Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-20 / 272. szám
Haderőcsökkentési tárgyalások Becsben miért nem? A magyar nagykövet felszólalása LEÓIM ; BREZSNYEV 1011! LÁTOGATÁSA ÉLŐIT Lennyid Brezsnyev az emlékezetes. nagy nemzetközi visszhangot kiváltóit Spie- yrl interjuhan olyan kérdéseket érintett, amelyek ma az NSZK-ban nemcsak a politikusokat érdeklik, hanem aj „utca emberét" is. 'Mi lesz a béke sorsa? Sikerül-e megfékezni a fegyverkezési versenyt és megőrizni mindazt, amit az enyhülés hozott? Napjainkban nem tehet ezeket a kérdéseket megkerülni. Bonnban többen megjegyezték: Brezsnyev nyilatkozatának egyebek között az a jelentősége, hogy az rendkívül konkrétan és meggyőzően fejű ki a szovjet ál-> • láspontot, leszögezi, hogy a Szovjetunió a béke és az együttműködés híve Mint mondták, most már nem lehet csak. úgy az állítólagos „siovjet fölényt bizonyító" számokkal operálni, bizonyí- tatlanul ismételgetni a „szovjet fenyegetés" tézisét, azt, 1 hogy a Szovjetunió „atomháborúban akar győzni’’. Nemrégiben Bonnban Ős- kar Lafontain ismert szoci- aldemoKralck politikus a fegyverkezési verseny veszélyeiről szólva élesen bírálta a NATO „pótfegyverkezés- röl” hozott döntését és követelte: vonjanak ki minden nukleáiús rakétát az NSZK területéről. Georg Benz, a nyugatnémet szak- szervezeti egyesülés vezetőségének tagja pedig kijelentette, hogy aj ország jövőjét it cm a hadiipar _ f,ejlg,s/£f$é- vcl. haném a szocialista országokkal való .együttműködéssel lehet biztosítani. Széleskörű visszhangra talált Brczsnyevnek az a kijelentése, hogy szükség van a két ország kapcsolatainak bővítésére. Az NSZK üzleti körei nemcsak abszurdnak tartják az amerikaiaknak azt a követelését, hogy szakítsák meg a gazda ági kapcsolatokat a Szovjetunióval, hanem minden módon igyekeznek fejleszteni azokat. Az elmúlt évtizedben a szovjet —nyugatnémet kereskedelem megtízszereződött. Rövideseit tető alá kerül a „század üzlete” — a szovjet— nyugatnémet földgázcsőügy- let. Véget ért az ülésszak Moszkvában tegnap a Szov- jetunió XI. ötéves' tervenek, í valamint jövő évi tervének-; és költségvetésének elfoga dásával véget ért a Szov- í jetunió Legfelsőbb Tanacsá- í nak ülésszaka. A három napon át tartó? tanácskozáson a küldöttek a- «legfelsőbb tanács két háza- í nak, a szövetségi és a nem-I zetiségi tanácsnak külön-kü-! lön megtartott ülésein vitat-.; ták meg a tervjavaslatokat, i, A vitában 47 küldött szólaltaiéi. tette meg -észrevételéi, módosító indítványát. Ezek-'; nék. valamint az ülésszak í több mint egy hónapig tartó előkészítése során.' a legfelsőbb tanács állandó bizottságainak ülésein elhangzott javaslatoknak, kiegészítéseknek a figyelembevételével emelté csütörtökön törvényerőre a szovjet parlament az ötéves és a jövő évi , tervet.. Ennek értelmében a Szovjetunió nemzeti jövedelme 1985-ig 18 százalékkal nő. Az. ipari termelés .értéke az előző tervidőszakéhoz képest 23 százalékkal, a mezögaz- - dasági termelés egy évre számított átlagos értéke pedig 13 százalékkal emelkedik. A lakosság egy lőre jutó reáljövedelme 16.3 százalékkal, a munkatermelé- 1 kenyseg pedig 23 százalékkal lesz több, mint 1980-ban. Tegnap megtartották Becsben a közép-eu'rópai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 239. plenáris ülését- A tanácskozáson felszólalt Lőrinc Tamás nagykövet, a magyar delegáció vezetője. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy a bécsi tárgyalások immár kilencedik ■évükbe léptek. Sajnálattal állapította meg. hogy a tárgyalásokon elért eredmények távolról sem aranyosak az eltelt idővel. Ez annál is sajnálatosabb, mert a helyzet a szocialista országok szárnos kezdeményezése ellenére alakult így. — A magyar delegáció meg van győződve arról, hogy a négy szocialista ország 1978-ban, 1979-ben és 1980-ban tett kompromisszumos javaslatai megteremtették .az alapokat'ahhoz, hogy hozzáfogjanak az első szakaszra vonatkozó megállapodás megszövegezéséhez. Erre vonatkozóan 1980. július 10-én konkrét javaslatot is tettek. — Véleményünk szerint egyetlen nemzetközi, tárgyaláson sem várnak a megállapodás szövegezésének megkezdésével' addig, amíg minden résztvevő minden vitatott kérdésben egvetert. Miután több fontos kérdésben egyetértés alakult ki, hozzákezdenek a szövegezéshez. Így történt ez a helsinki záróokmány előkészítésekor, és így járnak ei számos más leszerelési tárgyaláson is. Joggal merül fel a kérdés: miért éppen Becsben nem alkalmazható ez a módszer?— A NATO-országok által kezdeményezett létszámvita, az. adatok állítólagos eltérése .sem gátolhatná a szövegezés megkezdését, ha a nyugati országok részéről meglenne a meglelelő politikai akarat. A szocialista or- szágok 1978—80-ban már számos alkalommal hangsúlyozták, hogy a létszámvitából kivezető utat több módon meg lehetne találni, ha például a csökkentendő létszámokat vagy a csökkentés után fennmaradó létszámot rögzítenék, az egyezményben. Ehhez a kiindejó létszámok egyeztetésére nem is lenne szükség. — Hasonló a helyzet az úgynevezett kísérő rendszabályok esetében is — állapította meg Lőrinc Tamás nagykövet— A szocialista országok delegációi több alkalommal kifejtették, hogy készek tárgyalni minden olyan kísérő rendszabályról, amely a megállapodások ellenőrzéséhez szükséges. Csak olyan kísérő rendszabályok megtárgyalásától zárkóznak el, amelyeknek semmi ■ közük Dél-Afrikai szolidaritási konfeí'enciat rendeztek november 13—15 között Luandában. A tanácskozáson magas szintű DlVSZ-délegá- ció vett részt, élén Ernesto Uttone Fernandezzel, a DÍVSZ elnökével, aki Budapestre érkezését követően nyilatkozott az MTI munkatársának. — A konferencia célja az volt. hogy az Afrikában és a világ más részein működő ifjúsági szervezetek képviselői közösen nyilvánítsanak véleményt a jelenlegi dél-afrikai helyzetről, valamint kifejezzék szolidaritásukat Dél-Afrika népével, a délnyugat-afrikai népi szervezettel. (SW'APO) és á front- államokkal. A konferencia tíl.yan helyzetben ült össze, sincs a megállapodáshoz, önálló, jellegűek, es nem szolgálja k a becsi tárgyalások alapvető céljait. A magyar' delegáció vezetője a továbbiakban megállapító'! iu: a kerdésső a becsi tárgyalásokon megértek arra, hogy hozzákezdhessenek az első szakaszra vonatkozó megallapodas szövegezéséhez. Közismert. ugyanás, hogy mindKet fel szerint számos fontos kérdésben egyetértés alakult ki a tárgyalások résztvevői kozott. így adottak az alapok az első szakaszra vonatkozó megállapodás szövegezésének megkezdéséhez. Ismeretes és örvendetes. nogy e hónap végén Genf ben tárgyalások kezdődnek a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az európai közép-hatótávolságú fegyverrendszerekről. E ténynek önmagában is arra kell ösztönöznie mindenkit, aki a különböző fórumokon a biztonság növeléséért, a katonai szembenállás szintjének csökkentéséért küzd, hogy fokozza erőfeszítéseit a siker érdekében. — Eredmények elérése a. bécsi tárgyalásókon nagyon jelentős és pozitív hozzájárulást jelentene a más fórumokon folyó leszerelési tárgyalások előmozdításához is — fejezte be beszédét Lőrinc Tamás • nagykövet, a magyar delegáció vezetője. A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris’ ülését a jövő héten tartják a bécSÍ”'' Hofburgban. í.- ,í.'jc*'. fíX amelyet az imperialista körök egvre agresszívebb politikája. a dél-afrika’i hazafias erőkkel szembeni elnyomás •fokozódása, az Angolai Nép- köztársaság területe elleni agresszió jellemez. Mindezek mellett Namíbia sorsát is a neokolonializmus jegyében szeretnék , rendezni a reakciós erők. A konferencián részt vett demokratikus és antiimpe- rialista ifjúsági szervezetek határozottan elítélték ezeket a tetteket és az elnyomást szolgáló elképzeléseket. A tanácskozás egyik fő feladata épp az volt, hogy a közös cselekvésre lehetőséget nyújtó programot alakítsanak ki. — Az akcióprogramban döntöttünk arról, hogy az afrikai nemzeti kongresszus és a SWAPO melletti szoli-' daritási kampányokat szervezünk. Határoztunk a Dél- Afrika elleni politikai, gazdasági, diplomáciai és kulturális akciókról. . A politikai foglyok szabadon bocsátásáért is tervbe vettünk szolidaritási akcióÖsszedőlt egy ház Két ember, meghalt és többen , megsebesültek, amikor az NSZK-beli Mannhcioiben csütörtökön összeomlott egy ház. Képünkön: men tőosztagok dolgoznak a szerencsétlenség színhelyén fTelefotó — AP—MTI—KS) MOSZKVA! VÉLEMÉNY Ki mit visz Genfibe? A DÍVSZ elnökének nyilatkozata A/, elégedettség mellett számos országban bizonyos fenntartásisál' fogadták'. Washington. beleegyezését, hogy november 30-án újítsák fel Genfben az európai nukleáris fegyverzet csökkentéséről folyó tárgyalásokat. Sem Moszkvában, sem Nyugal- Európában nem hagyhatják ugyanis számításon kívül, hogy az USA szemmel látható kod vétlenséggel egyezett bele a megbeszélésekbe, s hogy erre a lépésre az Egyesült Államokat jórészt Moszkva békepolitikája és a világ közvéleményének követelése késztette, „Komolyan veszi-e az Egyesült Államok a tárgyalásokat — teszi lel a - kérdést a londoni Financial Times. — vagy pedig a konzultációk addig fognak, elhúzódni,. amíg az amerikai rakéták meg nem jelennék a telepítésükre kijelölt öveSOMOGY) NÉPLAP zetekben?” A kérdés jogosságát mutatja,- hogy a genfi találkozó bejelentését követő napon Bart, az amerikai külügyminisztérium katonapolitikai irodájának igazgatója kijelentette: az európai középhatósugarú nukleáris rakétafegyverek ellenőrzéséről a Szovjetunióval folytatott tárgyalásoknak „csak akkor van értelrhük," ha a NATO tartja magát e fegyverrendszerek telepítésére vonatkozó határozatához”. Dehát akkor mi értelme a tárgyalásoknak? Erre a kérdésre a Washington Post így válaszol: „Az Egyesült Államok arra akarja felhasználni a tárgyalásokat, hogy közben elhelyezze rakétáit a nyugat-európai államok területén”- Eszerint a tárgyalásoknak a spanyolfal szerepet kell játszaniuk ... Washington azt állítja, hogy az új Pershingekkel és szárnyasrakétákkal kapcsolatos elgondolása a „szovjet fölény’.’ ellen irányul Európában. a Nato legutóbbi ülésszakán Rostov, az amerikai fegyveikeze.u es leszerelés-ellenőrzési ügynökség igazgatója kijelentette, hogy az amerikai középhatósugarú rakéták Nyugal-Európába való telepítésének az a rendeltetése, hogy „helyreállítsa a szövetségeseknek nyújtott amerikai nukleáris garanciát”. Rostow és washing toni főnökei számára a „helyreállítás” a nukleáris egyensúly felbontását, a Szovjetunióval szembeni fölény elérését jelenti. A Szovjetunió azonban már több mint 10 éve egyetlen rakétával, egyetlen repülőgéppel sem növelte a közép-hatósugarú nukleáris fagyverek ( hordozóinak számát az ország európai területén. Ami pedig a nukleáris töltetek arányát illeti, ezen a téren a NATO élvez fölényt. Világos tehát, hogy a NATO rakéta-döntése megbontaná a felek nukleáris erői közötti mennyiségi arányt. Míg a szovjet közép- hatós ti garú fegyverek felú.ií- lása nem változtat-az egyensúlyon, az 572 új amerikai nukleáris rakéta pótlólagos telepítése Európában megközelítőleg másfélszeres fölényt biztosítana a NATO-riak.' Ezt az egész kérdéskomp- lexumot lehet és kell a genfi tárgyalásokon megoldani. Pozitív eredmények csak akkor születhetnek, ha megvan a nukleáris zsákutcából kivezető út keresese iránti jóakarat. A Szovjetunió, mint ezt Leonyid Brezsnyev aláhúzta, hajlandó . nyugati területein telepített rakétái számát csökkenteni — természetesen. csak akkor, ha a NATO leveszi a napirendről a „pótfegyverkezésről” hozott határozat végrehajtását. A Szovjetunió kész a becsületes és konstruktív tárgyalásokra, de soha nem fogadja el a másik fél által támasztott elfogadhatatlan feltételeket. Moszkva őszintén érdekelt a fegyverkezési verseny csökkentésében, a nukleáris katasztrófa elhárításában- A tárgyalások hasonló me gk ö ze I í leset joggal várja el a világ közvéleménye aí Egyesült Államoktól i*. Edgar Cserepov- (APN—KS) kát. Konkrét támogatásra is készek vagyunk: iskolaszereket, gyógyszert, takaródat küldünk a jövőben a térség rászorulóinak — fejezte be nyilatkozatát Ernesto Ottone Fernandez. A SZÜV KAPOSVÁRI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA felvételt hirdet egy nyugdíjas férfi részére vidéki csomag- és levélszállításra. Jelentkezni lehel: SZÜV Kaposvári Számítóközpont Kaposvár, ■ Rákóczi tér 9.—11 <850911 Hulla megoldás „Békeprogramnak" nevezte az amerikai sajtó Reagan elnök szerdai sajtónyilatkozatai. A washingtoni csomag tálalása ez alkalommal valóban különbözött a korábbiaktól: nem illette a Szovjetuniót és a moszkvai vezetőket gyalázkodó jelzőkkel. s ez alkalommal elmulasztottá megjósolni a világkommunizmus ha maros bukását is. „Báránybörbe öl- , tözött’’ a Fehér Ház ura — irta egy washingtoni megfigyelő, érzékeltetve, hogy a csak a hangneme különbözött a korábbiaktól. Miről is volt szó az elnöki .javaslat-csomagban? Reagan a november 30-án Qenf- ben kezdődő szovjet—ameri kai tárgyalásokra terjesztette elő ajánlatait. A szovjet. közép-hatótávolságú ballisztikus nukleáris rakéták leszerelését követelte cserébe azért, hogy az Egyesült Állarhok lemondana az 573 eurorakéta tele intéséről: Ez - lenne az a bizonyos ..nulla megoldás’’, amit oly nagy előszeretettel reklámoznak most nyugaton. Sajátos a nyiinati államférfiak reagálása: szinte valamennyi nyilatkozó az amerikai elnök békülékcny hangnemére utalva kifejezte azt a bizalmát, hogy a washingtoni ..békeprogram’’ immár meggyőzi a nyugat-európai leszerelési mozgalmak híveit Reagan őszinte szándékairól Hogy ez sikerült-e neki vagy nem, azt most itt aligha lehetne megmondani. Tény azonban: a washingtoni hangnerhváltozás nem járt együtt olyan lépésekkel, amelyek megkönnyíthetnék a genfi eszmecserét. Reagan lényegében elzárta a tárgyalási napirend jelentős' részét kétélű „békeprogramjóval" csökkentette a haladás esélyeit. Szinte bizonyos, hogy a mind erősebbé való háborúellenes mozgalom sokmillió nyugat-európai és észak-amerikai hive felismeri e veszélyeket, s új kampányt indít a veszélyes . atomfegyverek telepítése ellen. Előbb-utóbb a nyugateurópai kormányok számára is teljesen világossá válik: a terv, aminek szószólójává szegődtek, nem biztonságú kát garantálja, hanem egy veszélyes Icatona-po liti ka i akció túszává teszi őket. ’ M. Építkezők figyelem! Tölgy csaphornyos PARKETTA árengedménnyel kapható az igali Aranykalász Mg. Tsz fűrészüzemében. Érdeklődés személyesen vagy Iga! 31-es telefonon, Tóth József ágazatvezetőnél. (85534) A Kaposvári Cukorgyár felvesz két dolgozót „Multicar” • gépjárműre. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. ('’04050'’