Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-16 / 217. szám
Kupamérkőzések A héten megkezdődött az európai kupasorozatok 1981/ 32-es idénye. Kedden két- két KEK- és UEFA-kupa találkozót játszottak, ma 58 összecsapás lesz kontinens- szerte, és még csütörtökre is marad egy UEFA-kupás 90 perc — összesen tehát 63 mérkőzést láthatnak a labdarúgórajongók. A magyar labdarúgást a BEK-ben a Ferencváros képviseli, s ellenfele a csehszlovák Bánik Ostrava együttese, amely szinte gerincét adja a csehszlovák válogatottnak. Kemény küzdelem előtt állnak a zöldfehérek, és nagyon meg kell embereim ük magukat ma este az Üllői úton, hogy el ne veszítsék minden továbbjutási esélyüket. A KEK-ben a Vasas kapta a legkönnyebb feladatot, a ciprusi Faralimni csapatában. Még idegenben is győzniük kell a piros-kékeknek. Az UEFA-kupában a Tatabánya talán Európa legrangosabb csapatát kapta: a spanyol Real Madridot. A Tatabánya mellett talán az szól, hogy benne van a játékban, hiszen már hat mérkőzést vívott az NB I-ben és ezek közül is a legutolsó a szombati, Békéscsaba elleni idegenben aratott 2:0 adhat önbizalmat számukra a megfelelő helytálláshoz. A Real Madrid nincs ilyen jó helyzetben, hiszen a spanyol labdarúgók sztrájkolnak, és már két forduló elmaradt az Ibériai-félszigeten. Ez minden bizonnyal hátrányos a sokszoros BEK-győztes számára. A Videoton ugyanebben a sorozatban Bécsbe utazik és a patinás múltú Rapid ellen lép pályára ma este. Az erőviszonyók kiegyenlítettnek látszanak, az összesítésben akármelyik csapat továbbkerülhet. Kapóé» kupa ökölvívó ve rseny Bogyó és Bodai sólycsoportgyőztes Kövérrel Vasárnap a döntőkkel befejeződött a kétnapos II— III. osztályú Kapos-kupa ökölvívóverseny. 11 súlycsoport közül végül is mindössze öt mérkőzésen volt három menet. A légsúlyban és a szupernehézsúlyban csak egy-egy induló akadt, több súlycsoportban ki nem állas vagy mérkőzésfeladás csökkentette a döntők idejét. A legeredményesebben a Győri Dózsa szerepelt: megnyerte a pontversenyt — igaz, mindössze egyetlen ponttal a K. Dózsa előtt. A várt színvonalú kupaverseny szolgált néhány jó mérkőzéssel. Elsősorban a Rajczi—Szujő, a Batka— Puskás és a Kövér—Horváth L. találkozó nyerte el a 300 néző tetszését. A somogyiaknak két első hely jutott Váltósúlyban Bogyó Elemér, nagyváltósúlyban pedig Budai János nyert aranyérmet. A K. Dózsának tehát nem sikerült harmadszor is az első helyen végeznie, így a kupa nem kerülhetett végleg a birtokába. A döntők eredményei Felnőttek: Légsúly (X ind.) Lakatos (Győri Dézsa), hárma tsúly (7) X. Mikóczi (BHSE), pehelysúly (5): X. Zámbó (Steinmetz SE), 2. Rajczi (K. Dózsa). Rajczi miután legyőzte Szujót, a döntőben fáradtan bokszolt, így edzője a második menetben föladta a mérkőzést. Könnyűsúly: (5): 1. Kövér (BHSE), 2. Horváth L. (K. Dózsa). A kaposvári öklöző csak két meneten át bírta, utána kiütköztek edzéskihagyásai. Kisváltósúly (9): L Batka (Óbuda Tsz SK)_ 3. Varga Z. (K. Dózsa). A kaposvári versenyző miután a győri Kaszást legyőzte, pontozással vereséget szenvedett BatkátóL Ugyanebben a súlycsoportban Breják helyezetten lett, mivel a győri Dórától pontozással kikapott. Váltósúly: m. X. Bogyó (K. Dózsa). Az FTC-* MolHorváth L. (jobbról) csatája már és a kiskunfélegyházi Rédl után a döntőben Torma (Steinmetz SE) ellen már nem kellett bokszolnia Bogyónak: ellenfele föladta a mérkőzést. Ugyanebben a súlycsoportban Nagy Z. helyezetten maradt, miután pontozással kikapott Tormától. Nagyváltósúly (4): 1. Budai (K. Dózsa). Budai. Gál és Szabó legyőzése után a döntőben Kalcsuval (Paks) került volna szembe, de az nem állt ki ellene. Középsúly (3): 1. Virágh (BHSE), félnehézsúly (5): 1. Kocska (Steinmetz SÉ), nehézsúly (4): 1. Szöllősi (Steinmetz SE), szupernehézsúly (1): 1. Bajcsi (Győri Dózsa). Az ifjúsági kupaverseny győztesei papírsúlytól fölfelé: Horváth L. (Győri D.), Dorogi (Paks), Magyar (Óbuda Tsz SK), Török (SZIM Ma és holnap délután újra benépesül a megye négy labdarúgó-pályája, hogy az MNK-ban a legjobb nyolc csapat összemérje erejét A küzdelmek egyre „élesednek”, hiszem a megyéből való továbbjutás egyre közelebbinek látszik. Barcson a Táncsics vendégszerepei, Fonyódom a Karád. A megyei bajnokságban az újonc Vasas), Orsós (Kaposvári Sí), Cser (SZIM V.), Tihanyi (Bp. Építők), Horváth (Győri D.), Radó (Győri D), Gattyán (FTC), Dömse (Mohács), Rajk (Bp. Építők). A kaposváriak l-cözül Farkas és Varga a második, Bogdán és Pátkai súlycsoportjában a harmadik helyen végzett. Különdíjak átadására is sor került. A felnőtteknél a legtechnikásabb versenyzőnek járó díjat Batka (Óbudai Tsz SK) kapta. A legharcosabb öklözőmek a kaposvári Rajczi Károly bizonyult. Az ifjúságiaknál Cser (SZIM Vasas) lett a legtechnikásabb és a kaposvári sportiskolás Orsós György a legharcosabb díj tulajdonosa. Pontversenyben: 1. Győri Dózsa 31, 2. K. Dózsa 30., 3. BHSE 25, 4. Steinmetz SE 20. Kéthely fogadja a Siófokot Az MNK-forduló legrangosabb összecsapásának ígérkezik a Nagyatádon sorra kerülő Nagyatádi VSE—K. Rákóczi összecsapás. Az összecsapásokból győztesen kikerülő csapatok szeptember 30-án találkoznak egymással, s a két legjobb jut tovább a megyéből az országos küzdelmekbe. MKK a négy közé jutásért AUTÓS HEGYI VERSENY Hideg a Mecseket is meghódította Ä nagy érdeklődéssel kísért autós Mecsek hegyi verseny nemcsak a nagy számú érdeklődő, hanem jó néhány versenyző számára is sokáig emlékezetes marad. A két nap alatt olyan pergő ritmusban követték egymást a váft és a váratlan események, hogy alig lehetett követni őket. Bizony, a somogyi autósok is főszereplők voltak. A KKSE versenyzői közül a legnagyobb érdeklődés kétségkívül Hideg János iránt nyilvánult meg. A nagyszerű kaposvári autós, aki elsősorban K&íüzonak vallja magát 4» csak „mellékesen' ’ randák St • hegyire, ezúttal is bebizonyította nem mindennapi: képességeit. Csak- nemjaxaév egyik legnagyobb me^épetésát szolgáltatta. Szombaton tee országos baj- n oksági, negyedik futamában 1600-asÄ- ládával egy pillanatig;. *■»* tisztelte a Hena- ult ÁfpSneial versenyző nagy te', ktj# győcsetam » . ab- . szotóSíMomsad ötödik; helyét is . AétakopiwyáiS.. eratós stínte önme^afc .múlta-felül: újabb három íjmásodpercet faragott le sznmtiqtt kitűnő idejéből, de nÄÄL. jSSa®rOatt, ez is kevés vd& zneet Balatoni *» elóateiftSokan. fogadtSSfc kétkedve ezt a hírt— azt várva, hogy a kaposváriak óvni fognak^ jmert többek szerint minttof^inee»áltoao«r volna vasamapra Balatoni autómotorjának a hangja. Végül is nem történt óvás, így Rideg Jéettm — akár csak egy évvel ezelőtt — a második helyen végzett kategóriájában a magyar bajnokságban. Abszolút sorrendben pedig a negyedik tett Ugyanebben • kategóriában rajtolt Budai Béla is. Meglepően jót ment romlikét napoo, est a két negyedik: helyenéae is igaadja. *®oeL top* kartegóriá- , ban induló Karg Ferenc balszerencsésen kezdett: a szombati edzésen korlátnak ütközött, s talán ez egy kissé óvatossá tette. Szombaton az ötödik, másnap — sokat javulva — a negyedik tett kategóriájában. Éves összesítésben a negyedik helyet szerezte meg és ez szép eredmény. Tóth János, bár nem somogyi színekben versenyez, mégis érdeklődés kíséri megyénkben is szereplését. Amire a nézők előre csettintettek — a Kiss—Tóth párharc —, ezúttal elmaradt Tóth Jánosnak pedig a verseny előtt még megvoit as esély« a «noota am elhódítására. A BMW-je azonban ezúttal megmakacsolta magát s víz- és olaj- összefolyás következtében Tóth nem tudott igazán versenyben lenni Kissel. Igaz, másnapra rendbe tették a BMW-t — olyannyira, hogy a magyar autósok közül ő tehetett az első, aki három perc alá szorította a futamidőt Kiss Dezső elsőségét azonban ez már nem veszélyeztette. Tóth János végzett a második helyen. A ma 15 órakor kezdődő találkozók: Barcs—Táncsics SE (Pazaurek), Kéthely— Siófok (Műdig), Fonyód— Karád (Auman). Csütörtökön 15 órakor: Nagyatádi VSE—K. Rákóczi (Pálfy). Egy elhalasztott megyei bajnoki összecsapásra is sor kerül ma, 16.30 órakor Kaposváron a Vasas-pályán: VBKM Vasas—K. Gazdász (Róza). Megoldódott a teremgond A múlt héten foglalkoztunk az NB I-be jutott KV Izzó női röplabdacsapatának teremgondjával. Sass Csaba, a városi sportfelügyelőség vezetője most elmondta: a kérdés megnyugtatóan megoldódott. A Táncsics és az Izzó közös kérése alapján a gépészeti szakközépiskola átdolgozta a terem heti beosztását, s ez így már mindkét NB I-es csapat számára megfelel. Az izzósok is húsz óra előtt be tudják fejezni napi edzésüket Abban is megállapodás született, hogy mind a két csapat a gépészeti szakközépiskola termében játssza első osztályú mérkőzéseit. Ä Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat épí tés vezetősége felvesz minősített ívhegesztőket, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés helye: Kaposvár, Szokola telep. (158942) 1 HÍREK C7CDTCM&CD A ***** , H Ara*cor Ml, * draft:or wyugayjft; jZ.tr 1 tnöCK * hold 36.31 órakor kél, s 8.50 órakor nyugszik. 16 A várható időjárás: SZERDA Edit vtHm«— MMs ten a* egy-Mt úetswa kisebb záporra számíthattunk. Az északnyugati, északi szél fokozatosan mérséklődik, Hajnalban helyenként ködös tdö. A legmagasabb nappali hőmérséklet m, saerdán UHU Cefcüus-tek között alak ok — Az európai htrSgynSkségek évi közgyűlése tegnap kezdődött meg Zürichben. A tanácskozás munkáját dr. Lakatos Ernő, az MTI vezérigazgatója, a 23 hírügynökséget tömörítő szövetség elnöke vezeti. Dr. Szecskő Tamás, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont igazgatója is előadást tart majd. — Magyar—bolgár jogügyi együttműködésről szóló jegyzőkönyvet írtak alá tegnap Budapesten. A megállapodás értelmében korszerűsítik — egyszerűsítik — az állampolgárok egyes jogi ügyeinek intézését. — Tájékoztató készült az 1 egyetemi és a főiskolai felvételi vizsgák új követelményeiről, jelenlegi rendjéről, A felvételi vizsgák új rendszerét a tanulók zöménél 1983-ban vezetik be. — Számítástechnikai szakkör alakult a siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalatnál. 30 gimnazista vesz részt a foglalkozásokon, amelyeket a KW fiatal szakemberei tartanak. Ma — első alkalommal — a vállalat új számítógépeit mutatják be a szakkor tagjainak. — Karosokért gépkocsi. Százhúszmillió rubel értékű járműipari külkereskedelmi szerződést kötött a Mo- gürt NDK-beli partnerével a lipcsei vásáron a jövő évre, s terven felül ezer Trabant személygépkocsit szállítanak hazánkba — még idén. 1982-ben 540 Ikarust szállítunk az NDK-ba, s onnét 34 ezer Trabantot, Wartburgot és más haszonjármű- veket veszünk. Gépkocsiátvéteü sorszámok Trabant Hyc. Lim, (Bp.) 11 431 Trabant Lim. (Bp.) 4 385 Trabant Lim. (Győr) 3 780 Trabant Lim. (Debr.) 2 266 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 5 743 Trabant Lim. Spec. (Győr) 3 337 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 124 Trabant Combi (Bp.) 2 411 Trabant Combi (Győri 2 110 Wartburg Lim. (Bp.) 4 837 Wartburg Lim. (Győrt 3 418 W artburg de Luxe (Bp.) 4 110 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolót. (Bp.) 931 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 643 Wartburg Tourist (Bp.) 2 221 Wartburg Tourist (Győr) 1161 Skoda 105 (Bp.) 4 356 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debr.) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 4 497 Skoda 120 (Győr) 2 927 Skoda 120 (Debr.) 3 004 Lada 1200 (Bp.) 11 671 Lada 1200 (Debr.) 9 355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 (Bp.) 6 258 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 041 Lada 1500 (Bp.) 6 887 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debr.) 1 552 Lada 1600 (Bp.) 2 592 Lada 1600 (Debr.) 1 161 Moszkvics (Bo.) 11 008 Polski Fiat .126 (Bp.) 6 454 Polski Fiat 126 (Győr) 2 023 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2 013 n-icia (Pt>.) 3 124 Dácia (Debr.) n 232 Zaporozsec (Bp.) 32 880 Szerkesztőség! ügyelet este 8-íg Telefon: „ 11-510 70 énei ezelőtt, 1911. szeptember l$-án «Illetett Miskolcon, és 52 éves korában, 1963. szeptember 18- án betegségtől való feleimében önkezűleg vetett véget életének Benedek Tibor. a népszerű színész és konferanszié. Törzs Jenő tanítványaként 1931-ben végezte el a színészegyesüiet Szinészképző iskoláját. Háromévi vidéki szereplés után 1934-ben az Arizona mulató dzsessz énekese lett. de néhány évvel később letiltották a színpadról. A felszabadulást követően rövid ideig tisztviselős- kötlött, majd újra visszatért eredeti pályájához: 1948-tól színész a Magyar Múzsa együttesben, a rádiótársulatnál, a Kamara Varietében. 1951-től a Vidám Színpad, 1956-tól a Petőfi (Jókai) Színház, maid 1960-tői halálig ismét a Vidám Színpad tagja. Kisebb jellemszerepekben is kitűnt, de igazi egyéniségét a kabarészínpadon találta meg, ahol ismertté vált jellegzetes. vontatott hangja, sok kedves, mulatságos, pesties sfcócsavarása — probléma, ugvi, példul stb. — révén. Népszerűségét a Nádas- dy László által testére szabott Zacsekban. az okvetet- lenkedő, tudálékos kispolgár alakjában növelte országossá. Leletek Flóriánéból Hatszáznál több sírt tártak föl már a székesfehérvári István király Múzeum régészei a hajdani Floria- na — a mai Csákvár — temetőjében, ahol tavasz óta kutatnak római kori emlékek után. A IV—V. századi temetkezési helyről értékes anyag került elő: ép üvegpalackok, illatszeres üvegcsék, bronzeszközök, ékszerek. — Szélesíteni kell a kukorica-fajtaválasztékot, az eddiginél több biztonságosan termeszthető, hideg- és szárazságtűrő hibridre van szüksége mezőgazdaságunknak — hangsúlyozták Mar- tonvásáron az MTA mező- gazdasági kutatóintézetének vetőmagüzemében tegnap befejeződött kukoricafajtabemutatón. — Véradás volt hétfőn Igáiban. 189-en 69 liter vért adtak. — Történészek tanácskoznak tegnap óta Veszprémben. A magyar—csehszlovák történész-vegyesbizottság 16. ülésszakán a szlovák—magyar múlt közös kutatási témáiról kezdtek eszmecserét. — Talajjavítás kezdődött ismét a rossz vízáteresztő képességű zalai földeken. Az őszi vetések kezdetéig öt tsz-ben újabb félezer hektáron végzik el a munkát, s 250 ezer méternyi perforált műanyag csövet fektetnek te. — Patikamúzeum nyílt Budapesten a gyógyszerésztörténeti könyvtár épületében; a XIX. század második felének jellegzetes magyar létesítményét mutatja be. — 31 ezer tonna kőzúzalékot szállítottak az idén a Mahart uszályai útépítéshez, családi házak építéséhez a bogiári és a siófoki tüzép- telepre. Gázszünet. Értesítjük Barcs. gázfogyasztóit, hogy 1381. szép-' tember 16-án, szerdán 12 órától 16 óráig a város egész területén gázszünetet tartünk. A gázszünet alatt készülékeiket szíveskedj e- nek zárva tartani. Kiágaz barcsi karentteltsege. ____ iätiili H ideg IflMi Ladájával