Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-17 / 218. szám
MegyénJc útjoira koJouzofjuk m etessót Varasok, tatvak wt- cära, forgalmas csomópontokhoz és azokhoz az intézményekhez, »állatotokhoz, amelyek a közlekedés szervezői, amelyek valamilyen formában azon munkálkodnak, hogy nyugodtabban kelhessünk útra. Akár gyalogos, akár kerékpár- vagy autótulajdonos valaki, mindenképpen közlekednie kell, a közlekedés pedig nem veszélytelen. Ezentúl minden negyedévben — most első alkalommal - kétoldalas összeállítást találnak majd lapunkban. Ezt az összeállítást a megyei közlekedésbiztonsági tanács tagjainak közreműködésével hoztuk létre. Célja, hogy bemutassuk megyénk közlekedési helyzetét, azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a tanács tagjai a közlekedés biztonságának fokozása érdekében tesznek. Ellátogatunk a köziekedésbiztonsági tanács társszerveihez, a nagy járműparkkal rendelkező vállalótokhoz és természetesen ott leszünk a somogyi utakon. Defenzív vezetés és önvédelem KEVESEBB BALESET MEGYÉNKBEN Megyénk közlekedésbiztonsági helyzete az első félévben — a tavalyi év hasonló időszakához képest — javult. Ezt a következtetést vonhatjuk le, ha áttanulmányozzuk fél év baleseti statisztikáját, hiszen az idén 241 személyi sérüléssel járó baleset történt útjainkon, míg egy évvel ezelőtt 270. A balesetet előidéző okokról, a megye közlekedésbiztonsági helyzetéről dr. Molnár József rendőr alezredessel, a megyei főkapitány-helyettessel, az MKBT ügyvezető elnökével beszélgettünk. — Csökkent a balesetek száma. De vajon kik okozzák a legtöbb karambolt? — Zömét a személygépkocsi-vezetők: a 241-ből 117 eset az ő számlájukra írható. A segédmotorok követik őket, majd a gyalogosok, a motorosok, a kerékpárosok; a tehergépkocsi-vezetők zárják a sort. Egyébként a balesetek között kevesebb a súlyos sérüléses és a halálos kimenetelű baleset,, növekszik viszont a segéd-motorkerékpárosok által okozott balesetek száma. Gyalogos-szabályszegésből történő balesettel már kevesebbel találkozunk, bár így is 28 ilyen történt. Az adatokból az is kitűnik, hogy a baleseteknek több mint 98 százalékát a közlekedő ember . helytelen magatartása okozza, és csupán néhány karambol következik be műszaki hiba miatt. — Melyek a leggyakoribb baleseti okok? — Továbbra is a gyorshajtás áll az első helyen. Az előző félévben 58 baleset történt gyorshajtás miatt, s ezek zöme súlyos, életveszélyes sérüléssel járt, 20 százalékuk pedig halálos kimenetelű volt. A járművezetők egy része gyakran túllépi az előírt sebességhatárokat, ez az úgynevezett abszolút gyorshajtás. Mások ugyan nem szegik meg ezt a szabályt, ám nem veszik figyelembe járművük menettulajdonságait, a gyorsan változó látási, forgalmi és útviszonyokat, s ebből származik a baj. A többi gyakori balesetelőidéző ok: az elsőbbségi jog meg nem adása, a szabálytalan előzés, kanyarodás, a figyelmetlenség. Gyakran a forgalomirányító jelzőlámpa piros jelzése ellenére is a kereszteződésbe hajtanak a járművezetők. Ezek a szabályszegések önmagukban is veszélyesek. A járművezetők egy része ittasan is vezet, tovább növelve ezzel a veszélyhelyzetet — A gyalogosok állal ei- köotittt szabályszegesek közül melyek vezetnek leggyakrabban balesethez? — Elsősorban az, hogy figyelmetlenül lépnek az úttestre Gyakran a kijelölt gyalogátkelőhelyek közelében haladnak át az úton szabálytalanul. Egy részük nem veszi figyelembe a járművek közelségét, sebességét, féktávolságon belül lép a kocsi elé. Sok baleset történik azért, mert álló jármű mögül, figyelmetlenül lépnek az úttestre. — Tudjuk, hogy az idegenforgalmi idényben a Ba- laton-parton különösen nehéz a közlekedésbiztonsági szervek dolga. Vajon az idén nőtt vagy csökkent a tóparti utakon a balesetek száma? — A Balaton-parti jármű- forgalom az idén fölülmúlta a sokéves átlagot. A közlekedési morál — a gyalogosokat és a járművezetőket egyaránt jellemzi — ezzel egyenes arányban romlott. Bár júniusban és augusztusban kevesebb halálos kimenetelű baleset volt mint a hasonló tavalyi hónapokban, a júliusi nagy meleg azonban éreztette kedvezőtlen hatását: 52-ről 72-re nőtt a balesetek száma, és a tavalyi néggyel szemben kilenc halálos kimenetelű volt. — A balesetek bekövetkezése mennyire írható a véletlen számlájára? — Az imént már említettem, hogy a balesetek többsége a helytelen közlekedési magatartás következménye. Balesetet szándékosan — néhány ritka kivételtől eltekintve — senki sem okoz. A közlekedők a veszély felismerésekor arra törekednek, hogy elhárítják; a járművezető fékez, irányt változtat, a gyalogos megáll, előre vagy hátralép: ez az ő helyzetében önvédelem, járművezetőknél deffenzív vezetési stílusnak hívják. A megfelelő tapasztalattal, gyakorlattal rendelkező járművezető a veszélyt korán fölismeri, például ha labdával játszadozó gyermekeket lát, csökkenti a sebességét vagy nagyobb oldaltávolságot tartva előzi az imbolygó kerékpárost. Egyszóval a veszélyhelyzet korán észlelhető, így a baj is megelőzhető, vagyis a balesetek nem véletlenül következnek be. — A közlekedési szabályszegőkkel szemben milyen büntetéseket szabnak ki? — A cselekmény súlyosságától függően indítunk eljárást. Az idén az első félévben 229 közlekedési vétségben fejeztük be a nyomozást, s ezekben az ügyekben a bírósagok elmarasztaló ítéletet hoztak. Ebből 213 ittas vezete* vétségé wit. Haroraezer-lizenöt szabálysértési eljárást kezdeményeztünk, és több mint 21 ezer esetben kellett helyszíni bírságot kiszabni. Az idén eddig 726 jogosítványt vontunk be. — Melyek a balesetmegelőzés legfontosabb feladatai? — A megelőzés lehetősége elsősorban a közlekedő ember képességeinek fejlesztésében rejlik. Türelemre és intenzív propagandára van szükség, ezért eredmény csak széles körű társadalmi munkával érhető el. Üzemeknél, vállalatoknál, intézményeknél és a termelőszövetkezetekben rendszeresebbé kell tenni a szabályok oktatását, több előadást kell szervezni. Az óvodákban, iskolákban nagyobb gondot kell fordítani a helyes közlekedésre nevelésre: a közlekedési szakreferensek hatékonyabban vegyék ki részüket a tanulók fölkészítéséből. — Kik tehetnek legtöbből a biztonságos közlekedésért? — Elsősorban a közlekedő ember, akár gyalogos, akár járművezető. Változás csak akkor várható, ha a közlekedés fejlődésével párhuzamosan gyarapítják közlekedési ismereteiket. Sok múlik persze a hatóságokon is, amelyek a biztonságos úthálózat, forgalmi rend kialakításán munkálkodnak, valamint azokon a szerveken, amelyek a közlekedési fegyelem megsértőivel szemben szigorú intézkedéseket hoznak. Megyénkben 1975- től napjainkig 415 halálos kimenetelű közlekedési balesetnél 451-en haltak meg, tehát a közlekedési morállal nincs minden rendben. A helyes közlekedési magatartás kialakítása valameny- nyiünk érdeke. Egy üveg sör Ezernél több járművezetőt foglalkoztat, és csaknem ezer tehergépkocsival, autóbusz- szal, rakodó- és más gépekkel 1 rendelkezik a Volán 13. számú Vállalata. Ezék évente ötvenötmillió kilométert tesznek meg. — Nagy gondot fordítunk a közúti balesetek megelőzésére, járművezetőink szakmai . oktatására. Most a legfontosabb az őszi csúcsforgalomra való alapos fölkészülés, ezen belül az „elsőteles” járművezetők fölkészítése a síkos, jeges úton, a hóban, fagyban való vezetésre. Pelikán János, a vállalat igazgatási-forgalombiztonsági csoportjának vezetője ezután így tájékoztatott: — Kezdetben nehéz dolgunk volt, de most már mutatkozik az eredmény. Évente négyszer tartunk járművezetőink részére 6—6 órás továbbképzést. Ezeken például a vasúti átjárókon való áthaladást külön gonddal oktatjuk. Valamennyi somogyi vasúti átjáróról diafilmet készítettünk, ezeket le' vetítjük a továbbképzéseken ... Az első félévben a tröszt vállalatainál előzési szabálytalanságok miatt nyolc baleset történt. A mostani oktatáson ezzel foglalkoztunk legtöbbet. — Ittas vezetés előfor- dult-e? nyiségű alkoholt is képes kimutatni, jóval az elfogyasztás után is. Érdekes megállapításokat tehetünk, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen korosztály esetében színeződik el leggyakrabban a szonda. Kiderül, hogy elsősorban a harminc év alattiak közül ülnek többen úgy motorra vagy autó volánja mögé, hogy előtte alkoholt ittak. Az idősebb korosztály főleg akkor feledkezik meg a közlekedés biztonsága érdekében hozott szabályokról, amikor kerékpárra ül vagy lovas fogatot hajt. Oláh Imrétől, az igazgatásrendészeti osztály vezetőjétől azt kérdeztük, vajon meddig tartozik a rendőrség hatáskörébe az ittas vezető ügye. — Amíg szabálysértésnek számít, ez pedig azt jelenti, hogy a vér alkoholszintje 0.8 ezreléknél nem magasabb. Ilyen véralkoholszintet eredményezhet például egy deciliter pálinka, három üveg sör vagy két nagyfröccs elfogyasztása. Egyébként ha valaki egy deci pálinkát ivott, azt három óra elteltével is kimutatja a szonda. Egy üveg sör másfél óra múlva mar „nem hat” a szondára. Ezer jármű, 55 millió kilométer Itt az ősz, s ezzel együtt a szüret, majd . hamarosan a pálinkafőzés ideje. Egyre gyakrabban találkozhatunk bizonytalan járású, a szőlőspincékből hazafelé támolygó emberekkel. És sajnos, egyre többször találkozunk ittasan a jármű kormánya mögé ülőkkel is. A Kaposvári Járási-Városi Rendőrkapitányság igazgatásrendészetén megtudtuk, hogy a megyeszékhely és a járás területén négy év óta fokozatosan nő — méghozzá nem is kis mértékben — az ittas vezetők elleni szabálysértési eljárások száma. 1978 első félévében például 42 ilyen esetet jegyeztek föl, az idén 74-et. Tény, hogy nem mind ebben a járásban vezettek ittasan, csupán itt laknak, így az eljárást itt folytatták le ellenük, a többségnél azonban egy-egy kaposvári ellenőrzés alkalmával színeződött el a szonda. Ez a sokak által gyakran szidott kis „szerkezet” egyébként — ellentétben a köztudattal — rendkívül érzékeny, a legkisebb menyA teherautó vezetője nyugodtan a szondába fújt: napok óta egy korty alkoholt sem ivott. — A beérkező járművezetőket reggelenként a telephelyeken, útközben, s visz- szaérkezéskor is rendszeresen szond áztatjuk. Augusztusban 1500 ilyen ellenőrzés volt. Az utóbbi években vállalatunknál ittas vezetés miatt nem következett be baleset Az előfordult, hogy valaki ittasan jött dolgozni, de elbocsátottak a véflalat- től. Pelikán János asztalán ha- lomnyi színes plakát ragasztható, színes, a járművezetők figyelmét fölkeltő kártyák, s egy még nyom- dai-korrektori munkára váró füzetecske. — Üti társ címmé! készítettük. Megkapja minden járművezetőnk. A munkájukhoz kívánunk segítséget nyújtani. A vállalat vezetői hetenként elemzik a baleseti helyzetet A rendszeres műszaki vizsgálat mindenre kiterjed. Minden telephelyen tábla hívja föl a járművezetők figyelmét az időjárási, az ütés a látási viszonyokra, a várható meleg- vagy hidegfrontra. Ők pedig észlelőlapon jelentik a közúti baleseti veszélyforrásokat A járművezetőknél, levő zöld- sárga-piros forgalombiztonsági betétlap, amit szabályszegés esetén a rendőrség vagy az ellenőr elvesz, s megküldi a vállalatnak, szintén a nevelést segíti. A többszöri szabályszegést előbb figyelmeztetés, fegyelmi, majd följelentés követi. — Az idei baleseti statisztika hogyan alakul? — Kedvezően. &óben jelentős érdemük van járművezetőinknek. Több mint húszán kapták meg eddig az egymillió kilométeres balesetmentes vezetésért járó kitüntetést, sokan a 750, az 500 és a 250 ezres jelvényt. — Mivel büntetik a rendőrségen az ittas vezetésnek ezt az úgynevezett enyhe esetét ? — A szabálysértési eljárás során általában pénzbüntetést szabunk ki, ennek ősz- szege 2—3000 forint, de volt rá eset, hogy 4 vagy 5000 forintnyi volt a bírság ösz- szege. Természetesen mérlegelünk, s más elbírálás alá esik egy kerékpáros, aki megivott egy üveg sört vagy egy autós, aki ennyi ital elfogyasztása után ült volánhoz. A legnagyobb hatást a vezetői engedély bevonása kelti. 2—8 hónapra szoktuk bevonni a jogosítványokat, de itt is gondos mérlegelésre van szükség. Ha egy hivatásos gépkocsivezető ittasan .vezeti a kocsiját, akkor például a személygépkocsi- vezetéstől tiltjuk el bizonyos időre, de tehergépkocsit vezethet. Az idén a kaposvári járásban fél év alatt 73 vezetői engedélyt kellett bevonni. Az okok között szerepel a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg' nem adása, a közúti közlekedés rendjének veszélyeztetése. Ám az első helyen az ittas vezetés áll: 38 jogosítványt vontak be ezért. SOMOGYI NÉPLAP I