Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-13 / 215. szám
Agitáció véleménycserével A mindennapi politizálás természetes része Arról tanácskozott a párt- csoport, miként teljesítik tagjai kommunista kötelezettségeiket. S egy véleményen voltak, amíg az egyik fiatalabb párttag értékeléséhez nem értek. Sok jó hangzott el róla: szorgalmasan dolgozik, a munkahelyi közösségbe jól beilleszkedik, társadalmi megbízatásának is eleget tesz. Ám ekkor valaki közbevetette: „Azért én mégsem 'mondanám, hogy a Pista minden kötelezettségét teljesíti; azt hiányolom, hogy politikai kérdésekben sohasem hallani a hangját, nem agitál”. ' Az utolsó két szó hallatán többen felkapták a fejüket, S ettől kezdve a megbeszélés jó időre elkanyarodott korábban kiszabott medrétől. Élénk vita indult, s tengelyében az állt: vajon szükség van-e manapság az agitációra, el kell-e várni ezt a párttagoktól, avagy sem? Aligha állíthatnánk;, hogy csupán az említett pártcsoportban léteznek ezzel kapcsolatban ellentétes felfogások. Elvileg persze, nem szokás vitatni az agitáció létjogosultságát, hiszen a különböző szintű pártszerveknél, vezetőségekben többnyire léteznek az agitációval foglalkozó reszortfelelősök, titkárok, részlegek. De még az évi munkát átfogóan'értékelő beszámoló taggyűléseken is többnyire mellőzik a szóbeli agitáció érdemi elemzését. Vagy pedig leszűkítik annak csoportos formáira, a pártnapokra, vitakörökre, s így tovább, és nem tér ki a szeméSzámítógép az istállóban A Szigetvári Állami Gazdaság görösgali tehenészetében számítógéppel irányítják az állatok takarmányozását. A számítógép rendszert egy 200 férőhelyes sza- badtartásos istállóban helyezték el és elsősorban az abrakfogyasztást szabályozzák vele. Használatával olcsóbb a takarmányozás. A képen: minden állat nyakán szíjra erősített miniatűr adó-vevő készülék van. A számítógép ennek segítségével értesül arról, hogy mennyi abrakot evett az állat, és ha napi adagját már elfogyasztotta, az automata nem ad többet. (MTI-fotó: Cser István felvétele — KS) lyes, egyéni agitáció problémaira. Holott a személyes agitáció — természetesen — a -legkevésbé sem avult el. Ma is épp oly szükséges, elengedhetetlen eleme a pártmunkának, mint bármely korábbi időszakban. Sőt: azt is mondhatnánk, hogy tulajdonképpen most sokkal inkább létezik a mindennapi gyakorlatban — és sokkal jobban, eredményesebben folyik —, mint ahogy azt az erről nem egyszer csupán semmitmondó frázisokat hangoztató különféle helyi összegezésekből vélni lehetne. A kérdés ugyanis az: mit értünk az agitáció fogalmán. Hadd idézzünk föl ezzel kapcsolatban egy kissé régebbi esetet! Az egyik vállalati pártszervezet szokatlan módszert választott az agitáció hatékonyságának fölmérésére: a pártonkívüliek véleményét tudakolták meg róla. Hamarosan tapasztalniuk kellett, hogy ha azt kérdezték, agitálnak-e az ő környezetükben a párttagok, a túlnyomó többség tagadó választ adott, sőt némiképp indignálódva tette hozzá: ugyan, már miért is kellene itt agitálni?! De ha a kérdést úgy fogalmazták meg, hogy beszélgetnek-e velük a párttagok politikai problémákról és elrnond- ják-e azokban a véleményüket, a nagy többség igennel felelt, példákat is említve, kikkel és milyen témákban folyt eszmecsere. Márpedig az agitációnak épp ez a lényege. Mint ahogy a XI. pártkongresszus határozata is megfogalmazta, még annak idején: ennek a tevékenységnek, vagyis a politika képviseletének és terjesztésének „leghatásosabb módja az aktív véleménycsere a pár- tonkívüliekkel; ez lehetőséget nyújt a különböző nézetek szembesítésére, tisztázására, a marxista—leninista álláspont meggyőző kifejtésére”. Ez a tömör összefoglalás ma is érvényes módon körvonalazz^ az agitációnak azt a korszerű értelmezését, amelyben nemcsak az egyik fél jut szóhoz, amelyben véleménycsere folyik, szembesülnek az eltérő nézetek, vitában tisztázódnak, s így jut érvényre a valóságnak megfelelő, helyes álláspont. Azért is fontos ennek hangsúlyozása, mert az agitációtol való húzódozás mögött nem egyszer az „agiiálás” régimódi és elavult értelmezése rejlik. Az olyan gyakorlat ugyanis tényleg helytelen és káros lenne, hogy a kommunisták beszélnek, magyaráznak, a pártonkívüliek pedig hallgatják őket. A párt és a tömegek kapcsolatáról vallott felfogásunktól ez valóban mélységesen idegen. De az agitá- ciót nem is szabad ily módon felfogni, hiszen a munkatársi, baráti, rokoni körben természetszerűen merülnek föl politikai kérdések, hangzanak el a nemzetközi, az országos vagy a helyi politikai eseményekkel kapcsolatos vélekedések. A kommunisták általában az ilyen eszmecseréken elmondják a párt álláspontját kifejező véleményüket, érveiket is. Agitációs „munkájuk” tehát a mindennapi politizálás természetes része. Épp ebből adódik: az agitáció nem időszakos kampány- feladat, amelyre egy-egy jelentősebb politikai esemény alkalmából van csupán szükség. Nyilvánvaló, hogy az ilyen események fokozzák a politikai érdeklődést, a polémia elevenebbé válik, s így a kommunisták állásfoglalása, véleménynyilvánítása is gyakoribb, erőteljesebb. Ám a politika a „csendesebb” periódusokban sem szorul ki a közérdeklődésből — már csak azért sem, mert a jelen körülmények között az ilyen „csendesség” csupán viszonylagos. Mindig adva van tehát a lehetőség az agitációra. De fennáll szükségessége is, mivel a párt politikájának, határozatainak, törekvéseinek megismertetése, megmagyarázása, elfogadtatása állandó, sohasem szűnő feladat. Gyenes László SOMOGYI KRÓNIKÁJA A föld alatti csatornákon, az úsztatókon és a hosszú szállítószalagon hétfőn hajnalban „elindult” a répa — a Kaposvári Cukorgyár feldolgozó gépsoraira. A megyeszékhely legrégibb üzemében megkezdődött a 88. feldolgozási idény. A gyár indulása egyúttal a szállítási csúcs kezdetét is jelenti. A földeken éppúgy a gyár „étvágya” határozza meg a munka ütemét, mint a rakodásban, a szállításban. Távolabbról irányvonatok hozzák a répát, a közeli gazdaságokból pedig teherautók. Az első hét tapasztalata: szervezetten folyik a répaszedés és a gyár igényeinek megfelelő a szállítás. Szállítójármüvekből egyre több jár a megye útjain — a cukorrépa szedése mellett megkezdődött a burgonya betakarítása is. A silózás pedig befejezéséhez közeledik. A Balaton-parti szőlőkben már szüretelnek: a hét elején a korai, fájták beta-; karítását kezdték meg. A szakemberek szerint az idén korábban érik a földek termése, mint az elmúlt esztendőkben; a betakarításban részt vettek a diákok is. Hasznos munkájuk nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy időben fedél alá kerüljön a szilva, az alma és a nagyüzemi kertészetek többi gyümölcse. Betakarítást segítő munkájuk megérdemli a figyelmet és az elismerést. Mezőgazdasággal kapcsolatos az a hír is, hogy a héten agrárfórumot rendeztek Kaposváron. A szerdai tanácskozáson a jövőről volt szó: a VI. ötéves terv szabályozórendszerének tükrében vizsgálták a mezőgazdasági beruházások és fejlesztések lehetőségét. A lehetőségekről volt szó csütörtökön a barcsi tejtermelési tanácskozáson is, amelyre nemcsak a somogyi, hanem a baranyai gazdaságok képviselői is kaptak meghívót. E találkozó sok újdonsággal szolgált; közülük érdemes kiemelni azt, hogy jó ötömben folyik a tej minőség szerinti átvételének előkészítése. Az új minősítési rendszer — amelynek alapján az átvételi árakat is meghatározzák — várhatóan két év múlva terjed el. A gazdaságoknak azonban már e hónaptól módjuk lesz arra, hogy figyelemmel kísérjék: miként alakul a tej minősége. Egy másik somogyi termék minősítését viszont befejezték. A héten bejelentették, hogy az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncsőgyára — a termékeszerkezet korszerűsítésének első lépéseként — magyar szabadalom alapján megkezdte a közúti és a mezőgazdasági gépjárművekhez az új típusú feszültségszabályozók gyártását.’ E termékek eddig importból kerültek az alkatrészraktárakba, s nem egyszer hiánycikknek számítottak. A gyár egy évig váiSiófoktól Babilonig „Állandóan tanulunk” A Siófoki Kőolajvezetéképítő Vállalatnál e hét végen ünnepelték a bányásznapot. A vezetéképitők a föld felszínén dolgoznak ugyan, ám a köszönés hagyományos - „Jó szerencsét!” Mert ezer szállal kötődnek az „igazi” bányászokhoz. Munkájuk sem kevésbé veszélyes néha, mint az olajfúrótornyok mellett állóké, a tárnákba leszállóké- ... Sok vezetéképító vette át tegnap a jutalmat, a kitüntetést — jó munkájáért. Köztük volt Császár Ferenc is, a vállalat egyik legrégebbi munkása. Jelenleg a tmk-mű- hely villanyszerelőinek csoportvezetője. Kérésünkre szívesen beszélt életéről, a sokszor izgalmas és mindig szép munkáról. — Ott kell kezdenem, hogy földműves szüleim bognárinasnak szántak, de én láttam dolgozni egy villanyszerelőt, s akkor már tudtam: én is az leszek. Ez még a háború előtt történt. A legnehezebb években tanultam ki a szakmát, s negyvenhatban kezdtem dolgozni az áram- szolgáltató vállalatnál. Kezdetben mindent újra meg kellett tanulnom, mert amit korábban ellestem a mestertől, kevésnek bizonyult. Tulajdonképpen csak a katonaságnál lettem szakember. Ott híradós voltam. Kevesen szeretik igazán a katonaéletet, de nekem tulajdonképpen (szórakozás volt: régebben is bütyköltem a falusi rádiókat, így a híradósoknál a paradicsomba pottyantam. — Ilyen szakmaszeretettel könnyű lehet dolgozni. — Ez így igaz. Nekem most is szórakozás, szinte játék a munkám. Otthon is rengeteget bütykölök, most már a fiammal együtt. Ű is a vállalatnál dolgozik. No meg a feleségem is; még régebb óta, mint én. — A fiút bizonyára az apja csábította oda. — Nem. Sőt, én nem is nagyon örültem neki. Ügy tartom: az a jó, ha a gyerekek maguk választanak. Ide jött, jól tette. Híradástechnikai szakközépiskolát végzett. Amikor munkába állt, én épp Irakban voltam, tehát arra a meglepetésre érkeztem haza, hogy a gyerek is a cég embere. — 1954-ben került ide. Azóta sem unta meg az egyformaságot? — Egyszer, rövid időre megszakadt itt a munkaviszonyom; összekülönböztem az akkori főnökömmel. Én nem szeretem, ha velem „föntről” beszélnek, inkább lal garanciát a termékre. Élettartamát azonban szinte korlátlan idejűre becsülik, hiszen nincs mozgó alkatrésze, s ezért kopással sem kell számolni. A gyár — a bejelentés szerint — több új termékcsalád bevezetésének előkészítésére tett intézkedéseket: az új körülményekhez igazodva keresi helyét és lehetőségeit a piacon. A hét kiemelkedő rendezvénye volt az a szolidaritási nagygyűlés, amit pénteken tartottak a Mezőgép vállalat központjában. Az őszi szolidaritási hónap nagygyűlésén Sarlós István, a Politikai Bizottság tagja, a népfront főtitkára mondott beszédet. E hónapban egyébként a népfront városi bizottsága hatvan gyűlést, csoportos beszélgetést szervez. Siófokon az Unica rendezésében egész héten folytak a vetítések, a szakmai tanácskozások az amatőr- film-fesztiválon. Kaposváron hétfőn tartották a Mephisto című új film ősbemutatóját, tegnap este pedig ismét felgördült a függöny a kaposvári színházban; a Chicago előadásának bevételét a barcsi gyermekotthon építésére ajánlotta föl a színház. Or. Kercza Imre elmentem. De megbékéltünk, s ő hívott vissza. Az egyformaságról meg csak any- nyit: a vállalat neve is többször változott azóta, a munka pedig már egészen más. Sőt! A feladatok majdnem mindig a tudásunk előtt járnak, így állán- dóan tanulunk, állandóan van újdonság. — A csoportvezetés nem vonja el a gépektől? — Az emberekkel együtt dolgozni, ugyanúgy, mint ők, jó dolog. Az adminisztrációért nem rajongok; inkább megfogom kétszer a szerszámot, mint egyszer a ceruzát. — Az érdekességek közül bizonyára Irak a legnagyobb. — Oda is tmk-snak mentem: a vezetéképítés íorán elromlott gépek elektromos karbantartójának. Meg persze az utazás, a látnivalók miatt is. Azt mindenki tudta, hogy dolgozni megyünk, nem túrista- útra, de azt is tudtuk, hogy érdekes tájakat, történelmi emlékeket láthatunk. Sajnos, igen keveset tudtam megnézni abból, amit szerettem volna, mert hazakergetett a háború. De azért egy életre szóló emlékem, élményem van. Láttam Babilont, azaz: azt, ami belőle megmaradt. Azóta minden elérhető könyvet elolvastam róla. No meg láttam hamisítatlan keleti városokat, bazárokat; találkozhattam beduinokkal... — Most újra dolgoznak ott kőolajvezeték-építők. — Én nem mentem vissza. Majd ha béke lesz, és még szükség lesz rám, akkor talán. — A lánya is érdeklőtök a technika iránt? — Most elsős gimnazista. Sok minden foglalkoztatja; még kiforratlan. — A kitüntetés hírét miként fogadták otthon? — Nem először lettem kiváló dolgozó. Én inkább azt szerettem volna, ha egyik fiatalabb beosztottam kap most elismerést. Megérdemelné. Örülök, hogy ő, meg még egy-két .fiatal, szépen dolgozik; ugyanúgy szeretik ezt a munkát, mint én, s ugyanúgy „játszanak”. I* P. Térkép a közműhálózatról Megkezdték a gondok orvoslását A kábelszakítások, az „itt kellene lennie, de nem találom” vezetékek históriája Nagyatádon sem ismeretlen. Mert bár fiatal városról van szó, megtalálható itt mindenféle vezeték a földben és a levegőben. 202,4 kilométer közművezetéket tartanak nyilván. A szám biztos, az azonban már cseppet sem, hogy ezek a .vezetékek hol húzódnak. Mert többségükről semmiféle feljegyzés nem készült, és vannak olyan kábelek is, amelyeket hiába tüntettek föl valamilyen rajzon, kisebb-nagyobb eltérések nemcsak lehetségesek, hanem mint számos példa is bizonyítja, nagyon is valószínűek. Szabolcs Ferenc, a városi tanács ÉKV-osztályának " vezetője: — Főképpen a posta és a Dédász mutat (nem követendő) példát abban, hogy hogyan nem szabad vezetéket lefektetni .Hiába hagyjuk jóvá a terveiket: ha az építkezés során a földben valamilyen akadállyal találkoznak, egyszerűen kikerülik, és máris fölborul minden. Hisz évek múltán már senki sem fog emlékezni arra, hogy itt vagy ott nem a tervrajz szerint halad a vezeték. Előfordulhat az is, mint a Kossuth-lakótelep építésénél, hogy valaki — bár pontosan dolgozik —, elvág egy villanyvezetéket, s így áram nélkül marad a környék. De ez csak az egyik baj; a másik az, hogy az ismeretlen vezetékekről sokszor azt sem tudjuk, hogy „élő” vonalak-e és mi a rendeltetésük. Aztán az sem mindegy, hogy egy na- gyob építkezésnél mibe botlunk. A kósza vezetékek felboríthatnak minden elképzelést, meglétük miatt sokszor nem várt költségeket kell kifizetnünk. — Az Építési- és Város fejlesztési Minisztérium 2,1979. számú utasítása szerint minden nagyobb településen el kell készíteni a közműhálózat térképét, hiszem annak birtokában elkerülhetőek az olyan gondok, mint amilyeneket ön is említett. Nagyatádon, készül-e ilyen térkép? — Kezdjük azzal, hogy van is egy hasonló jellegű térképünk. Az elsők között készítettük el. Igaz, csak az 1975-ös állapotot rögzíti, s a tervezők sem vállaltak érte felelősséget, így csupán az derül ki belőle, hogy melyik utcában milyen vezeték van. A város alatt akkora a kuszaság, hogy alig lehet eligazodni. A közművek egy része még akkor készült, amikor a város még csak nagyközség volt. A vizet például jórészt társulásokkal vagy társadalmi munkában vezették el. Az ellenőrzés akkor még lanyhább le- hetett, így sok csőről semmit sem tudunk. Tehát mindenképpen kell új térkép. Ehhez 3 478 000 forintot kaptunk. Az alaptérképet 1985- ig. a végleges nyilvántartást 1989-ig kell elkészíttetnünk. Már az idén rendelkezésre állt kétszázezer forint. de mégsem történt semmi. A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat egyelőre nem tudott hozzáfogni a munkálatokhoz. Tudjuk, nem lesz könnyű dolgunk, hisz a város legtöbb pontján fel kell bontani ez utakat, próbaméréseket kell készíteni, hogy meghatározható legyen a vezeték pontos helye. Ez bizony drága mulatság, de szükséges. Van a városnak néhány olyan forgalmas része, amelyről a térkép elkészítése után sem tudhatunk meg semmit. Néhány kereszteződés felbontása jóval többe kerülne, mint amennyi hasznunk származhat belőle, A gondok orvoslására tehát megkezdték az előkészületeket. Három és fél millió forintért térkép és nyilvántartás készül, bár — mint hallottuk — ez sem lesz tökéletes. Korábban kellett volna az ÉVM-rende- let, az anyagi fedezet. Sajnos, a huszonnegyedik órában vagyunk. X. X. SOMOGYI NÉPLAP
