Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

Országos vita Lengyelországban a szakszervezetek lövőiéről Legyenek függetlenek az állami vezetéstől — Olyan erős szakszervezeti mozgalomra van szükség, amely jól képviseli a dol­gozók érdekeit, szakmai-ága­zati elven alapul, és nincoe- nek politikai ambíciói — állapították meg a Trybuna Ludu vitakörének Torurvban megtartott ülésén, amelyen a .szakszervezetek .jövőjével foglalkoztak. A vitában részt vett Stanislaw Ciosek szak­szervezeti ügyekkel megbí­zott miniszter. A résztvevők hangsúlyoz­ták, hogy a len,gyei szak- szervezetek legyenek függet- , lenek az állami vezetéstől, s | így védve a dolgozók érde­keit támogassák a szocialista államot. Az ülésen túlsúly­ra jutott az a vélemény, bogy a sztrájkok ellentmon­danak a szocialista társadal­mi rend természetének, ugyanakkor állást foglaltak, amellett, hogy a szakszerve­zetekről szóló törvényben le­gyen lefektetve a sztrájkhoz való jog is. A vitában Stanislaw Cio- sek miniszter rámutatott, hogy a kormány és a nép nagv várakozással tekint a lengyel szakszervezeti moz­galom jövőjéről, annak új elveken való újjászületéséről folyó országos társadalmi vi­ta elé A munkásosztály és a dol­gozó nép akaratától függ, milyenek lesznek a szakszer­vezeteit a jövőben Lengyel- országban, de az nem ké­pezheti vita tárgyát, hogy az újjászülető szakszervezeti mozgalom elválaszthatatlan lesz a szocializmus eszméi­től — hangsúlyozta a mi­niszter. — Ki kell dolgozni azokat a biztosítékokat, amelyek megvélik a szakszervezete­ket attól, hogy politikai te­vékenységre használhassák Mitterrand francia elnök ma kezdődő izraeli látoga­tása nem szolgálja sem a közel-keleti válság, sem a palesztin kérdés rendezését — jelentette ki Ahmad Szid- ki, Dadzsani, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb- tagja egy bejrúti lapnak nyilatkozva. Rámutatott: ki­egyensúlyozott francia poli­tikáról csak akkor lehetne fel őket. Néhány walbrzychi nagyvállalatnál már meg­kezdődött a Vila a jövő len­gyel .szakszervezetének mo­delljéről. A vitában kiala­kult vy-lémény szerint az egyaj szafeszarvezetekfiek a különböző szakmák, ágaza­tok dolgozóit kell tömöríte- niük. A különféle szakmák képviselőit területi alapon. ,.egyest.ő”; szervezetek ma- guKban hordozzák azt a ve­szélyt, hogy olyan politikai tényezővé alakulhatnak át, mint a Szolidaritás. beszélni, ha Mitterrand iz­raeli látogatását hivatalos francia—palesztin találko­zó előzte volna meg. A szocialista kormány . adós még azzal az egyértel-' mű, elvi politikával, amely az 1967-es agresszió után jellemezte- Párizs magatartá­sát, A PFSZ egyértelmű fran­cia állásfoglalást vár arról, hogy palesztin földön létre kell hozni a palesztin nép független államát — folytat­ta Dadzsani. — Elengedhe­tetlen követelmény továbbá a PFSZ hivatalos elismerése. Tarthatatlan állapot ugyan­is, hogy a nvugat-eürópai ál­lamok bármilyen lépésre ösztökéljék á PFSZ-t, amíg megtagadják tőle az elisme­rést. Ugyancsak megenged­hetetlen, hogy a nyugát- európai államok közvetlen! tárgyalásokat. folytassanak az agresszórrál és a meg- mégszállöval és ne ' folytas­sanak közvetlen, magas szintű párbeszédét a PFöZ- szel. Ä' Mtffgríáftá^^br.many' eí- lentmonuásos. ' niagafarla- sát elemezve a palesztin pp-F lnilius ügy' vefekédeíftj" hogy a várakozó állásfoglalásokat > egyrészt Franciaország arab • érdekei, másrészt a francia elnökre nehezedő cionista nyomás diktálja.. Fénykép a Venusról A Venu»—13 felvétele a Venus bolygóról. A képen alul a leszálló készülék egy résziele, jobbra a szú.képcicmző, a függőleges vonalak a távközlő készülék részei (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Feloldották a szükségállapotot Szomáliában Mitterrand francia elnök ma Izraelbe látogat SZINGAPÚR A Táwol“líeieí Irespeij® A világ minden nagyvá­rosának vannak egyedi, utá­nozhatatlan jellegzetessé­gei, hangulati sajátosságai, így a Délkelet-Ázsia szívé- , ben fekvő Szingapúrnak is. A szigeten elterülő, alig 580 négyzetkilométeren két és fél milliós miniállam ultra­modern felhőkarcolói San Franciscoi vagy New Yor­kot idézik fel. Üzleteinek csillogása, makulátlan tiszta­sága Zűriekre vagy Genfre emlékeztet, de az utóbbiak­ból hiányzik a szabadtéri kínai és indiai vendéglők messzeható fűszerillata. A városállam legeredetibb jellemvonása azonban a kő­tömbök és a természet cso­dálatos egybefonódásá. A közigazgatási negyed Múltja, történelmi hagyo­mányai a Kelethez kötik, jelene, méginkább jövője, az iparosodott Nyugathoz láncolja ezt a várost. Neve, Szingapura szanszkritül oroszlánvárost .jelent,, és a történelemkönyvek tanúsá­ga szerint egy, a XIII. szá­zadban partra szálló szu- mátrai hercegtől származik. Megfordultak itt a portugá­lok és a'hollandok, versen­gett érte a jávai Majápahit <■ birodalom és a terjeszkedő thai királyság. Modern tör­ténelme 1819-re vezethető vissza, amikor a szomszédos ' Szu máira brit kormányzója megkötötte az első megálla­podást a sziget maláj ural­kodójával. Raffles, aki a Brit Iielet-Indiái Társaság .gnpv^k>ftit,,.érkfz(gU;-Ida, napló*-» sprint, legfeljebb száz: há*.r „^zat "jalált, a, szigetem > . "A, vár.ps történetének for­dulópontja 1869. . a . Szuezi- csatolna megnyitása,. Addig 'Szingapúr, .a... Calcuttából á Dél-K ipái- tengerre igyek­vő hajók kikötőállpinása volt, ettől kezdve azonban az Európa és a Csendes­óceán közti tengeri, útvonal egyik központjává lépett elfí. 1965 óta független, előtte két éven át a britektől ön­állóságot kapott Malaysia része volt. A fejlődő világ azon kevés állama közé tar­tozik," amely ' válóban fejlő­dik is — mégpedig kiugró gyorsasággal. A felvirágzás sarkpontja az olajkereske­delem: Szingapúr finomító kapacitását mindössze két vámosé múlja felül a vilé- • gon, az amerikai Houstoné és Rotterdamé. A városál­lam vezetői „második ipari forradalomnak” hívják azt az 1979-ben elkezdődött gazdasági irányváltást, amely a hangsúlyt a munka- igényes ágakról fokozatosan áttette a tőke- és technoló­gia-igényes szektorokra. A Spermáié kenység növekedé­se az elmúlt egy évtizedben évi 5,7 százalék volt, maga­sabb ütemű, mint bárhol a fejlett tőkés világban. Szingapúr a fejlődő világ első olyan államai közé tar­tozik, amely felzárkózóban van a vezető tőkés országok­hoz. Egy főre jutó bruttó nemzeti terméke már meg­haladja az 5 ezer dollárt, így Írország és Spanyolor­szág elé került. 1990-re a városállam . el akarja érni Japán mgi technikai-tech­nológiai színvonalát. A tervek Achilles-sarka a munkaerőhiány. Már az el­múlt években is nagy szám­ban hoztak be vendégmun­kásokat a szomszédos orszá­gokból. Másutt a vendég- munkások beáramlása sú­lyos konfliktusokat vált ki a jövevények és az őslakos­ság között, Szingapúr még e téren is szerencsésnek mondhatja magát: a város­állam maga is soknemzeti­ségű. Ä 75 ’százaléknyi kí­nai mellett nagyszámban él­nek itt malájok és indiaiak is. A hivatalos nyelv a kí­nai, a tamil és a maláj, va­lamint az angol, amely mindmáig a legfőbb ' össze­kötő kapocs a kulturális, et­nikai értelemben olyannyira különböző népcsoportok kö­zött. » Csak belpolitikai változások ' -— Szomáliában feloldották a-z 1980. október 21-én beve­zetett szükségállapotot — je­lenteitek be hivatalosan Mo- gadishuban. A döntési a Wa- shington-barát Szomáliái rendszer egyeduralkodó pártjának vezetősége hozta tegnapi rendkívüli ülésén. Az ülésen döntöttek a kor­mányban és a pártvezetés­ben .végrehajtandó változá­sokról is. Ezekről .konkrét tényeket nem közöltek, de megfigyelők . feltételezik, hogy kizárólag belpolitikai Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi - ny ere mén y bei él köny­vek 83. sorsolását március 1-én Budapestén tartotta. A sorsoláson azok a 30 000 és 5000 forintos betétkönyvek vet­tek részt, amelyeket 1981. októ­ber 31-lg; váltottak és 1982. jar nuár 31-én még érvényben vol­tak. 10 Oóo Ft-os betétkönyvek: 13 021ÜÖ6H Wartburg Lám. 10 02.3118 Wartburg Iám. 1.3 0.33100 Wartburg de Luxe Jo 038712 Wartburg Lim. 33 039 132 Skoda 120 L. 18 0.3>oőtM Wartburg Ö-o Lux« 18 04(362 Wartiburg Lim. . ,5000 F t - os be t e tkony vek Í3 566625 Skoda Í2Ö L. jel 1 egű vá 1 iozáisokról 1 ebet szó, és a kelet-afrikai ország területi terj-szkedésre törek­vő külpolitikái irányvonala, nem módosul. Mint arra a moszkvai Pravda keddi szá­mának egy elemző cikke rá­mutat, a belpolitikai feszült­ségeket éppen az a külpoli­tikai irányvonal okozza, amelynek középpontjában a „nagy Szomália” létrehozásá­nak terve áll. Szomália évekkel ezelőtt háborút in-, d’tott Etiópia .ellen, .de sú­lyos vereséget sízenvedett. 33 S6-676Ä Skoda 10R 1.3 öí&íjS'o Skoda 105 33 376143 Skoda 1U5 13 562713 Wartburg Lim. 13 390977 Skoda 121) L. 1.3 603716 Wartburg Lim. 15 «•0O75»: Skoda H» 13 600476 W airtbutrg Lim. 13 615'Mö Skoda 105 12 Skoda 1M5 18 630-310 Trabant Lim. Spec. 18 «-Wri Skoda 120 L. 13 6:30862 Wartburg Lim. A gyorslisLa közvetlenül a bi'i- zás uián"készült, ezért; az eset­leges szátiriih i bá kért nem valla- luinik felelősséget. .. A sorsolás eredményének pon­tos adatait a jng.rcius 4-én meg­jelenő hivatalos nypremeny.i egy­kek tartalma rza. A jegyzék megtekinthető az OTP- fiókok­ban. postahivatalokban és u»- k a réíkszövet kezet ek b en. A tv vert*** be t et.k ön yvek et vagy ar. &j.\. he’ yetl,e-3itö igtv->­1 ás* a béletk i Ür.y kiállttá la­kanéki rvenyptá ri­• fiú rk n-ál. • -• rxvdah i­vaka In ft! vagy t a k a r é k.s záj v etk e ­zétnél kell bemutatni. Ennek, és a folytonos hábo­rús psziívizisnak a következ­ményei érzékelhetőek az or­szág gazdaságának válságos helyzetében. A katonai ki- t adások rohamos növekedésé­vel egyidejűleg fokozatosan csökkentik a szociális kiadá- 1 sokat, s ezért az amúgy is szegény lakosság létfeltételei ■ még' tovább romlanak. Szomália válságos helyze­téből úgy próbál meg-kilá- , halni, hogy tovább erősíti kapcsolatait a vezető tőkés országokkal és a reakciós arab államokkal. Ennek a politikának a részeként Mo­gadishu lehetővé tette az amerikai gyorshadtest szá­mára Szomália területének használatát. A közeledés Washingtonhoz ugyanakkor nem hozta meg a várt ered­ményeket Mogadishu szá­mára: az Egyesült Államok­tól kapott pénzügyi segély jóval szerényebb a vártnál. A Bolgár KP plénuma Szervezeti kérdések • • Szervezeti kérdésekről döntött a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának teljes ülése. A plénum a Politikái Bi­zottság tagjává választotta meg Milko halevet, a BKP KB titkárát. Peko Takovot, saját kéré­sére; egészségi állapotára Való tekintettel felmen­tette, ' Grisa- Filipovot mi­niszterelnökké ■ történt megválasztása miatt, fel­mentette kb-titkári tisztsége alól. Kiril Zár evet, a minisz­tertanács elnökhelyettesét megválasztották a BKP KB titkárává. A plénum kizárta a kb tagjai sorából Mírcsn Szpa- szovot. Zsivka Popovot bűn- cselekmény elkövetése miatt a teljes ülés kizárta a BKP KB póttagjai sorából és a pártból is. Felhívás! Az 1982/83. tanévben első osztályba lépő tanköteles gyerekek beiratása : 1982. március 4-én, csütörtökön 8—12 óra, és 5-én, pénteken 8—18 óra között lesz. Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy azokat a gyermeke­ket. kell beíratni a körzetileg illetékes iskolába, akik 1975. IX. 1. — és 1976. VIII. 31. között születtek. A beíraláshoz a szülök személyi igazolványukat vigyék magukkal. A heíratás elmulasztása szabálysértési eljárást von maga ultin. Kaposvári Városi Tanárt; V. 8. 1204427) _____________________Művelörlésiigvi Osztály G YORSLISTA a gépkoesi-nyercmcnybetétkönyvek 1982. III. 1-i sorsolásáról Szingapúr „sikersztorija” erősen kapcsolódik első mi­niszterelnöke, Li Künn Jil személyéhez,' aki a Népi Cselekvés Pártjának képvi­seletében gyakorlatilag a függetlenség óta áll a szi­getköztársaság élén. Kultu­rált, sokoldalú politikus­nak, felkészült gazdasági szakembernek tartják, ugyanakkor élesen antikom- muni-sta, konzervatív. Szin­gapúr az ASEAN, a Délke­let-ázsiai Országok Szerve­zetének tagállama, s a meg­figyelők szerint Li Kuan Ju azon munkálkodik, hogy a miniállam a távol-keleti in­tegrációból származó előnyö­ket is-messzemenően kihasz­nálja. Gy. S. Itt az alkalom, hogy pótolja háztartásának hiányzó cikkeit! Matricás zománccdcnyck, húsdarálók (8-as), hotdog sütők, háztartási- és szabóollók, horganj'zott vödrök 30-50 százalékos engedménnyel kaphatók március 13-ig a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, fonyódi, barcsi és nagyatádi szaküzletciben és áruházaiban. (86154) Modern felhőkarcolók

Next

/
Oldalképek
Tartalom