Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

IPG! SZAKÉRTŐNK ÍR.IA: A szomszédjogról Az egymás*«] szomszédos ingatlanoknak —• helyesen, vagy helytelenül — megál­lapított határvonalai általá­ban meghatározzák a szom­szédoknak egymáshoz való viszonyát is. Az ebből ere­dő jogviták, szakszóval: ha- árperek, „mezsgyeperek”, mindennaposak. Az ingatlanok határvona­lát az egyes hatóságok az in­gatlannyilvántartási térké­pen megjelölt adatok alap­ján állapítják meg. A gon­dot legtöbbször az jelenti, hogy a szomszédok között kialakult birtokállapot még a régi felmérések szerint jött létre, amelyeknek a nagy része a század elejéről, vagy a 30-as évekből szár­mazik. helyreállítását vagy a zava­rás, megszüntetését. (A múltkori példát idézve: a szomszédos épület süllyedé­sét okozó pince feltöltésót.) A szakigazgatási szervnek 30 napon belül kötelessége a kérelemről határozni. Ezen határozatban az okozott ká­rokról, költségei': tői vagy akár az elmaradt hasznok­ról is rendelkezhet. Határperek esetén lehető­ség van az államigazgatási út igénybevételére is, így a térképezés során keletkezett különféle számítási hibák kijavítására. (Ilyenkor a já­rási földhivatal határoz.) A birtokháborítás meg- • szüntetésére szolgáló eljárás másik lehetősége, az úgyne­vezett bírósági út. Erre ak­kor kerül sor, ha $ birtok­láshoz való jogosultság vi­tás, vagy már bírt ok per van folyamaiban és újabb bir­tokháborítást követ el a szomszéd. Határperek eseteben a bí­róság a határvonalat akkor változtatja meg. ha a szom­széd valamilyen polgári jo­gi jogcímen megalapozott igényt támaszt erre (pl, túl- ,'pités). Ha a szomszédok képesek higgadtan, indulatoktól mentesen, közös megegye­zéssel a vitákat rendezni, ez bármilyen jogi szabályozás­nál többet ér. Ifj. dr. Miklós Endre Farsangi vidámság A farsang, a bálozások egy kicsit szabadjára engedik a fantáziánkat. A hosszú téli hónapok bezártsága, egy-egy télteme- töit idéző farsangi mulatság, ha kellő szellemességgel (és kevés költséggel!) készülünk rá, sokáig emlékezetes lehet a társaság, és önmagunk szá­mára is. I Mit is ígér vagy javasol ez ügyi-jen a divatprognózis? Sok-sok szín (festés az ar­con, és a test szabadon ma­radó felületein)! Főleg rö­vid. frissen mosott, bozon­tosra fésült haj! Lebegő szemét 2-szer kötjük le (elő­ször a szálat elölről, majd hátulról szúrva a szembe, simán lekötjük), 1-1 szemet szaporítunk. A kezdéstől számított 40 sor (20 borda) elérése után a sor kezdések­nél, mindkét oldalszélen sza­porítás helyett 2 szemet si­mán összekötünk. Végül a kötőtűn megmaradó 2 sze­met összefogjuk, és a fona­lat elvágjuk. Csíkozás: a kötött kocka kezdőrészét 1— 40 sor, kék színű fonallal kötjük, ezután a színeket 8 soronként (4 borda) váltjuk. összeállítás: az elkészült 70 db kockát kiraköjáték- szerűen egymás mellé he­lyezve, a színek, színharmó­nia szerint elrendezzük, majd 2—2 kockát összefog­va, az oldalszélszemekbe öltve, kék színű fonallal, rö- vidpálcasorral összehor­goljuk. Az elkészült, össze­állított‘takaró'szélrészét 1 rövidpálca, és 1 visszafelé öltött rövidpálcasorral körbehorgoljuk. szalagok, muszhnkendők, vi­rágszerűen a nyakhoz, de főleg (akár több is) a fejte­tő re illesztve. Aranyékszert nem illik viselni, a fülbeva­ló (hosszú láncon lógva) ki­zárólag a romantikus sok­sok virágos öltözékhez illik! 1. pillangós arcocska: rö­vid hajú, keskeny archoz il­lik. Erős feketére kon táro­zóit szem. Az orrtőre sár­gásbarna rúzzsal pillangótes­tet, az arc szem körüli fe­lületére piüangószámyakat festünk. A két csáp vékony drótszalból (moherfonallal körbetekerjük) készül. Az onrtőtől a homlokközépig, technokol ragasztóval ül- lesztjük, rögzítjük a megfe­lelő helyre. 2. Az arcot, a szemeket, homlokot szivárványszínű pasztell kréta-vonalakkal átíveljük, az arcfelületet elő­zőleg a szokásosnál kissé erősebben bekenjük, átmasz- szírozzuk zsíros krémmel, így a mulatság után a fes­tékréteget könnyűszerrel, langyos szappanos vízzel el­távolíthatjuk. A szájunk al­só részét, az arcközepet ezüst szemfestékkel, habos „felhő” formára festjük. A fejtetőre alufólia lapokból 15—20 cm hosszú csúcsosra sodort szarvacskákat illesztjük. 3. Romantikus, muszlin­sálakból tekert, masnira kö­tött, lebegő kendő a fejtetőn, kissé a bal oldalon, alóla, egészen a fültőig kisebb-na- gyobb művirágokból, leve­lekből sapkaszerű parókát készítünk a fejméretünkre. A természetes arcszínt csupán a tűzpirosra festett száj, és a barna ceruzával, az oldalszél felé haladó csí­kozott szemkörnyék teszi alkalmivá. A SOMOGY VÁRI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKÉZÉT rövid haiáridöro víz- és villanyszerelő munkát vállal lakosság es a kö rül etek részére Kaposváron és Boglariellén. 8698. Somogyvár, Vasút u. 1. Ügyintéző: Gyurakovics Lászó. Telefon. 18 (204262) LENINGRÁDI SZŐRMEAUKCIÓ Leningrádban évente há­romszor rendezik meg a ha­gyományos szőrmeaukció­kat A legutóbbin nagysza­bású divatbemutatót tar­tottak a szovjet szőrmeipari vállalatok legújabb termé­keiből. A több mint 30 or­szágból érkezett szakembe­reknek nagy mennyi­ségű kékróka- és ezüstróka szőrmét mutattak be. Nagy választékban szerepeltek a vörösróka, sarki róka, mó­kus, rozsomák, farkas, mor­mol«, nyesi, mosómedve és a hód, sőt, még a gyűrűsfó­ka és a medvefóka prémjei is. Az aukció legértékesebb darabjai a coboly és a hiúz- prémek voltak. Első képün­kön kékróka pelerin, a má­sodikon mosómedve félbun­da, elöl sarkiróka betéttel. Szépségdiéta nyerskoszttal A bőr az egészség tükre... Ezért a külső kozmetikával egyenlő fontosságú a „bel­ső kozmetika", amelynek alapja: a szépségdiéta. En­nek a témának napjainkban nagyobb hangsúlyt kell kap­ni. mivel számos olyan táp­lálkozási szokás honosodott meg (sajnos), amely nem szolgálja sem az egészséget, sem a bőr szépségét. Ilyen például a túlzott húsfogyasz­tás, a sok cukor, só, zsír, erős fűszerezés stb. A szakemberek véleménye szerint a szép, bársonyos bőrt a nyers ételek fogyasz­tásával érhetjük el leggyor­sabban. A nyers étrend az egészséges, és többféle be­OTTHON ES CSALAD tegségre is jótékonyan hat. A világmagazinok, receptjei azt bizonyítják, hogy a nyerskoszt híveinek tábora nő. A modern tudomány szerint a főtt ételek értéke nem nagyobb, mint a nyers ételeké. A nyerstáplálkozás előnyei közül a legfontosab- 'bak: a vitaminbőség, a konyhasószegénység, fehér- jeszegénység. a bélmozgást elősegítő rostok bősége, a hőkezeléssel előállított éte­lek vitaminkórosító hatásai­nak elmaradása, a periféri­ás keringés tehermentesí­tése stb. Aki azonban a magyar konyhát szereti, nehezén szánná el magát arra, hogy kizárólag nyers ételeket fo­gyasszon. Van „arany kö­zépút”, amelyet, egészségünk és szépségünk érdekében ér­demes betartani. Tartsunk egy-két hétig hústalan dié­tát, vagyis étrendünkben tej, tejtermékek, tojás, zöldség, gomba, gyümölcs, szerepelje­nek. Ezt nemcsak nőknek, hanem azoknak a férfiak­nak is ajánljuk, akik nem végeznek nehéz fizikai munkát. A hústalan étrend rend­kívül kedvező hatást gya­korol a szervezetre s ezen keresztül a bőrre. A kutatók szerint a hús sok olyan (részben ismeretlen) anya­got tartalmaz, amely a szer­vezetre káros. A szerveze­tünk fehérjeszükségletét elégítsük ki a közismerten sok fehérjét tartalmazó étel­féleségekkel (tej, tejtermé­kek, tojás, zabpehely, szója- liszt Stb.). Ha nincs elég akaraterőnk egy-két hétig szépségdiétát tartani, iktassunk be az ét­rendünkbe legalább hústa­lan napokat, amikor csak zöldségféléket és tejterméke­ket fogyasztunk. Ez is sokat segít a szervezetünk felfris­sítésében. F. K. Az új ingatlannyilvántar­tási határvonal megállapítá­sánál már korszerű módsze­rek segítenek, mint például a légi fényképezés. A szom­szédok közötti vita, így a természetben kialakult és az ingatlannyilvántartási tér­képen feltüntetett határvo­nal eltéréséből ered. A gyakorlatban jól meg­figyelhető, míg a szomszé­dok békében élnek, az ilyen eltérések nem okoznak gon­dot, a viták akkor kezdőd­nek. ha előzőleg valamilyen nézeteltérés — becsületsértés, rágalmazás — zajlott le kö­zöttük. Az ilyen események­től kezdve válnak a szom­szédok számára életfontossá­gúvá az előbb említett elté­résekből származó kisebb- nagyobb földrészletek A büntető bíróságok gyakorla­tából tudjuk, ezek az elté­rések vezetnek a könnyű és súlyos testi sértéshez. (Pl. a határvonalon álló, az ide­iglenes állapotot jelölő fá­nak a kivétele és a szom­széd testi épségének ezzel töirténö megsértése.) A fent leírtak elkerülését szolgálják a törvény előírá­sai: mindenki tartózkodjon a fennálló birtokállapot jog­alap nélküli megváltoztatá­sától. Ha valakit a birtok­lásban megsértenek, zavar­nak, rendelkezésre áll a bir­tokháborítás megszüntetésé­re irányuló eljárás. Védel­met a Polgári törvény- könyv: birtokvédelem cím­szó alatt tartalmazza. Ha a szomszédot sérelem éri az előbb említett jogcí­men — a háborítás kezdeté­től számított egy éven be­lül — szakigazgatási szerv­től (államigazgatási úton) kérheti az eredeti állapot Növényvédelmi tájékoztató Kistermelők permetezési naplója A növényvédő szerek cso­magoló anyagán feltüntetik a szer felhasználására, táro­lására vonatkozó legfonto­sabb előírásokat, s a megha­tározott várakozási (élelme­zésügyi ' és munkaegészség­ügyi) időszakot is Az élel- mezésegészségügyi várako­zási idő a fogyasztók védel­met szolgálja. Meghatároz­za, hogy a növényvédő ezer­rel kezelt növény vagy nö­vényi rész az utolsó perme­tezés, porozás, lalajfertőtle- nítés után hány nappal szü­retelhető vagy takaritható be. Más szóval: a termés csak az előírt várakozási idő letelte után értékesíthető, fo­gyasztható vagy etethető az állatokkal, mikor már le- bomlik a növényre jutott nö­vényvédő szer hatóanyaga. A munkaegészségügyi vá­rakozási idő betartása a dol­gozók egészségkárosodásának megelőzése miatt fontos. Meghatározza, hogy a nö­vényvédő szerrel kezelt te­SOMOG NÉPLAP rületen hány nap múlva le­het védöfölszorelés nélkül dolgozni. Felhívjuk a kistermelők figyelmét, hogy az 5,1977. (I. 24.) MÉM—EÜM számú együttes rendelet értelmében mindenki, aki növényvédő szert juttat ki, köteles betar­tani az élelmezésegészség- ügyi és munkaegészségügyi várakozási időt. Azok a kis­kert- vagy’ házikert-tulajdo­nosok (használók, bérlők) akik terményeiket vagy azok egy részét értékesítik, köte­lesek napra kész nyilvántar­tást vezetni a növényvédő- szeres kezelésről. A nyil­vántartásnak a következőket kell tartalmaznia: a község (város) és a tulajdonos (hasz­náló, bérlő) neve, címe, az egyes kezelések helye, ideje (ezen belül a felhasznált nö­vényvédő szer neve és adag­ja), a szüret, a betakarítás, illetve a forgalombahozaU.1 idejű. A nyilvántartást az utolsó bejegyzéstől számított 3 évig meg kell őrizni és el­lenőrzés során bemutatni Nyíl vánta rtás (úgyneveze' 1 permetezési napló) nélkül tilos evs jogszabályellenes a lennek forgalmazása. Takaró maradékból A pulóverek, kabátok, na­gyobb munkadarabok elké­szítéséhez ajánlatos néhány dekával több fonalat vásá­rolni. A szorgalmas anyu- - kák. nagymamák fiókjában az idők folyamán lassan összegyűlik a színben, minő­ségben eltérő, de igen jó színhatású maradékgyűj­temény. Ezekből alkalom- adtán jut a gyermekholmik foltozása mellett sajkára, sálra, kesztyűre, de a ki­sebb, nagyobb gombócok igen jól hasznosíthatók pél­dául a képen látható meleg takaró elkészítéséhez is. Hozzávalók: 98x140 cm méretű takaróhoz: 65 dkg középkék, 5—5 dkg világos­kék, szürke, fehér, aranysár­ga, rózsaszín, lila, barna, türkizkék, zöld, drapp, na­rancssárga, vörösbarna, nyálvaszínű Firenze fonal, 3,5-es kötőtű 3-as horgolótű. Alapminta: lustakötés, mindkét oldalon sima sze­meket kötünk. Szempróba: 2t szemx42 sor = 10 cm. Munkamenet: 1 kockát, kék színű fonalból, 2 szem­re kezdünk. Alapmintával, lustakötéssel kötjük. Mind­két oldalszélen a sor első /

Next

/
Oldalképek
Tartalom