki. * (MTI) Ez az első a 1* AWACS felderítőgép közül, amelyet a NATO a nyugat-németországi Geilenkirchen repülőterén akar állomásoztatni. Képünk az NSZK-beli repülőtéren készült (Telefotó — AP—MTI—KS) ' A COLOR együttes KONCERTJE 1982. április 3-án 17 órakor a balatonfenyvesi művelődési házban. Jegyek a fonyótfi művelődési hazban elővételben is válthatók. Válságban az autóváros Detroit sok évtizede viseli büszkén az „autóváros” nevet. Itt van a Ford, a General ) Motors, a Chrysler központja — az amerikai metropoliszban minden az autóipar körül forog. Látszólag minden változatlan. A hatalmas Cobo Hallban idén is megrendezték a szokásos autókiállítást. A látogatók megcsodálták a még mindig többségben lévő benzinfaló „országúti cirkálókat”, de ezekre, sőt az újabban konstruált kiskocsikra is alig akad vevő. Az okokat az általános bizonytalanságon túl a tengerentúli konkurrenciával, elsősorban a japán autók be- özönlésével magyarázzák. (Az importautók részesedése az amerikai autópiacon 1981Az első megszólított, egy idősebb férfi nem volt hajlandó nyilatkozni. Csupán annyit mondott: „Kérdezz* inkább Reagant, miért veszi et a szegények pénzét!” A 32 éves Larry Crawford 12 évig dolgozott műszerészként a Chryslernél. Három hónapja vesztette el állását, így még jogosult a munka- nélküli segélybe, ami mintegy fele korábbi keresetének. Ezt egy ideig kiegészítik a szakszervezet segélyalapjából. Larry azonban szomorúan közli: 'áz autóiparban nem lát reményt elhelyezkedésre. Szeretné magát át- képeztetni, csak nem tudja, honnan lesz rá pénze. Még nagyobb gondjai vannak a háromgyerekes Terena Willimghamnak, aki már két ben elérte a 27 százalékot!) A japán, de a nyugat-európai autógyártók is sokkal rugalmasabbnak bizonyultak, gyorsabban alkalmazkodtak a megváltozott igényekhez, a benzinárak drágulásához. A 'gyárosok' a TOSSZ üzletmenetért mindenekelőtt a munkásokat igyekeznek felelőssé tenni, mondván, hogy a magas bérek teszik versenyképtelenné az amerikai autóipart. Megindult tehát a harc a bérek leszorításáért. S bár az autóipari munkások szervezetét az USA legerősebb szakszervezetének tekintik, jelenleg bizony nehéz helyzetben van. Kilencmillió felett jár a munkanélküliek száma, már-már megközelítve a harmincas évek „nagy válságának” szintjét. S azt mondják, „ha a nemzet megfázik akkor Detroit tüdőgyulladást kap” — lévén az automobilipari a legkonjunktúra-érzéke- nyebb iparág. Az USA-ban a munkanélküliek aránya 8.9 százalék, Detroitban azonban hivatalosan 16, a szakszervezet szerint 20 százalék. A Weltwoche című svájci lap munkatársa felkereste a város egyik munkaközvetítő hivatalát. A zsúfolt helyiségben öt hosszú sorban várakoztak a munkát keresők. éve elvesztette * Forő-gvé* futószalagja melletti munkahelyét. Jelentkezett volna ápolónő-tanfolyamra, de kis szociális segélyéből csálád- ját is alig képes eltartani. A kormány készülő intézkedései ellen decemberben tízezres tüntető tömeg vonult Michigan állam fővárosába' Lansingba. „Ne reaganizál- játok Michdgant!” — jelszóval. A takarékossági törvényt azóta mind a képviselőház, mind a szenátus mégis elfogadta. Racionalizálás, automatizálás, robotok beállítása, átállás kiskocsik gyártására — ez a detroiti konszernek terve az elkövetkező esztendőkre. Ez azonban becslések szerint 80 milliárd dollárba kerülne. Honnan vegyék a pénzt, amikor a vállalati mérlegek többsége veszteséges, a magas kamatok miatt pedig további hitelfelvétel sem nagyon lehetséges. Még a legkedvezőbb helyzetben lévő General Motors is némileg csökkentette 1985- ig szóló üzemfelújítási terveit. S az autóipar dolgozóinak elkeseredését csak növeli, hogy kiderült: * GM 400 ezer 2,8 literes motort Mexikóból, a Ford pedig 100 ezer 2 literes motort Japánból kíván behozni, ezzel is csökkentve a detroitiak munkalehetőségeit. Az ebek 1982. évi veszettség elleni oltása Kaposváron Rrtesítjiik as ebtulajdonosokat, hogy a 3 hónaposnál idősebb ebek kötelező védőoltására a kővetkező bolyokén és időpontban kerül ser április hónapban: Toponár és pusztái Bartók Béla u. 2. Szigetvári u. 102. Füredi u. 79. Kaposfüredi városrész Állatvásártér Gorkij u. 24. Németh István fasor 89. Kaposszentjakab (Kinizsi söröző) Töröcske 9-én tí-án 7- én 8- án 13- án 14- én és lí-én 16-án 20- án 21- én 22- én Az oltások délután 16 órától 18 óráig tartanak. Az ebtulajdonosok az oltásról külön értesítést nem kapnak Az oltatlanul hagyott ebek kiirtására intézkedünk, tulajdonosuk ellen szabálysértési eljárást indítunk. Kaposvári Városi Taná<is ▼. R (V5E98) Termelés-, ellátásiel ügyeleti Osztály*