Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-08 / 185. szám

Táborozó fiatalok ütjaink mentén megszapo­rodtak azok a fiatalok, akik hátukon sátorcsomagokkal, jól fölpakolva járják az or­szágot — nem túlzás: a vi­lágot —, és estére kemping­jeinkben, olcsó szálláshelye­ken „táboroznak”. Vannak olyan fiatalok is, akik a nyár egy részét táborokban töltik. Többféle tábort ismerünk: építőtábort, úttörőtábort. So­rukban található néhány speciális is: természetvédel­mi, olvasó- és honismereti tábor, egyetemi előkészítő tábor. Ezeknek a száma az utóbbi években szépen gya­rapodott, a táborok program­ja szélesedett. Ma már egé­szen sokféle igényt elégíte­nek ki. Legutóbb a fenyvesi olvasótáborban és a honis­mereti táborban jártam, ta­lálkoztam az ott tartózko­dókkal. A fenyvesi táborban mint­egy hetven-nyolcvan fiatal­nak, középiskolásnak és szakmunkástanulónak szer­vezett tartalmas programot a megyei KISZ-bizottság és a megyei művelődési központ. A csábító strandra talán épp oly ritkán jutottak el még a vízpart közelében is, mint — mondjuk — a gyümölcssze­dő lányok. Előadásokat hall­gattak, vitatkoztak, új isme­reteket gyűjtve „erősödtek”. Közben egyéniségük színese­dett, formálódott, gazdago­dott. A tábor ahhoz is hoz­zájárult, hogy még jobban fölkészülhessenek az életre. A honismereti tábor rész­vevőinek a többsége szakkö­rökből érkezett, előképzett­séggel és „elszántsággal”, hi­szen az újonnan szerzett ismeretekkel jövőjüket még biztosabban építhetik. A he­lyi ismeretekben otthonosan mozgó fiatalok világa kiszé­lesedett: megismerkedtek megyénk múltjával, néprajzi nevezetességeivel, s még in­kább kötődnek a táborhoz, mert a Balatonról is többet tudtak meg, mint bármelyik nyaraló vendég. Gyűjtőutat terveztek számukra a kör­nyéken: Balatonszentgyörgy- re és Vörsre, ahol a vidék ismerőivel beszélgethettek. Somogyszentpálon a szőtte­sek „meséltek” nekik, s vé­gigjárták a Balaton-part mindannyi múzeumát, kiállí­tóhelyét, ahol a mai értékte­remtőkkel is megismerked­hettek. Neves szakemberek foglal­koztak a fiatalokkal — Ols- vai Imre, zenetudós, Katona Imre, a magyar kerámia avatott ismerője —, és ott állt a tábor udvarán egy iga­zi korong, amit Gálost Mária kaposvári fazekas forgatott. De megpróbálhatták maguk a fiatalok is, hogyan készül a forma. Néhány szoba választotta el csupán a honismereti tá­bor lakóit az olvasótábor részvevőitől. Kapcsolatuk mindenképpen folyamatos volt: együtt nézték meg pél­dául Lellén az országos faragókiállítást, a bogiári nyári színház előadását. Az olvasótábor lakóit pedig ne úgy képzeljük el, hogy nem volt más dolguk, kiültek a fák alá vagy behúzódtak a hűvös szobákba s egyvégté- ben olvastak ... Önismeretet tanultak, ehhez eszközként többnyire a könyvet kapták kézbe. De a film és a zene is segítette őket a kérdések megválaszolásában. Láttam néhány rajzot Is, melyet ők készítettek, a tá­borozás első napjaiban. Jó­zsef Attila-versre készültek, egyéniségük fölmutatásával. Sajátos teszt volt ez. Lehetett később róla beszélni, mert a kepekben benne voltak ők is. Vágyaik, terveik, erkölcsi föl­fogásuk, véleményük ... El­meséltek egy esetet. Arról beszélgettek, kinek mi volt az eddigi legnagyobb öröme. Egy kislány — tizenöt-tizen­hat éves — azt mondta, ak­kor volt a legboldogabb, ami­kor szüleitől egy arany kar­perecét kapott. A közösség megvitatta, hogy lehetséges ez. (Persze nemcsak ilyen ki­rívó példa akadt.) A diák­lányt nem volt végül nehéz meggyőzni arról, hogy más­képpen is értékelheti az éle­tét... Sok szó esett napjaink di­vatos zenéjéről is, hiszen a fiatalok sokasága vonzódik a beathez, a rockhoz. Ezzel kapcsolatban az „életforma” is szóba jött. a sodródó fiata­lok magatartása. Az egyik kislány elmesélte, hogy a szülei nehezen engedik el a koncertekre. A társaság egy része így próbálta okítani: kár is kéretőzni. Minek? El kell csak úgy menni ... Nyíl­tan, őszintén beszéltek — a jó irányú vitavezetés ezt a nyíltságot jól kamatoztathat­ta a helyes út és utak bemu­tatására. Vajon elfogadták-e ezeket az érveket? — erre szinte lehetetlen úgy vála­szolni, hogy ne essünk vég­letekbe. De annyi bizonyos, hogy minden jó szó segít, minden jó tanács egyben építőkő is. Márpedig a tábor lakói épülni jöttek, személyi­ségüket gazdagítani. S ha nem egyszeri az ilyen alka­lom, idővel bizonyára meg is látszik majd az eredmé­nye. Horányi Barna--f Együtt — értük Kiállítás a rokkantak, nemzetközi éve alkalmából „A beteget nem csupán elfoglalni kell, »foglalkoztat­ni«, tehát idejüket ilyen vagy olyan módon lekötni... Nekik kell ajándékozni a munkát mindenestől, annak értelmével együtt... Munka- terápia az, mikor a beteg örül a munkájának és az életnek...” A Kaposváron, az SZMT megyei székhazában tegnap megnyílt, somogyi rokkant emberek munkáit bemutató kiállítás Benedek István szavait igazolja. A rokkant ember — a csak lassan vál­tozó közhiedelemmel ellen­tétben — nem föltétlenül csökkent értékű. Igaz, lehe­tőségeik, adottságaik korlá­tozottabbak, csaknem vala­mennyiük számára található azonban olyan terület — s ezt ők egészséges társaiknál gyakran nagyobb akarással és szorgalommal kutatják —, ahol képességük, alkotóked­vük kibontakozhat. Ezeknek a lehetőségeknek a keresé­sében valamennyiünknek kötelességünk őket segíteni. Nem kétes könyörületesség- ből vagy „könnyes embe­riességből”, egyszerűen csak azért, mert az egész társadalomnak crdeke, hogy a hazánkban elő mintegy hatszázezer rokkant ember közül minél több vegezzen hasznos munkát. Az idei nemzetközi év óhatatlanul magában rejti a kampányszerüség veszélyét. E kiállítás országos fotó­anyaga pedig épp arra döb­bent rá, hogy szánalommal, együttérző szavakkal vagy akar valami segítségnyújtás­sal is ez a társadalmi mé­retű gond nem orvosolható. . Többet ér, ha szembeszál- lunk előítéleteinkkel; ha egy rokkant ember rehabilitá­ciója kapcsán nem érjük be az együttérző sajnálkozás­sal, hanem tenni is próbá­lunk valamit. Nyilvánvaló szemléleti torzulás, ha pél­dául egy üzemvezető azzal az indoklással utasítja el a munkakör betöltésére egyéb­ként teljesen alkalmas rok­kant jelentkezőt, hogy szá­mára semmiféle törvény nem írja elő, hogy rokkan­tat alkalmazzon »Minek >#­gyek fölösleges emberi gon­dokat a nyakamba?” A kiállítás fotói azt mu­tatják: az ország több vál­lalatának vezetői ' megértet­ték már, hogy nem elsősor­ban „adományokkal” kell se­gíteniük, és hogy e belátás nyomán találkozott a válla­lati érdek az egyének bol­dogulásával. Szívesen lát­tunk volna az országos anyagban néhány somogyi jó példát is ... Dr. Szerényt János, az SZMT vezető titkára meg­nyitó szavaiból kitűni: a jó kezdemenyezéseK ellenére megyénkben rs sok még a tennivaló. Mintegy hétezer rehabilitálásra szoruló em­ber él ma Somogybán. El­gondolkodtató, amit ennek kapcsán a mozgássérültek egy éve alakult megyei szer­vezetének egyik aktívája mondott: négyszáz tagjuk között ez ideig nem sike­rült találni egyet sem, aki saját munkába állításának jo példáját említhetné a szeptemberben sorra kerülő megyei rehabilitációs anké- ton. Ugyanakkor hetenként érkeznek levelek a szerve­zethez, amelyek úgy kez­dődnek : „Dolgozni szeret­nénk...” Ezt az alkotó kedvet tük­rözik a kiállítás tárgyai is. Lélegzetelállító Puska Ká­roly faragott fali téká.ia vagy Szabó Jánosnak, az or­szágos kiállításra szánt fa­ragott sakk-készlet«. Lány­csóki József „Nővér” című grafikája is megállásra kész­tet... Az értékes, gondolatéb­resztő anyag augusztus 15-ig látható. B. F. Vélemények a nyelvtanulásról Szakmunkástanulók három országból Négy nyelvű hajóként fu­tott ki kedden este a siófoki kikötőből a város nevét vi­selő katamarán. A fedélze­ten a Szovjetunióból érke­zett fiatalok két nyelvet használtak: lettül és oroszul beszélgettek, az NDIC-beliek németül, a vendéglátók pe­dig magyarul igyekeztek megértetni magukat. Ezeh- kívül persze még jó néhány angol, olasz és francia mon­dattöredék is színezte az amúgy sem kicsi nyelvza­vart — de a mimika és a kézmozdulatok nemzetközi szerepéről se feledkezzünk meg. A SZOT szakmunkástanu­lóüdülőjében nyaraló 238 lett, német és magyar diák sétahajózott. A rövid bala­toni utazást összekötötték egy nemzetközi fórummal: az előzőleg összegyűjtött kérdésekre válaszoltak a csoportok vezetői. A vendé­gek nyitott szemmel figyel­ték országunkat, s így igen sok kérdést tettek föl, amo­lyan fogas kérdést is jó né­hányat. amelyre még itthon sem mindig találunk tökéle­tes választ. A feleletekben árrendszerünkkel, az átlag- keresetek és a Balaton-parti csodapaloták összefüggései­vel, meg sok egyébbel bir­kóztak — derekasan —. a válaszadók, s persze szó volt mindhárom ország szakmun­kásképzésének helyzetéről. Aztán a kikötőhöz közeled­ve sutyorgó, titkolózó cso- portocskák alakultak: min­denki az esti előadásra ké­szült. Az üdülőben nemzeti mű­sorral kedveskedtek egymás­nak a diákok. Népdalokkal, táncokkal „beszéltek” ma­gukról, s maradt idő néhány pantomimszámra, diszkóba- lettre. akrobataprodukcióra is. Ilyenkor'nem illik rang­sorolni, hiszen elsősorban az egymás örömét kereső játék a fontos, mégis: talán a lettek adták a legszínvo­nalasabb műsort. A csodá­latosan hajlékony, üde lá­nyok képzettségről tanúsko­dó balettetűdök és a köztük elhangzó, tisztán énekelt — számunkra különösen érde­kes. kevéssé ismert — nép­dalok többször is vastapsot kaptak. Ebből az ünneplés­ből persze jutott a német és a magyar produkcióknak is. Viola Basel NDK-beli la­katostanuló így válaszolt, amikor néhány fiatalt be­szélgetésre kértünk és leg­nagyobb magyarországi él­ményükről tudakozódtunk: — Ez az este volt a leg­szebb. Szebb, mint bármi más, mert egymásnak ad­tuk. Amikor a többiek megtud­ták, hogy a karcsú és feltű­nően szép ifjú . hölgy laka­tos lesz, elképedtek. Aldis Klaunis, a hirtelenszőke, mezőgazdasági gépésznek ké­szülő lett fiatalember is hökkenten kérdezősködött. Viola pedig válaszolt: — Gépészmérnök akarok lenni, s ez az iskola érett­ségit is ad. Nem árt, ha is­merem a lakatosszakmát. Társa, a termetes Robert Haller mosolyogva mondta: — Én meg súlytalan, mini dolgokkal foglalkozom; órás vagyok, és szeretnék a kvarcórákra specializálódni. Az élmény meg... Az él­mény ez a tábor. Ilyen hely­re sokszor visszatérnék. Edité Késién, a szerény, bájos mosolyú lelt kislány önkéntelenül rávágta: — Azt elhiszem. No meg Budapest, Pécs... A csodá­latos panoráma, a hegyek... Ó fodrász lesz („vesztére” elárulta), s aztán gyorsan nemzetközi vendégkört kény­szerült fogadni — igaz, nem nagyon bánta. Panaszuk is akadt a sű­rű tolmácsolástól kissé elfá­radó beszélgetőknek: a nyelvtudás hiánya sok érté­kes ismeretség lehetőségétől fosztja meg őket. Ehhez az országos szakmunkástanuló­versenyben kiválóan szere­pelt három magyar porce­lánfestő lány — Tóth Zsu­zsanna, Dani Zsuzsanna és Csányi Gabriella — is csat­lakozott, egymás szavába vágva: — Jó lenne, ha min5en iskolában legalább egy nyel­vet komolyan tanítanának! S hamar közös nevezőre jutottak a többiekkel: a let­tek es a nemetek is tanul­nak ugyan nyelvet, ám az iskolai oktatás nem a leg­erősebb. Aldis mélázott ezen, aztán kibökte: — Persze mi sem vagyunk angyalok. A mai fiatalokat inkább érdekli a presszó, a diszkó, mint a fáradságos nyelvtanulás. A szüléink kö­zül sakkal többen megtanul­tak valamilyen idegen nyel­vet. Mintha nem is lett, hanem magyar fiatalt hallottunk volna. S már sorolták, meny­nyire hiányzik nekik, hogy az otthoni földrajzórákon ta­nultak után apróbb, közna­pi ismereteket szerezzenek egymásról. Mert szép így is a barátság, a mókás muto­gatás, de sokkal, sokkal job­ban meg kellene ismernünk egymás életét. Ezután „ajándékozás” kö­vetkezett. Violáék egy éjsza­kai boszorkánytánc legen­dáját és a hozzá kapcsolódó népszokásokat „adták” a többieknek, s cserébe Ma­gyarországról meleget ' és tengerlangyosító édesvizet kértek. Editéék tanácsot ad­tak, hogy együnk kevesebb erőspaprikát, s egyik ifjúsági írójuk őszinteségét ajánlot­ták. Szívesen kapnának ér­te dombokat, hegyeket, mert egy kis magyar „virtust”, bár ezt hasonlóval is tud­nák viszonozni: némi fékte­len lett jókedvvel. A ma­gyar lányok meg egymásra néztek s kézmozdulatuk azt jelezte: vigyetek mindent! Bár sorolhatnánk úgy, hogy értsétek is — csak ne len­ne szükség tolmácsra! Luthár Péter Egyedülálló vállalkozás Művelődéstörténeti atlasz készül Hazai és •— minden bi­zonnyal — világviszonylat­ban is egyedülálló vállalko­zásra: gazdaság-, társada­lom- és művelődéstörténeti atlasz kiadására készül a Kartográfiai Vállalat. Külön­leges koncepciótervét az Or­szágos Pedagógiai Intézet munkatársai készítették; olyan tanulói segédeszközt alkottak, amely elősegíti a gazdasági, társadalmi folya­matok, viszonyok, művelő­dés- és életmódtörténeti je­lenségek összefüggéseinek megértését, a tanulók törté­nelemszemléletének kialakí­tását. Az a -feladat, hogy pa­pírra — térképre — vessék azt a sok adatot, ismeretet, amely a hazai és az egyete­mes történetet, a gazdasági, A PLAKATRAGASZT0 Sohasem hittem volna, hogy a plakátragasztásnak is meglehetnek a szakmai fortélyai. Talán azért, mert természetesnek veszem, ha a legfrissebb moziműsor vagy színházi plakát ott van az orrom előtt, éppen amikor kíváncsi vagyok rá. Ha egy csinos, nő visszamosolyog rám a hirdetöoszlopról, mi­közben üdítőt, kozmetikai szert vagy valamilyen fo­gyasztási cikket kínál, eszembe se jut, hogyan ke­rült az oda. Rám, az utca emberére csak annyi tarto­zik, hogy eszrevegyem. A két kaposvári plakátra- gaszto egyike Sifter Sándor. Tőle tudtam meg, hogy egy reklámplakát általában egy hónapig ..ragad", vagyis ennyi időre kérte a hirde test megrendelő cég, hogy reklámja szem előtt legyen. Járjuk az utcákat, meg­állunk a hirdetőtáblák elüti. Az egyikre ráragaszt egy újabbat, a másikra nem. — Ez például még élő pla­kát — mutat a bogiári nyá­ri színház programjára. — Alapvető követelmény, hogy amíg tart a műsor, nem szabad másikat tenni a helyére. Az is fontos, hogy a járda felé olyanokat tegyünk ki, amelyeket ol­vasni, böngészni kell. A ké­pes reklámok az úttest fe­lé eső részre kerülnek. Egy hónapig a balatoni kem­pingekben dolgoztunk, egy leszázalékolt fiatalember vé­gezte helyettünk Kaposvá­ron a munkát. Nem mon­dom. mindennap kijött, de egy kicsit összekeverte a. plakátok helyét. Most kell egy kis idő. amíg mindegyik a helyére kerül. — Mennyit lehet kira- gasztavi naponta? — Általában kettőt for­dulok, ez napi ISO—200 pla­kátot jelent, Az a legjobb benne, hogy magam gaz­dálkodom az időmmel. Több­nyire hajnalban kezdek, el­készítem a ragasztót, aztán irány a város: a fele az enyém. Nem nehéz munka, nyáron meg egyenesen jól­esik a szabadban lenni. Ezt a munkát is lehet szeretni. — A lakásokban is divat a plakát. Nem szoktak kér­ni magától? — Dehogynem, gyakran. Most a traubiszódásért van oda mindenki. Szinte mindennap előfordul, hogy felkínálnak egy vagy két sört, csak adjak nekik. Per­sze ezt nem lehet, hiszen m i ndegyiket n yilvántartják. El kell számolnunk róla. Állítólag létezik egy plakát- ellenőr is, de én még soha­sem találkoztam vele. — Magának melyik plakát a legkedvesebb? —- A Komár-mopedes. Szé­pen, ízlésesen tervezett, és jo az anyaga: könnyen le­het ragasztani. A színek sem fakulnak ki ra jta, mint a boglari szőlőléé. Azt zöld alapra nyomták, de egy hét múlva kék lesz... L. J. társadalmi, kulturális fejlő­dést szemlélteti. Térképeken ábrázolják a többi közt, hogy a termelő- eszközök fejlődése miként hatott a világ országainak gazdasági, politikai fejlődé­sére, az emberek életmódjá­ra, kultúrájának alakulásá­ra, a jogi kapcsolatok válto­zásaira, s hogy az európai úthálózat hogyan segítette elő a kereskedelmet; a de­mográfiai „hullámok”, pusz­tító járványok következté­ben hogyan változott a föld lakóinak száma. Kartográfiai eszközökkel bemutatják a műszaki találmányok gazda­sági hatását, egyes korok kulturális központjait, s azok kisugárzását, képet adnak az uralkodó eszmék, világ­vallások, művészeti irányza­tok terjedéséről is. Az ez ideig kiadott törté­nelmi térképek főleg csak az eseményeket, a politika történetét ábrázolják, az új atlasz tehát jól kiegészíti a meglevő kartográfiai tanesz­közöket. A térképek vázla­tait, a kartográfusok kivite-* lezési terveit a következő hónapokban vizsgálja meg az atlasz szerkesztő bizott­sága, amelyben szakértőként részt vesznek a Magyar Tu­dományos Akadémia és a tudományegyetemek szak­emberei, illetve gyakorló pe­dagógusok. A körülbelül 40 oldal ter­jedelmű, térképet és 60—80 térképszelvényt tartalmazó kiadvány előreláthatóan 1985-ben jelenik meg. A kö­zépiskolai tanulók, az egye­temi és főiskolai hallgatók segédeszköze lesz. Várható azonban, hogy nemcsak a diákok, hanem a szakembe­rek, a köreben majd. művelődni vágyók is sokan keresik SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom