Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-26 / 226. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A szeptember 21-1 erős szélvihar Széplak alsón a Muskátli és a Szegfű utca sarkán levő villanyvezetéket leszakította. Fültanúja .voltam, amikor a siófoki Dédász- nak telefonon bejelentették a hibát A válasz az volt, hogy-főket-mem ér^Mttí, mert ez a terület e földvári ki- rendeltséghez-tan<tz&; hívják őket Sajnos, az állomásnál fölszerelt nyüvésios telefon a siófoki postára van bekötve-?— a helyi beszélgetések lebonyolítására. Földvárt innen-sehagysem tudjuk megkapni, hiába hívjuk a megadott számot. Más nmgoldásimb jelenleg nincs, mint valami járművel bsutaani a tíz kilométerre levő Földvárra, s úgy intézői el a bejelentést. Jó len««, ha az illetékesek ezen változtatnának. Tisztelettel: XXXVU. évfolyam, 226. szóm 1981. szeptember 26., szombat Futó jános Zamárdi, Szépiáit alsó Tisztelt Szerkesztőségi Háromszáz négyszögöl uborkára szerződtünk. Sajnos, én július 21-én kórházba kerültem, műtötték, férjem pedig augusztus elsején infarktusban meghalt. Így nem veit, aki. leszedje és értékesítse a termést. A rengeteg uborka most ott sárgul a földön. Egyedül vagyok, 1500 forint nyugdijam; nyolcszor műtötték. Nagyon szeretném* h* legalább az uborka magját tudnám értékesíteni. Kiremsamtiségi&et. cn'-trjfyíy Tisztelettel: Gzv. Marosvölgyi Józsefné Kiskorpád, Kossuth L. u, 22. Mlépzés peÉiogysoknak A nyári, nyárvégi előkészítő tanfolyamok után az ősszel is szervez több továbbképzést a Somogy megyei Pedagógiai Intézet. Az óvodai nevelők részére októberben matematikai, énekzenei, valamint ábrázolás- tanfolyamokat rendeznek Kaposváron a pedagógiai intézetben. Az általános iskolai pedagógusok közül a munkaközösségek vezetőinek már szeptember elején megkezdődtek a továbbképzések, a hónap végén pedig magyarszakos, napközis és könyvtáros vezetőknek lesz továbbképzés. Szeptember utblsó napján a vezető szakfelügyelők értekezletére ke- -rül sor. A középiskolai tanárok közűi szeptember 29-én a magyarszakosoknak szerveznek tanfolyamét a kaposvári Táncsics gimnáziumban, testnevelőknek októ- berban az 503. számúi Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A gyógypedagógiai és kisegítő intézmények nevelői számára Nagybajomban, Kaposváron, Igáiban és Siófokon. lesz munkaközösségi foglalkozás október ban; a somogyi logopédusok tanfolyamát 10-én tartják a pedagógiai intézetben. A megyei diákotthonok vé- vezetöinek Kadarkúton szerveznek továbbképzést — ugyancsak október ban. A következő hónap elején a nevelőotthonok és diákotthonok gyermekfelügyelőinek Kaposváron. I Változatos programok Emlékműöv at ási ünnepség Győrváron Az emberi megújulásba vetett hitet, a. hősök vérével áztatott földet jelképezi az a virágot jelképező, betonból és üvegből készített emlékmű, amit holnap délelőtt avatnak föl Győrváron, a 275 éve ott lezajlott csata évfordulóján. A látványos kompozíciót Heckenast ■ János Ybl-díjas építész tervezte. A kivitelezésben részt vettek a Vasép Be ton technikai Föüzem és a Nagykanizsai Üveggyár szocialista brigádjai, valamint Győrvár lakossága. Az avatő ünnepséget a határőrség ügyességi, repülő- és rakétamodeil-bemu- íatója, illetve motorversenye követi. Délután lovasbemutatón, sportprogramokon vehethek részt az érdeklődők. Minden szem makk értékes Legtöbbet a ladi erdészettől várnak A Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság erdeiben a fák 29 százaléka tölgy; ez a fafaj 22 670 hektáron található, s aránya az utóbbi évtizedben 3,5 százalékkal nőtt A jövőben — a pótlások mellett — további arányeltolódással szárhol a gazdaság, a tölgy javára. A legcélszerűbb, ha ehhez az alapanyagról maguk gondoskodnak, s az erdészetekben összegyűjtik, felvásárolják a makkot, amit aztán elvetnek, és az így nyert csemetékkel végzik a pótlást, az új erdők telepítését. A Sefag erdészetei ezekben a napokban, hetekben — minden szemnek értéket tulajdonítva — mennyiségi korlátozás nélkül átveszik saját dolgozóiktól és a „ma- gángyűjtoktőF a tölgyesekben szedett makkot A gyűjtést az erdészetek ellenőrzik, s igyekszenek megelőzni, hogy területükről a kocsányos és kocsánytalan tölgymakkot bárki „eltulajdonítsa”. (Hogy az elővigyázatosság indokolt, bizonyítja: előfordul, hogy ott is akad saját nevelésű tölgycsemete, ahol tölgyesnek nyoma sincs ...) A gazdaság tervszerűen végzi erdészeteiben a pótlást meg a telepítést, és most, a makkgyűjtés időszakában rendelkezik arról, hogy a szükséges alapanyag eljusson azokba az erdészetekbe, ahol majd a telepítést végzik. „A gazdaság a ladi és a berzencei erdészettől várja a legtöbb makkot. A ladiak eddig már 16 tonnányit átadtak: legjobb „termőhelyek” a községet körülvevő puszták, ugyanis Tiltvány, Szentmihály és Gyöngyös tölgyesei adják a legtöbb makkot. A héten jártunk a ladi erdészet gyöngyöspusz~ tat csemetekertjében, ahol a mintegy húsz állandó dolgozó — a csemeték gyomlá- lasa mellett — most többnyire makkszedéssel foglalatoskodik. A gyűjtést már reggel hétkor kezdik, s az ő dojguk a tető alatt elhelyezett és a szabadban tárolt mennyiség rendszeres forgatása. csávázasa is, hogy a makk egyenletesen száradjon, illetve elpusztuljanak a benne levő kártevők. Ez a munka még eltart néhány hétig, aztán október közepe táján ismét a csemetekert felé fordul a fő figyelem Gyöngyöspusztán: akkor kezdik a tölgy- és különböző fenyőcsemeték fölszedését, értékesítését a Sefag erdészeteinek, a telepítést végző termelőszövetkezeteknek. nemzetiségi tanácskozás Ülést tartott csütörtökön, a Hazafias Népfront megyei szervezetének nemzetiség- politikai bizottsága Török- koppányban. A tanácskozáson a megyei párt-, állami és társadalmi szervek, valamint a német és szerb-hor- vát nemzetiség képviselői jelentek meg. A résztvevőknek Bősze Gábor, a török- koppányi általános iskola tanára számolt be a helyi honismereti szakkör tevékenységéről; elmondta, hogy a közösség sikeresen munkálkodott a németség etnikai tudatának ébren tartásán. Gyűjtőmunkájukkal több régi tárgyat sikerűit megmenteniük — többségét Szorosadon állították ki. Beszámolt Bősze Gábor a német nyelvoktatás bevezetésére tett kísérletekről is. Ezután néhány siófoki járási és Barcs környéki település vezetője számolt be a nyelvoktatás bevezetésével, a nemzetiségi területek tudományos feldolgozásával, az amatőr művészeti mozgalom szervezésével kapcsolatos gondokról és az eredményekről. Zátonyi László, a megyei pártbizottság munkatársa a nemzetiségek helyéről, szerepéről szólt. Hangsúlyozta: államunk elősegíti kultúrájuk megőrzését, ápolását. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének képviselője szakmai támogatást ígért a somogyi németeknek a nyelvoktatás, a tudományos kutatás és a művészeti mozgalom föllendítésére. A tanácskozás résztvevői ezután a nevezetes török- . koppányi templomot és a honismereti szakkör szoro- sadi kiállítását tekintették meg. A mozgásszervi rehabilitációról 3 A Nagyatádi Városi Tanács kórház- rendelőintézetének tudományos bizottsága, valamint a reuma- és fiziote- rápiás osztálya tudományos ülést rendezett tegnap Zala, Baranya és Somogy megyei orvosok részvételével — a mozgászervi rehabilitációról. Dr. Szirtes István kórházigazgató főorvos nyitotta meg a tanácskozást, majd dr. Mecseki László, a kaposvári megyei kórház osztály- vezető főorvosa a lokális hi- degkeaelésnek a rehabilitációban betöltött szerepéről tartott • nagy érdeklődéssel _________________i . ...---------k ísért előadást. Osztályukon 6500 esetben alkalmazták ezt a módszert s tapasztalataiak azt bizonyítják, hogy nagyon jól bevált a mozgásszervi megbetegedések gyógyításában. A gátolt térdhaj- lítás gyógyításáról dr. Molnár Lajos, a harkányi kórház főorvosa számolt be, színes diákkal illusztrált előadásban. A térdízületi nyálkahártya eltávolításának módjáról és tapasztalatairól a nagyatádi kórház reumatológiai osztályának három orvosa nevében dr. Angyal Zoltán tartott előadást. Valamennyi témához több kérdés és hozzászólás is kapcsolódott. Kinek mit ér az éiete? A kétnapos országos vadászJnrtyaversenynek a gyoomai Széchenyi Vadásztársaság adott otthont. E versenyre kilenc megye huszonhárom kutyával nevezett he (MTI-fotó ~ Plavecz Pál felv. ■— KS) Esté fél hétkor, szürkületkor indultunk . Kéthelyről. Autósnak ez a rettegés ideje, de mindenféle más jár-_ művön közlekedőnek is, hiszen a látási viszonyok ilyenkor a lehelő legrosszabbak. Ezután következett egy kis matematika: a szembejövő gépkocsik húsz százalékának nem égett a lámpája; az előttünk haladó kerékpárosok közül egynek sem égett a lámpája; a kerékpározok . hatvan \ százaléka úgy döntött, hogy ha ö nem lát hátra, akkor öt sem látják — következésképpen a legjobb csoportosan, egymás mellett karikáz- ni. Ez különösen a kanyarokban lélekemelő dolog. Közben persze besötétedett. A hazafelé kerekezők többségét csak épphogy pislákoló fényecske jelezte, hogy valaki halad az országúton. A gyalogosokat, akik szintén az úttestet részesítették előnyben közlekedés céljából, nem jelezte semmi. A „csúcs” Böhönye határában következett: vezetőnk valami földöntúli sugallat hatására erőteljesen rálépett a fékre; fékcsikorgás, ijedt sikolyok, s a kocsi alig egy méterre állt meg a vaksötét lovasszekér mögött. S mit tesz ilyenkor a „szártaxi” vezetője? Kabátja felső zsebéből előhalász egy zseblámpát, s a majdnem szerencsétlenül járt aut-ó utasai felé elkezd azzal körözni, gondolván, hogy most már illene megmutatni, neki is van ilyen. Tényleg láttuk. Onnan, közvetlen közelről. Lehet, hogy másnap egy gyakorlatlan vezetővel találkozik. S a többi lámpa nélkül közlekedő is. Ennyit érne az emberélet? ' A. A. Türelem Egy autó bemegy a behajtani tilos tábla ellenére az utcába. Megállítja a rendőr: — Itt nem lehet bejönni! — Jó. kiviszem az autómat — válaszolja a sofőr. — Itt nem lehet kivinni! — Jó. Akkor kihúzatom. — Itt nem lehet kihű- 1 zatai! — Na jó. Akkor mennyit ad érte? Orvosnál — Megfogadta a tanácsomat, hogy csak két üveg sört ihat? i ‘ — Meg. — Akkor nem értem, hogy miért rosszabbodott • az állapota? — Talán a sörtől. Eddig életemben soha egy cseppet sem ittam. Ihlet Agatha Christie-től megkérdezték, hogy honnan veszi regényeinek ötleteit. — Mosogatás közben jutnak eszembe — válaszolta az író. — Ez any- nyira unalmas munka, hogy mindig akkor támadnak a leggyilkosabb gondolataim... Kalkuláció Egy amerikai csörömpölő, vén autójával fölhajt a hídra, és megáll a sorompó előtt. A bódéból kilép az őr, s közli: — Az áthaladásért fizetni kell: egy dollárt az autóért, egy dollárt az utasért. ' Az autóvezető gondolkodik, megcsóválja a fejét, aztán így szól: — A kocsit egy dollárért viheti, de a feleségemet másfél dollárnál olcsóbban nem adom. Skót öngyilkos — Miért vagy annyira biztos abban, hogy MacGregor fukar? — kérdi a skót a barátjától. — Hidd el, én tudom. A napokban bejött hozzám a patikába, s azt mondta, meg akarja mérgezni magát, nincs-e valamilyen lassan ható készítményem. És amikor azt kérdeztem tőle, miért keil neki lassan ható méreg, tudod, mit felelt? Azt, hogy még vissza akar érni a patikába, hogy visszaválthassa az üres üveget! Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. <401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Váilaiat. Kaposvár, Latinca Sándor n. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő p o s taliiv utalok n ál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fel évre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 907 ISSN 0133—0G08 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg,' és nem adunk vissza.