Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-01 / 230. szám

Testvérmegyénk küldöttei Barcson Felnőtt gondol codá »sal Jegyzetek egy ifjúsági parlamentről (Folytatás az L oldalról) valamint a pártbizottság tes­tületének mindennapi mun­káját. Az egyórás eszmecsere a Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet központjában foly­tatódott. Böhm József, a szövetkezet elnöke, Horváth Lajos, a pártbizottság tit­kára és a gazdaság többi vezetője fogadta a vendé­geket. P. A. Leonov a ta­lálkozó első pillanataiban megragadta az alkalmat, hogy elmondja: hírből már ismeri ezt a nagyüzemet, s örül, hogy mód nyílt a sze­mélyes találkozóra, a láto­gatásra. Böhm József tömören, né­hány beszédes adattal alátá­masztva mutatta be az 1948- ban alakult, ma tízezer hek­táron gazdálkodó korszerű nagyüzemet. Fölkeltette vendégeink érdeklődését, hogy a Vörös Csillag szövet­kezetben az évi termelési érték ötvenkét százaléka származik a mezőgazdasági tevékenységből, a másik negyvennyolc százalékot a feldolgozás, az ipari és a kereskedelmi tevékenység hozza. Záporoztak a részle­tek iránt érdeklődő kérdé­sek: hányán dolgoznak a tejüzemben, a sertésfeldol­gozóban, a fa-, illetve a mű­anyagüzemben ; milyen ter­mékeket állítanak elő, mi­lyen nyereséget hoz ez a nagyüzemnek s hogyan tör­ténik az értékesítés. Elis­meréssel szóltak a szövetke­zet éves nyereségéhez jelen­tős mértékben hozzájáruló melléküzemági munkáról. Nem kisebb érdeklődés fogadta azokat a módszere­ket, ahogyan a Vörös Csil­lag a háztáji termelést se­gíti, szervezi. A nagyüzem­ben nevelt tizenháromezer hízón kívül a háztáji gaz­daságok évente hétezer hí­zót értékesítenek a szövet­kezet közvetítésével, jelentős támogatást, kedvezményeket élvezve. A vendégek kérdé­sére Böhm József hangsú­lyozta, hogy a népgazdasági értéket jelentő háztáji áru­termelés elképzelhetetlen a nagyüzem hathatós szervező, segítő, integrációs tevékeny sége nélkül. A Vörös Csil­lag ötmillió forint előleget ad a tagok háztáji termelé­sének segítésére, és bár évente megtörténik az elszá­molás, a folyamatosság mi­att ez az összeg gyakorlati­lag mindig a tagok haszná­latában van. Az elmélyült eszmecserét délután üzemlátogatás kö­vette. Mivel a vendégek ér­deklődését fölkeltette, ké­résükre először megtekin­tették a szövetkezet élelmi­szerholtját. A jelent és ■ a holnapot mutatták meg a gazdaság vezetői, mikor elő; szőr az Istvándiban levő re~- gi — hagyományos — tehe­nészeti telepre látogattak, majd pedig a Darányban épülő korszerű, ezerhúsz fé­rőhelyes szakosított telepre. Dolgoztak a kőművesek, a festők — a munka szemta­núi lehettek vendégeink. Kocsis János, a szövetkezet fejlesztési osztályvezetője adott részletes tájékoztatót a jövőre elkészülő. negyven­nyolcmillió forintos beruhá­zást igénylő telepről, amely az állatállománnyal együtt nyolcvanhárommillió forin­tos fejlesztést jelent a gaz­daságban. Ellátogatott a küldöttség a hetven nőt foglalkoztató mű­anyagüzembe is. Elismerés­sel nyilatkoztak a külsőre egyszerű kis üzem eredmé­nyeiről; húsz—huszonegy- millió forint termelési ér­téket, s évente hárommillió forint nyereséget termelnek az itt dolgozók. Az üzem- látogatás utolsó állomása­ként megtekintették az ag­ráripari komplexumot: a sertéstelepet, a mellette le­vő tárolót, a szárítót, a ta­karmánykeverőt és a burgo­nyaválogatót, ahol javában végezték a szövetkezet dol­gozói az ősz egyik nagy munkáját, a termés váloga­tását. A szívélyes, baráti talál­kozó után a szövetkezet köz­pontjában köszöntek el a vendégek a város és a Vö­rös Csillag vezetőitől. A megyei kórház-rendelő­intézet mintegy ezerhatszáz dolgozója közül a harminc­öt éven alattiak ifjúsági parlamenten adtak számot munkahelyi beilleszkedé­sükről, egyéni és közösségi tapasztalataikról — mind­arról, ami az „egészségügyi­eket” foglalkoztatja. A rész- parlamenteken elhangzot­tak alapján az intézmény beszámolót készített, afféle munkahelyi „kiskátét”, amelyben a fontosabb tud­nivalókat foglalták össze. A kórház-rendelőintézet költ­ségvetése, a rekonstrukció, a bérhelyzet, a képzés — és még sorolhatnánk a címsza­vakat — nem mindennapi téma a fiatalok körében, de a hétköznapi munka során sokszor szóba kerülhet. Jó tehát tudni róla. Az egyén főleg csak saját szűk mun­kakörülményeit, feladatait ismeri, nehezen tudja beil­leszteni tevékenységét az in­tézményébe. Ám á munka­végzést, a közösségi szellem kibontakoztatását elősegíti, ha nagyobb területen „ottho­nosan mozog” az ember. , A megyei kórház-rendelő­intézet ifjúsági parlament­jén a felelősséggel szólók ar­ról győztek meg, hogy ma­gukénak érzik az intéz­ményt. Csalódnom kellett volna, ha olyan dolgokról beszélnek, amelyek nemcsak az ő munkaterületükhöz kapcsolódnak; mint a tudo­mányos munka föllendítése, a nyelvtanulás szükségessé­ge, az ügyelet, az ötnapos munkahétre való áttérés, az orvosi műszerek folyamatos korszerűsítése és — vele párhuzamosan — a megle­vők hatékonyabb kihaszná­lása, a rendelőintézeti szoci­ális helyiségek hiányosságai. Mind-mind olyan téma, ami korosztálytól függetlenül bárkit foglalkoztathat. A fiatalok szívügyüknek tart­ják e kérdéseket — bizony­ságul szolgált erre az ifjú­Bevált a szabadság „átcsoportosítása” Évről évre gondot okoz a mezőgazdasági üzemeknek a csúcsmunkák időszaka. Egyebek között amiatt- is fő az illetékesek feje, hogyan szervezzék meg úgy a mun­kát, hogy a háztájiban is idejében kerüljön biztos helyre a termés, de a közös érdekéi se szenvedjenek csorbát. A tagok, illetve az alkalmazottak többsége ugyanis erre az időre tar­togatja szabadságát. Aki pedig már másra használta fel, előfordul, hogy ezekre a hetekre csinál magának. Nem ritka az olyan gazda­ság, ahol őszidőben szembe­tűnően megugrik a táppén­zesek száma ... Még „izgal­masabb” a helyzet a falvak- ban működő ipari üzemek­ben, ahol a műszakok, a sza­lagok évi egyenletes munká­val dolgoznak a tervek tel­jesítésén, és a dolgozók mö­gött ott a mezőgazdasági „háttér”: a kisebb-nagyobb területű szántóföld a beta­karításra váró termények­kel, a szőlőhegy a gyorsan érő fürtökkel... Bonnyaiak, acsaiak/' dö- röcskeiek, andocsiak és még számos más községben élők dolgoznak a Május 1. Ruha­gyár karádi telepén — a helyben lakókon kívül. Bé­relt Volán-busz hozza-viszi őket, ahogy a műszaki, il­letve a kismamaszalag meg­kívánja. Kétszáznyolcvan foglalkoztatottja van a te­lepnek, zömük lány és asz- szony, mindössze 10 száza­lékra tehető a férfiak ará­nya. , — Néhány éve még elő­fordult, hogy az egyik, táp­pénzen levő dolgozónkat a szőlőjében találtam. Ügy látszik, ahhoz a munkához nem volt beteg — mondja Arlett László, a ruhagyár karádi telepének vezetője — Három éve aztán megszűn­tek az igazolatlan távollé- tek, s akinek az otthoni munkája miatt szüksége van egy-két napra vágj’ egy hétre, szabadságot vesz ki. Mindez azután következhe­tett be, hogy kérésünkre 'a Május 1. Ruhagyár a kará­di teleppel kivételt tett: ránk nem vonatkozik a gyár központjára és a többi te­lepre érvényes rendelkezés, amely szerint nyaranta kar­bantartás miatt két hétre leáll a termelés, és a dol­gozók úgynevezett üdülési szabadságra mennek. Mi azt mondjuk; nekünk a karban­tartásra egy hét is elegendő, így a másik hét megmarad arra az időszakra, amikor a szabadságnak a mieink a legnagyobb hasznát veszik: tavaszra meg őszre. Nézzük meg közelebbről, mit eredményezett a gya­korlatban ez a szabadság­ai icsoportositás. Régebbi Őszökön előfordult, hogy na­ponta ti dolgozók több mint 30 százaléka tavai maradt a mwrtkahelyétSL Rven ma­gas hiányzás! arány bizony hátráltatta a termelést, kés­leltette a tervezett ütemet, hiszen olykor fél szalagra is alig gyűltek össze a munká­sok. Most viszont egy-egy területről mindössze ketten- hárman hiányoztak naponta betegség vagy szabadság mi­att, s az otthoni munkákra inkább a hét végén, családi és rokoni összefogással ke­rítenek sort. A távolmara dásból adódó munkahely gondot belső átcsoportosítás­sal hidalják át. * * 0 A szalagokon női kabátok készülnek. A karádiak a „közbülső” munkát végzik: kiszabott anyagot kapnak, amit ők varrnak össze, de az utolsó vasalásra meg a esomgolásra a központban kerül sor. Szeptember T3.; délelőtt. A három szalagon együttvé­ve nyolcvanhárom lánynak, asszonynak kellene dolgoz­nia. Hét híján mind együtt vannak — ők heten beteg­ség, illetve szabadság miatt vannak távol. — Ez a hiányzás a „tűrés­határon” belül van — mond­ja a telepvezető. — S ebből az is következik, hogy ez a műszak hozza a tervét, ugyanis a tízszázalékos tá­vollétét már eleve számí­tásba vesszük a feladatok összeállításakor. Nálunk ál­talában ez az arány jellem­ző, vállalati szinten viszont 12—14 százalék ... Fölké­szültünk arra is, hogy dol­gozóink többnyire szeptem­ber és november között ve­szik ki szabadságuk nagy részét. Hemesz Ferenc sági parlament. Tehát nincs okom rá, hogy számon kér­jem tőlük, miért nem be­széltek sajátos, életkorukból fakadó gondjaikról, hiszen — remélem, jól érzékeltem — beilleszkedtek az intéz­mény munkájába, annak te­vékenységét igyekeznek eredményesebbé tenni. Ezen az ifjúsági parlamen­ten is elhangzott: a fiatal egészségügyi dolgozók — el­sősorban a házasek — mi­előbb szeretnének lakáshoz jutni. A gondot az egész­ségügyi szervek nem tudják megoldani, a fiatal házasok letelepedésének megköny­nyítése csak sok-sok szerv összefogásával érhető el. A megyei kórház dolgozói egy kicsit még kivételes hely­zetben is vannak, mivel a nemrég átadott új orvos-, medikus- és nővérszállás so­kuk lakásgondját enyhítette. Ezzel a munkaerő-gazdál­kodás — bármily furcsa is ez a kifejezés itt — előnyös befolyásolására teremtettek módot. A beszámolóban is, a fel­szólalásokban is alig esett szó azonban a rendelőinté­zetben dolgozókról és az ő helyzetükről. Szembeötlő volt ez az aránytalanság. Üjból végig gondolva a megyei kórház-rendelőinté­zet ifjúsági parlamentjét, fölviláglott bennem néhány sajátos, korosztályi kérdés: Miért sportol olyan kevés egészségügyi dolgozó? (A többműszakos foglalkoztatás az oka? Sok a terhük a dolgozóknak?) Az évenként meghirdetett alkotó ifjúság pályázat csaknem teljes ér­dektelenségbe fulladt már 1980-ban. Többet szerettem volna hallani a közösségi élet kibontakoztatását szol­gáló KISZ-klub tevékenysé­géről is ... Nyilván fonto­sabbak voltak az előbbiek, s nemcsak az egészségügyi dolgozók szemszögéből, ha­nem a betegek érdekeit is képviselték a fölszólalók. Hi­szen a gyógyító-megelőző munka számos részterületé­ről szó esett — de ügy, hogy a szakmai sikereket a rá­szorulók is élvezzék. H. B. ÚJÍTS! Újíts! — olvasom a mű­hely falán fakuló feliratot és kedvem volna közvéle­ménykutatást tartani. Ugyan hányán álltak meg e színes filctollal vastagított felirat előtt és hányán határozták el, hogy ezután újítanak?! De közvéleménykutatás nél­kül is tudom: sehányan. Ezek a felszólító módban fo­galmazott lelkesítő feliratok legfeljebb az újítási előadó és a vállalatvezetés tenni- akarását, korszerű gondolko­dását hivatottak igazolni, másra nemigen jók. A táb­lák nem hozzák működésbe a berozsdásodott rugókat, a táblák nem helyettesíthetik az egyéni érdekeltséget. Újíts! Beszélgettem már néhány újítási szakemberrel az utóbbi évek során, s csak úgy dőlt belőlük a panasz: kevés az újítás. Ezt az or­szágot valamikor a piros­pozsgás arcú újítók országá­nak is hittük, láttattuk; s hihetetlen, de még ma is kétszázezresre tehető az újí- ,tómozgalom tábora. Ám ez a tábor mostanában mélyen hallgat — mint futballmecs- cseken a vesztes csapatoké. Az utóbbi két-három évben alaposan megcsappant az újítási irodákba benyújtott javaslatok száma, körülbelül ötezerrel. Azt, hogy mit je­lenthet ez a szám az ország­nak, jól érzékelteti egy adat: e sivár esztendőkben. is évenként csaknem négymil- liárd forintot hoztak az újí­tások a vállalatoknak. Kel­lene tehát a sok újítás — nagyon. A megcsappant újítókedv­re évek óta keresik a vá­laszt a szakemberek. S mert a választ hivatali szervek, intézmények is keresik, egy idő után meg is kell találni. A válasz persze megvan: az újítómozgalom átmeneti visz" szaesése — mert nálunk minden, visszaesés átmeneti — a vállalati érdekeltség és az újítómozgalom ellentmon­dásos kapcsolatából fakad... A vállalatok ugyan hosszú távon érdekeltek az újítá­sok hasznosításában, rövid távon azonban nem. Az újí­tásokért ugyanis fizetni kell, viszont az újítási díjakat a bér- és a részesedési alap terhére fizetik ki, így aztán egy újítás elismerése volta­képp a dolgozók zsebéből veszi ki a pénzt. Azaz: a dolgozók bér- és jövedelem- forrásait szűkíti. Ne is cso­dálkozzunk, ha ezek után megcsappan az újítási kedv: a dolgozó nem ellensége sa­ját magának, és társának sem. Majd akkor várhatjuk az újítómozgalom fellen­dülését, ha nem az R-alap- ból, hanem — mondjuk — n fejlesztési alapból fizetik az újítót. Így a szakemberek. Meg­van ennek, a magyarázatnak a logikája, világos a gondo­latmenete, s az ember a vá­laszban mégis valami buk­fencet sejt. Ilyen egyszerű volna az egész? Nem is olyan rég egy iparvállalat­nál jártam, ahol az utóbbi két évben több mint a felé­re csökkent az újítások szá­ma. A hivatalos válasz ott is az R-alapra hivatkozott, és szidta a mai kifizetési rendszert. Gyanítom, hogy az újító- mozgalmat nem az R-alap kantra F-alap * vita fogja megváltani. Őszintén szólva erősen kételkedem az érde­keltségi rendszer dolgozóra- vetítésében; a kollektív és az egyéni érdekeltség erő­szakolt összeházasításában. A műhely szakmunkását vagy épp a gépészeti osztály mérnökét nem érinti közvet­lenül, hogy esetleges újítá­sát az R-alapból vagy más alapból fizetik. Az újító em­ber újítási hajlandóságát egyesegyedül az befolyásol­ja, hogy becsüllk-e kezde­ményezését. Időben és pénz­ben is! Ami a pénzt illeti, a mai adatok szerint a válla­latoknál úgynevezett eszmei díjjal jutalmazzák az újítót. Száz újítás közül hetvenhét­nek az aktájára írják: esz­meileg díjazott. Némi túlzás­sal: a hasukra ütnek a vál­lalati bírálók, és kifizetik az újítót. Azaz: értéke alatt fi­zetik. Mert az esetek több­ségében az újítások sokkal többet érnek, mint amennyi hasznot a vállalati bírálók becsülnek. Külföldi kiküldetésen járt vállalati szakemberek mesél­nek hasonlókat. Az újításo­kat zsebből fizeti a főnök. Nem egy esetben azonnal! Pedig a tőkésvállalatoknál is bizonyára szigorú belső pénzügyi, könyvelési fegye­lem van, ott is el kell szá­molni az utolsó fillérig. Csak míg ott az érdekeltség­hez, a várható haszonhoz igazítják a szabályozókat, nálunk nem egy területen a fordítottja történik. Pedig az újítások döntő többsége nem milliós újítás, hanem „ezerforintos” ötlet, amely­nek azonnali megvalósítása épp a vállalatvezetők érdeke — volna. De annyira bonyo­lult és nehézkes egy újítás elismerésének, bevezetésé­nek útja, hogy nem is csb- da, ha ez az érdek ködbe vész. Még akkor is, ha a jelszó változatlan. M. G. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom