Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
A gyerekek sörre <*detartották a tányérjukat. Az asszony, talpig feketében, porciózta a levest. Aztán megszokott mozdulattal várt még egy pillanatig, merőkanállal a kezében. A negyedik tányérral senki sem jelentkezett Magának már nem is szedett. A torka összeszorult. Lehunyta a szemét. „Miklós, hol vagy? Ugye, csak elbújtál?” Már éjjel sincs nyugta a fiú zaklató hangjától. Zápor dobol az ablakon A szeme nyitva, éjjel örökké nyitva. Azóta csak nappal tud aludni. A sötétség azonnal megtelik a hiányával. Pedig a másik három, a testvérei itt vannak ... Miért nem lép tovább a fiú? Miért nem barátkozik velük? Miklós... „Ne, ne!” — kulcsolja könyörgésre a kezét. De mintha ő ott sem volna, egyre hallja éjszakánként. Részt követel belőle, osztozkodik a hiányában. Hogy lehet egy ilyen hangot kitiltani? A gyerekek mohón szür- csölnek. Nyúlánk. vékony fiú volt mind a három. Termetre az apujkat formázzák. De még másban is. Él- nek-halnak a sportért. Miklós. a bátyó vitte közülük legtöbbre. Még csak első gimnáziumba járt, és már állandó helyet kapott , az iskolaválogatottban. ördön- gös cselező volt, gyors, szemfüles és izmos. Ha birkózott, lekötötte a bal karját, fél kézzel teperte le ellenfelét. A kicsinek. Attilának mindenben a pártját fogta. A gombfocibajnokságban neki engedte át a csapatválasztás jogát. A gombok hátára ragasztott keskeilv. zöld-fehér színű papírszeletkékre apró bolhabetűkkel irta rá a játékosok nevét: Mátrai. Albert, Dalnoki és így tovább. Attiláé a Fradi. Épp most' telt le az egyhetes gyász-szünet. Bekapták ebédjüket. s mint rendesen, egymás után kezet csókoltak édesanyjuknak. Elsőnek Attila, utoljára a legidősebb. Aztán bevonultak a szobájukba. Az asszony csak ült. fltt, mozdulatlanul, egymagában, levegőben felejtett kézzel, egy hiányzó kézcsókra várva. A fiúk új játékra éhesen kezdték fölszerelni az asztalukra festett futballpályát. A falon házi sportújságok. Ormótlan fekete betűkkel rajzolták föl a nagy eseményt, hogy ma folytatódik a bajnokság, amely szeretett bátyjuk hirtelen halála miatt megszakadt. Az iskola sportújságja különkiadásban, vastag gyász(Révész Napsugár rajza) kerettel emlékezett meg a halott fiúról. Attilától nyilatkozatot hoztak hőstetteiről: hányszor védte meg a verekedőktől, hogyan vágta ketté zsebkésével g barátjától kapott stolverkot. hogy megfelezhessék, s amikor már nagyon lázas volt, ráhagyta a sok fordulót nyert MTK gomb-csapatot. Most Attila két garnitúrával szerepéit a bajnokságban. Az első mérkőzésen Kristóf „Dózsa” csapata volt az ellenfél, Norbert bíráskodott. Megindította a meccset. A sípszó behallatszott az ebédlőbe. Az asszony összerezzent. Már majdnem elbóbiskolt ott az asztal mellett. Ebben az elmerítő ködgo- molygásban hallani vélte a Miklóstól megszokott „Hajrá!” kiáltást. Belülről szívta az elhagyatottság. Az ura ma utazott vissza a csapatához. Szívós, öreg játékos. Jövőre már edző lesz. Megy tovább az élet. A fiai folytatják az ebéd utáni játékot. Mindenki folytatja. Valójában még ő is. Végzi a megszokott dolgát, lemegy az utcára, beszél a szomszédasszonnyal, főz, ebédet oszt.,. De az övé mégsem ugyanaz. A folytatásban mozdulatlan, a szavaiban néma. A halál elvitte a holnapot, a holnapok fényét. Az álmot, az álmok melegét. A szíve halkabban ver azóta. A Mester leült a pőmbfe- jes IBM írógépéhez. Megnyomta az indítógombot, a gép barátságosan duruzsolni kezdett. A Mester fehér lapot fűzött be a gépbe. Elővette pipáját, szörcsögve szívni kezdte. A Mesternek nem vol dohánya. Idegesen felállt és járkálni kezdett. Rápillantott a kvarcórájára, de a kvarckristály sötéten meredt a Mester szemebe. Az órában nem volt elem. A Mesterre hirtelen rájött a gyomorégés. Készített magának egy koktélt. Saját receptje szerint: egy deci uborkalé, fél deci cseresznye. A Mesternek momentán nem volt cseresznyéje. Felhajtot- tisztán az uborkáiét. A Mester Újra leült az író- ■phez. Tekintetét felvetette i piszkos mennyezetre. Erősen koitceMiralt eav pókkáKisfiam, kisfiam! — Gól! — A rikkantás, a játékszoba hangja belenvi- lallt. A fiúk - először játszanak nélküle. Megrándult. Valahol bent ütés érte. Egy másik kiáltás az árnyék lopakodó révületéből. „Miklós, gyere elő! Ugye, csak elbújtál?” ... Sötét, ellenséges indulat áradt szét benne. Megnevezni nem tudta, csak részben hasonlított az ismerős anyai féltéshez, amely lelkének élő másaival forrasztja össze. De ez egy emléket zárt így magába, egy sebet, egy elvesztett álmot — a legsajátosabb fájdalmát. S a legbenső tulajdonának, gyászának szentélyébe tolakszik be az a kölyök. Nap nap után beállít. Mindig ugyanabban az órában, mint a régi délutánokon. ugyanabban a javított, elszürkült térdnadrágban. Nem szól, nem kérdez, csak leül a sarokba. Ott gubbaszt, a szeme ide-oda jár. Aztán egyszerre, mintha kábulatból ébredne. elkéri Miklós zsebkését, a tenyerén tartja, s nézi: „Igen, Nelli néni. Ezzel vágta ketté azt a karamellát”. Sípszó hasított a csöndbe. Nem bírta hallgatni, most semmit, ami fölfűtött izgalmukból odaátról beszürem- lik. Azelőtt mosolygott rajtuk. Fütyülnek —a gomboknak; mint az igazi meccsen. Betapasztotta a fülét. — Sutt! — kiáltott Attila a balösszekötőre, a tizenhatoson, s a gombot leszorított körömmel nekipattintotlóra. Meg kell írnia a nagy művet. Kell a pénz! De a szokott színvonalát akkor sem múlhatja alul. Pénzért fog dolgozni, de csak azért is: műremek kerül ki a gömbfeje alól. Nem váltja apróra a tehetségét, nem törik meg. A Mester bal k$ze lecsapott az írógép billentyűire. Ugyanis a Mester balkezes volt. „A lehántolt fatörzsek, mint óriási palacsinták hevertek a kerítés túloldalán ...” — eddig jutott az írásban. Kitépte a gépből a papírt és elhajította. Újat fűzött be. Ügy határozóit, hogy novella helyett szociográfiát ír. Így kezdte: „Az ingázó sokgyermekes analfabéta alkoholisták rokkant szülei minimális nyugdijukból élnek a novabort termő szike* vidéken..." ta a labdának. A lövés elsuhant a jobb fölső kapufa mellett, az emeletes bekkek fölött. Hajszálon múlt az egyenlítő gól. A kapus valóságős gombtorony, de az ellenkező sarokban állt. Norbert az órájára pillantott. majd hosszan sípolt, s vigyázzállásba merevedett. A testvérei azonnal követték példáját, ahogy megállapodtak, hogy egyperces néma tiszteletadással adóznak a bátyjuk emlékének. Norbert már fogalmazta gondolatban a tudósítást a gyászszünet utáni első játéknap eseményeiről a legközelebbi lapszámba. Az anya egy re elkinzot- tabb lett. Minden érzése, minden idegszála tiltakozásra ingerelte. Ki ellen? Mi ellen? Erről azonban nem tudott magának számot adni. Elborult lélekkel a bensőjébe zárva kiáltozott: — Azonnal hagyjátok abba! Megértettétek? Nincs folytatás ! Ekkor csöngettek. Fölpattanva nyitott ajtót. A térdnadrágos fiú volt. Talán erre várt? Ilyenkor szokott beállitani. Csak az önkívület, az agy velőláz tartotta itt éjjel-nappal a betegágy mellett, haza se lehetett kergetni. Most rebbenetlen tekintete ráakaszkodik. Kiszakadt belőle a tiltakozás: — Mit akarsz?! A fiú megzavarodott. — Miklós ... — hfincs! — csattant a hangjai — Te is tudod! A fiú összerezzent. Meg- nyirkosodott-tenyerét a nad- rágszárába törölgette. — Nejli néni, ne tessék haragudni — hebegte. — Az a három nap. Sgjnmi baja sem volt... Nem lehet elhinni. Elmozdult, be akart lépni, de az asszony már-már sikoltozva föltartóztatta. — Nem. nem. nem! — és becsapta előtte az ajtót. Bent ledobta magát a díványra, arcát a diszpárnába fúrva rángatózott. Már megbánta és visszahívta volna a fia barátját. Sírás fojtogatta a torkát, de a könnyei nem eredtek meg. A díványrugó tompán megpendült a párna, az arca alatt. Fölült, ölbe ejtett kézzel, kiégetten, rettenetesen fáradtan meredt maga elé. Attila jött, s ő képtelen mozdulni, A kisfiú az asztalfiókban kotorászott. — Édesanya, jött valaki? — Senki, kicsim. — Csengetést hallottam. — Attila pótgombot halászott elő a fiókból. — Igen — mondta az asz- szony bágyadtan. — Kerestek valakit. A kisfiú kipróbálta a gombot. — Miért tévednek annyiszor? — mondta csak úgy odavetve. — Nagyon furcsa. Mindig keresnek valakit. A Mester elvetette a leleplező szociográfia ötletét. A költészet múzsájához fordult ihletért. Már rótta is a gép a zenélő Sorokat. „Kint esik. Autokláv, kriolit. A timföld elektrolízise felizzik.. .* A Mester önnön zsenijétől felajzva kitépte a papirt a gépből. Megszívta üres pipáját, beleszagolt az üres pálinkásüvegbe. Aztán mélyet sóhajtott, és írni kezdett. „Eladó gömbfejes IBM Írógép, Csak igényesnek. •Érdeklődni lehet a Kormoran k. U-ben. Egész nap!” A Mester tíz példányban készítette el legújabb müvét, majd kirajzszögezte a környék fáira. Vevő nem jelentkezett. A Mester végső elkeseredésében a szerkesztőségnek is elküldte ajánlatát. Az egyik irodalmi folyóirat az első oldalon lehozta a Mester legfrissebb művét: „Irósors Sí” címmel. Azóta a mű a modern költői antológiákban állandóan meglalalhaló. Dékány Kálmán Mindig keresnek valakit Majláth László IHLET A magyar tudomány arcképcsarnokából TÜDŐS FERENC A ,„Self-made man” angol kifejezés erőltetett fordítása „magacsinálta ember”. Pontosabban csak körülírni lehet: olyan ember, aki a maga erejéből, emberiségéből ér el messziről indulva nagyon magasra. Ha valakire, akkor Tüdős Ferenc akadémikusba mindez elmondható. „Igazolásul” néhány részlet életra- zából: 1931-ben, Szuhakállón született, egy Albert-telepi bányász gyermekeként. Születésekor édesapja a válság miatt munka nélkül maradt, tehát a nélkülözést már szinte vele született tényként ismerte meg. Tanítód javasoltak szüleinek: a jó eszű kisfiú tanuljon tovább. Miskolcon járt középiskolába, ott fordult az érdeklődése végképpen a kémia felé: egyik iskolatársának édesapja vegyész volt, és néha megengedte, hogy laboratóriumában felkeressék a gyerekek. 14 éves korában már tudta: vegyész akar lenni. De nem volt könnyű az út az egyetemi felvételig. Különösen a háború évei alatt nem, amikor édesapját a Don-kanyanba vitték két- százezredmagával idegen érdekekért harcolni, és a középiskolás fiú volt a családfenntartó. A hadisegély mellet tanárai szereztek neki oraadási lehetőségeket, hogy édesanyjával együtt legyen miből élniük ... Amikor a felszabadulás után 1949-ben a középiskoláit elvégezte, és egyetemre jelentkezett, majdnem meg- tréíálta a sors. Miskolci diák létére a Budapesti Műegyetemen próbálkozott a vegyészkaron, kiváló felvételi eredménnyel. De mert nem volt diákszálló, közölték vele: Miskolcra veszik fel kohásznak. Fellebbezett, — hiába ... Végül is baráti segítség, összeköttetés névén került csak, kitűnő felvételije ellenére, a szegedi egyetem természettudományi karának vegyészkarára. 1953- ban végzett Szegeden, tanulmányi érdeméremmel. (Ez jelentette akkor a mai Népköztársasági Aranygyűrűt, amelyet azok kapnak, akik mindvégig tanulmányaik során kitűnő rendűek voltak.) Szinte szégyenlős mosoly- lyal említi: — Nem azért tanultam olyan jól mindvégig, mert afféle stréber gyerek voltam, hanem azért, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy ne legyek tan- díjmentes ... A borsodi bányászgyerek, a miskolci, majd szegedi diák 1953-ban, jó eredményei elismeréséül Leni n grad ban, szovjet aspinantúnára került. Ott is bizonyított: 1956 decemberében megvédett kandidátusi értekezése, amely a műgumigyártás technológiájának egyik részkérdésével foglalkozott, annyira jól sikerült, hogy javasolták: ennek alapján soron kívül pályázza meg a tudományok doktora fokozatot! A lehetőséget azonban nem használta ki. Hogy miért? 1957 januárja volt. Itthon az e 1 lent orrad atom után szétzilálódott tudományos élet várta, A Központi Kémiai Kutatóintézetbe került tudományos munkatársnak. Sokkal fontosabb feladatai voltak, mint a doktori érteke- kezes soron kívüli védése. Előbb az ehhez szükséges kutatási körülményeket kellett biztosítania, majd csoportvezető lett, a hozzátartozó meg fiatalabb kutatókait is segítenie .tellett; így végiül 1964- ben ott el a nagydoktori foko : megszerzéséig. Ezt is, m ..i. kandidátusi értekezését, Leningrádban védte meg, a Technológiai Intézetben ; a témakör is hasonló volt, de természetesen magasabb fokon feldolgozva. 1970-ben választatták meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. Székfoglalójának témája a „£erro-gy öli”-elmélet volt, amelyet ő dolgozott ki. Ennek — persze nagyon leegyszerűsített — lényege, hogy a műanyagkémiában alkalmazott polimerizáció sorén (ilyen-"'.;- „ötvöződik” a ki- indu anyag sok molekulája < , >riá.s molekulává) az úgynevezett Maxwell—Boltz- mann-energia eloszlás» görbe segítségével mutatható kb egy adott anyagmennyiségben mekkora hányadot képviselnek a nagyobb energiatartalmú, ezért könnyen reagáló molekulák. Ha a kémiai reakció hőtermelő, akkor a képződő gyökök e görbét a magasabb energiatartalmú részecskék irányába „tolják el”, és a reakciósebesség növekszik, mert több a reak- cióképes molekula. A Központi Kémiai Kutatóintézetben végzett munkája során „jegyezte el magát” hosszú távra a műanyagkémiával. 1960-tól a makromoiekuláris kémiai osztály vezetője, emellett 1973-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a kémiai technológiai tanszék vezetője is. A tudományos közéletben elfoglalt súlyát jelzi, hogy tagja a Tudományos Minősítő Bizottságnak, az Akadémián pedig a Kémiai Osztály Makromoiekuláris Kémiai Bizottságának elnöke. A nemzetközi tudományos közéletben is tisztelik, „jegyzik”, alapításától szerkesztő bizottsági tagja az European Polimer Journal-nak, és több más, amerikai, európai vagy KGST-szakfolyóiratnak. Államunk többször is él-ismerte munkásságát: előbb Munka Érdemrend ezüst fokozattal, majd 1978-ban munkatársaival, Kelen Tji. borral és Földes Péteméveí együtt Állami-díjjal tüntették ki a műanyagkémia terén elért eredményeiért Amikor aktuális kutatásai témájára kerülne sor, a bőség zavarával küszködünk: melyiket is vegyük előre? A Chinoinnai karöltve végzett vizsgálatokat, a biológiailag aktív polimerekkel kapcsolatban, a ciklodext- rint (több szőlöcukor-mole- kulából felépített koszorú formájú, nagy molekulájú ve- gyület, amelybe mintegy „csomagolni lehet” más anyagokat, molekulákat, így a szervezetbe bejuttatandó gyógyszereket)? Az ún. intermedierek kutatásában elért eredményeket-e, vagy a petrolkémiai kutatásokat? Sokat és sok irányban dolgozik, kutat, nem pihen az Állami-díj „babórain”. És Tüdős Ferenc, a magánember? Mindenekelőtt a családról beszél: felesége szintén kutatóvegyész, mi több, három lánya közül kettő máris valamilyen vonatkozásban követi a pályán: a legidősebb biológia—kémia szakos egyetemista, a középső pedig felvételire készül a vegyészkarra. Benne inkább megvannak az apa kutatási területe iránti vonzalmak ... Hobbi, időtöltés? Mi sem természetesebb, mint hogy a bő humoréraékű, mindig cselékvéskész tudósnak ebből is többféle van. Az egyik az elektronika, egyenáramútól 500 megahertzig sokféle készüléket barkácsolt már otthon. Szenvedélye a televí- zió-táwétei, a monoszkóp- vadászat, nyáridőben fogott már 3 ezer kilométerről sugárzó arab adót is. De ha kell, asztalos és lakatos szakmunkásnak sem utolsó. Nemrég építkeztek, családi házat, az ilyen munkára nem kellett mestert fogadnia, elvégezte maga. Általában, mint mondja: inkább az alkotó, mint a javító munkát szereti. Nem tagadja meg indulását, indíttatását: a tudomány magas színvonalú képviselője, az egykori bányász- gyerek örömet talál a fizikai munkában is, ma is. Mert így teljes ember! Szatmári Jenő István
