Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-23 / 45. szám

Utter5- is Mh&.lagf'a Színvonalas küzdelmek Az ország leg­jobb férfi röplab­da utánpótlás-csa­patok seregszem­léjére került sor a hét végén Kapos­váron, az immár hagyományos Út­törő és Mini-kupa keretében, A ki­csik az 503-as szakmunkáskép­zőben, míg az út­törők a Tanítókép­ző Főiskola torna­termében mérték össze erejüket. A harmadik al­kalommal soría kerülő Miní-ku- pán az Újpesti Dó­zsa összeszokott, technikailag igen jól képzett spor­tolókból átló gár­dája bizonyult a legjobbnak. Az összecsapásokra általában a magas színvonal volt a jellemző. A végső sorrend: 1, Új Dó­zsa. 2. KOMÉP I., 3. Kazinc­barcika, 4. ZTE I., 5. KOM­ÉP II.. 6. ZTE II. A legjobb játékosoknak járó különdíjat Fejes László (KOMÉP) és Teknős Attila (Ű. Dózsa) kapta. Az ötödik Úttörő-kupán a korábbi évekhez képest, na­gyobb volt, a küzdelem. A résztvevő nyolc csapat közül hat közel azonos színvonalú játékkal rukkolt ki. A so­mogyiak a tavalyihoz hason - ' lóan, mérsékelt eredményt érték el. A kaposváriak egy évvel fiatalabbak voltak, mint a többiek, s ez kiüt­között a játékukon. A ta- biak igen jól játszottak, s csupán egyetlen játszmán Őkelvivéi Hegyei válogatottak csb-je múlott, hogy nem kerültek döntőbe. A döntő négy mér­kőzésén kiélezett küzdelem volt, s valamennyin három játszma sórán dőlt el az ősz- I szecsapás sorsa. A végered- ' mény: 1. ZTE, 2. KOMÉP, 3. Kecskemét I.. 4. Ú. Dózsa, 5. Kecskemét II., fi. Tab. 7. Kazincbarcika, fi. KASI. A legjobb feladónak Schilkraut Krisztián (Ü. Dózsái, a leg­jobb leütőnek Cseh János (ZTE) bizonyult. Megkezdődött vasárnap a , megyei válogatottak ökölví­vó csapatbajnoksága. A so­mogyiak — akárcsak a lab­darúgók — Tolnával és Ba-' ranyával kerültek egy cso­portba. A mérkőzéseket oda-vissza alapon bonyo­lítják le. Lényegében csak a somogyiaknak kezdődtek most a küzdelmek, mert egy héttel korábban a másik két megye válogatottja már ta­lálkozott egymással. A nyi­tány nem hozott sikert a mieinknek. A K. Dózsára és a sportiskolára épült megyei válogatott vereséget szenve­dett Tolnától. A kiírás sze­rint '15 párnak kelj mérkőz­nie. Négy serdülő, öt ií.iúsá- gi és hat felnőtt alkotja a válogatottat. A somogyiak már a rajtnál sem tudták minden korosztályban. il­letve súlycsoportban ellenfe­let állítani, A serdülő kis­papírsúlyban, az ifjúsági középsúlyban és a felnőtt légsúlyban nem volt somo­gyi a szeritóban. Tolva megye—Somogy me­gye 18:12 Paks, 300 néző. Eredmények (elöl a somo­gyiak) : Felütöttek: Pehelysúly: Farkas az első menetben föladta Herbst ellen. Köny- nyűsúly: Horváth L. ponto­zással veszített Szujó ellen. Tanács-kupa asztaliteniszben A fővárosban a Statisztika termében rendezték meg az elsőosztályú utánpótlás asz­talitenisz-versenyt a Tanács­kupáért. Ezúttal az ifjúsá­giak és az újoncok indultak. A Kaposplast lányai is ott voltak a résztvevők között. Az újonc mezőnyben (96 ind.) Limbek Anett hal győzelmé­vel ezúttal is a döntőig ju­tott, ahol ugyanattól a Nagy­tól kapott ki 2:0-ra. akitől az országos bajnokságon egy héttel korábban. Ezúttal is második lett. Az ifjúsági mezőnyben (130 ind ) Auguszt, Limbek, Gaz­dag és Németh 3—3 győze­lemmel egyaránt felkerült a főtáblára, de ott a 32-es mezőnyből már nem tudtaR tovább jutni. A Órává csepsrt területi labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása 1. forduló: /ehr. 28. 14 óra: P. Zsolnay—PBTC Siófoki B.—Boly Siklós—Tamási Barcs—Bátaszék H. Táncsics—H. Kiss •!. SE Mazaszászvár—Kisdorog Bonyhád—Paks H. Latinca—Sellye 2. forduló: máre. 7.14.30: H. Latinca—P. Zsolnay Sellye—Bonyhád v Paks—Mazaszászvár Kisdorog—H. Táncsics H. Kiss J. SE—Barcs Bátaszék—Siklós Tamási—Siófoki B. Bóiyt-PBTC 3. forduló: márc. 14. 14.30: P. Zsolnay—Boly PBTC—Tamási Siófoki B.—Bataszék Siklós—H. Kiss J. SE Barcs—Kisdorog H. Táncsics—Paks Mazaszászvár—Sellye Bonyhád—H. Latinca 4. forduló: márc. 21. 15 ó.: Bonyhád—P. Zsolnay H. Latinca—Mázaszászvár Sellye—H. Táncsics Paks—Barcs Kisdorog—Siklós H. Kiss J. SE—Siófoki B. Bátaszék—PBTC Tamási—Boly 5. forduló: márc. 28. 15 ó: P. Zsolnay—Tamási Boly—Bátaszék PBTC—H. Kiss J. SE Siófoki B.—Kisdorog Siklós—Paks Barcs—Sellye H. Táncsics—H. Latinén; Mazaszászvár—Bonyhád fi. forduló: ápr. 4. 15.30 6.: Mázaszászvár—P. Zsolnay Bonyhád—H. Táncsics H. Latinca—Barcs Sellye—Siklós Paks—Siófoki B. Kisdorog—PBTC - H. Kiss J. SE—Boly Bátaszék—Tamási 7. forduló: ápr, 11. 15.30 ó.: P. Zsolnay—Bátaszék Tamási—H. Kiss .1. SE Boly—Kisdorog PBTC—Paks Siófoki B.—Sellye Siklós—H. Iyatinca Barcs—Bonyhád H. Táncsics—Mázaszászvár. 8. forduló: ápr. 18. 18 ó.: H. Táncsics—P. Zsolnay Mázaszászvár—Barcs Bonyhád—Siklós H. Latinca—Siófoki B. Sellye—PBTC Paks—Boly Kisdorog—Tamási H. Kiss J. SE—Bátaszék 9. forduló: ápr. 25. 16 6.: P. Zsolnay—H. Kiss J. SE Bátaszék—Kisdorog Tamási—Paks Boly—Sellye PBTC—H. Latinca , Siófoki B.—Bonyhád Siklós—Mázaszászvár Barts—H. Táncsics 10. forduló: máj. 2. 16.30 ó.: Barcs—P. Zsolnay H. Táncsics—Siklós Mázaszászvár—Siófoki B. Bonytlád—PBTC H. Latinca—Boly Sellye—Tamasi Paks—Bataszék Kisdorog—H. Kiss J. SE 11. forduló: máj. 9. to.30 o.: P. Zsolnay—Kisdorog H. Kiss J. SE—Paks Bátaszék—Sellye Tamási—H. Latinca Boly—Bonyhád PBTC—Mázaszászvár Siófoki B.—H, Táncsics Siklós—Barcs 12. forduló: máj. 16. 17 áj: Siklós—P. Zsolnay Barcs—Siófoki B. H. Táncsics—PBTC Mázaszászvár—Boly Bonyhád—T amási H. Latinca—Bátaszék Sellye—H. Kiss J. SE Paks—Kisdorog 13. forduló: máj 19. 17 ó.: P. Zsolnay—Paks Kisdorog—Sellye H. Kiss J. SE—H. Latinca Bátaszék—Bonyhád Tamási—Mázaszászvár Boly—H. Táncsics PBTC—Barcs Siófoki B.—Siklós 14. forduló: máj. 23. 17 ó.: Siófoki B.—P. Zsolnay •Siklós—PBTC Barcs—Boly H. Táncsics—Tamási Mázaszászvár—Bátaszék Bonyhád—H. Kiss J. SE H. Latinca—Kisdorog Sellye—Paks 15. forduló: máj. 30. 17 ó.: P. Zsolnay—Sellye Paks—H. Latinca kisdorog—Bonyhád H. Kiss J. SE—Mázaszászvár Bálaszék—H. Táncsics Tamási—Barcs Boly—Siklós PBTC—Siófoki B. A Honv. Táncsics SE sor solasával párhuzamosan a Kaposvári Rákóczi SC ifi II. csapata szerepel. Területi Verseny bizottság Kisváltósúly: Varga Z. el­len Jordáki az első menet­ben feladta. Nagyváltósúly: Bogyó pontozással győzött Szántó ellen. Félnehézsúly: Vörös ellen Mocsár az első menetben feladta. Ifjúságiak: Papp Z. az el­ső menetben feladásra kény- szerítette ellenfelét. Farkas J. ugvancsak az első me­netben kiütötte ellenfelét. Ferst az első menetben dön­tő fölény miatt leléptették. Mezei is az első menetben ' adta föl a kilátástalan küz­delmet. Serdülők: Óvári pontozás­sal veszített, Csonka az el­ső menetben feladta. míg Kerpács ellenfél nélkül győ­zött. A esb következő forduló­jára szombaton Pécsen a PVSK csarnokában kerül sor Somogy és Baranya kö­zött. A csb tavaszi további me­netrendje: márc. 20.: So­mogy—Tolna, márc. 27.: So­mogy—Baranya. » • • A szakmai válogatottak csb-mérkőzésén a Dózsa-vá- logatott 16:G-.ra kikapott a Banyász-válogatottol. Ka­posvári öklöző ezúttal nem volt a dózsások csapatában. A bajnoknál állá»#• 1. Epílő-k-rál. Bányász- vál. Néphads.-vál i, Dózsa-vál. Vasas-vál. Vasutas-vál. 1 t-----l«t * 1 1-------I«; * 1 1-------1«: I 2 1-------1 1:16 — l-------1 1:16 — 1-------1 *:16 — Sárdi Budapest-bajnok Sárdi Attila Jól szerepeltek a Rákóczi atlétái a • íedettpályás ifjú­sági Budapest-bajnokságon. Sárdi Attila — megismétel­ve tavalyi győzelmét — ma­gasugrásban ezúttal is meg­szerezte a bajnoki címet Mostani eredménye 198 cm. További jobb rákóczis eredmények: 3000 m: ... 2, Bók 8:50,4. 1500 m: ... 5. Bók 4:09,0, 800 m: ..A. Zatykó 4;01. Sok a telitalálat a totón A 8. hét nyertes szelvé­nye: xl212xxxxll x x +1. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 8. heti. totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 55 darab, nyereményük egyen­ként 59 240 forint. Ezek kö­zül 13 plusz egy találados szelvény 34 darab, a nyere­mény és a jutalom együtt 123 964 forint. Tizenkét talá­latos szelvény 2228 darab, nyereményük egyenként 975 forint.. Tizenegy talaialos szelvény 24 408 darab, nye­reményük egyenként 89 fo­rint. A 10 talaialos szelvé­nyek szama 132 138 darab, nyereményük egyenként 30 forint. Kesáriabda NB I Vereséggel zárt a Táncsics Vasárnap Baján nem tud­ta feledtetni szombati hazai vereségét, a Táncsics kosár- labdacsapata, s bár nem ját­szott rosszul, de ez is kevés volt a jobb játékerőt képvi­selő hazaiak ellen. Ezzel' a mérkőzéssel egy újabb sza­kasza fejeződött be a baj­nokságnak, de még semmi sem tisztázódott a kaposvá­riak szempontjából. Kétség­telen, hogy könnyebben várhatnák a rájátszás követ­kező szakaszát a Táncsics­nál, ha egy vagy' két pont­tal többjük lenne, de pá­nikra így' sincs ok. A csa­pat házalóján változatlanul hangoztatják,, hogy az újonc gárda megkapaszkodik az élvonalban. Noé. ez néhány héten belül kiderül. Ba iái SK—Táncsics SE 110:74 (52:34) Baja. 40Ö néző. V.: Ga- ramvölgyi, dr. Páli. Táncsics: Szabó P. (16). Dara (12), Acs I. (2), Szabó L. (4), Stickel (4). Csere: Strebó (12), Tők:: (2), Mo­nok. (15), Tálján (5). Ács L. (2). Edző: Klenovics Erűire. Meglepetésre a Táncsics kezdett jobban. Az 5. perc­ben 10:8-ra vezetett. Talán éppen ettől ijedtek meg a somogyiak, és kiengedtek. 16:12 lett a hazaiak javára, és ettől kezdve végig a Ba­ja volt előnyben. Az első félidőben még így alakultak az eredmények: 8. perc: 20:14, 11. perc: 26:13, 16. perc: 36:26. A második félidő elején valamit csökkentett hátrá­nyából a Táncsics, de a 23. percben már 56:40-re veze­tett a Baja. A 34. percben 85:60-ra állt a mérkőzés, vé­gül is 36 pontos vereséget szenvedtek a kaposváriak. Mint a múltban nemegy­szer, ezúttal is sok eladott labda jellemezte a Táncsics játékát.’ és az úgynevezett „ziceer”-helyzetekel sem sikerült kihasználniuk. Sok volt a hiba. és az össshang hiánya is jellemezte a vé­dekezést. A bajaink egész pályás letámadással meg­lepték és meg is zavarták a Táncsicsok Sok esetben már a kaposváriak , térfelén si­került megszerezniük a lab­Monok Tibor a csapat leg­jobbja volt dát. Végig érződött, hogy az eltávozott1 Szalai mellett a sérült Szabolcs is nagyon hiányzott a csapatból. Mo­nok. Dana és Szabó P. ját­szott jól. H. Gy. További esoporleredmé­nyek: Videoton—BSE 79:78 Oroszlány—Kecskemét. 79:69 Álba Rcgia—U. Prac 90:76 Eger—Volán 77:65 A PVSK-é a HDN-kupa Pécsen 40n néző előtt ját­szották le a HDN labdarugó- kupa döntőjét, amelyben a két csoportgyőztes, a PVSK és a Dombóvár találkozott. Pécsi VSK—Dombóvár 2:0 (0:0) Góllövők: Freppán, Varga. A hetedik helyért folyó mérkőzésen a Siklós 2:l-re legyőzte a Sellyét." Kosárlabda NB II SÁÉV-vereség a Dombóvár ellen Nem sikerült győznie a SAÉV SC MB II-es kosár- labdacsapa iának idegenben" a Dombóvár ellen. A Pé­csett. a PVSK-csarnokban le­játszott összecsapás a végső bajnoki cím megszerzése /szempontjából lett volna fon­tos a somogyi gárdának, a ..mumus” dombóváriak azon­ban visszavágtak az ősszel Kaposváron elszenvedett ve­reségükért. Dombóvár—SÁÉV SC 71:63 (29:35) SAÉV: Szabó G. (11). Var­ga (10), Gosztonyi (8), Ma- gyarfi (12), Czimbalek (12). Csere: Déri, Somoskövi, Sza­bó T. (10), Bíró, Gálosi. Ed­ző: Simon Károly. Jól kezdett a somogyi együttes, s az első játékrész­ben úgy tűnt, hogy nem lesz semmi baj. A második fél­idő 15. percéig még vezetett a gárda, de utána a dombó­váriak erősíteni tudtak, s ez a győzelmüket eredmé­nyezte. Varga, majd Szabó G.‘ is kipontozódott, s a csú­szós teremben a végig nyílt mérkőzésen a kaposváriak­nak a két tolna megyei já­tékvezető ..síkosságát” is el kellett viselni. Á vereséghez természetesen hozzájárult az is, hogy a somogyiak ren­geteg ziccert kihagytak, va­lamint az ellenfél legpont- erősebb játékosát, Palvölgyit nem tudták semlegesíteni, A kaposváriak közül Magyarfi, Czimbalek és Szabó T. játé­ka érdemel dicséretet. A SÁÉV ezzel a vereségé­vel továbbra is a második helyen áil, de immár egy ponttal leszakadva a Bakony Vegyész mögött. A március 12-én sorra kerülő SÁÉV— Veszprém rangadón hazai környezetien, legalább ki­lenc pontos győzelem szük­séges ahhoz, hogy a somo­gyiak az élre kerüljenek. Á labdarúgó EB-mérkőzések menetrendje 1982. szeptember 22.: október 9.: november 10.: november 17.: december 15.: 1983. március 27.: március 30.; április 16.: április 27.: május 15.: június 1.: szeptember 21.: október 12.; október 26.: november 16.: december 3.: december 14.; Dánia—Görögország 'Luxemburg—Görögország Luxemburg—Danla Görögország—Anglia Anglia—Luxemburg Luxemburg—Magyarország Anglia—Görögország Magyarország—Luxemburg Anglia—Magyarország és Dánia—Görögország Magyarország—Görögország Dánia—Magyarország Anglia—Dánia ' Magyarország—Anglia és Dánia—Luxemburg Magyarország—Dánia Luxemburg—Anglia és Görögország—Dánia Görögország—Mag; arorszag Görögország—Luxemburg Egy Dózsa-lcütés a KOMIÍP elleni úttörőmcrUőzésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom