Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-01 / 281. szám

Egy új osztály új arca Összefoglaló a területi bajnokság első idényéről Asztalitenisz emlékverseny Limbek „mesterhármasa" A területi bajnokság, lab­darúgásunk harmadik vona­la, első vizsgáján esett át az ésszel, Á korábbi NB III. he­lyén életre hivott osztály új­jászervezését sok ellenvéle­mény és még több várakozás előzte meg Az új rendszerű csoportosítás — nevezetesen az. hogy több szomszédos megye alkot egy -egy csopor­tot — érdekes összehason­lításokra ,ad lehetőséget. így van ez a Dráva-csoporttal is, amelyben többek között a somogyiak kaptak helyet. Korábban eldöntetlen vita folyt arról, hogy az érintett megyék közül melyikben erő­sebb a megyei bajnokság. Nos, az elmúlt ősz részben erre is választ adhatott, hisz Somogy. Tolna es Baranya egyaránt legjobbjait delegál­ta a területi csoportba. Ha összeadjuk az egyes, megyék csapatai által szerzett ponto­kat, kiderül, hogy a somo­már foglalkoztunk), most né­hány érdekességet azért ki­ragadunk. Csapataink tíz al­kalommal találkoztak egy­mással. Ezeken az összecsa­pásokon a Siófok 7 pontot szerzett, igaz, somogyi társai­nál csak .egyszer volt vendég, háromszor viszont vendéglá­tó. A Latinca követi négy ponttal (kétszer volt pálya­választó). A másik három csapatunk egyaránt három pontot gyűjtött somogyiaktól, de míg a Kiss J. SE csak egj'szer fogadott otthonában megyei ellenfelet, addig a Táncsics és a Barcs kétszer. A Táncsics rúgta a legtöbb gólt a hazaiaknak — ösz- szesen hetet A Siófok és a Latinca hat-hat, a Kiss J. SE négy, a Barcs három gól­lal terhelte meg a somogyi hálókat. A megyei rangadók közül a legnagyobb arányú győzelmet a Táncsics érte el, hat góllal győzte le a Jelenei » Táncsics—Boly mérkőzésből. (Boly világos mez) gyialk voltak a legeredmé­nyesebbek. öt együttesünk 85 pontot gyűjtött, míg a tolnaiak 74-et. A baranyaiak eggyel több csapatot indít­hattak, s ha csak a leggyen­gébb pontjait vonjuk le. ök sem szedtek össze többet a tolnaiaknál. 328 gól szüle­tett az ősszel, es ez mérkő­zésenként csaknem 1.5-ös át­lagot jelent. Először h somogyiakról. Bar szereplésükről külön is írunk majd (kivétel Siófok, hisz velük a közelmúltban Barcsot., összesen 20 gólt lőt­tek egymásnak a somogyiak. Ha a csapatok helyezési szá­mait összeadjuk, kiderül, hogy a Tolna megyeiek át­laga a legjobb, igaz. csak egy ponttal előzik meg a mieinket és kettővel Bara­nyát. A Siófoki Bányászról azért el kell mondani, hogy az év nagy meglepetése a szerep­lésük. A nagyszerűen sike­rült csapaterősítés mellett, fölényük es egyre növekvő előnyük tudatában sem tor­Lovasparádé a tornász VB-n Guczoghy bronzérmes „Tízpontos” versenyben — bronzérmes Guczoghy. „Nem szabad hibáznom, s akkor érmés lehetek” — így jósolt maganak, meglepően nyu- godtnak tűnve Guczoghy György, a ftiagyar torna Ma­gyar Zoltán utáni új korsza­kának egyetlen igazán ütő­képes képviselője, miután be­fejezte az aprólékos bemele­gítést. s megindult az Olim- pijszkí.i sportpalota 16 ezer néző által körülvett küzdő­terére. Jól tippelt a 19 éves kétszeres Európa-bajnok Kisteleki-tanítvány, azt vi­szont ő sem sejthette, hoav 10 pontra értékelt „lovaspa- rádéval” sem tud a dobogó legfelső fokáig jutni... A „kis-Magyar" akárcsak májusban a római Európá­ba inokság fináléjában — tá­volról sem szerencsés sorso­lással, elsőként vonult a dön­tő résztvevői közül a. szer­hez, önbizalmát kedvesen harsogó magyar szurkolók növelték. Guczoghy a legne­hezebb elemeket is remek ritmusban, szép kivitelben mutatta be, kétség sem fért ahhoz, hogy legalább 9,9 pontos „prémiumhoz” kell jutnia. Szokatlanul hosszú ideig kellett az eredmény megszületésére várni, ám an­nál nagyobb volt az öröm, amikor 10 pont jelent meg. Eddig tehát mindem me­netrend szerint folyt, hátra volt azonban még hét tor­nász, s köztük négy nagy ellenfél. A japán Gushiken gyakorlatozása után felső­SOMOGYI NÉPLAP hajtott a magvar tábor, mert az ügyes japán egyetlen hi­báját is négy tized levonás­sal büntették. Az összetett világbajnok Koroljov szikla­szilárd kűrrel érdemelte ki a döntő második 10-esét, az­tán a kínai Lá Nining esett Gushiken hibájába, tőle már hat tizedet vontak le. Ez­után „lovazott” a bukaresti Universiadén győztes, s ugyancsak kínai Li Hsziao- ping, akitől Guczoghy a leg­jobban tartott. Joggal! Szép mozgású, elegáns tartású tor­nász harmadikként vívta ki a maxirpális bírói elismerést, majd azonnal utána az NDK-s Nikolay — aki soha­sem tudta megelőzni Ma­gyart — negyedikként csat­lakozott az elit társasághoz. Figyelembe véve a csapat­versenyekben elért pontszá­mot, kettős holtverseny ala­kult ki, az első és a harma­dik helyen. — Erre bizony nem szá­mítottam, de el kell ismer­nem, hogy a döntőben Li Hsziao-ping volt a legna­gyobb, fantasztikus dolgokat művelt, szupertornász — is­merte el Guczoghy, aki ez­zel szemben úgy látta, hogy Nikolay reálisabb pontozás­sal csak 9,8-at érdemelt vol­na. „Pontot érő” helyre pályá­zott a magyar válogatott rangidőse, Donálh Ferenc a gyűrű-döntőben. Bánatára azonban csúnyán ..lepontoz­ták”. 9,75-tel csak a 7. hely­ig jutott. Így a. magyar vá­logatott egyetlen érem- és pontszerzőjeként a 19 éves Guczoghy György búcsúzhat Moszkvától. 8*. r. pantak meg. Elbizakodottság nélkül, veretlenül játszották végig az őszt, és ez biztató a továbbiakban örvendetes a három honvédcsapat javuló teljesítménye: ők mindhár­man átszervezett gárdával rajtoltak, és idő kellett, amíg úi csapatuk kialakult, összerázódott. Sajnálatos a barcsiak jó kezdés utáni visszaesése, de remélhetőleg úrrá tudnak lenni gondjai­kon, hisz most még nem ké­ső. A más megyebeliekről szól­va: nem meglepetés a Sellye második helye, hisz ők eg.y osztállyal feljebbről erkeztek. Annál figyelemreméltóbb a Kisdorog jó pozíciója. Ez a Tolna megyei gárda csak nagy szerencsével és mind­össze jobb gójkülönbséggel tudott felkerülni. A baranyai bajnok Siklós hírnevéhez méltóan játszik, s bár jelen­leg ötödik, csak két pont választja el a másodiktól. Dicséretes a Tamási hatodik helyezése, az ő együttesük a Tolna megyei bajnokságban csak negyedikként végzett. Csatáruk a volt megyei gól­király: Rab, most is előkelő helyen áll a területi rang­sorban. A szép múlttal ren­delkező csapatok közül töb­bet vártunk a Bonyhádtól — igaz, sokáig versenyben voltak az élen, de később visszaestek. És többre hiva­tott a Mázaszászvár is. Tény, nem sokon múlik a tömör mezőnyben az előrelépés. Egyébként az egesz őszre jel­lemző volt, hogy eg.y-eg.y győzelemmel vagy vereség­gel négy-öt helyet is lehe­tett ugrani vagy zuhanni. Ma már aligha vitás a bajnoki cím sorsa, de a többi he­lyekért meg az élbolyban is nagy harcra lesz kilátás a tavasszal, és ugyanígy a ki­esés elkerüléséért is. Ez utób­biak között a jelenlegiek alapján a Latinca SE és a Barcs is érdekelt. Ezek közé tartozik a két társmegye ta­valyi bronzérmesei, a Pécsi BTC és a Paks, továbbá a csaknem végig sereghajtó Zsolnay SE. Sok tisztázatlan kérdés ma­rad a tavaszra a területi baj­nokságban, Részben még megválaszolatlan az is, hogy miként lehet értékelni' az osztály játékszínvonalát. A vélemények megoszlanak, so­kan vannak olyanok, akik azt hirdetik, hogy nem éri el a korábbi NB Ill-ét. Igaz, ezek az együttesek valameny- nyien lentről érkeztek, és csak most vitte rá őket a kényszer, hogy átálljanak egy magasabb hullámhossz­ra, s ez azonnal nem érződ­het a színvonalon. Minden­esetre az ősz bíztató volt. es arról már sehol sem folyt vita, hogy az NB II és a me­gyei bajnokság közé szük­séges volt-e beékelni ezt az osztályt. S akiknek netán még mindig kételyeik van­nak? Remélhetőleg a tavaszi folytatás őket is meggyőzi. J. R. Csak „egyéb másodosztá­lyú versenyének minősítet­te ebben az évben a MOATSZ Kaposvár város Felszabadulási Emlékver­senyét, mivel a megyeszék­helynek nincsen olyan sportcsarnoka, ahol első osz­tályú versenyt lehetne ren­dezni. A férfiaknál a kilenc nevezett együttes közül a nagy hóesés miatt három nem érkezett meg a Kisfa­ludy Altalanos Iskolához, mig a nőknél három együt­tes nevezett, s vett részt a küzdelmekben a Berzsenyi iskola tornatermében. A férfiaknál NB ILeS és NB III-as játékosok álltak asztalok mögé — ez a tény is jelezte, hogy a korábbi évekhez képest most vala­! SP'Opi' --1'' ^PORT. poriosportospo RTsportSPORTí rtsPORTSPor Kosárlabda NB I A Táncsics a nyolcadik helyen mivel . alacsonyabb volt a színvonal. A döntő azonban itt is hozott izgalmakat és szép játékot Balázs Á. és Szita között. A döntő játsz­mában végül a pécsi spor­toló győzött 22:20-ra. Az if­júsági fiúknál Rákóczi házi­verseny alakult ki, ahol a pillanatnyilag legjobb for­mában lévő Szabados lett a győztes. A serdülőknél a vártnál alacsonyabb volt a színvonal, s végül a pécsi Pintér bizonyult a legjobb­nak. A férfiak mezőnyében a kaposváriakon kívül nagy­atádiak, pécsiek, kanizsaiak es komlóiak állták ' asztalok mögé. A női mezőnyben « Ka­posplast sportolóival Komló­ról és Nagykanizsáról ér­kező asztali teniszezők vették Tel a versenyt. Ebben a me­zőnyben mindössze a kom­lói Krammer volt felnőtt korú versenyző. A kaposvá­ri Limbek Anett újonc kora ellenére mindhárom kategó­riában megszerezte a győ­zelmet, s ezzel a legered­ményesebben szereplő asz­taliteniszezőnek bizonyult. Érdekesség, hogy mindhá­rom versenyszámban serdü­lő korú klubtársával, Né­meth Krisztinával játszotta a döntőt. A verseny dobogós helye­zettjei : Férfiak: Felnőtt (37 ind): 1. Szita (Ü. PEAC), 2. Balázs A. * (K. Rákóczi), 3. Melegh (Ü PEAC) és Katona (K. Rákó­czi). Ifjúsági (44): 1. Szaba­dos. 2. Christ, 3. Hayden és Varga (valamennyien Rá kóczi). Serdülő (47): 1. Pin­tér (ü. PEAC), 2. Bertók (Nagykanizsai Üveg). 3. Gyén (Ü. PEAO és Végh (K. Rákóczi). Nők: Felnőtt (2b): 1. Limbek, 2. Németh (mindkettő Ka posplast), 3. Krammer (Komló) és Pataki (Nagy- kanizsai Bútor). Ifjúsági (24): 1, Limbek, 2. Németh, 3. Kovács és Németh (mindkettő Nagykanizsai Bútor). Serdülő (22): 1. Lim­bek, 2. Németh, 3. Garbóczi (Kaposplast) és Németh (Nagykanizsa). * • • ötvenhárom indulóval ren dezték meg szombaton a Berzsenyi iskolában az Üt- törőolimpia kaposvári járási döntőjét. A nagy létszám mellett külön örvendetes, hogy a lányok közül is kö­zel húszán állták asztalok mögé. A legjobbak jutottak tovább a csütörtökön Ka­posváron, a Kisfaludy isko­lában sorra kerülő megyei döntőre. Felvételünk ezen a járási erőpróbán készült. A hóesés sem volt akadály Hetvenötén az emlékfutáson Az NB I-es kosarlabdaesa- pajok hétvégi bajnoki for­dulója után, a Kaposvári Táncsics SE a bajnokság A csoportjában a korábbi he­tedik helyről a nyolcadikra esett vissza, mivel szomba­ton kikapott a Bp. Vasas Izzótól. Ugyanakkor az Oroszlány 69:68-ra legyőzte a Sopront, s így pontszám­ban beérte a somogyiakat, sőt jobb pontkülönbsége ré­vén meg is előzte. A csoport állása: 1. Bp. Honv. 12 12 — 3345- 850 24 2. Bp. V. Izzó 13 11 2 1187-1008 24 3. ZTE 13 1« 3 1119- 972 23 4. Videoton 13 8 5 1114-1119 21 5. Sopron 13 7 fi 1073-1034 20 fi. Körmend 13 ti 7 1001-1006 19 7. Oroszlány 13 4 9 971-1109 17 8. Táncsics 13 4 9 984-1235 17 9. Volán 12 2 Iá 8 »8-1009 14 1«. Ü. PEAC 13 — 13 98fi-1277 13 Hiába hullt a hó, hiába váltak síkossá az utak, a Kaposvári Városi KlSZ-Bí- zottság által szervezett va­sárnapi emlékfutás ebben az évben sem maradt el. Ka­posvár felszabadulásának 37. évfordulóján az ideálisnak épp nem mondható időjárás ellenére is összejöttek het­venötén a sántosi emlékmű­nél. A legfiatalabb résztvevő nyolc, a legidősebb pedig harmincnyolc éves volt. Akadt közöttük versenysze­rűen sportoló és amatőr. Az emlékműnél rövid megnyitó, ünnepi beszéd es koszorúzás után vágott ne­ki a vállalkozó kedvű fia­talok csoportja a harminc kilométeres tavnak, Kapos­váron at Nagybajom felé. A fiatalabbak és a résztáv- teljesitök a kaposvári virág­kertészetnél, Kaposmérőnei és Kiskorpádnál is befejez­hették a távot. Nagybajomig végül huszonhármán jutot­tak el, ahol újabb koszorú­zás, majd eredményhirdetés következett. Visszafelé mái autóbusszal szállították az Ökölvívó szakmaközi Csb „Sikertől mentes" összecsapás Kezdjük a vasárnapi Nép­sport tudósításából vett idé­zettel: „Talán azoknak volt igazuk, akik nem jöttek el Szegedre megnézni a Dózsa és a Néphadsereg-válogatott összecsapását”. Ez a mondat szinte mindent elmond az összecsapás színvonaláról, érdekességéről. S tulajdon­képpen az eredményről is, amely nem hozott megle­petést, s az esélyesebb Nép­hadsereg „lelépte” a lila­fehérek legjobbjait. A vég­eredmény pedig: Néphadse­reg—Dózsa 17:7. A Dózsa Szakmaközi vá­logatottjában ezúttal három kaposvári öklöző kapott he­lyet. A harmatsúlyú Benke Csordás ellen lépett szorító- ba. Nem ügyelt eléggé a vé­dekezésre, s a rutinosabb ellenfél ezt nagyon jól ki­használta. Így a kaposvári fiú edzője a találkozót az első menetben feladta. A pehelysúlyú Rajai sem járt jobban Kalányos ellen. Nem tudta megfelelően tartani magát, így ezt ,a találkozót is föl kellett adni, már az első menetben. A harmadik somogyi, a nagyváltósúlyú Budai volt, akinek szintén nem termett babér ezen a napon. Füzessyvel került szembe, jól is állta a sarat, de a második menetben egy korábbi orrsérülése kiújult, Nem folytathatta a küzdel­met, a bíró sérülés miatt leléptette. Vasárnap Nyíregyházán lép utoljára szoritóba a Dó­zsa válogatott a Vasutas vá­logatottja ellen, s utána vé­get ér az ökölvivóideny. De Kaposváron sem mindenki­nek! Ugyanis Vörös Attila bekerült az Egyesült Álla­mok ellen készülődő váloga­tott keretbe, s könnyen elő­fordulhat, hogy a december 15-i összecsapáson szoritóba lephet a magyar színek kép­viseletében. Labdarúgás Területi ifjúsági bajnokság 1. Sikló« 13 Itt 2 1 54 12 22 2. K. Rak ocei i:; 1« 1 2 K7-13 21 3. Paks 13 1« 1 2 30-24 21 4. Sióf ok 13 9 2 2 44-21 20 5. Bátasxék 13 X 1 4 3S-32 17 fi. PBTC 13 fi 5 ifi-17 14 7. Boly 13 7 — fi 33- 3fi 14 8. Sellye 13 4 2 7 31-52 1Ó 9. Barcs 13 4 1 8 18-30 9 10. Mázasz aszv. 13 4 1 8 25-42 9 11. P. Zsolnay 13 3 2 8 15-38 8 12. Bonyhad 13 2 3 8 27-40 7 13. Tamási 13 1 4 8 16-.4ti 6 14. Kisdorog 13 2 — 11 14-53 4 Egy telitalálat A 48. játékhéten egyetlen fogadó ért el telitalálatot a totón. Nyereménye: 1 680 102 forint. A 13 talá- latos szelvények 720 044, a 12-esek 10 667 a 11-esek 830, a 10-esek 169 forintot érnek. A telitalálatos szelvény: x lxxxlll2x 1 x x + 1. elfáradt sportolókat. Az értékelés egyéni és csa- pat-versenyszámban történt. A leggyorsabbnak a K. Rá­kóczi atlétája, Bodó János bizonyult, aki 2 óra 1 perc, 52 másodperc alatt futotta végig a harminc kilométert. Az egyéni verseny 2. he­lyezettje Szigeti József (Pé­csi VSK), bronzérmese Braz András (KKSE) lett. A csa­patversenyt a hat együttes közül a Rákóczi atlétagárdá­ja nyerte 6 óra, 52 perc, 5 másodperc összidővel. 2. a Rákóczi tájfutó, 3. az MHSZ búvárklub-csapata lett. Az ÄFOR KIRENDELTSÉG, Kaposvár, Jutái út segédmunkásokat fölvesz Jelentkezés a kirendeltség vezetőjénél. __________________(85603)

Next

/
Oldalképek
Tartalom