Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-17 / 40. szám
I OTTHON ES CSALAD Jogi szakértőnk írja : A házastárs tartási kötelezettsége A vöröshagyma veszélyes betegsége a hagymapero- noszpora. Csapadékos, nedves időjárás esetén járvány- szérűén fertőzi a növényeket. A betegség első jeleként a hagyma leveleken ki- fakult, szürkés zöld foltok jelennek meg, melyeket hamarosan befed a gomba li- lásszürkés, finom penészbevonata. A fertőzött levelek fonnyadnak, hervadnak, idő előtt elszáradnak. A zöld részek károsodása következtében a hagymatest kicsi marad, nem érik be megfelelően, a hagyma nyaki része vastag, nyitott marad, és ez különböző rothasztó kórokozók megtelepedését segíti elő. A maghoaó növények szára eltörik, ezáltal elmarad a kötődés és a magfogás is. A szedést követően azonnal meg kell semmisíteni a fertőzött növénymaradványokat, és a talajt mélyen fel kell ásni. Kertünkben az idei évben úgy jelöljük ki a hagyma helyét, hogy lehetőség szerint minél távolabb kerüljön a tavalyi hagyma ágyastól. Kerüljük a túl sűrű ültetést, ügyeljünk, hogy szellős, levegős, gyommentes legyen az állomány. Jelentősen csökkenti a dughagyma belső fertőzőt tségét a hőkezelés. Egyenletes meleg helyiségben, (30—40 ”C-ot 4—6 hétig tartva) a fellevelek alatt Családjogi törvényünk értelmében a házastársaknak a házasélet ügyeiben egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak. Az életközösség fennállása alatt a házastársak a közös vagyonból fedezik költségeiket, tehát a tartás kérdése nem merül fel A házastársak későbbi eltávolodása (különélése) illetve a házasság felbontása esetén is bizonyos mértékig fennmarad az egymás sorsáért való felelősség. Ez a felelősség kölcsönös, tehát nemcsak a feleség (volt feleség), hanem a férj (volt férj) is igényt tarthat házastársi tartásra, ha a jogszabályi feltételek .fennállnak. Ez utóbbi igény igen ritkán fordul elő, de erre is van lehetőség. A házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra önhibáján kívül rászorul, és ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása nem tette érdemtelenné. Rászorultnak kell tekinteni azt a házastársat, aki a hosszú ideig tartó házasság fennállása alatt a háztartásban dolgozott, gyermeket nevelt és emiatt a nyugdíj megállapításához szükséges munkaviszonnyal nem rendelkezik, de rászorult az is, aki egészségileg károsodott, így munkaviszonyban nem állhat, valamint a gyesen levő édesanya is. A rászorultság vizsgálatánál a bíróság gondosan mérlegeli, hogy a tartást igénylő önhibáján kívül szorul-e tartásra, figyelembe veszi az igénylő életkorát, nemét, egészségi állapotát, családi viszonyait és vagyoni helyzetét. Érdemtelen a tartásra az a volt házastárs, aki szándékosan, volt házastársa személyi, vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Érdemtelen az is, aki nem vét ugyan volt házastársa érdekei ellen, de olyan súlyos társadalomellenes magatartást tanúsít, olyan felelőtlen, erkölcstelen életmódot folytat, hogy a tartási kötelezettség a volt házastársra nézve méltánytalannak mutatkozik. Érdemtelen a házastársi tartásra az is, aki súlyos megítélés alá eső bűncselekményt követ el. Fontos törvényi feltétele a tartásdíjfizetési kötelezettség megállapításának, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését,, akiről gondoskodni a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban, vagy őt megelőzően köteles. A kiskorú gyermek eltartása mindenki tartását megelőzi. Sajnos előfordulnak olyan esetek is, hogy a tartásra köteles házastárs nem vállal rendszeres munkát azért, hogy így mentesüljön a tartásdíjfizetési kötelezettség alól. Családjogi törvényünk azonban kimondja, hogy az a volt házastárs is köteles tartásdij fizetésére, aki neki felróható okból megfelelő keresettel nem rendelkezik. Ilyenkor a tartásdíj megállapításánál olyan összegű keresetet vesz alapul a bíróság, amelyet a tartásra kötelezettel azonos korú, egészségi állapotú és szakképzettségű személy rendszeres munkával általában elér. A házastársi tartásdíjat a bíróság rendszerint határozatlan időtartamra állapítja meg. Azonban a tartást határozott időtartamra is meg lehet állapítani, ha feltehető, hogy a tartásra jogosultság a meghatározott idő elteltével megszűnik. A házastársi tartásra raló jog ezen kívül megszűnik akkor, ha az arra jogosult újból házasságot köt, a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, a jogosult a további tartásra nem szorul rá. Amennyiben a volt. házastárs a házasság felbontását követő öt év eltette után válik rászorulté, volt házastársától csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást. A házastársi tartás kihat az özvegyi nyugdíjra is. Társadalombiztosítási törvényünk értelmében az elvált, illetve egy évnél hosszabb ideje különélő nőnek jár özvegyi nyugdíj a férje után, ha férjétől (volt férjétől) egészen haláláig tartásdíjban részesült. Mikéné dr. Szemző Gyöngyi Növényvédelmi tájékoztató A hagymaperonoszpóra meghúzódó gombaionalza>t jelentős része elpusztul. Védekezni nemcsak az étkezési, vagy maghozó hagymában, hanem a zöldhagymában is érdemes. A betegség ellen eredményesen felhasználható a Zineb 0,3, Dithane M—45 0,2—0,3, Po- lyram Combi 0,2—0,3 százalékos vagy a RézoxlkJorid 50 WP 0,5 százalékos gomba- ölőszer valamelyike. (A gombaölő szerekhez feltétlenül keverjünk nedvesítő szert.) A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fölvesz a Balaton déli partján végzendő munkák irányítására műtárgyépítésben jártas üzemmérnöki vagy mérnöki végzettséggel rendelkező személyt. .Jelentkezes részletes önéletrajzzal a tőepitésvezetöségen, Nagykanizsa. Magyar n, 1*7. (85053) k~ Vissza a falusihoz A búzakorpa és társai Recehorgolás: * kezdő láncszemsor után, 1. sor: 1 egyráhajtásos. pálcával visz- szaöltünk a 7. láncszemre, 1 láncszem, 1 ráhajtásos pálca a soron következő 2. láncszemre, 1 láncszem x-től ismételni. A sor végén 4 láncszemmel fordulunk. 2. sor: 1 egyráhajtásos pálca, az előző sor pálcájára öltve, 1 láncszem váltakozásával dolgozunk, A sorvégeken 4 láncszemmel fordulunk. A második sor ismétlődik. A 40x40 cm nagyságú párnaoldalhoz: 82+7 láncszemre kezdjük a munkadarabot, 23 pálcás sort horgolunk. Szalágfűzés: a recehorgo- lással készített párnalap pal- camagasságának (lyukméret) megfelelő 2—3 vastagabb, de azonos színárnyalatú fonalat a merkelőtűbe fűzünk, és ábra szerint, soronként másmás színnel kitöltjük. hordható kockás pamutanyagból készült blúz, nadrág, és a nadrág hosszánál néhány centivel rövidebb rakott szövetszoknya. A másodikon: nagyanyáink viseletére emlékeztető egérszürke, egyszínű, végig- gombolt . szövebruha, fehér alsószoknyával, hímzéssel díszítet köténnyel. (A látszat ellenére ez nem iskolai, hanem ünnepi viselet). A harmadik képen a Philippe Salvet gyermékszalon modellje kettőtől tizennégy éves korig ajánlja ezt a vékony szövetből készült ruhát. Derekát szaténszalag díszíti, ugyanazzal szegik a nyakkivágását. A bő ujjat gumiszalag fogja össze. A ruhát az anyag színétől elütő alsószoknya egészíti ki. Az alsó képen matrózstílus ihlette a kislányoknak és kisfiúknak egyaránt hordható együttest. Vékony, csíkos bermudanadrágból és bélelt dzsekiből áll. Szobanövények és egészség Akik szeretik a virágokat, a téli időben kénytelenek azokat a lakásukban tartani. Rendszerint az ablakok mellett, a polcokon, szobasarkokban helyezik el. Általában jut belőlük a hálószobába is. A szobanövénykedvelők sokkal több virágot helyeznének el a lakásukban, ha nem nyugtalanítaná őket az a gondolat, hogy a sok virág jelenléte káros lehet az egészségre. Köztudott az, hogy a kertek és a parkok városok tüdejét jelentik. Tapasztalatból tudjuk, hogy a parkban eltöltött egy óra mennyire pihentető, milyen kellemes közérzetet teremt, ez a növények által felfrissített és tisztított levegőnek köszönhető. vezetre. ezért nem tartottak növényekét a hálószobában. Kísérletek alapján azonban megállapították, hogy legalább 5—600 cserép jól fejlett levelű virág kellene ahhoz, hogy káros hatást váltson ki. Ennyi virágot azonban aligha tart bárki is a lakásában. Az a néhány virág, amely otthonunkat díszíti, nem okozhat semmi bajt, sőt, jó hatással van közérzetünkre. Más kérdés az, hogy egyes virágok valóban előidézhetnek kellemetlenséget, amennyiben a túlérzékeny ,.allergiás" szervezetekre kedvezőtlenül hatnak. Ilyen pl. a primula. Speciális vizsgálatokkal kideríthető, milyen növénnyel szemben vagyunk érzékenyek és azokat — bármennyire kedveljük is Biológiailag rendkívül értékes élelmiszer a búzacsíra. Könnyen emészthető fehérjét. zsírt és fontos vitaminokat tartalmaz (1+vitam.i- nok. E- és F-vitamin, D-vi- taminok provitaminja). Az F-vitamin a zsíranyagcserében tölt be fontos szerepet, az E-vitamin az öregedés folyamatát lelassítja, de még sok más fontos élettani szerepe van a szervezet zavartalan működésében. A búza-korpánál ismertebb a búzacsíra egészségvédő hatása. Szív- es keringési zavarok, különösen a perifériás erek keringési zavarainak megelőzésére hasznos a káliumban, magnéziumban gazdag búzacsira fogyasztása. Örömmel fogadott új termék a borsói iszt. Gyorsan elkészíthető ételek készíthetők belőle. Előkészítés nélkül felhasználható levesek, mártások, főzelékek készítéséhez, mert főzési ideje mindössze 10 perc. A rizsliszt hántolt rizsből előállított őrlemény. A rizslisztben lévő fehérje aminó- sav-összetétele rendkívül kedvező. A rizsliszt felhasználható palacsinta, puding, tejleves, mártások, sütemények, krémek, pépes ételek készítéséhez. A szójaliszt is elindult hódító útjára. Biológiai értékét tükrözik a következő adatok: nyers fehérjetartalma 37 százalék, nyers zsírtartalma 18 százalék, energiatartalma 385 kalória. A szójalisztet 20—40 százalékos arányban keverve felhasználhatjuk sütemények, kenyér, pékáru, tészta készítéséhez, de gazdagíthatjuk vele a fasírozottat, töltött káposztát, töltött burgonyát vagy más hasonló ételeket. F. K. A növények anyagcseréje következtében napközben oxigén, éjjel viszont széndioxid szabadul föl. Régebben azt hitték, hogy az utóbbi káros az emberi szer— ne vigyük be a lakásba. Erős illatú virágot sem ajánlatos tartani a hálószobában. Bódító hatásuk kellemetlen közérzetet okozhat. Dr. Hier Ilia A nemzetközi gyermek ruhaszalonon láttuk Párizsban ezeket a régi, falusi gyer- mekviseletekre emlékeztető kreációkat. 1982-re ezek és hasonlók jellemzik a gyerekdivatot. A ruhákat sokszor a szoknya aljához varrt fodor vagy csipke díszíti. Kis ügyességgel így házilag is divatossá tehetjük a kinőtt kisilányruhát. A népi, falusi nosztalgia és az elmúlt idők romantikus irányzatainak felidézése a feincjttviseletben is változatlanul jelen van, és egyik diva-táramlatként hódít. Sőt, a valaha csak gyermekeknek illő matrózviselet éppen úgy átment a felnőtt divatba, mint az egzotikus japán, kínai, marokkói, indiai népviseletek stilzált változatai és a síkot szoknyák vállken - dővel. E szemléletnek megfelelően kissé elmosódott a határ a gyermek- és a felnőtt női divatvonalak között a falusi és a romantikus irányzatok kedvelői között. A felső sorban az első képünkön több változatban Az egészséges táplálkozás hívei örömmel fogadták a gabonaipar által a közelmúltban forgalomba hozott új élelmiszereket, melyek az ideális táplálkozás céljait szolgálják (búzakorpa, búzacsíra, szójaliszt, rizsliszt, borsóliszt). Miért ajánlatos például korpát fogyasztani? Megállapítást nyert, hogy a helytelen táplálkozási szokásaink különféle betegségeket okozhatnak, mert ételeink kevés rostanyagot tartalmaznak. Szervezetünknek naponta 25 —30 gramm rostra van szüksége, ennek kb. felét tartalmazza hagyományos étrendünk. Ezért szükséges olyan táplálékot fogyasztani, amely fedezi szervezetünk rostigényét. Erre kitűnő a búzakorpa vagy búzacsíra. Megfigyelések szerint * korpa csökkenti a asírfelszí- vódást, a vérkoleszterinszintet, az epeképződést, lassítja a cukor felszívódását, kedvezően befolyásolja a gyomor- és bélműködést, véd a vastagbéldaganatoktól, a bél fal kiből tosulásoktól. A B-vitaminokban gazdag korpa 100 gramm mennyiséget alapul véve 153 kalóriát, 4—7 százalék zsírt, 14—16 százalék fehérjét, 5—8 százalék keményítőt, 50—55 százalék ballasztanyagot, 500— 700 mg magnéziumot, 14—18 mg vasat tartalma*. Szalagfű Érdemes megtanulni a különleges felületet eredményező, egyszerű, „pihentető" technikával készülő szalagfű- zéses horgolást, amely szoknya, kendő, válltáska, mellény készítésére is alkalmas. A technika elsajátítására, megtanulására legalkalmasabb a sima szélű lap, a lakásunkban alkalmazható, hasznosítható kispárna elkészítése. Méret: 40x40 cm. Hozzávalók: 15 dkg középvastag, világos színárnyalatú fonal, 2,5-es horgolótű, vastag színes fonalmaradé- kok, nagylyukú merkelőtű.