Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
-i _________ T AVASZI ÜLÉSSZAK A PARLAMENTBEN (folytatás az 1. oldalról) BÚ jogi szabályozás mellett kapjon nagyobb teret a szövetkezeti jogszabályozás! A rendeleteket előkészítő munka javítására kétségtelenül történték intézkedések, gondolok itt a termelőszövetkezeti törvény legutóbbi módosítását megelőző társadalmi vitára. A dolognak mindösszé annyi a szépséghibája,- hogy jó néhány előremutató módosítási javaslat a véglegesített jogszabályi szövegből kimaradt, annak ellenére, hogy a vitában részt vevők többsége egyetértett vele, és igényelte az említett' részek módosítását. Véleményem szerint a társadalmi vitának csak akkor van értelme, ha az elhangzott és több oldalról megerősített javaslatok a jogszabályba bekerülnek vagy elutasításuk esetén visszajelzést kapónk ennek okáról. Javaslom, hogy a jövőben a jogalkotók bővítsék tovább azt a jogszabályi kört, amelyet a hatályba • léptetés előtt, az előkészítés szakaszában az érintett gazdálkodó szervek képviselőivel megvitatnak, véleményü• két kikérik. Nemcsak a termelőszövetkezetek problémája, hogy nagyon fontos rendeletek az év utolsó napjaiban jelennek meg és rögtön január 1-től hatályba is lépnek. Ilyenkor a gazdálkodó szervek nem tudnak felkészülni arra, hogy a hatályba lépést követően azonnal a rendeletnek megfelelően szervezzék a munkát. További nehézséget okoz, hogy a hivatalos lapok, például a Magyar Közlöny, több hetes késéssel jutnak el hozzánk. Így aztán marad a sajtó, a rádió, a televízió, csakhogy újságcikk szövegére sem üzemi tervet, sem belső szabályozást nem lehet alapozni. Keresem tehát az, hogy a gazdasági szabályozó rendszert módosító nendelkezése- ket. valamint az azonnali végrehajtást igénylő jogszabályokat is legalább annyival hatályba lépésük előtt ' hirdessék ki, hogy végrehajtásukra az üzemek fölkészülhessenek vagy legalább a hivatalos lapok, közlönyök rendelkezésükre álljanak. Klabuzai Miklói , A körültekintő jogalkotó munka ellenére még mindig előfordul, hogy egy-egy jogszabály a gyakorlatban nem váltja be a jogalkotó akaratát. Tudomásunk van róla, hogy a jogalkotási eljárás bizonyos időn belül nem teszi lehetővé az ilyen jogszabályok hatályon kívül he-1 lyezését vagy módosítását. Éz hibás gyakorlat. Senki, így a jogszabály előkészítését végző szakemberek sem tévedhetetlenek, ezért véleményem szerint nem volna szabad adminisztratív úton gátat emelni az elé, hogy ilyen tévedéseket gyorsan korrigáljanak. A gazdaságirányítás jelenlegi formája a szabályozó- rendszer révén az üzem tevékenységének közgazdasági eszközökkel való befolyásolására törekszik. A jogszabályi formában megjelenő gazdasági szabályozók a támogatások éa elvonások alkalmazásával befolyásolja az üzemek döntéseit. Minden termelőszövetkezet arra törekszik, hogy e keretek között maximálisan kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyeket az állam biztosít és belső adottságai lehetővé tesznek. Az üzemek ezt a döntési szabadságot igénylik munkájuk során. Talán épp ezért fogadjuk megütközve azokat a direktívákat, amelyekben az. üzemeket olyan gazdasági döntésekre sarkallják, amelyeket a szabályozórendszerrel (pl. az árakkal) lehetne befolyásolni. Még ellentmondásosabb a helyzet, ha a direktíva a szabályozók ellen hat. A képviselő ezután arról beszélt, hogy a nem jogász szakembereknek sokszor okoz gondot a jogértelmezés, az állásfoglalások eltérése. bizonytalansága. Majd arról szólt; nagyon sok a jogszabály, gyakran módosítják a rendelkezéseket. Ráadásul' 'ezek egy része állás- foglalások, iránymutatások, körlevelek formájában jelenik meg, amelyekhez ’ az üzérnek nem jutnak hozzá, az ellenőrzés során mégis törvényként kérik számon alkalmazásukat. Végül Klabuzai Miklós a gazdasági társulások jogi szabályozásáról szólt. A somogyi képviselő után Sándor Dezső (Borsod mj, az Bdelényi Nagyközségi Kö- ,zös Tanács elnöke méltatta azt a tényt, hogy (áisatlai- rmmk dinamikus fejlődését 10 év alatt 55 törvény megalkotása, illetve módosítása segítette. Ugyanakkor hiányolta,, hogy a miniszteri beszámoló nem foglalkozott a jogalkalmazás helyzetével, eredményeivel és gondjaival. Dr. Markója Imre — napirendi zárszóként — a vita egyik fontos» tanulságaként megemlítette: ma mar világosan látszik, hogy a szocialista építés során növekszik. a szocialista állam es jog szerepe. Nem szabad azonban sem túlbecsülni, sem alábecsülni ezt a szerepet. Szóit arról, hogy adminisztratív korlátok nem akadályozzák — ha szükséges — a jogszabályok megváltoztatását, erre akikor kerül sor, ha a gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy erre szükség van. A miniszter kitért Sándor Dezső képviselő bírálatára: az észrevétel jogos — mondta —, hozzátéve: a jogalkotást és a jogalkalmazást valóban dialektikus egységben kell szemlélni. Az országgyűlés az igazságügy miniszter beszámolóját, valamint a felszólalásokra adott, válaszát jóváhagyólag tudomásul vette.. Kat követően az országgyűlés a jogi-, igazgatási és igazságügyi bizottság javaslata alapján határozatot hozott a .jogalkotásról. Ezt. követően — az elfogadott napirendnek megfelelően — Pozsgay Imre művelődési miniszter számolt be a közművelődésről szoló, 1976. évi V. törvény végrehajtásáról. Pozsgay Imre beszámolója A művelődési miniszter bevezetőben kiemelte: a közművelődési törvény továbbra is időszerű. Öt esztendővel ezelőtti meghozatalakor is hosszabb időszak számára szánták, iránymutatásul. Azon a felismerésen alapult, hogy a társadalmigazdasági fejlődés előrehaladtával mind nagyobb szerepet kap a kultúra. Nemcsak a harmonikus és teljes élét, a gazdasági haladás is csak akkor lehetséges, ha a" kultúra színvonala emelkedik. Az okok, amelyek a közművelődési törvény meghozatalát szükségessé tették, ma Ugyanúgy fennállnak, mint öt évvel ezelőtt, sőt SOMOGYI NÉPLAP bizonyos vonatkozásban még erőteljesebben érvényesülnek. A miniszter hangsúlyozta: a kultúra fejlődése nemcsak az anyagi ráfordítástól függ, hanem a szellemi beruházástól is. A jelen, helyzet éppen arra ösztönöz, hogy egyre inkább a szellemi erőkre, a lakosság már kialakult művelődési igényére, a kulturális élet belső fejlődéséből adódó lehetőségekre építsünk. A kultúra nem szűkíthető le a műveltség terjesztésére, közvetítésére. Fontos feladata a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakításának segítése. a szocializmus eszméivel és céljaival való értelmi- érzelmi azonosulás elérese, a közösségi szellem, a cselekvő eró fejlesztése, a kultúra demokratizálásának folytatása. E tevékenységben jelentősek a változások ez állami irányítás rendszerében: létrejöttek a művelődési, közművelődési bizottságok, a minisztériumok is megteremtették ágazatuk közművelődési irányításának alapvető feltételeit, s a kormányzati munka átfogó korszerűsítésének részeként e célt szolgálja az 19í!0-ban létrejött Művelődési Minisztérium. A közművelődés szerepéről Pozsgay Imre elmondotta: mind szélesebb körben hódít az a felfogás, mely szerint az oktatási-nevelési intézmények alapvető közművelődési feladata a műveltség megalapozása és fejlesztése, s jelentős eredmény az iskolázás lehetőségének ki- terjesztése. A gondok közül az egyik legjelentősebb, hogy az iskola nera elégge nyitott, és nem kellően alakítja ki az egész életen át tartó tanulás iránti vágyat. Az iskola mellett az önművelésre a példát a család adja ma "is: egyik alapvető törekvés, hogy a szülői házban, az iskolában és a közművelődésben folyó nevelés összhangban legyen egymással. A miniszter kiemelte: az értelmiség népművelő munkásságának nálunk nagy hagyományai és történelmi gyökerei vannak. A haladó magyar értelmiség — a nemzeti történelműnk különböző korszakaiban — mlndág is feladatának tekintette, hogy részt vállaljon a kultúra fehér foltjainak felszámolásáoan. Az elmúlt évtizedekben megsokszorozódott a hivatásos közművelődési szakemberek száma. A közművelődésben azonban nemcsak a hivatásos népművelők, könyvtárosok vállalnak aktív szerepet. Számottevő értelmiségi csoportok tekintik, kötelességüknek az egyetemes és a nemzeti kultúra értékeinek terjesztését.. A szocialista értelmiség funkciói nem korlátozódhatnak a szakismeret hasznosítására. A társadalom szükségletei és kinyilvánított céljai egyaránt igénylik a szervező-vezető, a kultúraközvetítő funkciók megalapozását és a gyakorlatban való «érvényesítését. Be kell vallanunk, hogy az eredmények ellenére miég viszonylag jelentős nagyságú értelmiségi csoportokat nem sikerült folyamatosan bekapcsolná a közművelődési tevékenységbe. Különös jelentősége van az egyetemi - főiskolai hallgatók, azaz a leendő értelmiség közművelődést munkára történő felkészítésének. Ki az értelmiségi? Több, mint olyan ember, aki teljesített bizonyos tanulmányi feladatokat — diplomát szerzett, —, s , akit nagyobb személyes tudás és alkotóképesség különbözteti meg másoktól. Olyan ember, aki túl jutott a látszaton, aki képes felfogni a jelenség mögötti lényeget és tudása alapján hisz a haladásiban. Ügy vélem, az egész értelmiséget a közművelődés hajtóerejének kell tekinteni. Hogy ez az erő működjön is, ahhoz közösen kell keresni a lehetőségeket, megteremteni a feltételeket és a legalkalmasabb formáikat. Mai viszonyaink között a népművelő és a közművelődésbe bekapcsolódó értelmiségi a társadalmi haladáshoz nélkülözhetetlen politikai •kultúra terjesztéséinek iösze- í’eploje. Nem mindegy tehát, hogy mit értett meg abból a világból, amelyben főszerepet szánnak neki é» hogyan érzá magát abban a társadalomiban, amelynek értékeit meggyőződéssel hirdetnie kell. A szocializmus nemcsak akkor lehet az emberek szemében vonzó, amikor sikert sikerre halmoz, hanem- a . nehézségek idején is. Ha az emberekben sikerül felébreszteni a felelősségtudatot azok iránt az értékek iránt, amelyeket az új társadalom már létrehozott, ha sikerül ezen értékek megvédésében valóságos és személyes törekvéseikkel egybevágó feladatot adná számukra, ha sikerül a nemzeti múlt értékeit a nemzeti jelen é" jövő sorskérdéseibe ágyazni. MÚZEUMI INTÉZMÉNYEK SZAMA 487 MÚZEUMOK KIÁLLÍTÁSAI 1975 19BO AiAtogatók szAma 1975 .1980 11,9 16,2 millió 1975 1980 ".V 65741 110115 atírlatvezetések szama , I » « V I’ ÍN Ö ”1M111 ' t ’ 1 ' >11 i ‘,> akkor sikerülhet egy «(ész országot a nehézségek idején is — a haza és haladás kettős követelménye síze- rint — előnevinrvi. A kulturális politika, mint az egyiik fontos részterület irányításának elve, az egész ország biztonságos haladását. kívánja szolgálni. S kényszerű gazdasági gta^yiálás vagy égyensúlykenesés köbben is megvan számos területen a haladás lehetősége. A reformgondolat nem ragadhat meg és nem is ragad meg a gazdaság világéban. Megvan a lehetőség a szellemi építkezésre, a párt ppp^rarranyilaSltoTwta alapját» a társadalmi haladás re- formteii-vének elkészítésére, amelyben újra gondolhatjuk. az eddig meg non gondolt dolgokét. A saocia- lizmus a biztosíték, hogy Magyarország nem válhat többé a hanyatlás területévé Az iskola és a közművelődés pedig arra szol Bál, hogy mindenki közreműködésével olyan, emberek éljenek ebben • hazában, akik rugaszkodnak ehhez a földhöz és van érzékük az időhöz, történelemhez, az értékhez és a mértékhez — mondotta végezetül Pa Vita a közművelődésről Barát Endre (Pest m.), art MSZMP szentendrei városi bizottságának első titkára, az országgyűlés kulturális bizottságának titkára a testület véleményét tolmácsolva elmondotta: a közművelődést szolgáló párthatározat nyomán jelentkezett nagymérvű társadalmi ■ mozgat sokhelyütt nem követte kel- . lő ütemben magának a közművelődésnek a fejlődése. Kevés fiatal értelmiségi látogatja a művelődési házakat, könyvtárakat, klubokat. Medvetzky Antalné (Baranya m.), a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola docense javasolta: vizsgálják felül a kulturális élet gazdasági mechanizmusát, s még nagyobb felelősséggel döntsenek a kulturális beruházásokról. Bognár Rezső (Hajdú-Bi- har m.), akadémikus, a debreceni Kossuth Hajós Tudományegyetem tanáru indítványozta, hozzanak leire Debrecenben könyvkiadói vállalatot, kérte egy egész Kelet-Magyarorazágot szolgáló tv-smdio létesítésének megfontolását is. Szurgyi Istvánná (Szolnok m.), a Rákócziiálvi Általános Iskola igazgatója felszólalásában megemlítette, hogy egy-egy településen egymás mellett tevékenykedik tanácsi, szakszervezeti, vállalati könyvtár vagy művelődési otthon. Egységes irányítás, mellett munkájuk jobb és gazdaságosabb lehetne. Dr. Várkonyi Imre (Bács- Ki&kun m.), az Actio Catho- lica országos igazgatója szű- kebb hazájából vett példákkal illusztrálta, hogy a köz- művelődésről szóló törvény céljait széles körű társadalmi összefogással lehet és kell megvalósítani. Fábryné Dobat Ilona (Heves m.), a Heves megyei Tanács Építőipari Vállalatának technológusa a fejlődés jeleként értékelte, hogy a falusi néptánc- és népdal- csoportok ismét megpezsdült tevékenysége a népi kultúra ápolása mellett az új, szociálist^ közösségek formálásához is hozzájárul. Gilányi János (Szabolcs- Szatmár m.), a nyíregyházi Széchényi István Közgazdasági Szakközép Iskola Igazgatója elmondta: többet kell tenni a falu, a kistelepülések, az ingázó munkások művelődéséért Király István (Budapest), akadémikus, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szólt az úgynevezett szabadidős-veszélyről, arról, hogy az em-' berek idejük jelentős részevei maguk gazdálkodnak. Kapinya Miklósáé (Tolna m), a Magyar Selyemipari Vallalat tolnai fonógyárának technikusa aláhúzta: az iskola feladata, hogy felkeltse és kielégítse a magasabb szintű tudás^ az olvasás, a közösségi elet iránti igényt a jövő munkásnemzedekenel. Szabó Mária (Veszprém m.), az Ajkai Timi'öldgyár öntvénytiszlítója a szocialista brigádok művelődési vállalásairól kifejtette: azok gyakran ma is rendezvény-, - programqentriKusak, kevésbe differenciálták, Pál József (Győr-Soprorí m.), a Magyar Vagon- es Gépgya r fémipart alkati asz gyáregységének lakatosa elmondotta : a köziműveAödeoi törvény nyomán, érzéke)held szesmééietvaltozas fönlos összetevője, • hogy a nrvunkás- miiveiodest ma már nem. korlátozzák a munkahelyi művelődésire, nem aaonosiL- ják azzal. Vallyon Aladárné (Csongiád m), a csongrádi Kossuth Hajos Általános Iskola tanara megállapította: az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek vezetőt közül mind többen támogatják a művelődés ügyét. Gárdái Zoltánná (Komárom m.), az esztergomi Hell József Szakközépiskola igazgatója arról szólt, hogy a kulturált szórakozási formák továbbfejlesztésében a pedagógusok, a közművelődési s'zalvemberek segí tsége re siethetnének a vesudéglátó- iipair felölő« vezetői is, ha több ifjúsági cukrászdát, leá-zót, Keltemé* káobot alakítanának ki. Az országgyflM* tavaszi ülésszakának első napja befejeződött.. Az ülésszak ma délelőtt a közművelődési be- s/ámoló vitájával folytatja munkáját.