Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

I R$p1ffh4a NB I Hatalmas küzdelem győzelemmel K. V. Izzó—BVSC 3:2 (6, —6, 16, —2, m _ Kaposvár, 200 néeő. V.: Karsai, Seres­x. V. Izzó: Csonka, dr. Csor­ba, Pintér, Len­gyel. Bódis. Oláh. Csere: Novak, Varga, Tóth, Ku- rucz. Edző: Ver­met Károly né. A találkozó vendégvezetés­sel * kezdődött, s hamarosan 6:4 voit a budapesti­ek előnye. Az Iz­zónak sikerült az egyenlítés, sőt 6:6-nál dr. Csor­ba két parádés védést mutatott he — szinte a főidről szedte föl az ellenfél állal leütött labdát Ez szárnya­kat adott a hazaiaknak, sor­ra. gyarapították pontjaikat^ és a végén 15:6-ra nyertek! A második játszmában újra a vendegek kezdtek jobban, a hazaiak érthetetlenül kap­kodni, idegeskedni kezdtek, s így a BVSC kiegyenlíthe­tett. A harmadik játszma hozta az egész összecsapás legnagyobb küzdelmét. Mindkét ' együttes teljes „idegzetével”- koncentrált a győzelemre. Újra a buda­pestiek kezdtek jobban, 8:4- re is vezettek. Ebben az időszakban rendre magabiz­tos sáncolással szűrték meg az erőtlen hazai támadáso­kat. s az izzós lányok ejté­sekkel is hiába próbálkoz­tak. 11:7-es vendégvezetés- néh „sima” játszmának lát­szott már az összecsapás, amikor váratlanul újra-erő-. siteU az Izzó. Hiaba kért kétszer is időt a BVBC edző­je, 12:13-ra megközelítette csapatát a hazai gárda. Egy játszmalabdát elszalasztott a fővárosi csapat, majd Bódis jól eltalált lecsapásával egyenlített a kaposvári együttes, sőt vezetéshez is jutott: 15:14-re. A játszma- labdát azonban ők sem érté­kesítettek. Újra a BVSC per­cei következtek, s u vendé- geky újabb kél játszmalab- dáf( hagytak kihasználaila-, nul. ilö:rti-ra egyenlített az Izzó, s végre sikerüli elér­nie a 18 pontot. Ez a nagy küzdelem kimerítette a játé­kosokat, mert a negyedik játszmát szinte „föladtak”. 2:2-re alakult hát a ta­lálkozó áilása, s következett a mindent eldöntő, ötödik szét, „Szokás szerint” újra a vendégek kezdtek jobban, de ezúttal nem tudtak el­húzni, sőt az Izzó 8:4-es ve­zetéssel cserélt térfelet. For­dulás után — mint a baj­nokság során már jó pár­szor — következett a „rö­vidzárlat”. Hét pontot szer­zett a BVSC addig, amíg a hazaiak egyet sem. Megint úgy látszott, hogy a kapos­váriak vesztesként hagyják el a játékteret. 8:11 után azonban újra rákapcsolt az Izzó. Hiába kért időt 10 di­néi az ellenfél, Bódis két, pontot érő szervája teljesen megzavarta őket, a hazaiak­nak pedig önbizalmat adott. Kiegyenlített a csapat, sőt szinte „lendületből” 15 pon­tig meg sem állt. összességében egy igen változatos, de nem túl ma­gas színvonalú összecsapást láthatott a közönség. Az Iz­zó teljesítménye rendkívül hullámzó volt,* néhányan szinte egyik pillanatról a másikra játszottak ragyogó­an, majd kritikán alul. Hogy mégis nyerni tudott a csa­pat, az inkább a lelkesedés­nek, és az utolsó játszma végén néhány szerencsés szervának köszönhető. A csapatból dr. Csorba és a fiatal Bódis jól játszott, Csonka (sérülése ellenére) a várakozás felett szerepelt, s a mérkőzés nagyrészén Pin­tér is dicséretesen küzdött. Vermes Károly ne: —* Sok hibával tarkított mérkőzé­sen nagy küzdelemben sze­reztük meg a bajnoki pon­tokat. Igen nagy szükségünk volt a győzelemre, s mivel nem akarunk kiesni, a szom­bati. budapesti visszavágón is mindent el kell követ­nünk az eredményességért. Gy. L. Kiestek a Táncsics kosarasai Üjabb vereségről kaptunk hírt tegnap délután Buda­pestről, a MAFC-csarnok- ból: a Táncsics SE NB I-es férfi kosárlabdaesapata vá­ratlanul az Universitas PEAC-tól is vereséget szen­vedett. Miután a többi ered­ményről lapzártáig nem ér­tesültünk, így csupán pesti tudósítónk szűkszavú beszá­molójára hagyatkozunk, amely szerint ezzel a vere­ségével a Táncsics SE kiesett az NB I-ből, a további eredmények már a bentma- radást nem tudják biztosí­tani. A mérkőzés pedig: U. PEAC—Táncsics SE 88:84 (40:32) Táncsics: Szabó P. (4), Da­ra (4), Móriak (6), Szabolcs (29), Stickel (16). Csere: Aas (21), ßzabó L. (2), Stre* bó (2). Edző: Klenovics Endre. Bútor, lakástextil, csillár kiállítás és vásár 1982. március 15—25-ig BalaUmletIcn a Helle eUercmbe« (benzinkuttal seémbcn) V I Nyitva: 9-től 17 óráig. VÁRJUK TISZTULT VÁSÁRLÓIN KÁT. A FESZ, BtK.I.ÁHI.El J fimtrO MA í T Csizma az asztalon. Ho­gyan kerül egymás mellé a rokonnak egyáltalán nein nevezhető cselgáncs és autó­sport? Tévedésről. azonban szó sincs. Mindez kiderül a továbbiakból. A közelmúlt­ban levelet kézbesített a postás Csabai Istvánnak. A megyei sporthivatal » elnöke arról értesítette az ismert' sportembert, hogy a jövőben tegyen részt a megyei csel­gáncsszakszövetség elnöksé­gének munkájában. A hír, mint mondta, nagyon meg­lepte. de gondolom nemcsak őt, hisz legszebb sportsikéreit nem ' a tatamik világában ér­te el. Mint ralHs navigátor vonult be a somogyi sport ..halhatatlanjainak” táborá­ba. A fenti megbízatást -tar­talmazó levéllel azonban mégsem rossz helyen kopog­tatott a postás, ez' kiderül a vele folytatott beszélgetés­ből. A fővárosi születésű fiú Kiskorpádon nevelkedett, majd az általános iskola el­végzése után került vissza Budapestre, ipari tanulónak. Ott ismerkedett meg köze­lebbről a cselgánccsal, ami nem volt véletlen, hisz olyan — ma már az ország hatá­rain túl is ismert — szak­ember csalogatta a szőnyeg­re, mint Kroner Ferenc. Kettejük találkozása gyors sikerekkel kecsegtetett. 1959- ben — egyévi edzésmunká­val a háta mögött —. már serdülő Budapest-bajnoksá- got nyert súlycsoportjában, és a bajnok csapatnak is tagja volt. Mint ifjúsági ver­senyző több szép sikernek lett a részese, míg 1961-ben felszabadult karosszériala­katosként Kaposvárra nem került. Somogy szökhetvén abban az időben alakult újjá a sportág. Nagy István (mép- s«erű nevén „Csoki *) köré sok tehetséges fiatal sorako­zott föl. Ö is, köztük volt. Forintos, Boroveez, Pásztor, íkhUdI«lUPORT^or.tSPÖR' lSmR+SPÓaTSTORT,SPORT YT»SDort*sport»spor SPORTsportSPORTs portSPORTSPor Kosárlabda NB II. 1. B. VegyésK 21 19 2 1735-1382 40 2. S4ÉV 31 14 2 1955-1358 40 3. Dombév. »• 15 4 1«53-1359 34 4. SMAFC 21 12 8 1568-Ufil 34 5. P^' Posta« 21 12 9 1598- 1621 33 s. Gy. KIM 21 12 9 1646-1517 33 7. Sár»». Vid. rt 12 7 1494-1387 51 8. Péti MTI 1!» 12 7 1484-137« 31 9. Szív. U. 21 S 13 1482-1507 29 1«. Szomb. TK i* 8 12 1574-15»« 28 11. NIKE F ÁK IS 8 11 1337-1470 27 12. MÁV \TK 21 fi 15 1445-1862 27 13. SabarMi JW 5 14 1301-1485 24 14. Keszthely w 4 15 1448-1596 23 15. SzekSK. D. 19 3 Ifi 1131-1653 22 16. A.-eromű U 3 M 1219-1614 21 Járási labdarúgás A siófoki járásban is meg­kezdődtek a küzdelmek. Eredmények: Látrány—Za­márdi 2:1, Somogymeggyes— Kötcse 1:4, Bala%>nszerrres— Balatonszabadi 0:2, Kőrös­hegy—Bal a tonf öld var y :L, Somogybabod—Balaton» Va­sas 1:3, Törökkoppáriy—Ba­latonszárszó 1:6, Siófoki Bá­nyász II.—Andocs 6:1. A bajnokságban a Kőrös­hegy vezet 27 ponttal. Mö­götte a sorrend: Balaton­szárszó 25, Balatoni Vasas 22, Balatonszabadi 22. — Termeszei jár« túrát szervez vasárnap a Siófoki Spartacus SE természetjáró szakosztálya a V eszpiém— Séd völgye—Essegi vár— Bánd útvonalon. A részt venni kívánók 7.45-kor ta­lálkoznak a siófoki autó- hwz-aílomasr»!. A Uwa «e ze*ém ksr*. Végh és a jelenlegi elnök, Szentes József társaságában nagy lelkesedéssel dolgoztak a Dózsa ódon kis csarnoká­ban. 1962-ben Pécsen bonyo­lították le az országos vidék- bajnokságot. Nagyon kedve­ző pozícióban volt, amikor az egyik mérkőzésen eltö­rött a válla. Csaknem fél­éves kihagyás következett, majd azt tanácsolták neki, hogy vállizülete megerősítése érdekében járjon le az ök­lözök edzésére. Füzesi Zol­tán vállalta az edző szere­pét. Akadt még néhány em­lítésre méltó eredménye. Több helyezés a vidékbaj­nokságon, közöttük is a leg­szebb: egy ezüstérem. Tíz évig hódolt ennek a bátor sportnak, igaz, az utolsó év­ben már csak edzésekre járt, és öccsével foglalkozott, aki szintén a cselgáncsot válasz­totta hobbijának. 1974-ben következett * nagy váltás. Mint szerelő került kapcsolatba a ralli- zókkal. A kitűnő iKovács— Kiss páros abba« az időben igazolt át a Dózsából a Vo­lánhoz, és ő lett az egyik szerelőjük. Csak közbevetó- leg említjük meg, hogy mi­óta Kaposváron van, egyhu­zamban a Volánnál dolgosak — időközben oktató is volt a tanműhelyben. S bár 1963 óta van jogosítványa — min* mondotta, álmába« sem gondolt arra, hogy ver­senyautóba öljön. Aztán a nagy versenyek láza, sajá­tos hangulata magával so­dorta. A rallí ugyanúgy ha­tározottságot, bátorságot követel, mint a cselgáncs; észrevétlenül is egyre köze­lebb került hoezá. Egy vá­ratlan .közjáték azután fel­gyorsította az eseményeket. 1976-ban egyik pillanatról a másikra, ahogy ő mondta: „botcsinálta” navigátor lett. A Hideg—Bessenyei páros a magyar bajnokság küszöbén állott, amikor a kettős vá­ratlanul szétvált. Abban az évben azonban voit még egy bajnoki futam, a Bükk-ku- pa! Hideg Jánosnak itt már csak az volt a fontos, hogy nagy riválisát, a Simor— Parancs pécsi párost ott is megelőzze. Óvá esett a vá­lasztás, talán azért, mert ko­rábban többek között Fer- jánc Attilával is ült már egy kocsiban — Ipar. csak edzésen. A Bükk-kupa egye­dül Hidegnek volt fontos, hisz a szabályok értelmében az újonc navigátor győzelem esetén sem kaphatott bajno­ki aranyat. Szívesen emléke­zik erre a versenyre: — Roppant izgatott vol­tam. de egy csöppet sem féltem. Igaz, követtem el na­vigációs hibákat, de c$y kis ravaszsággal így is megté­vesztettük a pécsi párost, akik végül mögöttünk érkez­tek be. Úgy örültem Hideg bajnoki győzelmének, mint­ha a sajátom lett volna. Mondanunk sem kell, hogy egy évvel később már elvá­laszthatatlan kettőst a Ikot- tak, és a hat bajnoki fu­tamból ötöt megnyerve most már együtt lettek magyar bajnokok. Bekerültek a vá­logatottba is. A BBK futa­mokon többször képviselték országunkat. 1979 áprilisáig navigált, ekkor egészségi okokból kiszállt a verseny­autóból. Hidegnek azonban továbbra is a szerelője ma­radt.. Arra a kérdésre, hogy _ melyik sportágat érzi köze­lebb magához, egyértelmű választ adott: a cselgáncsot. Elmondta még, hogy a sző­nyegen töltött évtized során sok olyan tulajdonság bir­tokába jutott, amit később a versenyautóban jól kama­toztatott. Erről így beszélt: — Mi tagadás, a ralliver- servyeken mindig féltem, de a cselgáncsban megtanultam ezt az érzést legyőzni. Tud­tam uralkodni az indulatai­mon, úgy érzem, másokénál fejlettebb volt az akaókész- ségem. és a piLlanat tört ré­sze alatt képes voltam dön­teni. Mindezt a cselgáncsnak köszönhettem. Persze az au­tós navigátor jó teljesítmé- -n vének alapvető feltétele, hogy vakon bízzon a veze­tőbe«. Nos ^ én bíztam. — Most, hogy visszatért régi sportágához, végleg há­tat fordít a raliinak7 — Miért tenném? Most úgy vagyok, mint az a kis­lány, aki nagyon szeret ián- oolnó. csak nincs, aki felkér­je. Ha engem holnap hívna valamelyik autós, hogy tár­sítják hoBzá, nem ha boznék. Ez azonban nem jelent íté­letet a cselgáncs felett, hisz ez* a sportot is imádom. Most ismerkedem a szövet­ség munkájával, és igyek­szem av legjobb tudásom sze­rint segíteni. Azt hiszem, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Én a sporttól olyan sok szépet kaptam eddig az életben, hogy száz ágába is be kellene segíte­nem, hogy valamit visszaad­jak. Amikor elköszönt, arca mosolyra derült. Beült az autóba, és a cselgáncsotok edzésére sietett. Valahogy mindez szimbolikusnak ha­tott. Jutási Róbert az épItögépgtartg vállalat barcsi gyara — kedve*« teljesítési határidőre — bérmunkát vállal wi. alábbi gépekre: — MONOKFX lángvágó automata (legnagyobb vágási vastagság ISM mm) — 120 to-s él hajlító gép (legnagyobb hajlítható méret 6—% mm) — 40—60—80 to-s présgépek (megrendelés présszerszámmal együtt) — RL lemezvágó olló (legnagyobb vágási vastagság 16 mm) — Automata fémköríűrész (legnagyobb vágási méret 0 240 mm) CÍM: ÉPCí£P Barcsi Gyára Barcs, Dráva-part Ügyintéző: Bátorfj László törtnél és i osztályvezető Telefon: Bare« lftfl/93 mellek. . wt««) Csiky Gergely Színház: 1* Ara­kor: A VÍG ÖZVEGY. — Bertat­ezünet. Kaposvár, Vörös Csillag: de.. fél 11 órakor: ÁLMATLAN FÜ­LES BAGOLY, du. 3 és 6 «rar kor: A KERESZTAPA I— IL (16). Szabad Ifjúság: du. 4 óra­kor: A KIS RENDŐR NAGT NAPJAI, du. 6 éis eflte 8 órakor: EGYSZERŰ ESET (b4). Latiné* filmszínház: du. fél 6 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE 04). Mozimúzeum: du. fői 4 órakor: GULLIVER, du. fél « órakor: ELÖJÁTSZAS: SANCHEZ GYER­MEKEI. Siófok: de. 10 órakor: SIVATAGI SHOW. du. 5 es este 7 órakor: MÉREGGEL (14). Nagyatád: este fél 8 óraikor: NEVEM: senkt. Marcali: du. « órakor: A LÁZADÁS ARA. Barcs: de. fél 1.1 órakor: A KIS MANÓK FURULYÁJA, 7 órakor: SASSZARNY. TELEVÍZIÓ Budapest J. 7.58: Műfl-orismeriiebé«. LH*-: Idősebbek is elkezdhetik... 8.<g>: Iskolatévé. 8.50: Nas Elcran. — A mi képernyőnk. 9.W: Me«, mese. mátka... 9.3ö: Az életre­való kismalac. 10.25: Reklám. 30.30: A Buddéanbrook ház. 11.30: Keresztkérdés. 12.f0: Allred B, rendel Schubert móvedorői. 12.52: MÜ9orism«rfee«6é®. 12.35; Ta­tabányai Bányász—FTC. W.45: Country-zene. 15.06: Majett!» Go­rilla. 15.25: Ember én Fold.».*: Hírek. 10.00: Sorstársak. 16.20; Sző vetkezünk. pere*kedüBte:. 17.05: Reklám JT.*»: ,_Ha, «*jp­szer szikrát vet a «Am*’*. 17.35: Ma film-ma gasz in. 17.50: KÁZ- tartás. 18.30: Főzőcske. W.OO: Reklám, lO.M): Idősebbek is el­kezdhetik... 10.15: Bstí mese. in.30: Tv-hírakfó. 36.00: Vers — mindenkinek. 30.06: A 71-» kör­zet. 20.50: Különös meglepetés. 22.115: Tv-híradó, 3. 22.20—24.00: Csehszlovák körkép. Az ötödik Lovas, a félelem. Budapest 2. 17.4S: Miisortsmerle-té«. TT.#*: Sándor Mátyás. 18.40: Reklám. 18.45: Másfél mítKó lénés Ma- syarojszágon. 19.30 : Tv-híradó 21).<¥>: Vers — minrierfikwiak. 20.05: Mesterein Hámok. 30.50: Tv-hír­adó. 2. 21.10: Egy ember és a többiek. 22.25—23.40: Nemzetközi gála. KOSSUTH RADIO 4.26— 7.50: .M neggeH! n.00: HV rek. Időjárás. 8.05: Műsorismer­tetés. Kb. 8.20: Mai kulturális programok. 8.30: Lányok, asszo­nyok. 8.55: Brahms: A-cfcur sze­renád. 9.30: „Vár «-*y új vi­lág...” 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Útközben. 10.10: Walter Gieseking Mozart-fnű veket zon­gorázik. 10.50: Rádiószínház. 12.00: Déli krónika. JZJO: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.46: Jar*>equin-madna- lok. lő. fM>: örömök 'kér tjében. 14.00: Útközben. 14.05: a hót embere. 14.15: Petri Miklós óidé­ra áriakat énekel. M.30: Irányí­tott növény táp] álás. lö.flO: Hírek. 15.05: Ü1 zenei újság. 15.56: Rek- lámparádé. .16.00: 168 óra. 17.30: A hegedű virtuózai. * 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyva.i ánlartunk. i<8.28 : Hallea­lóinft figyelmébe! 18.30: Hírek. Idő járás. 18.40: Útközben. >8.46 • Tudósít,'«. 10.40: Goluza úr ha­lála. 19..'10: Simándy József éne­kel. 10.56: Arturo Toscanára fel­vételei. 21.W): ..Az érzelmek hul­lámhosszán”. 26.00: Hírek. Idő ­járás. Sport. 2Ä.16: Lemez.mú- zeum. 22.47: A mikádó. 23.30: A St. Martin- in- tbe-Fileds Kama­razenekar lemezeiből. 24.00: Hí­rek. Időjárás. 9.10: Melódiákok­tól. 1.56—2.00: Himnusz PETŐFI RADIO 4.26— 7.59-: A Petőfi .rádió reg­geli zenés műsora. í?.Aó: Hírek- Időjárás. 8.05: ÍJzsesszarchívum... 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30- Hírek. 8.33: Útközben. 8.38 :4 Az. Állami Népi Együttes felvételei­ből. 9.57: Reklám. lO.fiO: Szom­bat délelőtt. 12.00: Magyar fú­vó szene. 12.30: Hírek. 12.33: Jé ebédhez szól a nóta. 13.30: Ének­lő Ifjúság. 13.4*5: Időjárás- vízállás jelentés. 14.00: La-bdarú- gás. 14.50: Orvbsi tonáe»ok. 14.55: Ritmus. 15.26: Műsorajan- lat. 15.27: Kié lejgyen a Ha.iai-al- szemű? 16.00: Moszlcvából érke­zett. 16.30: Hírek. 16.33: Ütköz­ően. 16.36: Körkapcsolás. 16. Pop hullám. 13.06 : Mozgásterek. 18.30: Hírék. 18.33: Közkívánat­ra! 20.30: Hírek. 20.33: Sporthí­rek. 20.33: Válogatott felvételek. 21.30: Népdalok. 22.00: Szombat diszkó. 23.00: Hírek. Időjá­rás. Sport. 23.16: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás. O.t®: Ma­gyar és idegem nyelvű vízjetző- szolgáüafL 3. MŰSOR 7.Oá: A szrtíf>oiW í^iidló ni.yel v ű ne ma etiség i m ú sora. 7.3«: A miskoici .körzeti stúdió szlo­vák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.06: Mű­sorismertetés. 18.08: A kiállító- termek prog anyjából. 8.11: Fia- talokniak kortárs zervérőL 8.40: Mindenki zeneiskolája.. 0.33: Hang\'eserK3^ a Mindenki Txtnpn*- kólája hallgató inaik. 10.11: Slá­gerlista. 10.46: Hidas Fiigyes: Hét bag a teli 12 harsonára. 11# 00: Hírek, időjárás. 11,06: A Svájci Olasz Rádió szimfonikus 'zene­karának hangversenye. 13.00: Hí­rek. Időjárás. 13.05: Műsorismer­tetés. 13.07 .j Opera-mű vész leme­zek. 14.00: Magyar zeneszerzők. 14.37: Legenda' a kapitányról. 15.20: Kritikusok fóruma. 16.30: Cozy Powell felvételeiből. 16.(>0: Zenekari muzsika. 17.33: ............ z örögnek lá«caim és [eg v vé­reim’. 17.38: ..Hi-figyelő". 18.15: Puccini operáiból. 19.00: Hírek. Idői árás. 1-9.05: A zeneirodalom rennekanűveibői. 19.56 : A Polfk* együttes 1980-as Zenyatta Moív datta című lemeze. 20.36: Nép­dalok. 21.00: Bach-művek kora»- be!i hangszerekkel. 22.41: Nat>- iaink zenéie. 23.30—23..'53: Hírei*. Időjárás. PÉCSI RADIO R.OO: Szerb—hfun/át R.30: Nfvne1. műsor. 9.00— bBJMto mm ket*aese4-i Tatamitól a raílíig

Next

/
Oldalképek
Tartalom