Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
1 Somogyi imatőrfffm-stáiflé hazatefáf! Zsnrzs Era — Ráday SBhity operatőrrel Ná rcisszal kezdődött... Pezsgőpukkunással és az 1982. évi munkaterv ismertetésével lépett új hajlékába Kaposváron a Somogyi Ama- tőrfilm-stúdió. a házszeute- lő a megyei művelődési központ új szabadidöklubjában volt. Ott találkoztunk a stúdió társaságával, annak vezetőjével, Bernáth Gyulával. A stúdió első születésnapja is nemrég volt, a csecsemőkoron azonban minden bizonnyal ígéretesen túljutottak. Nagykanizsán tavaly ősszel díjat nyertek a Mohács című filmjükkel, nem kevésbé jelentős számukra a megyei művelődési központ támogatása sem. Az eleinte baráti körként összetartozó amatőrfilmesekről szülői szeretettel igyekeznek gondoskodni a művelődési központban. — Idei terveik? — Először is szeretnénk otthonosan berendezkedni itt. a szabadidő klubban — mondta Bernáth Gyula. — Filmtárunk, laborunk lesz. Hetente pedig minden pénteken találkozunk, továbbképezzük magunkat, megbeszéljük készülő munkáinkat. Szeretnénk még egy kicsit dolgozni a már díjat nyert Mohács című filmünkön, Ba- bócsáról filmmonográfiát tervezünk. A nárciszmező adta az ötletet és egy község élete „kért teret” filmünkben. Filmet forgatónk a dudakészítésről. Ezzel szeretnénk bevezetni a Kaposváron megrendezésre kerülő országos néprajzi filmszemlére. 1982 fontos a mi eleiünkben azért is. mert mi leszünk a házigazdái a déldunántúli amalőrfilm-szem- lének. Balatonberényben néprajzi gyűjtést végzünk a filmkamerával; a betlehe- mezést rögzítettük. — Milyen filmek készülnek még 1982-ben? — Egy animációs filmet tervezünk még, elkészül egy indiai útifilm, az idegenforgalom görbetükre lesz egy másik filmünk témája. Egyelőre ennyit terveztünk. — A továbbképzés keretében? — Elsősorban szakmai előadásokra van szükségünk, országos múzeumok látogatása egészíti ki a programunkat. Föl kell készülnünk a hagyományos nyári fotótáborra is, ez szintén Kaposváron lesz. — Somogybán elég kevés filmklub, amatőrfilm-stúdió működik. Boglárlellén és Tabon ismerünk ilyet. A kaposvári stúdió még fiatal ahhoz, hogy belső életükről még tovább faggatózzam. De érdekel, mennyire sikerült a team-munkát megvalósítani? — Egy amatőrfilmes rá van kényszerülve, hogy a fiimezes minden részfeladatával tisztába» legyen, ismerje az összes technikai követelmény*. A forgatókönyvírástól a képi megjelenítésig. a hangosításig. Mivel eddig csak párokban dolgoztunk többnyire. a team-munkát még nem tudtuk kibontakoztatni. Ám föl- tétlen gondoltunk arra, hogy az egyéni képességeknek nagyobb keret adjunk. n r. Mindig műfajt kell váltani Beszélgetés Zsurzs Éva rendezővel A rádióból szerződött árt a televízióhoz akkor, amikor a születő műfajhoz toboroztak bábáskodökat; 1957-ben. Ment, mert élt 'benne a színpad. iránti vágy, amely azóta sem teljesedett be, de ma már nem is vonzza. Zsurzs Éva munkáival több milliós nézősereghez szól. Úgy is mondhatnánk, az ő rendezésében készült produkciókat — emlékezzünk csak A fekete városra vagy az Abigélre — telt házak ©lőtt játsz- szák. Ez pedig megközelítőleg hárommillió csaladot jelent. — Rendezői tervekkel léptem be a Televízióba, de itt más feladattal vártak: megbíztak, találjunk ki és dolgozzunk ki Métái László kollégámmal egy műsorrendszert, hiszen akkoriban már hetente három estén sugározta adását a Magyar Televízió — emlékezik Zsurzs Éva. — A terveket elkészítettük, feladatunkat megoldottuk, s közben engem egyre inkább izgatott, hogy mikor rendezhetek már. Aztán egyszer így fogadott együk munkatársnőm: „Éva, te mo6t már csak közönséges rendező leszel?” Hogyan is magyarázhattam volna meg neki, hogy ügy kellett volna mondania: „Éva, elérkezett az idő, hogy be végre rendező leszel, csinálhatod, amire vágysz, ami érdekel. Végre búcsút mondhatsz áz adminisztratív munkának"... — Hogyan élnek emlékeTOKAJI EMLÉK Jani bácsi' gyere beV f*yuíOdíjas. De hámon*» egy hétig dolgozik. Ha „saorít a cipő” a kereki gépjavító műhelyben. jön. az üzenet: „Jani bácsi, gyere be!” Megy örömmel. Néha csak azért néz be a műhelybe, hogy keret szorítson, váltson pár szó* a kollégákkal. Ilyenkor is előfordul, hogy „ottra- gart” a munkapadnál. „Mire ésKbe kapok, egy hétre való munka néz rám.” Esztergál — csaknem fél évszázados tapasztalattal. — Apám kovácsnak szánt — mondja Dániel János. — . Ügy gondolkodott, hogy a testvérem bognár legyen, a korcséi k ő, én meg kovács, és majd kocsikat gyártunk együtt. Apám törekvő ember volt A szülei cselédsorban éltek, ő uraségi bognárként kezdte, de végül önálló kisiparos lett belőle. Születésemkor még nagybirtokon, Rácegrespusztán dolgozott (itt született a kitűnő író, Illyés Gyula is), azután a somogyi Répáspusztáira szegődött. Rákópusiztán már önálló volt, Baléban pedig telket, házat vásárolt. Sokat dolgozott, nem kímélte magát, és volt munkája mindig. Én már 10—12 éves koromban segítettem neki, így a bognár mesterséghez is konyítok. (Ma is szívesen dolgozom fával.) De nem kovács, hanem géplakatos akartaim lenni. Apám elküldött Pécsire egy idős mesterhez inasnak. Jó helyem volt. A mesteremnél mindent megtanulhattam. Esztergáltam, gőzgépeket, traktorokat javítottam. Közben ipari iskolába jártam, s a tamoncok otthonéban laktam. Később egy ideig a Sopianae gépgyárban dolgoztam esztergályosként. Azután az öreg mester rábeszélt. hogy menjek le ma- lomgépésznek Püspökladányra. A malmot régebben viz' hajtotta, kéáőbb látták el motorral. Itt még őrleni is mgetanuitam. 1939-ben az újságban olvastam, hegy fölvétel van Diósgyőrben. Jelentkeztem. A művezető két marógépet adott a kezem alá. Marógépen addig meg asm dolgoztam. „Majd megtamuffja, fiam", mondta a művezetőm, Gőböíős Sándor. 40-ben Miskolcra kerültem. 42-ben pedig mozgó műhellyel a front mögé. Ki- jevből aiz utolsó vonattal jöttem haza szabadságra; visszatérni már nem lehetett. Leszerelés után isimét Diósgyőrben kezdtem dolgozni, hadiüzemben. A mozgósításkor nem vonultam be. Néhány barátommal bujkáltam a szovjet csapatok megérkezéséig. 45-ben a kommunisták közé állt, majd hazatért Somogyba. Apja rábeszélésére és anyagi segítségével egy kis műhelyt nyitott, miután letette a mestervizsgát. — Sok munka, kevés szerszám. Azért dolgoztam látástól vakulásig. hogy megvásárolhassak egy-egy drága szerszámot. Azzal aztán megint csak dolgozni, hajtani egy következő szerszámért ... Akkoriban kezdték szervezni a gépállomásokat, szeretőket, traktorosokat kerestek. Emgam is megtaláltak. hívtak a fonói gépállomásra, Nem sokat töprengtem. Amikor az apám megtudta, hogy föladtam a műhelyt majdnem megvert. Szeptemberben kezdtem a gépállomáson dolgozni, s decemberben már iskolán voltam Pesten. Szerelőként utaztam föl, vezetőként tértem vissza. Később Csoko- nyavisontára küldtek gépállomás-vezetőnek. A gazdasági feladatok mellett politikai és kulturális küldetésük is volt a gépállomásoknak. Csökön yavisontán jó gárda jött össze. Traktoros- iskolánk is volt. 1955-ben itt kaptam az leső kitüntetést életemben. Kiváló gépállomása dolgozó lettem. Jött ötvenhat, azután a párt újjászervezése és sok más feladat. 57-ben Barcsion, a járási pártbizottság egyik ülésén fiatal repülőshádnagy- lól hallottuk először, hogy munkásőrség alakul. Barcson egy századot kell létrehozni mondta, s én akkor mindjárt íöltartottam a kezem. Egy szakaszt Csoko- nyavisontán is szerveztünk. Nagy volt- a lelkesedés. Az alakulás évében Tokajba küldtek parancsnoki iskolára. Eljött közénk Kádár János. és a teendőinkről beszélt. Tudom, mondta, hogy az elvtársak örülnek a fegyvernek, s hogy szeretnek „pufíogtatni”. Valahogy így mondta. Csak nem puí- íogtatru, hanem politizálni kell. Az utóbbi nehezebb. Csokonyavisontán nagyon összeforrt a gárda. Volt akkor egy politikai munkatársam, csepeli munkás, aki kitünően agitált, szervezett. Rendeztünk hát egy „világra szóló” május elsejÄ. A felvonulás, élén az öreg Döcs- vippon haladt a munkás- őrökkel. Nem volt elég fegyver. Volt akinek esak vaslemez lapuilt a pisztolytáskájában. Sose felejtem el azt a napot. Amerre mentünk, tapssal köszöntött bennünket a lakosság. 1965-ben települt Balaton- földvánra. Itt épített a családjának szülői segítséggel és saját erőből házat. A kiüti gépállomás kereki műhelyében kapott munkát. Később a gépjavító állomást a tsz vette át — Dániel Jánossal, a műhely vezetőjével együtt. Megkapta a Kiváló munkását", majd három alkalommal a Kiváló parancsnok címet. Saakaszpa- rancsnok. Szakasza háromszor nyerte el a zászlóalj kiváló szakasza címet és a vándor-zászlót. A Haza szolgálatáért arany és a Munka érdemrend bronz fokozatának tulajdonosa. — Én nem a kitüntetésekért dolgoztam — mondja. — Nekem elegendő jutalom egy-egy elismerő szó vagy egy baráti kézfogás. Arra vagyok büszke, hogy a szakaszom fele kiváló munka sör. Hatvankét éves vagyok. Most már úgy érzem, .'lérkezett az idő, hogy a szakaszparancsnoki tisztséget fiatalabbnak adjam át. De a szolgálathoz ezután is ragaszkodom. Megsértődnek, ha a parancsnok elvtárs azzal állna elém, hogy ..öreg, jobb volna neked most mér tartalékos állo'ranyban." Szapuói András zetében első rendezői munkái? — Vegyes érzelmekkel gondolok ezekre vissza. Van egy lidérces emlékem. Irodalmi összeállítást csináltam az „Egy gondoiat bánt en- cemet” című Petőfi versből. Minden szó alá egy filmsnittet vágtam be. Szörnyű! Remélem, a Televízió akkori 5000 előfizetője el tudta felejteni. Ha jó a memóriám, első' műsorom verses összeállítás volt a Váci útról. Kezdetben sok mindent csináltam. Rendeztem az „Élő ujság”-ot, falusi műsorokat, készítettem portrékat, például Neményi Liliről és La- tabár Kálmánról, különböző irodalmi összeállításokat; vezettem helyszíni közvetítést, a többi között a nemzetközi vásárról, és rendeztem kabarét, Ezt soha nem felejtem — Hány esztendeig tartott a tanulóidő? — 1938—59-ben vegyesen dolgoztam. Sok mindent próbáltam, csináltam. A szükség hozta így, de ezért nagyon hálás vagyok. Valamit örökre megtanultam: mindig műfajt kell váltani, mert megcsontosodik az ember. Ma is, ha drámát rendezek, utána vidám darabot keresek. Egy romantikus történet után modern írást. Egy kosztümöst követően mai tárgyú forgatókönyvet. — Majdnem száz tévéjátékot, tévéfiJmet rendezett 1958 óta. Melyek a kedvenc munkai ? — Sok van, amit szeretek. Első munkámat, amelyet 1958-ban Várkonyi Zoltánnal rendeztem közösen Gyárfás Miklós Papucs című írásából, az első igazi nagy sikert, az, 1959-ben bemutatott Vitézek és hősöket, amelyet még élőben sugárzott a tévé, de volt már egy felvevőgépünk, és az adást megörökítette. Szívesen emlékszem 'vissza az 1961-ben vetített Nő a barakkban című tévéjátékra. amely már külföldön is sikert aratott, több díjat nyert. Vagy A helység kalapácsára. És természetesen a sorozatokra: A fekete város, a Felelet, az Abigél és a most bemutatott Névtelen vár című több részes filmre. — Volt-e olyan álma, amit nem sikerült megvalósítania? — Nagyon szerettem volna megrendezni O'Neill Amerikai Elektráját, de nem kaptuk meg a televízióravitel jogát, aztán Szabó Magda Őz című kisregényének televíziós változatát, amelyhez az írónő nem járult hozzá, és volt egy nagy vágyam, Móricz Zsigmond Erdélyének feldolgozása. De ez utóbbi már egy más nemzedékre vár. Ehhez már nincs erőm. Életem utolsó sorozatát tavasszal kezdem. Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből forgatok négyrészes televíziós fűmet. Ez 110 napos kemény munkát jelent, külső hely színekben, szerte az országban. Egy ilyen feladat már fáraszt. Ezt még egyszer nem vállalom. — Érdekli a közönség véleménye? / i — Egy-egy filmnek a bemutatása után napokig remegő lábakkal megyek az utcára, és hallgatózom az autóbuszon. Megtanultam már, ha valami tetszik, arról az emberek utazás közben beszélnek. — Nő létére színészekkel vagy színésznőkkel szeret-« jobban dolgozni? — Hosszú évek tapasztalata: akkor a legnehesebb a munka, amikor vagy csupa nő vagy csupa férfi, szerepel. Mert akkor a férfiak, ha magukban vannak, legalább olyan érzékenyek, sértődé- kenyek, mint a utók. Egyébként nagyon szeretem és tisztelem a színészt. Tudom, a filmkészítés elsősorban a rendezőn múlik. De ha * színész nem adja bele * munkába tehetségét, szegényebb lesz a produkció. Vannak színészek, akikkel szemben lelküsmeretfurdalásoni van, Ketyeg felettük az óra, és mi nem keresünk számukra igazán nagy szerepet. Vétek, hogy nem építünk produkciókat például Gobbi Hildára, Sulyok Máriára, Dayk® Margitra, Kovács Károlyra, Kálmán Györgyre vagy Mea- sáros Lászlóra. — Gyűjti-e munkáinak dokumentumait, fotókat, cikkeket, emlékeket? — Amíg élt Marika lányom, ő albumokba ragasztotta a rólam vagy munkáimról megjelent írásokat, fotókat Azóta nincs aki ezt fiondozza-. Másik lányom, « színésznő Kati, naryon elfoglalt. De van valami emlék. Első kutyámat, Bikficet, Fekete Istvántól kaptam, amikor A Koppányi aga testamentuma című regényét fi lmesí tettem meg. Mostani kutyám, Abigél pedig akkpr született, arpikor a Szabó Magda ü'ásából készített filmsorozatot vetítette a Televízió. — Sikeres embernek tartja-e magát? — Ez nem tévés sajátosság: ma ünnepelhetnek, holnap megbukhatok. Nem volt könnyű az életem. Időmként belém rúgtak. De szerettem, amit csinálhattam, s boldog vagyok, hogy ily senk éven át hódolhattam szenvedélyemnek, a rendezésnek. S. E. Tájékoztató Siófokról A budapesti Alheneum Nyomdában gazdag kiállításban, sok képpel látott napvilágot a Siófoki Városi Tanács tájékoztatója, amelyben a közigazgatás időszerű kér déseitől, a helytörténet,» sokféle témáról jelent me,3 írás. Mindenekelőtt a Bala ton-parti város VI. ötéves tervéről kap részletes tájékoztatót az olvasó; e cikkben szó esik a lakásellátással kapcsolatos gondokról, elképzelésekről (a VI. ötéves tervben összesen 1200 lakás fölépítését tervezik), az oktatási intézményeit, fejlesztésének, a közlekedés javí tásának szükségességéről. Új utakat, hidat (az északi Sióit idat), vasúti nály.audva' építenek a következő esztendőkben, befejezik a szabad téri színpad rekonstrukcióját., felújítják a Kálmán Imre- emlékházat, a jelenieigi ze neiskolát. A kiadványban olvashatunk a rokkantak évével kapcsolatos helyi megmozdulásokról, a KISZ-életről, a tanácstagi munkáról, a nae- őgazdaságról, a Kőolaj veze- ték-épitő Vállalat munkásságáról, valamint az ipari és kereskedelmi szolgáltatások színvonaláról. A helytörténettel foglalkozók is éltek a közlés lehetőségével: cikkeikben az első Sió-zsilip építéséről (1863) és az 1919-es siófoki mártírokról emlékeznek meg.
