Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

rabban inkább csak ösztönösen hirdetett. De azt is leszögezte, hogy a mai fiatal generációnak, kellően kell adagolni a fizikai ingereket Ha ez — csak átmeneti időre » — megszakad, gyorsan bekövetkezik a visszaesés.

E sokrétű munkában nem maradt magára. Tanszékéről több kollégája és nem egy tanítványa bekapcsolódott kutatásaiba. Ennek ellenére azt mondja, hogy nem volt könnyű, mert szinte végig kitaposatlan úton kellett haladnia. Megérte! S nemcsak azért, mert ő lett az első doktorált testnevelő Somogybán, Értekezése azóta napvilágot látott a TF tudományos közleményeinek gyűjteményében is. Üjabb formája az elismerésnek.

Egy vágya azonban még beteljesületlen. Szeretné, ha szűkebb családjából valaki folytatná azt, amit ő elkezdett. Két fia van. A nagyobbik — ahogy mondja — kicsit „elfajzott”, mert jogásznak készül A kisebbikben viszont megvan a készség arra, hogy átvegye a stafétabotot Jelenleg a Táncsics gimnázium harmadéves tanulója és a testnevelés, valamint a biológia a kedvenc tantárgyai.

— Ö már előrébb tart, mint én akkoriban. Nekem az élettant a biológiát kellő mélységben „öreg” fejjel kellett megtanulnom. Az egészségen kivül igazán nem kérek mást a sorstól- mint azt, hogy egyszer majd segíthessek neki a testneveléstudományi kutatásaiban. Ö egyelőre inkább csak ösztönösen érzi azt, ami bennem már tudatosult: nincs szebb hivatás, mint a miénk.

— Bármerre járok Somogybán, a Dél-Du- nántúlon, ha belépek egy iskolába, egyszerre többen ugranak, őszinte örömmel kiáltva: „Itt van Ősi”. És ennél nincs csodálatosabb érzés. Valami útra valói, mégiscsak adtam az ifjú pedagógusoknak. Hat lehetek elégedetlen T

Jutási Róbert

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

lyóiratban vagy épp mint meghívott előadó

kapott fórumot vizsgálati eredményeinek ismertetésére. Érdekes módon a megye határain túl előbb sikerült nevet szereznie, mint itthon.

— Mi tagadás, ha mondjuk, van egy jó kis

kézilabdacsapatom, akkor itthon Is népszerűbb lettem volna. De hát én erre tettem föl az életemet, különösen miután kedvenc sportágam, a vívás fölött Sorfiogyban kimondták a halálos ítéletet

Nagy szerelméről, a vívásról még ma sem tud szenvtelenül beszélni. Hogy is beszélhetne másként egy szülő édes gyermekéről? Ért a sportágat ő alapozta meg, ő keltette életre Kaposváron; előbb a Fáklya, majd a Petőfi sportegyesületnél nevelte, oktatta a fiatalokat Pezsgő vívóélet bontakozott ki. Az országos középiskolai bajnokságon, a Pannó- nia-kupán szép somogyi eredményei^ születtek. A pécsi egyetemista sportkörnek Kaposvár lett az egyik bázisa. Megpróbált az edzésmódszerekben is új utakat keresni. Gyakran ütközött emiatt falba, máskor szakmai féltékenység, meg nem. értés nehezítette munkáját. Mégsem fordítót hátat. Dolgozott, amíg csak lélegzett idehaza e sportág. Igaz, utána egy kicsit üres lett az élete, de ő azóta sem tétlen.

Kél minisztériumi szakbizottságban dolgozik, az egyikben már másfél évtizede. Egy éve az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságnak Sportbiológiai Munkabizottsága is tagjai közé választotta. És folytatja kutatásait, amelyekhez állandó biztatást kap az általa nagyra becsült egykori iskola társától, dr. Nádory lászJótói, a Testnevelési Tudományos Kutatóintézet igazgatójától Ö volt egyik témavezetője doktori értekezésének megírásakor.

Disszertációja elismerést váltott, ki. A kérdésekre — nevezetesen, hogy futással lényegesen jobban terhelhetők-e a 6—10 éves gyerekek és miként lehet az iskolai testnevelés programjába iktatni az alap állóképesség fejlesztését — eredményesen adta meg a választ. A kísérleti és a kontrolieredmények összevetése alátámasztotta mindazt, amit koMilyen is a szerencsés ember? Képzeletemben sokszor és sokféleképpen megformáltam. Magam elé képzeltem hatalmas bank- jegyköteggel a hóna alatt vagy úgy, hogy épp sértetlenül kilép egy autó roncsai közül. A közmondás szerint a szerencse forgandó, mégis akad olyan ember, aki fél évszázaddal a háta mögött kijelentheti, hogy mindig szerencsés volt

A főiskolán a vizsgák áj latos csendjébe toppantam. Egyszerre ezernyi emlék rohant meg, s szinte lábujjhegyen lopakodtam a földszinti folyosón. Egy tábla megállított: „Dr. Ozsváth Ferenc tanszékvezető főiskolai docens”. Ez hát az az ajtó, amelyen csak illendőségből kopogtatnak, de amely valójában mindig és mindenki előtt nyitva áll. Hamarosan magam is meggyőződhettem erről Amíg beszélgettünk, diákok léptek be, gátlás nélkül, kollégák, ismerősök érkeztek egy szóra ... Hangja mindenkihez egyformán szívélyes. A szusszanásnyi időben kicsit körülnéztem. íróasztaláról egy emberi koponya nézett velem farkasszemet A tudományt jelképezi itt, akárcsak a sarokban megbújó ke- rékpárergométer, az állóképesség-mérések nélkülözhetetlen eszköze. A falon öles plakátok. Az egyiken sporttrikóba öltözött anya fut kézen fogva kisgyermekét: „A mozgás öröm”. — hirdeti. Jelkép, mint ahogy az is,

A testnevelés

doktora

hogy szinte falszélességnyi ablaka a sportudvarra tekint. A nyúlánk nyírfák' szinte belevesznek a havas háttérbe, dértől hajlott koronájukkal bekukkantanak a parányi szobába. Hangjára visszazökkentem a mába. És akkor hallottam tőle először:

— Tulajdonképpen szerencsés ember vagyok. Egyrészt, hogy ebbe a családba születtem; hogy mindvégig jó tanítóim és tanáraim voltak, és nem utolsósorban azért, mert egész életemben olyan munkaterületen dolgozhattam, amit nagyon szeretek. — És tovább beszélt. Szavai nyomán egy munkában gazdag, nem éppen harc nélküli, tartalmas életút bontakozik ki.

Honnan is indult? Életének első éveit Ötvöskónyiban töltötte, ahol édesapja gazdatiszt volt Féstéticti gróf birtokán.

A betűvetés tudományával Böhönyén ismerkedett meg: ott járta ki az elemi iskola első négy osztályát.

— Gyerekkorom legcsodálatosabb élményei kötődnek oda. A Rinya-part, a Jajdomb, a falut ölelő, dús lombú erdők, amelyekben a magas fákra kúszva órákig lestük a madárfiókák első, bátortalan szárnycsapásait. Megannyi emlék. Egy képzeletbeli köldökzsinór még ma is odaköt. Böhönyei tanítói az ő szava szerint „nagyszerű emberek, kitűnő pedagógusok” voltak. Strausz Lajos, a későbbi igazgató Horváth József és „Lujzi bácsi”, aki az elsőben tanította, továbbá az apai jóbarát, a szigoráról ismert Csík Ferenc, később a pályán is példaképpé vált.

Egy ember jellemének leg- ámyaltabb mélységeibe is bepillantást enged azzal, ahogyan a szülői házról beszél.

— Nálunk a család fogalma mindig szent volt. A nagyszülői és a szülői házon kívül rekedt, a hangos szó, békés szereiéiben éltünk. Hogy

milyen ember volt édesapám? Banálisnak tetszik, ha azt mondom: egész életét értünk áldozta. Édesanyámból mindig sugárzott a szeretet, s még ma sem tudom elképzelni, hogy egy nap ne ugorjak be hozzá.

A világ tovább tárulkozott előtte. A következő állomás Csurgó volt, s a gimnázium egyetlen éve alatt Csokonai fennkölt szelleme öt is áthatotta. Üjabb kitűnő tanárok vezérletével ostromolta a tudás várát. Ezután Veszprémbe került a piaristákhoz — és ott érte a háború. Fiatal éveinek, de talán egész eddigi életének legkomorabb szakasza következett. A visszavonuló nyilasok sok társával együtt a frontra parancsolták a 15 éves fiút. Szerencsére csak Balatonedericsig jutottak, ott érte őket a felszabadulás. Ezután került Kaposvárra. Egy évi kihagyás után a Táncsics gimnáziumban folytatta tanulmányait.

— Micsoda tanárok oktattak bennünket itt is! — emlékezik vissza. — Kiing Ádám, Páti Ferenc, az osztályfőnök, és Papp Tóni bácsi, Ruisz Öcsi a későbbi kollégák, s mindenekelőtt szeretve tisztelt testnevelőnk, a nemrég elhunyt Czirják József, aki valamennyi testnevelő tanárnak példaképe lehet. Kitűnő gyakorlati ember volt, nem specializálta magát egyetlen sportágra. A vívás, a kézilabda mellett az atlétikát és a focit meg a többi sportagat egyaránt megkedveltette velünk.

Közelgett az érettségi. Az Ozsváth család

is „haditanácsot” tartott, hogy mi legyen a gyerekből, ö az állatorvosi vagy az agronó- musi pálya felé vonzódott, ami nem csoda, hiszen édesapja révén ezek kerültek hozzá közel. Ugye „logikus”, hogy 1949-ben mégis a Testnevelési Főiskola hallgatója lett? Sok nehéz éjszakája volt emiatt. Egy kis csalódást érzett; álmait látta szertefoszlani. Szerencsére múló érzés volt. És lám, meginlcsak kitűnő pedagógusok siettek segítségére. Dr. Hepp Ferenc rektor azóta is eszményképe.

Élménydús négy évet töltött el az Alkotás utcai intézmény ódon falai között. Az államvizsga után visszatért Kaposvárra.

1953-ban nyitotta meg kapuit a kaposvári tanítóképző. Az eisök közé tartozott, akik a jövő pedagógusait oktathatták az új intézményben. Így került — ha kissé közvetett úton is — közeli kapcsolatba az általános iskolák alsó tagozataival. Eleinte csak ösztönösen érzett rá, hogy valami nincs rendben a testi neveléssel. Az akkor még divatos tornaünnepélyeken egyre több rc«sz tartású gyerekkel találkozott. Nem röstellt tollat ragadni, s leírta tapasztalatait. Sokan mondták neki, hogy túl bátor. Abban az időben nem volt veszélytelen kimondani, hogy baj van az ifjúság nevelésével

— Voltak, akik okoskodó- nak tartottak, különösen miután a Köznevelés című folyóirat is közölte véleményemet Mi tagadás, a legtöbben elengedték fülük melleti annak ellenére, hogy egyre többen vallották nézetemet

Tizenkét évvel ezelőtt a Somogyi Néplap is fórumot adott gondolatainak. Fussunk az infarktus elől! című írásának néhány maradandó megállapítását idézzük: „Súlyos helyzetbe került korunk embere, mert életmódunkat nem igazítottuk a megváltozott körülményekhez. A könnyebbé vált munka, a túltápláltság, a fokozódó idegi megterhelés egyenes út az infarktushoz. Elkerüléséhez, íme a recept: napi 20—30 perc futás, a kellemes elfáradásig”. Egy francia orvos véleményét idézte: „A mozgás hatásánál fogva bármilyen orvosságot helyettesíthet, de a világ összes gyógyszere együttvéve sem tudja helyettesíteni a mozgás hatását” ... Mintha ma fogalmazták volna meg.

Egy szó mint száz, sok ellenséget szerzett abban az időben. Sovány vigasz volt, hogy ma már aligha van olyan ember, aki ne az ő nézetét vallaná. Közben a hibás szemlélettől kísérve felnőtt egy generáció. De hát erről az orvosok tudnának többet mondani. A gyakori szélmalomharc ellenére sem fordult meg a fejében, hogy feladja álláspontját. Pedig egyre többször belefáradt Ilyenkor csak egyet tehetett: átruccant a Balaton túlsó partjára egy kis kikapcsolódásra.

— Ábrahámhegy: nekem a nyugodtság szigete, egyben a fél életem. Ha egy hétvéget nem tölthetek ott hiányzik. így van ez gyermekkorom óta. A csodálatos panoráma, az élő természet ölelése fölfrissít Jobbra a Badacsony megsebzett oldala, szemben a fo- nyódi és a bogiári dombok, balra a Tihanyi-félsziget sziluettje. Nem tudok betelni ezzel a látvánnyal. Gyakran jut itt eszembe Berzsenyi, aki

, az antik világ

legszebb tájaihoz hasonlította a Balatont. De nemcsak ő; alig van költő, akit ne ejtett volna rabul e látvány. Hogy is írta Juhász Gyula?.„Itt reménnyé épül annyi emlék/És emlékké szépül a remény” ... Sok barát keres föl ott és éjszakákba nyúló viták, beszélgetések folynak gyakran szakmai kérdésekről js. Itt kaptam az újabb biztatást Mondták: annyi évet áldoztam már az alsó tagozatosok nevelésére, hogy ajánlották, válasszam ezt a doktori értekezésem témájául. Eleinte féltem egy kicsit de aztán csak belevágtam.

Innen már gyorsan peregtek az események. A tanár úr nem az alapoknál kezdte. Húsz év tapasztalatainak birtokában jobbára ösz- szegezni, rendszerezni kellett ismereteit. Régóta kifogásolta, hogy az alsó tagozatban nem fordítanak gondot a gyerekek állóképességének fejlesztésére, túlzottan is fizikai ingerszegénységben élnek valamennyien. Pedig abban a korban alakulnak ki végleg a szokások, amelyek végigkísérik az embert. Tehát nagyjából már az alsó tagozatban valószínűsíthető, hogy milyen fizikumú lesz valaki.

— E vizsgálódásaim közben mégis megdöbbenteti mikor néhány éve egy kardiológus professzor kijelentette a tv-ben, hogy nagyjából már tízéves korig eldől kinek lesz később infarktusa.

Ezekután még mélyebben vetette magát a kutatásba. A Köznevelésben és több más fo-