Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-05 / 3. szám
Megkezdték eis Kaposvártól Siófokig alapozást Tegnap' már több csapatunk megkezdte az alapozást. A Somogyot képviselők közül mindegyik osztályból megkerestünk egyetemet, és érdeklődtünk, hogy milyen tervekkel vágtak neki a munkának. Új játékosok a Rákóczinál A Kaposvári .Rákóczinál az első edzés előtt mutatták be a játékosoknak az új edzőt, Csaba Gábort, aki egykor az egyesület játékosa volt, utána Komlón, majd a PMSC-nél tevékenykedett pályaedzőként. A régi labdarúgók közül az alábbiak jelentek meg egészségesen: Békéi, Horváth, Kozma, Zentai, Csór" ba, Varga, Szlovák, Bódis, Prancz, Kanyar, Kakas, Bíró, Czabula, Fábián. Ott volt Petrák is, akinek ma még egy kontrollvizsgálaton kell a fővárosban átesnie és Házi, ő viszont csak a hónap közepén sorra kerülő orvosi konzílium eredményétől függően folytathatja labdarúgó-pályafutását. Egyelőre könnyített munkát végez. JVekony jelenleg beteg, így csak később kapcsolódhat be a felkészülés pe. Hiányzott a régiek közül Gulyás és Havasi — velük közös megegyezéssel szerződést bontott az egyesület. Gulyás az eddig ugyancsak szerződött Balázzsal együtt — a hírék szerint — a Kaposgép VL- hez tart, Havasi viszont nem nevezett meg egyesületet. Két új labdarúgó kapcsolódott be a fölkészülésbe: Szalai Lászlp mint középpályás a ZTE-től került a Rákóczihoz. Igazolása azonban még nem rendeződött. A csatár Nékházi Gábort leszerelése után most adta ki a Volán a Rákóczihoz. Ezekhez a játékosokhoz csatlakozik két saját nevelésű fiatal, Dombóvári és Kiss. Ök folytatják a felkészülést. Máyer György ügy- vézető elnök elmondta, hogy a héten alapos orvosi vizsgálat előzi meg a munka dandárját, majd 11-től 23-ig Fonyódra teszik át székhelyüket. Utána itthon napközis. rendszerben folytatódik a fölkészülés. A csapat, a HDN-kupában indul, de terveznek más edzőmérkőzéseket is. Az ellenfeleket egyelőre nem ismerik. Újság Az idei első edzés a Rákóczinál még, hogy, a lemondott szakosztályelnök, dr, Stadler József helyett július végéig Tóth Dezső kapott megbízatást. Ö eddig is tagja volt a szakosztálynak. Siófokon 11 edzömérkőzés Orvosi vizsgálaton vettek részt tegnap a siófoki Olajbányász labdarúgói, s ma kezdődik a munka. A cél közismert: megszilárdítani a vezető helyet, sikerrel megvívni az NB II-es osz- tályozót. — Mindent ennék rendelünk alá — mondotta Szigeti János, az egyesület elnökhelyettese. Huszonkét korábbi kerettag két if júsá- , gival kiegészülve végzi a munkát Ezen a héten naponta egyszer, majd két hétig bentlakásos formában délelőtt és délután is gyakorolnak. Január közepén Fonyódon részt vesznek egy teremtornán; ez amolyan ráhangolás lesz a gazdag edzőmérkőzés-sorozatra. Tizenegy előkészületi találkozó szerepel a műsorukban. köztük az NB I-es Videoton, Haladás és ZTE ellen. Az NB II-esek közül pedig a Bakony Vegyész, a Várpalota, az Ajka, az Olajbányász, a Pét és a Keszthely. Bizony, egy hónap alatt ennyi mérkőzés komoly erőpróba, hiszen háromnaponként kerül sor egy-egy összecsapásra. Siófokon azonban úgy ítélik meg, hogy az erők fölméréséhez, a csapatjáték még jobb összerázásához erre szükség van. Tab dobogóra vágyik de bejutnak majd a tornaterembe is. A játékosállományban nincs változás. A Tabi MSC dobogós helyen óhajtja befejezni a bajnokságot — mondta Farkas István elnök. Bizony, még az idősebb tabi labdarúgó hívők közül is csak kevesen emlékeznek ' arra, hogy mikor vághatott neki ilyen céllal a második idénynek a helyi csapat. Utoljára 1961-ben. Igaz, mindössze két pont előnye van az üldözőkkel szemben, de azért ők váltig bizakodnak. S mint megtudtuk, tesznek is valamit, hogy vágyuk beteljesüljön: a szokottnál korábban, már ma megkezdik a fölkészülést, és hetente négy edzést tart Puha József edző. A tizen- nyolcas keretnek tagja lett három saját nevelésű fiatal. Főleg a szabadban edzenek, mindenki rendelkezésre áll. Á jövőt most kell megalapozni lortSPORl , ^RT.SPOKY? port«spc sportSPORTí :§PORTSPl A héten ismét benépesülnek a labdarúgópályák. Igaz, még nem a bajnoki pontvadászat kezdődik, csupán annak előjátéka a fölkészülés. Valamennyi somogyi csapat elkezdi a munkát, hogy a bajnokság rajV jára gyűjtsön annyi erőt, amennyit az idei feladatok igényelnek. Mint ahogyan egy ház alapozásánál is döntő a körültekintően és kellő szakértelemmel végzett tevékenység, ugyanúgy az a sportolók fölkészítésében is. Az „alapozás” szónál aligha találni rá jobb kifejezést, hiszen a bajnoki küzdelem- sorozat, a falépítmény csak erre kerülhet rá. Az NB lies Rákóczitól kezdve az öt területi csapaton keresztül Kupák a felkészülésért A somogyi tabda rúgok jobb fölkészülését több kupak üzdeiem segíti. Hagyománysa vannak pécsi laptársunk, illetve a SLASZ kapájának. Hogyan alakul az idei program ? — erre kértünk választ az illetékesektől. Tanácskupa. Szőlősi Györgyné, a SLASZ titkára elmondta, hogy az idén is huszonnégy csapat küldte nevezetet a kupaküzdelem- re. Nem tették kötelezővé az indulást, ennek ellenére csak kevesen maradtak távol. Területi csapataink közül egyedül a Sioíok nem jelentkezett, s a megyeiek közül a Szőnyi SE és a Marcali VSE maradt távol. Ezek a csapatok bizonyára más megoldást találtak. Helyettük viszont elfogadták olyanoknak a jelentkezését, akik a járási bajnokságban küzdenek: Babócsa, Somogysárd és Lengyeltóti. Január 3il-én hat négyes csoportban indul a kupa, körmérkőzéses formában. Utána a hat győztes játszik tovább a tanácskupáért.'A sorozat a bajnoki rajtig tart. Hétfői Dunántúli Naplókupa. A HDN-kupát már nyolcadik alkalommal rendezik meg. Ebben a Rákóczi érdekelt. Nyolc együttes két négyes csoportban játszik január 31-től február 21-ig. A Rákóczi társai: a Komló, a Dombóvár és a Sellye. A másik csoportban a Szek- szárd, a Mohács-Vésmésnd, a PVSK es a Siklós szerepel. A csoportmérkőzések után kerül sor az azonos ' helyen végzők mérkőzéseire, a végső helyezések kialakítására. Miután a Szekszárd és a Mohács érdekelt az MNK- ban is (ennek a következő fordulója február 21-én lesz), ha netán közülük lenne valamelyik a Rákóczi helyosztós ellenfele, akikor más időpontot keresnek a lejátszásra. Sor kér® a DanántoHi Napló-kupára is; ez nemzetközi lesz. Miután a Rákóczi nem NB I-es, így oda 'em sorolták be — ezt a .elvilágosítást kaptuk Lázár Lajostól, a Dunántúli Napló spoítoovatvezetójétöi. a megyei és járási bajnokságban küzdőknek egyaránt fontos két hónapjuk következik. Ha sikerül ezt az időszakot tartalmas, a korábbinál jobb munkával kitölteni, bizakodással tekinthetnek a folytatás elé. Nehéz év vár labdarúgóinkra. A bajnoki rendszer újabb átszervezése következtében ezen a tavaszon kell biztosítani olyan pozíciót, amelyet a sportvezetés és természetesen a közóhaj az együttesnek megszalpott. Kaposváron a Rákóczi bent- maradásáért éppúgy szorítanak, mint Siófokon vagy Nagyatádon csapatuk elsőségéért és sikeres 'osztályo- zójáért. Másutt kisebb célt kell elérni, ami esetleg csak értékben kisebb, de az adott helyen nagyságrendben nem. Most, amikor a játékosok nekivágnak az első kilométereknek, amikor először gyöngyözik izzadtságcsepp a homlokukon, gondoljanak arra, hogy mindenütt vallják: csak a fáradságos, véré jtékes munka hozhat sikert. És tudniuk kell, hogy az ellenfelek sem pihennek, ők is keményen dolgoznak. Végsősoron tehát csak az tud a másik fölé kerekedni, aki ebben az időszakban többet vállal, és többet teljesít. Jól tudjuk, hogy ez az időszak nem tartozik a sportolók vágyálmai közé. A mostoha időjárás, a csontkeményre fagyott talaj tovább nehezíti az amúgy sem könnyű munkát. De hát ne feledjük, önkéntes tevékenységről van szó, s aligha akad olyan a kilométereket rovok között, aki úgy csöppent bele a sportba, hogy nem tudta, mit vállal. Nézhetjük az élet bármelyik területét, a sikerekért mindenütt ugyanilyen keményen meg kell dolgozni. És a sportolót, így a labdarúgót is, ennek vállalása emeli a népszerűségi ranglistán az őt megillető helyre. % Jó, ha ezzel tisztában vannak a szurkolók is. Legfőképpen azok, akik csupán kellemes időben ülnek a lelátóra és legföljebb annyit látnak a labdarúgásból, amennyi éppen azon a délutánon szemük előtt folyik. Kétségtelen, hogy ettől nem függetleníthetik magukat, de az ítéletalkotásban szerepet kell játszania annak a tudatnak, hogy a kemény munka sem hoz mindig eredményt. Becsületes és tisztességes fölkészülés után is lehet veszíteni, mert a sport nagy „igazságtalansága”, hogy nemcsak győztesek vannak. De hát épp ezért sport, s a legyőzőitekben is kiműveli azokat az akarati és erkölcsi tulajdonságokat, amelyeknek fénye évezredek óta semmit sem halványult. Labdarúgóink, akik ezekben a napokban a kilométereket róják, gondoljanak erre is! És ne feledjék: csak azok fölé lehet kerekedni, akiknél minőségileg és mennyiségileg többet vállalnak a munkából. A szurkolók pedig, akik bekukkantanak a sporttelepekre, higgyék el és győződjenek meg róla: sportolóink többsége becsülettel és öníelál- dozóan készül nap nap után. Mindenkori ítéletalkotásukban ez a tudat vezérelje őket! — J. R. T otótá jékozfató A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint az 1. fogadási héten 13 találai.05 szelvény 208 darab volt, nyereményük 23 346 forint. Ebből 13 plusz 1 ta- látatos 148 darab — értéke jutalommal együtt 34 283 forint. A 12 találatos szelvényre egyenként 763 forintot, a 11 találatosra 96, a 10 találatos szelvényre 30 forintot fizetnek. JANUÁR A raw MC órakor kór, _» ttJn órakor nyugszik) a hold 12.SC órakor kél, és 1.5« órakor nyugszik. L5 KEDD Simon A várható időjárás: Nyuprat felől több ízben Is erősen mefi* növekszik a felhőzet. Többfelé számíthatunk esőre, záporé sőre. A szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma. kedden 5 és 1® fok között alakul. — Eltemették Krlezát, korunk legjelentősebb hor- vát íróját, akadémikust, a jugoszláv lexikográfiai intézet igazgatóját, a jugoszláv föderáció tanácsának tagját. Temetésén — tegnap Zágrábban — Jakov Blaze- vic. a horvát köztársaság elnökségének elnöke mondott gyászbeszédet. — Nívódíjat kapott Pogány Judit, a Csiky Gér- gely Színház művésze a kedves rókafigura, Vük szinkronhangjáért. Ugyancsak díjat érdemelt ki a Szívzűr című új filmben nyújtott alakításáért. Ez utóbbi filmért ebben az elismerésben részesült Básti Juli és Máté Gábor is. Új szakmunkásiskola A szegedi 624-es ipari szakmunkásképző tanulói tegnap» új iskolaépületben kezdték meg a tanulást: a Tolbuchin sugárúti kétemeletes iskola 14 tanteremmel, egy villamos mérőberendezésekkel fölszerelt szaktan - teremmel és tornateremmel fogadta a fiatalokat. Negyvenegy szakma csaknem ezer tanulójának teremtettek itt megfelelő oktatási feltételeket. — Kulcsos gyerekek címmel forgat dokumentumfíl- met Pánics György szerkesztő-riporter és Erdőss Pál rendező, a pécsi körzeti stúdió két munkatársa a nagyvárosi lakótelepeken felügyelet nélkül lézengő gyerekekről, a megoldást kutatva. — Eredményesen dolgozik a Tanép Vöröskereszt-szervezete. A múlt évben több mint kétszáz dolgozójuk vett részt önkéntes véradáson, s 80 liter vérrel segítette a betegek gyógyulását. — Amatőrfilmesklub alakult a Siotournál. A szükséges fölszerelést az Idegen- forgalmi Hivatal bocsátja a 20 tagú klub rendelkezésére. — Elhunyt Berczeli A. Károly író. 78 éves volt. — Biztonságosabb, „betörésmentes” mágnes-zárak készítését kezdték meg az Elzett Művek sátoraljaújhelyi gyárában. A hazai fejlesztés alapján készülő zárat kódszám alapján állítják elő, s az egyszerű szerkezet csakis a saját kódszámú kulcsával nyitható. — 844 millió forintot költöttek beruházásra a múlt évben a megye termelőszövetkezetei. Legtöbbet, 363 millió forintot gépek vásárlására fordítottak. — A társadalmi munka értéke Vízváron és a hozzá tartozó Heresznyén, illetve Béla váron tavaly meghaladta az 1,5 millió forintot. A legtöbbet ebből — csaknem egymillió forint értékben — a vízváriak végezték. — Exportra hatmillió forint értékű terméket szállított a múlt évben a barcsi Dráva Ipari Szövetkezet. Bérmunkában nyugatra' 60 ezer nadrágot készítettek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-510 119 évvel ezelőtt, 1872. január 5-én született, és 70 éve» korában, 1942-ben halt meg Szarvasy Imre vegyészmérnök. műegyetemi professzor, akadémikus. Tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte 1894-ben, majd két esztendővel később a Tudományegyetemen bölcsészdoktorrá avatták. 1897-töl külföldi tanulmányutat tett. Hazatérve előbb adjunktus, majd magántanár volt az egyetemen, 1905-től pedig az elektrokémiai tanszék vezetője, egyetemi professzor. Értekezései a kémiai technológia számos területét f elöleiik; különösen jelentősek az elektrokémiai vonatkozású tanulmányai, valamint a földgáz értékesítésére vonatkozó vizsgálatai. Behatóan tanulmányozta az elektromosságnak a növények fejlődésére gyakorolt hatását. 1909-től két évtizedig a Természettudományi Társulat vezetőségében is aktívan tevékenykedett és szerkesztőségi tagja volt a Chemiai Folyóiratnak. Néhány fontosabb munkája : Elektrotermikuá eljárások Gázreakció elektromos lángokban, Met.ylalkohol előállítása metánból. Eljárás szénelektródák grafitozására. Az Akadémiának 1910- től volt tagja. — Gombócüzemet rendezett be két idényszállodája, a balatonfüredi Annabella és az almádi Auróra' konyhájában a Hungarhotels — a dolgozók téli íogUdkoz.ta- tására. — Autóápolási cikket hét tötíőállomásán értékesít a megyében az Áfor dél-dunántúli központja. Tavkly a járműtulajdonosok több mint kétmillió forint értékben vásárolták. — Színes, mintás díszcsomagolópapírok gyártására is berendezkedtek a la- batlani vékonypapírgyárban. Eddig kétféle papírból 2200 kilót küldtek a Piért- nek. — Nem adta meg az elsőbbséget személygépkocsijával Kaposváron a Vörös Hadsereg útján a Cukorgyári köznél egy motorkerékpárosnak a 30 éves, kaposvári Kuzma Ferenc lakatos. A motoros könnyebben megsérült, Kuzma ellen szabálysértési eljárást indítottak. — Engedély nélkül vezette segéd-motorkerékpárját Nagyatádon Vovronics Csaba ipari tanuló, s elütötte a helybeli Tomisa Józsefet. Tomisa súlyos serüléseket szenvedett — Kigyulladt a födém Kaposváron Sontlai József Kapós-hegy 14. szám alatti házában, s. elégett a lakás berendezése, A tüzet az állami tűzoltók fékezték meg. A kár 80 ezer forint — Január 12-ig érvényben maradnak a kaposvári Volán vonatpótló autóbuszaira váltott, MÁV-díjszabású havi és félhavi bérletjegyek. Az új bérleteket addig hozzák forgalomba a Volán elővételi pénztáraiban. — Budaprint-napok kezdődtek a Flórián üzletközpontban. Á vásárlók január 15-ig egy helyen megtalálhatják a vállalat ágyneműválasztékának teljes skáláját. — Dr. Szöllősi Hona ideg- és elmegyógyász magánrendelőjét megnyitotta, Kaposvár, Petőfi utca 62. szám alatt. Rendelési idő: hétfő, csütörtök 15.30—17.80 óráig. (223707) — Az ÉDOSZ Művelődési Ház 1082 januárjában kezdő és haladó fokú szabó-varró tanfolyamot szervez. Érdeklődni lehet a 11-158-as telei onszamon. U04204Í