Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-01 / 281. szám
m* m Az oszthatatlanság jegyében Megnyitották Kaposváron az országos gyermekkönyvhetet Talán a rohanó életmód es az időhiány áltál okozott. jelkiismeret-furdalás m iatt, talán azért, mert idejekorán felismertük az egyoldalú szellemi táplálkozás — * televíziózás — veszélyeit és oktatási életünk hiányberteg- ségeit, de tény: egyre gyakrabban adunk könyvet gyermekeink kezébe. Rohamosan növekszik hazánkban * gyermekkönyvtárak és a fiatal olvasók száma, s bar az ifjúságnak szánt müvek számával európai viszonylatban az utolsó helyen állnak könyvkiadóink, a minőségre igazán nem panaszkodhatunk. Nem valamiféle olcsó kampánykezdeménye- zés volt tehát, amikor az elmúlt évtized vége felé a Magyar Könyvkiadók és ^Könyvterjesztők Egyesülete, valamint a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó először hirdette meg az országos gyermekkönyvhetet. Az idő igazolta a kíséri e- tet. Ily módon egy isteni gázából „befutott” vállalkozásnak lehettünk tanin tegnap Kaposváron, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban, az int már negyedik Ünnepélyesen megnyitották Budapesten vasárnap délelőtt a Hatvaay Galériában az Arcok és sorsok elnevezésű harmadik országos portré biennálét. A gazd;ig tárlaton száztizenhat művész százhatvan alkotással szerepel. A megnyitón osztották ki a zsűri által odaítélt kigyermekkönyvhét megnyitóján. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy az említetteken kívül még tizenkét szerv és intézmény tekinti feladatának a legfiatalabb nemzedékek szellemi gyarapodásának elősegítését — s nyilván nem csupán ar, önigazolás kedvéért! S a kez- Hemenyezés jelentősegét m is igazolta, hogy a nyitóak- tu*m megyénk párt- é« állami szerveinek több vezetője is megjelent. Knw eflózsméttyek tében a legkevésbé sem hatott üres szopetardakerrt Takóta Gyula József Attila- dija* költő nyitóbeszédének megállapítása: „a gyegmek és a könyv — az ember és az emberiség két legnagyobb kincse”. És — később ismertetendő okok miatt — azt a megjegyzést is alapigazságnak fogadhatjuk el, mely szerint „műtárgyak vesznek itt már minket körül, melyeknek ti, gyerekek is társszerzői vagytok, mert ti ihlettétek a költőkéi, írókat és a képzőművészeket a szépre. Jól tudják az igazi alkotók, hogy ti vagytok a legigényesebb, legérzékehintető diplomákat, és effla- kat. A biennálé főd fiát Szur- csik János Munkácsy-dí.ias festőművész kapta meg. A Bartók Béla érem pályázat díjait ugyancsak ez alkalommal adták át Borsos Miklósnak, Vígh Tamásnak, Ligeti Erikának, Kalló Viktornak és Rácz Editnek. nyebb és legszínesebb képzeletű kíváncsi olvasók”. Tegyük hozzá: nemcsak a legigényesebb olvasók, de hallgatók és nézők' is. Ezt igazolta az a derű, az a taps is, mellyel a megjelent kicsinyek Réti Erika színművésznő és a Pacsirta bábegyüttes Szabó Gyű la ne által betanított műsorát fogadták, végezetül pedig a Móra Ferenc Könyvkiadó reprezentatív kiállítását, melyet Szilvágy György igazgató nyitott meg «nép «savakkal. Ahgtv* akad ngfsrwéas lelkű felnőtt, akit ez a bemutatkozás — és vásár — ne zökkentene vísbzr legalább egy-egy pillanatra a gyermek- és ifjúkorba. Mert gyönyörű a „leltár”. Láttán ismét föl kell fedeznünk művészeti életünknek egy nemes — s a nálunk összehasonlíthatatlanul komolyabb kulturális hagyományokkal és jelennel bíró országokban jószerével ismeretlen! — tulajdonságát: a felnőtteknek és gyermekeknek szánt irodalom egységét, összetartozását. Fölfedezzük a megyei könyvtár tárlóiban, ki tudja hányadszor már, legnagyobb klasszikusaink alkotásait, s a kortársakét is rendre: Illyését, Zelkét, Benjáminét, Weöresét, Tandoriét, Takáts Gyuláét. Nem tudjuk, vajon egy tradicionális magyar gyermetege ég okán-e, avagy mert a művészet oszthatatlanságának elvét képzőművészeink is vallják, a gyer- mekkönyv-illusztrációk alatt legnevesebb grafikusaink és festőink névjegyeit betűzhetjük ki: Kincz Gyu- | Iáét, Reich Károlyét, Cső« Arcok és sorsok Arkagyii és Boris; Sztrugackii Nehéz istennek III lenni Miután kiért a szemétlerakóhoz vezető keskeny, szűk sikátorra, két komor szerzetesbe ütközött. Megpróbálta kikerülni őket, a barátok azonban kihúzták kardjukat, s útját állták. Ru- mata kardjai markolatához kapott, mire a szerzetesek három ujjúkat szájukba dugva füttyentettek, segítséget hívtak. Rumata lassan hátrált, de hirtelen egy jelentéktelen arcú, kicsiny, fürge emberke ugrott ki elebe. Nyilvánvalóan a figyelésemmel megbízott besúgó. gondolta Rumata. És még nem is leplezi magát túlságosan. Körültekintő az arka- nari püspök. Kíváncsi vagyok, vajon inkább tőlem fél vagy engem félt? A mellékutca kihalt volt. De már halkan megcsikor- dultak a spaletták. csapódtak az ajtók, félénk sugdolózás hallatszott. Egy félig elkorhadt kerítés mögül kihajolt egy elcsigázott, sovány arc. — Bocsánatot kérek, nemes dón, még egyszer bocsánatot kérek. Nem árulná el, mi történik a városban? Kikusz kovács vagyok, a műhelybe kellene mennem, de félék... — Ne menj — tanácsolta Rumata. — A szerzetesek nem ismerik a tréfát. A király nincs többé. Dón Reba uralkodik, a Szent Rend püspöke. Úgyhogy maradj veszteg. A kovács minden szóra bólintott, szeme bánattal és kétségbeeséssel telt meg. — Szóval a Rend . .. düny- nyögte. — Ö, a dögök ... Bocsásson meg, nemes dón. A Rend... No és ezek mifélék, szürkék vagy másmilyenek? — Dehogy — válaszolta Rumata, miközben kíváncsian mustrálta a kovácsot. — A szürkéket alighanem lemészárolták. Ezek szerzetesek. — Hű, az áldóját! — mondta a kovács. — Szóval, a szürkéket is ... Hát ez a Rend! Az nem rossz, hogy a szürkéket lemészárolták. De rólunk, nemes dón, mi a véleménye? Be tudunk illeszkedni, ugye? — Miért ne? — mondta Rumata. — A Rendnek is kell enni-inni. Be tudtok illeszkedni. A kovács megélénkült: — Nekem is az a véleményem, hogy beilleszkedünk. Az a fő. hogy senkit se bánts, akkor téged se bántanak. t ugye? Rumata a fejét csóválta. — Azt már nem. Aki nem bánt, azt kaszabolják leginkább. — Az is igaz — sóhajtott fel a kovács. — De hát mitévő legyek ... Hisz egyedül vagyok, mint az ujjam, ráadásul nyolc kölyök kapaszkodik a nadrágomba. Ej. BOROS BÉLA 1920—1981 1981. november 28-án, 55 éves korában váratlanul elhunyt Boros Béla, a Központi Sajtószolgálat főszerkesztője. hány Kálmánét, Szántó Piroskáét, Gyülai Líviuszét, Szecskó Tamásét. És — amint a kiállítás igazolja — kiemelkedő társadalom- és természettudósaink, irodalmáraink, publicistáink sem tekintik „rangon alulinak”, hogy a legifjabbaknak írjanak — vizsgáljuk csak meg tüzetesebben az Így élt.. „ az Ezerszínű Magyarország vagy a Képes történelem-sorozat szerzőinek névsorát, s máris cáfolhatatlan a bizonyíték. A szemlélőt a régebbi kötetek, s a huszonhárom új kiadvány lapozgatásakor ellenállhatatlan kényszer kínozza, serkenti zsebbenyülásra, s az árjelzés megpillantásakor sem kell a fogunkat csikorgatnunk — aminél ékesebb igazolást aligha találhatnánk manapság a magyarországi gyermekkultus zra ... A gyermekkönyvek hetén — az olvasás gyönyörűségei mellett — másféle élvezetekben is bőven részesülhetnek a somogyi apróságok és kamaszok. Szinte futószalagon követik majd egymást vasárnapig az író-olvasó találkozók, „szülői értekeztetek”, ankétok, vetélkedők és filmvetítések a megyeszékhelyen és megyénknek még tizenkét településén. A Mikulás-csomagban s a karácsonyfa alatt is bizonyára több lesz a szellemi táplálék mint a fogkárosító nyalánk- iság. Mert az előzetes hírek szerint a könyvkiadók és a könyvtárak mellett a kereskedetten» is derekasan felkészült a gyermekkönyvek ünnepére, így „fizetésnap” előtt Viszonylag fiatalon, élete teljében ragadta el a halál. Élete összeforrt a párt, a kommunista sajtó szolgálatával. Hivatástudata és szorgalma hajtotta, nem kímélte önmagát. A napjainkban oly gyakori újságíróbáléi. >a szív- infarktus vitte el. Édesapja mesterségét folytatva a nyomdagépek világában vált emberré, kommunistává. A felszabadulást követően.' 1945-ben, 19 éves korában lett a párt tagja. Szaktársai érdekvédelmét szolgálva 1947-ben előbb a nyomdász szakszervezet országos ifjúsági titkára, majd szervezési osztályvezető-helyettese lett. Rövidesen a pártapparátusba került: 13 éven keresztül a Központi Bizottság munkatársaként dolgozott, jórészt a sajtómunka területén. 1963- ban bízták meg a Központi Sajtószolgálat vezetésével, s haláláig azon fáradozott, hogy a megyei napilapokat minél színvonalasabb írásokkal gazdagítsa. Mindent megtett, hogy tartalmas, értékes cikkekkel, interjúkkal, irodalmi anyagokkal, közérdekű információkkal lássa el a megyei lapok olvasóit Tele volt kezdeményezéssel, ötletekkel és munkatársait is erre bíztatta. Az évek során megszervezte, hogy a Központi Sajtószolgálat telefotó- és telexszolgálatával a hazai és nemzetközi eseményekről naprakész kommentárokat és képtudósításokat kapjanak a megyei újságok. Állandóan kereste az új és új lehetőségeket, hogy a lehető legteljesebben szolgálhassa az olvasók növekvő igényeit. Az irányításával működő sajtó- szolgálat hűséges segítőtársává lett a 19 megyei és a 3 városi lapnak, önmagával elégedetlen, munkatársaival szemben igényes volt Szoros kapcsolatot tartott a megvei szerkesztőségekkel. a párt útmutatását követve velük közösen határozta meg mindenkor a politikai és szakmai tennivalókat Közéleti tevékenységének elismerését számos kitüntetés, a többi között a Magyar Szabadság Érdemérem ezüst és a Munka Érdemrend arany fokozata tanúsítja. Boros Bélában igaz barátot példamutató elvtársat, nagyszerű kollégát veszített a magyar újságíró társadalom. Emlékét kegyelettel őrizzük. Saras »H. a Központi Sajtószolgálat főszerkesztőjének temetése 1981. december 9-én. szerdán. 14 órakor a budafoki temetőben lesz. U A. Közelebb a forráshoz Pécs után, ahol a gyermekek táncegyütteseinek műsorát láttuk, szombaton este Kaposváron mutatkoztak be a Dél-Dunántül felnőtt csoportjai. A táncantológiát kedvező fogadtatásban részesítette az amatőrmozgalom — erről beszélt megnyitójában Szabadi Mihály, a területi szervezet elnöke. Nem bánta meg a Latinca Sándor Művelődési Központ színháztermének közönsége sem, hogy a hétvégi estét együtt töltötte a táncosokkal. Hámom megye: Baranya, Somogy és Tolna ösz- szefogásával született meg az évenkénti találkozó, melyet a mozgalom tapasztalatainak a megbeszélésével is igyekeznek hasznosítani. Jövőre Dombóvár lesz a házigazdája a dél-dunántúli népi együttesek találkozójának. A néptáncmozgalom e vidéken is mély gyökerekkel „kapaszkodik” a folklórba, és a helyi hagyományok ápolásán kívül sokan jeleskednek a hazai tánckultúra sokszínűségével. Érdemes / áttekinteni a műsorban fellépett együttesek „anyakönyvét”: ugyan a mozgaSzűzanyám, legalább a mesteremet lekaszabolnák! Tiszt volt a szürkéknél. Mit gondol. nemes dón. lekaszabolhatták? Öt arannyal tartozom neki. — Nem tudón» — mondta Rumata. — Lehet, hogy lekaszabolták. Inkább a következőt fontold meg, kovács. Te egyedül vagy, mint az ujjad, de ilyen ujj jó tízezer van a városban. — No és aztán? — kérdezte a kovács. — Hát gondolkozzál — mondta, mérgesen Rumata, és faképnél hagyta. Korai még nek'i a gondolkodás Pedig azt lehetne hinni. mi sem egyszerűbb: tízezer efféle pörölyforgató, ráadásul, ha feldühödik, bárkit ízzé-porrá zúzhat. De ók még nem dühödtek fel. Csak félnek. Ki-ki önmagáért, az isten mindenkiért. A háztömb szélén levő bodzabokrok hirtelen meg- rezdültek, dón Tameo bújt ki a mellékutcába. Amikor észrevette Rumatát, felkiáltott: lonmak egyik sajátossága a folytonos cserélődés az együtteseken belül — az idősebb táncosok helyére törvényszerűen fiatalok kell hogy kerüljenek, mégis évtizedekkel mérhető legtöbb csoport működése. Túl van a harmincon a Somogy, nem sokkal fiatalabb a BM. Kaposvár táncegyüttes, huszonhárom éves a Pécsi Ki- szov néptáncegyüttese, „tinédzser” korú a dunaföld- vári és a szekszárdi, s a legfiatalabb, de máris tehetségét bizonyító a barcsi Boróka táncegyüttes. Az évtizedek alatt nemcsak össae- kova csolódtak essek a csoportok, hanem veit alkalmuk végigjárni a mozgalom távolból máig vezető útját is. Csupán a mát tekintve úgy látjuk: a koreográfiák a színpadi táncfórum gazdagodásával közelebb kerültek a forráshoz. A találkozó a megyék kapcsolatának szorosabbra fonásával további lehetőségeket ígér a mozgalom fejlődése számára. Sok új, fiatal arcot láttunk a megújhodott BM. Kaposvár táncegyüttesben, A virtuóz férfitánc — Rábai: Gyöngyfáival legények — azonban azt is mutatta, mily szükséges a tapasztalt táncosok megőrzése. A műsor szempontjából is fontos volt Tóth György szólótáncának bemutatása — több ilyet ugyanis nem láttunk —, de az együttesek kiemelkedő táncosait, fejlődésük érdekében, fontos lenne minél többször megbízni ilyen feladattal. Tetszett a barcsi Boróka: a Dráva menti hor- vát táncokkal a terület nemzetiségi arculatát is igyekeztek érzékeltetni. (A Baranya együttes szintén ilyen eredetű tánccal szerepeit.) A zenei kíséret és a tánc összhangját legnagyobb mértékben a Somogy tánc- együttesnek sikerült megteremtenie, A néptáncantológia valamennyi részvevője dicséretet érdemel — kiemelhetjük a jó saerveoést is —■» ám érdemes kitérni arra, bogy a színpad „mit tehetne” még a fényeffektusok remek alkalmazásán kívül a táncok iianigi »laitánok tokozása érdekében. Ügy écaesa, ezzel adósa a aonpadtecimika a t leyitáoownoKga imnat Mivel a táncok túlzott srfnpa- diassága fölött eljárt az idő, az atraktív elemektől megszabadult a koreográfia, nagyobb han^úlyt kell fektetni a látványra. A táncosok ruháira is érvényes ez a megállapítás. Korányi Barna SOMOGYI NÉPLAP Dél-dunántúli néptánc-antológia (Folytatjuk.)
