Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-05 / 54. szám

V Titkári aktíva a budapesti pártbizottságon (Folytatás az 1. oldalról.) eledé újfasiszta a^esszió el len. a nepak szabadsága mellett emelnek szót. — Ben­nük — a Központi Bizottság első titkárának vendégköny­vi szavaival — valóban köz­érdekű művészi tevékenység ölt testet. Rigó László igaz­gató vehette a rövid sétát az épületben, majd Kádár János a Vörösmarty tér, a Váci utca felé indult. Jöttének hírére összesereg- lettek az emberek, s alig par lépés kellett csak: a té­ren virágot árusító Hajdú Jozsefné sebteben kötött csokorral köszöntötte a Köz­ponti Bizottság első titkárát. Dem ján Sándor, a Ská. r- coop vezérigazgatója invitál­ta először üzletiátogatásra is a vendégeket, legújabb 'kez­deményezésünkéi, az S-mo- deli ruházati kereskedelmi társaság boltjával büszkél­kedve. Kádár János el is töltött itt néhány percet, mint ahogy elidőzött az ide­gennyelvű könyvesboltban is. meghallgatva Udvarhelyi Lászlónak, a Kiadói Főigaz­gatóság vezetőjének tájékoz­tatóját. Némi figyelmesség nélkül innen sem távozha­tott: az üzlet eladói sakk- könyvekkel ajándékozták meg. Kis idő még arra is ju­tott, hogy megszemléljék a Kígyó-passzázs új virágüzle­tet.. amelyet a Sasad Tsz nyi­tott, s az elnök, .Czinczok György mutatott be. A bel város-néző séta utol­só állomása a Szabadsajtó úton nemrégiben megnyitott budapesti kiállítóterem volt, ahol Derkovits-ösztöndíjas fiatal képzőművészek tárla­tát tekintette meg Kádár Já­nos. Közülük személyesen is megismerkedett és elbeszél­getett Katona Zsuzsa szob­rásszal, Kovács Dénes gra­fikussal és Zrínyifalvi Gábor festővel. Közben Farkasinsz~ ky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese elmondta, hogy a legújabb Budapesti Galéria elsősorban kiemel­kedő tehetségű pályakezdő alkotóknak ad bemutatkozá­si lehetőséget, ugyanakkor arra is szolgál, hogy külön­féle rendezvényeken, kiállí­tásokon a főváros közönsé­ge elé tárják a városfej­lesztési terveket, megismer­tessék a rövidebb és hosz- szabb távú várospolitikai el­gondolásokat Kádár János útja ezután a Budapesti pártbizottságra vezetett, ahol résztvett a ke­rületi első titkárok tanács­kozásán. Maróthy László — kivált a főváros politikai arcula­ta egyes tüzelésű, magas nyomású kazánhoz vizsgázott fűtőt valamint éjjeliőrt (nyugdíjas is lehet) azonnali belépéssel fölveszünk. Jelentkezés a szövetkezet üzemvezetőjénél. Lakberendező Ipari Szövetkezet Kaposvár, Berzsenyi u. 15. (8*182) A Zselici Táj Mg. Termelőszövetkezet, Szenna (Árpád u. 3.) kemény vastag tűzifát házhoz szállítva elad (3044131 mondhatja el magáról. Nyíl­tan vállaltuk: programunk az elért színvonal megtar­tása. Tisztességes, becsüle­tes, vonzó program ez. Nem élünk függetlenül a világban, nem élünk elszi­getelve a világ eseményeitől. Most hát inteftzivebben és jobban kell politizálnunk, a jó^szót nem sajnálva, az ér­vekkel nem takarékoskodva. Legfőbb érveink — tények! Gazdaságunk például bizo­nyította állóképességét az el­múlt években, holott ma 20 százalékkal kell többet ex­portálnunk, hogy ugyanazt megkapjuk, mint 1974-ben. Élünk, dolgozunk, megőriz­zük, s — bizonyos vagyok benne — tovább fejlesztjük elért vívmányainkat. Bizo­nyos vagyok benne, mert nincs többé olyan potenciál­ja a kapitalizmusnak, hogy e vívmányokat— akár ná­lunk, akár a szocialista világ más országaiban — megsem­misítse. A nemzetközi hely­zetet az Egyesült Államok bizonyos irányító körei éle­zik. fegyverkezési versenyt szítanak,., valamiféle erőfö­lényre törekszenek. Az okok­ról már sokszor esett szó. De nem árt ismételni: a ka­pitalista világ vezető ereje, ha mérleget készít, magára nézve bizony negatívnak ta­lálja. S a kapitalizmus, ha krízisba került, a történe­lem során eddig még min­dig a háborúban kereste a kiutat, a megoldást. De a vi­lág ps'”ot változott, a há­ború ma már nem végzet­szerűen elkerülhetetlen. Ter­mészetesen a monopolkapita­lizmus a helyzet élezésével „ több célt kíván elérni: b.ru- tálisabbah léphet fel a né­pek szabadságtörekvéseivel szemben, s nagy has-zsnot vághat zsebre a fegyverke­zésből. Lehető -; «ei azonban már korlátozottak. Mi jól ismerjük a társadalmi fejlő­dés törvényeit: az emberek szabadok, a népek nemzetek akarnak lenni. Senki sem állhatja útjukat — mondotta végezetül Kádár János, a Központi Bizottság nevében további helytállást, újabb si­kereket kívánva a budapes­tieknek. Németh Károly látogatása Pest megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, csütörtökön Pest megyébe látogatott A vendéget Dabason Cserven- ka Ferencné, a megyei párt- bizottság első titkára és Mondok Pál, a megyei ta­nács elnöke tájékoztatta a‘ megye politikai és gazdasági életéről. Ádori Károly, a Da- basi Járási Pártbizottság el­ső titkára a 85 ezer lakosú járás fejlődését ismertette. Németh Károly ezt köve­tően meglátogatta a járási székhely közelmúltban elké­szült üj létesítményeit, így a 17 munkahelyes szakorvosi rendelőintézet, a havonta 5 millió forint forgal­mat lebonyolító ABC- áruházat és az E 5rös út mentén tavaly átadott mo­telt. Felkereste a dabasi nyomdát is, mely évente mintegy 10 millió könyvet gyárt és az ország tanköny­veinek, egyetemi • jegyzetei­nek .jelentős részét készíti. Hernádon a Március 15. Ter­melőszövetkezetben megis­merkedett a 2,3 milliárd fo­rintot termelő gazdaság munkájával, megtekintette a szövetkezet baromfikel­tető üzemét, sertésvágó- hídját, és háztáji gazdaság­ba is ellátogatott. Németh Károly Örkény­ben aktívaülésen tájékoztat­ta a megye párt-, állami és gazdasági vezetőit az idősze­rű politikai es gazdasági kérdésekről. A KB titkára Pest megyei látogatása so­rán felkereste a kerepes- tarcsai Szilasmenti Termelő­szövetkezetet is, és megis­merkedett a gazdaság ter­melésével. (MTI) Mladenov Moszkvában Csütörtökön Moszkvába érkezett Petr Mladenov, a BKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tag­ja, bolgár külügyminiszter. A vendeget a repülőtéren Andrej Gromíko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminisz­ter, valamint több más hiva­talos személy fogadta. Az Izraelben tartózkodó Francois Mitterrand francia elnöl felszólalt a parlament (knesszet) ülésén Jeruzsálemben A VOLÁN 13. sz. VÁLLALAT 1 lakatos, 1 központifűtés-szerelő, 1 vízvezetékszerelő 1 villanyszerelő, 1 kőműves 1 horkoló felvételt hirdet Jelentkezni lehet: a Volán 13. sz. ValUlat Kaposvár, Füredi út 180. Műszaki fejlesztési es beruházási oaztályan. (3043401 A KEMIKÁL Építési Műanyagfeldolgozó Gyára PÁLYÁZATOT HIRDET műszaki osztályvezetői munkakör betöllésére Okleveles vegyészmérnöki, illetve üzemmérnöki képesítéssel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Műanyag-feldolgozásban és építési vegyianyag- gyártásban .jártasak előnyben. (Lakásmeg­oldás lehetséges.) A pályázatot önélet­rajzzal az alabbi rímre kérjük megküldeni: KEMIKÁL Építési MűanyagfeldoigoM Gyár Rares, Pf. 13 7572. «S051! A mer thai fegyverkezés A kalandorság politikája Azóta, hogy a Reagan- kormány hivatalba lépésével az előzőnél agresszívebb cso­portok kerültek az Egyesült Államok politikai-katonai apparátusának csúcsaira, még Nyugaton is egyre gyakrabban fogalmazódik meg a kérdés: milyen meg­lepetéseket tartogat még a világ számára ez az admi­nisztráció, meddig akar el­menni a fegyverkezésben ? A kételyeiknek hangot adó józanabb államférfiaknak bizonyára az a sorrendi fur­csaság is feltűnhetett, hogy még mielőtt kialakulhatott volna az új kormányzat át­fogó külpolitikai irányvona­szes lemaradásra" hivatkoz­va nemcsak e fegyverek, hanem az Európában elhe­lyezendő közép-hatótavol- ságú rakéták gyorsított rend- szérbe állítását is elérték a Kongresszusban. Ugyancsak az Egyesült Államok volt a kezdeményező fél a 70-es évek elején a több robbanó­fejes , rakéták, a neutron- bomba és a szárnyasrakéták kifejlesztésében. Cáfolha­tatlan tény tehát , — és ezt számos nyugati békekutató intézet adatai is megerősí­tik —hogy a Szovjetunió nem megelőzte, hanem csu­pán követte az amerikai í egy veizetiej lesz téseket. Reagan elnök egy katonai repülőgép fedélzetén la. a katonai doktrína gya­korlatilag már kikristályo­sodott. Az alapvető katonapoliti­kai cél az amerikai impe­rializmus meggyengült pozí­cióinak visszaszerzése, a vietnami „trauma" kiheve- résével az „elvitathatatlan" katonai erőfölény kivívása. Ehhez természetesen hatal­mas anyagi-pénzügyi eszkö­zök szükségesek, és elkerül­hetetlen a kgtonai elvek olyan módosítása is. amely lehetővé tenné a Szovjet­unió, a szocialista közösség elleni első, „győztes” csa­pásméréshez elegendő erők és eszközök maximális moz­gósítását Helyénvaló tehát az a megállapítás — kiváltképpen a Reagan-kormányzat leg­utóbb előterjesztett, csilla­gászati összegű kát: "'ti költ­ségvetési tervezeténeK. fényé­ben—, hogy az amerikai külpolitika erős militarizá- lásának vagyunk tanúi. Er­ről tanúskodik a következő költségvetési évre (vagyis az októbertől kezdődő időszak­ira) javasolt 2H3 milliárd dolláros katonai előirányzat, ami az előző évhez képest 20 százalékos emelkedést je­lent. Az összeg oroszlánré­szét a hadászati csapásmérő, erők — az MX típlisjelzésű interkontinentális ballisz­tikus rakéták, a B—1-es tá­volsági bombázók, a Tri- dent-atom tengeralattjárók, a szárnyasrakéták emésztik fel. A Reagan-kormány had­erőfejlesztési programjá­nak jellemzője, hogy bár a rakéta-nukleáris hadászati támadó erők „felfuttatását” részesíti előnyben, zöld fényt ad valamennyi haderőnem nagyarányú átfegyverzésé- t hez is. Indok — mint min­dig — az állítólagos szovjet katonai fenyegetés. Noha ilyen fenyegetés sohasem volt, s ma sincs, az ameri­kai katonai-hadiipari körök mindig találtak ürügyet a fegyverkezés új fordulójá­nak beindításához. így volt ez például az 50-es évek­ben, amikor azt állították, hogy az atomfegyver leg­főbb célbajuttató eszköze, a nagy hatósugarú bombázók építésében az USA — úgy­mond — elmaradt a Szov­jetuniótól. i A 60-as években az inter­kontinentális ballisztikus rakéták területén való „ve­Az amerik~i kormányzatot ma sem a „szovjet fölény” sarkallja a fokozott fegy­verkezésre, hisz,en a két atomhatalom között viszony­lagos egyensúlyi állapot áll fenn, hanem éppen a hadá­szati egyenlőség megbontá­sának szándéka, az egyol­dalú katonai fölény meg­szerzésének vágya. A politi­kai-katonai szempontok mellett persze a profitérde­kek sem mellékesek. Az új és még újabb fegyverrend­szerek szolgálatba állítása sokmilliárdos hasznot hoz a hadiipari monopóliumok Több nukleáris robbanófej­jel felszerelt amerikai Mimi- témán—3 interkontinentális ballisztikus rakéta föld alatti indítóaliásban konyhájára —, és Reagan el­nök épp nekik akar kedvez­ni. Hová vezet ez a kiszámít­hatatlan következménye­ket magában rejtő irányvo­nal? Képes-e az. USA rá­kényszeríteni akaratát a vi­lágra, különösképpen a vele egyenrangú és legalább ugyanolyan pusztítási képes-1 seggel rendelkező nukleáris hatalomra, a Szovjetunió­ra?! E számítás teljességgel megalapozatlan. A „korlá­tozott” (vagy inkább kor­látlan) atomháború gondo­latával való játszadozás nem egyeb, mint felelőtlen ka­landorkodás az emberiség sorsával, a népek életével. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy esetleges atomháború­nak nem lehetne győztese, hiszen mindkét szembenálló világrendszer vezető hatalma rendelkezik * kölcsönös megsemmisítés eszközeivel. Ser főzi László alezredes ái tára figyelő tájékoztatójában — aláhúzta: Budapest álta­lános állapota olyan, mint , az országé. Társadalmi sta­bilitás jellemzi, érvényesül a párt politikája, munkások, értelmiségiek, alkalmazottak munkálkodnak a szocializ­mus építésen. Ez a fő, ez a meghatározó. Jól tudjuk — mondotta —, az emberek nagyon ..érzékenyen minősí­tik a gondokat, persze mu­tatóban sem igen van már olyan. aki az eredmények láttán közöptbös maradna* A főváros lakosságénak köz- gondolkodásában mélyen és alapvetően ott van ennek a . társadalomnak a nagyra be­csülése. Szkokon Ferenc, a XIV. kerületi pártbizottság első titkára annak, a meggyőző­désének adott hangot, hogy nemcsak az emberek politi­kai érzékenysége nőtt, ha­nem felelősségerzetük is fo­kozódott. Kifejeződik ez az eredményeik mögött meghú­zódó komoly erőfeszítések­ben, nagy társadalmi össze- 1 gásban.' Gál Lászlóné, a IX. kerületi pártbizottság első titkára a ' párt munka- módszeréről, a pártmunka stílusáról beszélt, hangoz­tatva: örvendetes napi gya­korlattá vált ma már az az elméleti igény, högjÓ'íP^oli- tikai munaa személyes je­gyeket .viseljen. Bizonyítha­tó ez a párton belüli egység, a népi-nemzeti egység erő­södésével’. Hámori Csaba, a XIX. kerületi pártbizottság első titkára rámutatott: pár­tunk erős, eleven, társadal­mi életünk nagy kérdéseire válaszoihi tudó párt. Egysé­ge nyílt vitákban kovácsoló- diK, aakor is, amikor az em­berek egy részében kétsége­ket, aggodalmakat ébreszt a világpolitikai, világgazda­sági helyzet alakulása. Ezután a Központi Bizott­ság első titkára kért szót. Fontosnak, sokrétű prog­ramjával tanulságosnak mi­nősítette a látogatást Kádár János, hangsúlyozva: a Köz­ponti Bizottság munkájában nélkülözhetetlennek tartja a fővárosi pártszervezetek ta­pasztalatait, megkülönböz­tetett figyelemmel törődik ■Budapesttel, hiszen itt . él, dolgozik lakosságunk ötödé, párttagságunk negyede. — A látottak, hallottak új­ra és űira Imeg kell, hogv győzzenek bennünket: eddigi politikánkat kell követnünk, ez a politika szülte komoly történelmi eredményeinket — folytatta a Központi Bi­zottság első titkára — Rend­szerünk szilárd, ezt ellenfe­leink is elismerni kénysze­rülnek. Fejlődési ütemünk — igaz — alacsonyabb, mint a korábbi esztendők­ben volt, de biztonsággal nézhetünk a jövőbe. S a vi­lágban ezt kevés ország Kádár János és kísérete a Duna korzón

Next

/
Oldalképek
Tartalom