Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-02 / 27. szám
Hétfői Dunántúli Ngplő Kupa Súlyos- vereség a Komlótól Inkább színvonalas sárda- gasztást, mintsem labdarú- gómérkózést látott az a négyszáz szurkoló, aki vasárnap délután Kaposváron ellátogatott a Rákóczi-pályá- ra, hogy szemtanúja legyen az NB II-es együttes első kupamérkőzésének, amit a Komló ellen vívott KOMLÓ—RÁKÓCZI 3:fí (2:0) Kaposvár, 400 néző. Vezette. Pazaurek. Rákóczi: Bekéi — Kozma, Szlovák, Zentat, Csorba. Kanyar, Bodis (Vékpny), Varga (Kakas), Fábián (Nikhá- zi). Hámori, Várnai. Edző: Csaba Gábor. Vizfóesák és bokáig érő sár borította a salakos edzőpálya nagy részét, s ez meghatározta a játék színvonalát. A Rákóczi végig nagy akarással küzdött; a pálya szinte „fölbillent”, hiszen a kilencven percből mintegy ' nyolcvanat (!) a zöld-fehér gárda támadott. A helyzetek kidolgozásával sem volt különösebb baj, a kihasználással viszont annál inkább. Nem így a Komló, amely „sűrűn” védekezett, gyakran a járási másodosztályhoz, hasonló móBódis elől mentenek a komlóiak dón amerre' álltak a játékosok, arra rúgták a labdát. Mindössze három épkézláb támadást vezettek a Rákóczi kapuja felé, de mindhármat góllal fejezték be. Az elsőt a 28. percben Stemler helyezte el a jobb alsó sarokban, a másodikat tíz perc múlva egy kapu előtti kavarodás után Hegyi. A második félidőben egy gyors elfutás után Szajcz állította be a végeredményt. — Egyéni tollaslabda-bajnokságot rendeztek Kaposváron a közelmúltban. A férfiaknál Hegedűs György (megyei tanács), Bekker Tamás, valamint dr. Kiss Tibor (kórház), a nőknél Filebics Éva (köjál), Molnár Tiborné (OTP) és Scheidl Anna (kórház) végzett az első három helyen. — Két mérkőzésen két győzelem. Ez a Siófoki Bányász labdarúgóinak legújabb mérlege. Pénteken a Debreceni Volán ellen 3:2-re nyert a tartalék együttes, a Váci Izzó ellen pedig 5:l-re az első csapak KOSÁRLABDA NB I Hamar a Táncsics A Kecskeméten hatalmas küzdelemben „megszenvedett” szombati egypontos győzelem után vasárnap viszonylag nyugodtan készülhetett az újabb, összecsapásra a Táncsics SE élvonalban szereplő kosárlabdacsapata. A hétvégi kettős fordulóra ..betervezett." pontszerzés megtörtént, így a csoport listavezetője, a Baja ellen már a tisztes vereség sem látszott tragikusnak. Ezt. az „okoskodást.” sajnos, hamar igazolta is a kaposvári gárda. Bajai SK—Táncsics SE 102:75 (48:41) Kaposvár, 600 néző. V.: Kardos, Halmos. Táncsics SE: Szalai (13), Töke (4). Acs (8). Szabolcs (24). Strebó (18). Csere: Szabó L. (fi). Monok (2), Dara, Berta. Háncs. Edző: Kleno- vics Endre. A vendégek szerezték meg a földobott labdát, de első támadásukat jól hatástalanították a hazaiak, s a pontszerzést is ők kezdték meg. 2:0, 4:0, 6:0 volt az eredmény, amikor a Baja edzője már időt is kért. Ezután — bár még egy kosarat íjzepzatt a Táncsics — kizökkent a lendületből a kaposvári gárda, s a néhány pillanatnyi kihagyás elég volt arra, hogy a rutinosabb vendégek egyenlítsenek. sőt a vezetést is meg ferezzék. Fej-fej mellett haladt a pontszerzésben a két együttes. A közönség első tetszésnyilvánítását jelző taps- Szalai látványos „magánszáma” után zúgott föl ■— őt a vendégek csak szabálytalanság árán tudták .szerelni. A 11. percben még 20:19-re a Táncsics, néhány pillanat, múlva már 2fi:22-re vezetett a Baja. Csak később derült ki, hogy a találkozó sorsa itt dőlt él. A Baja egyre magabiztosabban játszott, távoli, pontos dobásokkal gyűjtögette pontjait, a Táncsics pedig nem tudott újítani, bár az eredmény alapján még „kereshetett volna” valamit a második félidőben, hiszen a hétpontos vendégvezetést néhány perc alatt is be lehet hozni egy kis szerencsével és nagy akarattal. A fordulás után azonban a Táncsics csapatán nemigen látszott meg, hogy fordítani szeretne az eredményen. A 36. percben Ács kipontozódott, sorra szóhoz jutottak a cserejátékosok, s az utolsó percben már .csupán egy szép Monok-szólónak tapsolhatott a közönség. A találkozón tehát a Táncsics csak az első félidőben tudott közel egyenrangú ellenfele lenni az esélyesebb vendég együttesnek, amely a találkozó jó részén a várt, emberfogásos taktikával „őrölte föl” a hazaiak kezdeményezéseit. A kaposváriak játéka időnként nélkülözte az. elképzelést.. s nagyon hiányzott egy irányító, szervező játékos. A serüli csapatkapitány, Sticke.lt égyelőre nem tudták pótolni. Az együttesből Szálait és Szabolcsot főként az első félidőben, Strebót pedig lorHuszonkét továbbjutó megyénkből Huszonkét utánpótláskorú asztaliteniszező szerzett jogot a Budapest-bajnokságon elért eredményével a két hát múlva sorra kerülő magyar bajrtbkságon való indulásra. Budapesten a Statisztika és a BVSC csarnokában több mint ezren álllak asztalokhoz a különböző korcsoportok versenyein. Kaposvárról a Kapos-plast 20 leány, a Rákóczi 15 iiű- sportolóval szerepelhetett. Mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál egyaránt tizenegy-tizenegy verseny- ■ számban sikerült olyan eredményt elérni, amely biztosítja a magyar bajnokságon való részvételt. A lánj'oknál az újonc Limbek Anett szerepelt a legsikeresebbén: ezüstérmet szerzett. (A döntőben a Sta- tisztikás Nagy Krisztinától kapott ki' 2:l-re.) Érdekesség, hogy a legjobb négy között Limbek mellett három statisztikás sportoló végzett. Vadál Anikó' és Fülöv Krisztina szintén jogot szerzett az országos bajnokságon való indulásra. A serdülőknél Németh Krisztina a legjobb négy közé jutásért hatalmas küzdelemben kikapott a statisztikás Brauntól, 2:l-re Limbek a legjobb 16, Garbóczi Tünde pedig a 32-ig jutott. A párosoknál a legjobb nyolc közé kerülésért a Limbek, Néméth kettős a későbbi ezüstérmes párostól kapott ki 2:1 aránybal}. Ez az eredmény némi csalódás, hiszen ők a bronzéremre is esélyesek voltak. Az ifjúságiak mezőnyében igen szépen szerepelt, a kaposvári küldöttség, hiszen öten szereztek jogot a magyar bajnokságon való indulásra. Auguszt Andrea és Németh Krisztina a legjobb Totó A telitalálatai szelvény: I, x, x, 1, 1, x, x, 1, 1, 1, 1, 2, x 4* 2. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 276 darab, nyereményük egyenként 9 954 Ft. A 12 találatosok 314 forintot, a 11 találatosok 36 forintot, a 10-esek 15 forintot nyertek. A Somogy-Zala megyei Téglaipari Vállalat barcsi téglagyára egy energetikust, karbantartó lakatosokat, villanyszerelőket és férfi segédmunkásokat fölvesz Jelentkezni lehet a helyszínen a gyárvezetőnél. (85823) A VOLÁN 13. sz. Vállalat fölvesz D-vizsgával rendelkező eutóbuszvez@flfkff KAPOSVÁRI HELYI ÉS VIDÉKI J ARAT AIR A. Felvételi követelmény: balesetmentes közlekedés és büntetlen előélet, Jelentkezni a kapbsvári ^utóbusz-pályaudvar vezetőjénél lehet. • (R580R1 32-be jutott, csak kiemelt versenyzőktől kaptak ki. Limbek és Gazdag 2-2, Garbóczi 1 győzelmet szerzett. A nem hivatalos egyesületi U'tánpótlásrangsorban a Kapos- plast eredményeivel a 4—5. helyen végzett. A fiúknál a hat újonc közül hárman továbbjutottak Kaposvárról. Limbek Csaba és Dani Róbert a legjobb 48. Agócs József pedig a legjobb 32-ig jutott el a 140 indulóból álló mezőnyben. A serdülőknél 176-an versengtek a helyezésekért, közöttük heten Kaposvárról, A somogyiak igen jól szerepeltek, hiszen csak egy asztaliteniszezőjüknek nem sikerült kiharcolnia az országos bajnokságra jutást. A legeredményesebb Balázs Miklós lett, aki a legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen kapott ki. Végh Attila a 48, Kovács Sándor, Pál Lajos, Limbek Csaba és Vajda Csaba pedig a legjobb 64 közé került Az ifjúságiak 250-es mezőnyéből az öt kaposvári közül ketten jutattak tovább; Hayden Zsolt a legjobb nyolc közé jutásért Szabados Péter pedig a tizenhat közé jutásért „vérzett el”. Kissé csalódva... Sokan bizonyára olvasóink közül is följajdultak, amikor hírül vették, hogy a világbajnoki döntőbe került magyar labdarúgó-válogatott Sydneyben, a nemzetközi labdarúgótornán előbb döntetlenül végzett, majd az utolsó fordulóban ki is kapott a jugoszláv klubcsapattól, a Vojvodinától. A fi sport is hobbi Amerikában Az Egyesült, Államokban rohamosan nő az úgynevezett szabadidő-sportolók száma. Egy legutóbbi közvéleménykutatás eredményei szerint 57 millióra rúg. Kereken 32 millió amerikai teniszezik, 36 millióan futkároznak a parkokban és az utakon hetenle átlagban húsz-harminc kilométert. Sokan közülük így készülnek azokra az országos maratoni versenyekre, amelyeket évente többször rendeznek az államokban. Ami az indulókat közelebbről illeti, a legutóbb egyszerre állt rajthoz egy nyolcesztendős kislány és egy 74 éves — örökifjú — nagymama. S a néni végig is futotta a távot, amihez öt órára volt szüksége. Rendkívül népszerű az úszás is, a felmérések szerint 26 millió amerikai úszik hetente három alkalommal. sokan tornáznak, és csaknem hétmillióan a fut- ballnak hódolnak. A . * szabadidősportnak azonban árnyoldalai is vannak, Leginkább a kerékpározók vannak kitéve nagyobb veszélynek. Egy év alatt 1.1 millió férfi és 567 ezer nő szenvedett biciklizés közben könnyebb vagy súlyosabb — olykor halálos — balesetet. Ebből a szempontból a második helyen a baseball-játékosok, míg mögöttük a futballisták állnak. Sok sérülést követel a motorkerékpár. a görkorcsolya és a kosárlabda is. tudósításokból aztán meg- -tudtuk azt. is. hogy csapatunk Csongrádi révén vezetett. is, rendkívül nagy becsvággyal játszó déli szomszédaink azonban rákapcsoltak, s főként gyorsaságban múlták fölöl rendre hazánk legjobbjait, Maries kétszeri „villanása” pedig azt eredményezte. hogy veszteskertt kellett elhagynia a magyar válogatottnak < a játékteret. Nem éppen hízelgő ránk nézve a torna végeredménye sem: a Vojvodina és az Olympic Sydney mögött csak a harmadik helyen végzett válogatottunk. Messzemenő következtetéseket levonni a csapa! eddigi teljesítményéből természetesen nem ' lehet. Azt azonban talán nem árt szem előtt tartani, ami tulajdonképpen a Rákóczi Komló, elleni összecsapásának is tanulsága lehet: hiába támadunk többet, hiába dolgozzuk ki* a jobbnál jobb helyzeteket, ha nem használjuk ki őket. És még valami: a támadások erőltetése közben sem szabad megfeledkezni a , védekezésről. Az alapozás időszakában járunk. Labdarúgóink természetesen nem nyújthatják azt a formát, ami különben elvárunk tőlük. A hét vegén Mclbourne-ben sorra kerülő újabf) nemzetközi tornán azt azonban remélhetjük, hogy legjobbjaink (mégha tartalékos öszeállitásban is) nem csorbítják amúgy sem túl fényes, de „emelkedő árfolyamú” tekintélyünket. A ípnti felvétel még itthon, a tatai edzőtáborban készült. Mészöly vigasztalja Sallait: „Nem kell elkeseredni !” ... Szabolcs (10) késve érkezik. Strebó (14) pedig nem tud játékba avatkozni dulás után nyújtott játékáért lehet dicsérni. Klenovics Endre: — Eny- nyivel jobb volt a Baja; teljesen megérdemelten győzött. Gy. L. A csoport állása: 11. Baja 23 13 Hl 1813-1775 3« 12. BSF 23 11 12 171!»-1837 :M 13« 23 10 13 1 «79-1732 33 11. Videoton 23 in 13 1869-19«« 33 15. H. Táncsics 23 8 15 1797-'2097 31 I«. \ R Építők ?3 8 15 1810-2028 31 l*.. Kecskemét 23 7 16 1697-1868 30 18. Oroszlány 23 6 17 1728-1924 29 19. Volán 23 5 18 1756-1933 28 20. Ü. PEAC 23 l 22 1668-2103 24 NB n SÁF.V SC—Pét 35:86 (45:30) SÁÉV: Déri (8), Goszlonyi (22), Szabó G. (16), Varga L. (10), Gálosi (11). Csere: Szabó T. (8), Farkas, Bodor, Ma- gyarfi (14), Czimbalek. Edző: Simon Károly. "Az őszről elhalasztott utolsó forduló mérkőzését teremgond miatt Szekesféhér- vá.ron játszották le. Az idény eleji forma elsősorban a SÁÉV dobóbiztonságán érződött. Ennek ellenére végig a somogyi gárda veze- lett, s különösen Szabó Gábor es Déri Zoltán küzdó- kepessege, valamint Goszto- nyi Gábor és Szabó Tamas jó dobóformaja emelkedett az atlag ioiá P 6 5iSÄsröR SPORT, ~ SPOR EQE SB.QU iii oiivi Asztalitenisz