Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-07 / 184. szám
SOMOGyT^ XXXVII. évfolyam, 184. szám 1981. augusztus 7., péntek Napi ivóvizünk Azt, hogy a víz kincset ér, sokan — es sokszor — elmondták már. A kánikula Ülést tartott a minisztertanács Fi feladat a szénliropvaiyon minél teljesebb felkutatása kellős közepén néhány esetben hörgő csapok is figyelmeztettek. erre bennünket. A Balatonon a hétfői forróságban 140 5ő0 köbméter ivóvíz fogyott el. Tegnapelőtt 133 ezer köbméter volt a fogyasztás. A két adat mellé eráemes egy harmadikat is odatermi: a vizmuteicpek kapacitás* 136 ezer Köbméter. A szakemberek szerint egy rendszer akkor dolgozik zavartalanul, ha kapacitásának 80 százalékát használjak fel tartósan. A balatoni vízmüvek viszont — a számok tanúsága szerint — ennél jóval nagyobb teljesítményre kényszerül nek. A hétfői és a tegnapelőtti adatok összevetésedül az is kiderül, hogy valamit csökkent a fogyasztás; pedig lényegesen nem lett hűvösebb az idő, és a vendég sem volt kevesebb a parton. Az történt, hogy — a. vízellátás nehézségéit látva — valamennyi tanács elrendelte az öntözési, locsolási tilalmat. Az eíso napokban tehat körülbelül hétezer köbméteres megtakarítást hozott ez az intézkedés. A vízművek részére viszont nem adott lehetőséget arra, hogy „tartalékot" képezzenek. Ízért aztan újabb intézkedésekre volt szükség: a legkritikusabb helyesre tartálykocsival szállítják az ivóvizet. A déli parton három működik a nyolc darabból és mindig oda irányítják, ahol a legkritikusabb a helyzet. DolAz ellátást végző rendszerekre tehát továbbra is nagy teher hárul, és a szolgáltatásban dolgozó embereknek is több a feladatuk. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 33 százalékkal nőtt a fogyasztás a Balatonon. A vendégek száma azonban nem emelkedett ennyivel. Az idegenforgalmi szervek létszamjelenté- sei és az átlagos fogyasztás ismerete alapján kiszámították : a Balaton térségében naponta körülbelül 25 ezer köbméter vizet használnak fel locsolásra. Majdnem annyit, mint amennyi Kaposvár napi igénye. Itt, ezen a ponton érdemes egy pillanatra megállni: az ellátás felelőssége a szolgáltatást végző regionális vállalaté. Ezt a feladatot azonban csak akkor tudja teljesíteni, ha a fogyasztók is teljesítik a kérést: takarékoskodnak a vízzel. A határozatok, amelyekben a területileg illetékes tanácsok megtiltották a locsolást, az öntözést, megszülettek. Végrehajtásukat azonban csak szúrópróbaszerűen lehet ellenőrizni, hiszen arra nincs mód, hogy minden utcában, kertben ellenőrizzék, pazarolják-e vagy sem a vizet. A mérőműszerek, amelyek a fogyasztás változásait rögzítik, mást is mérnek: a fogyasztók felelősségének mértékét. A Balatonon az ezredforduló utáni évekre szóló tervek szerint 1,2 millió ember pihenését kell egy időben biztosítani. Ezekben a napokban ennek a számnak a 70—80 százaléka nyaral a parton. A vízművek jelenlegi kapacitása azonban csak a 30 százaléka annak, amit az ezredforduló utáni évekre terveztek. Becses kincs, tehát ezekben a napokban a víz a Balatonon is, másutt is. Felhasználni is így kell: takarékosa«, célszerűen. A kormány Tájékoztatási HivataLa közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Módosította a szakközépiskolák és a gyakorlati képzésben közreműködő vállalatok együttműködéséről, valamint a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 1976. évi határozatának egyes rendelkezéseit. A módosítás egyebek között lehetővé teszi, hogy a szakoktatáshoz kapcsolódó gyakorlati képzést a teljes oktatási időben ott szervezzék meg, ahol a 'képzéshez kedvezőbbek a feltételek; és kiterjed a gyakorlati oktatás költség- viselésének rendezésére is. A kormány jóváhagyta az Állami Tervbizottság határozatát a szénhidrogének kutatásának, termelésének, szállításának, tárolásának és elosztásának fejlesztését szolgáló VI. ötéves tervi célcsoportos beruházásokról. Fő feladat a szénhidrogénva- gyon minél teljesebb felkutatása és a kitermeléshez szükséges feltételek megteremtése. A tervidőszak közepén kezdődik meg a közép-alföldi gázkészleték hasznosítása. A VJ. Ötéves terv során tovább javul a lakosság gázellátása is. 300 ‘ezer fogyasztót juttatnak palackos gázhoz és 100 ezer lakást kapcsolnak be a földgázszolgáltatásba. Megerősítette a Minisztertanács az Állami Tervbizottság határozatát az építőipari A Kisalföldön az erdészeknek Bemutatkoznak az új kaposvári daruk A rákodásgépesíités újabb lehetőségeit mutatja be a Kaposvári Mezőgép Vállalat az erdészeti műszaki napokon. A kétnapos szakmai tapasztalatcserét a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság iánossomorjai erdészetében pénteken és szombaton rendezik meg. A rakodógépek gyártásával is foglalkozó kaposvári vállalat három géppel szerepel ezen a bemutatón. Közülük kettő újdonságnak számít: a szakemberek itt tekinthetik meg először. Az ismert típusok közül a KCR—4010-es daru szerepel, a bemutatón. A .gyárban Zetor traktorra szerelték, hogy bemutassák, miként „viselkedik” erdei körülmények között a négy tonna teherbírású emelőszerkezet. A KCR családot továbbfejlesztette a vállalat. Az A.tlas-hcenc alapján készülő 8014 típusjelű daruk már nagyobb teherbírásnak: egyszerre nyolc tonnát is képesek felemelni. A jánosso- morjai bemutatón két változattal vesznek részt: az egyiket Tátra-tipusú teherautóra szereitek, a másikat pedig egy Zil alvázára. Az új — nagyobíi teherbírású — darutípusok sorozatgyártása néhány hete kezdődött el a vállalatnál. Ebben az évben összesen hetven készül belőlük. Negyven közúti szálítási feladatokra lesz alkalmas, harminc pedig speciális — többek között erdészeti — célokat szolgál. ezer forint értékű társadalmi munkával, és- az Erdért- telep meg a helyi termelő- szövetkezet anyagi támogatásával készült el az új üzlet e szépen fejlődő községben. A legnagyobb összeget az áfész és az Országos Idegenforgalmi Hivatal adta a beruházáshoz: az 5,8 millió forintos költségből egyenlő részt vállaltak magiakra. Az új bolt közvetlenül a 68-as út mellett, a Csillagvár önkiszolgáló étterem szomszédságában várja tegnaptól a vásárlókat. A szolid megnyitó eseményen Boda József, az áfész igazgatósági elnöke adta át a lakosságnak a kétmillió forint értékű árukészlettel fel- töltött, 474 négyzetméter alapterületű kereskedelmi egységet. Ígérte, hogy a széles körű társadalmi összefogással megépült ABC a nyitást követően is folyamatosan gazdag áruválasztékkal — 1,5 milliós állandó készlettel — fogadja majd a vevőket. Kilenc tagú bolti személyzet áll a vásárlók rendelkezésére, korszerű hűtőberendezésekben tárolják a hűtést Igénylő árut. Tőkehústól az edényekig, élelmiszerektől a ruhaféleségekig az ABC-kre jellemző teljes cikkskála megtalálható a tágas, szépen sberendezett boltban. A gyapjú átvételét lényegében már befejeztük, 36 vagonnal vásároltunk. Igen jő minőségű gyapjút szállítottak a karádiak. Ezen kívül a • pusztakovácsi és a bala- tonszabadi tsz-nek van szép állománya. A vállalat egyébként negyven termelőszövetkezettel és három állami gazdasággal kötött szerződést a gyapjú átvételére. Ötven egyéni gazda is foglalkozik birkával megyénkben. Tőlük három vagon gyapjút és 3000 pecsenyebárányt vettek, át. A felvásárolt nyersanyagot Győrbe szállítjuk. Ott osztályozzák, minősítik, majd válogatás után kerül tovább feldolgozásra. A juh, a pecsenyebárány tenyésztése iránti megnövekedett érdeklődést más adatok is bizonyítják. Három éve még csak 32 ezer anyajuh volt megyénkben, ma a számuk eléri a 45 ezret. A lehetőség azonban koránt sincs még kihasználva, mert megyénk adottságai, a meglevő legelők százezernél több állat tartására is alkal- fnasak. Az érdeklődésből ar-í rá következtetünk, hogy a tervidőszak végére az anyajuh állomány eléri majd a 80 ezer darabot Somogybán, s akkor a jelenlegi gyapjúmennyiségnek csaknem a duplájára számíthatunk -7 fejezte be tájékoztatóját 4 ki rendeltség vezető. A termelőszövetkezeteknek Eddig százmillió forint kölcsönt adtak a tagok A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai a TOT összesítése szerint mintegy 100 millió forintot adtak eddig kölcsön a saját gazdaságuknak ahhoz, hogy a jelenlegi, viszonylag szűkös fejlesztési, beruházási lehetőségeiket némileg bővíthessék. A föld és más vagyontárgy bevitelén túl ugyanis — a fennálló rendelkezések szerint — a tag a közgyűlés által jóváhagyott közös fejlesztési célok megvalósításához. az alapszabályban meghatározott feltételekkel, a szövetkezet tevékenységéhez anyagilag is hozzájárulhat. Ezzel a lehetőséggel mind többen élnek. A megállapodásokat minden esetben írásban rögzítik és a szerződéses feltételeket az ide vonatkozó pénzügyminiszteri rendelethez igazítják. Különösen élénk az érdeklődés azóta, hogy a Pénzügyminisztérium, amely e kérdésben állásfoglalásra illetékes, közölte: nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a tagok hozzájárulása után a takaréklevélre fizetett kamat mértékének megfelelő részesedést fizethesse a szövetkezet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a tag 5 ezer, 10 ezer, 20 ezer illetve 50 ezer forint összegű hozzájárulást ad a szövetkezetnek, akkor az átadott összeg után például ötévi lekötés esetén 7 százalékos, háromévi lekötésnél 6 százalékos részesedéi* illeti meg. Egéaz tor termelőszövetkezetben fejlesztéshez fogtak a tagi kölcsönökkel. Nagy a sürgés-forgás a Gyapjú- és Textilnyers- anyag-forgalmi Vállalat kaposvári kirendeltségén. Fiatal, néhányhetes bárányokat mérlegelnek, raknak, gépkocsikra. — Ezeket az állatokat hízEgyebek között új munkaalkalmat teremtettek például a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezetben, ahol a baromfirészleget bővítették, részben a felvett kölcsönből,’ Másutt a gazdálkodás szociális feltételeit javítják azzal, hogy a létesítményeket kiegészítik. Különösen sokat segít a tagi kölcsön az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságoknak; Itt a forgóeszközök ugyanis hamarabb „kimerülnék” és pótlásukra rendszeresen szükség van. lalásra adjuk a karádi termelőszövetkezetnek. Ma és holnap is 200—200 darabot visznek el, amit mi termelőszövetkezetektől egyéni gazdáktól vásárolunk fel — tájékoztat Réti János kirendeltségvezető. Szerződés 40 tsz-szel Befejeződött a gyapjúátvétel ár-, költségkalkulációs- és elszámolási rendszer szigorításáról, valamint az ».építőipart érintő szabályozórendszer fejlesztéséről; mindez jobb teljesítményekre serkenti a vállalatokat. Jóváhagyta a kormány a VI. ötéves tervidőszak fővárosi építőipari feladatainak elvégzését segítő központi intézkedéseket. (MTI) Kompakt trafóállomást készitettek a ybkm kaposvári villamossági gyárában. Az új berendezést közösen fejlesztettek ki a Csepel Művek transzformátor gyárával. A készülékek, melyek 630 kilovoltamper teljesítményűek, városrészek transzformátorállomásaiként működnek majd. Előnyük, hogy összeszerelve, egy daru segítségével emelhetik helyükre őket. Új ABC nyílt Balatonszenigyirgyön A helyi tanács, a népfrontbizottság és az áfész- tagok mozgósító. szervező munkája nyomán megvalósult a balatonszentgyörgyiek régi kérése: tegnap megnyílt a Balatonmária és Vidéke Áfész új ABC-boitja. A fentieken kívül az Érdért »Vállalat telepének és a helyi postának számos dolgozója, meg a Kis-Balaton népi együttes tizenegy tagja dolgozott összesen 111 napot a létesítményen. Ezzel a 65 ,1 .. v*.- M -s. A Z M S. ZMP SOMOGY MEGY! $f BIZOTTS Á G A ISI A H [LAPJA ‘ti;.-.. v >. wjRf '' • W. :r-|. - .>• V. -.