Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-07 / 184. szám
Irán — Franciaország Washington Moszkvai vélemények Mitterrand percről percre.. Letartóztatások, elbocsátások Az iráni rádió kommentárja csütörtököm „forradalmi tettnek” nevezte Francia- ország teheráni nagykövetének kiutasítását,-amit az indokol, hogy „a francia kormány megtagadta a bűnözők kiadatásáról szóló egyezmény alkalmazását” Bani- szadr, Franciaországba menekült volt iráni elnökkel kapcsolatban. Iránban bűnözőnek tekintik a volt elnököt, akinek „kezéhez ezrek vére tapad”. A kommentár azzal vádolta Franciaországot, hogy ..teljes mértékben részrehajló álláspontot foglalt el liánnal szemben a forradalom győzelme óta”, és. hogy ez a magatartás „nyílt ellenségességgé fajult a (francia) szocialista . kormányzat hatalomra kerülése óta”. A rádió szerint Frariciaország olyan „terroristákat is rejteget, akik felelősek az Iszlám Köztársasági Párt székhazának júniusi felrobbantásáért”. A teheráni rádió kommentárja azzal a kívánsággal fejeződik be, hogy a francia nagykövet ellen hozott intézkedés „figyelmeztetésül szolgál • majd más országoknak is, amelyekben az iráni forradalom ellenségei menedékre leltek”. Párizsban Francois Mitterrand köztársasági elnök csütörtökön ötórás „válságtanácskozást” tartott az Ely- sée-palotában közvetlen politikai és katonai munkatársaival. Az ülés után közölték, hogy az államfő „percről percre nyomon követi az eseményeket, s állandó kapcsolatban áll a külügyminisztériummal. A francia álláspontot személyesen az elnök szabja meg”. Azt is tud- tul adták, hogy Mitterrand lemondta hétvégére tervezett utazását Franciaország délnyugati részébe. Nem egészen a kormány forgatókönyve szerint alakult szerdán az amerikai repülésirányítók szakszervezetének sztrájkharca. A hatósági és bírósági fenyegetések sokasága ellenére a sztrájkolok túlnyomó többsége a szerda esti határidő után sem jelent meg munkahelyén. A szakszervezet négy helyi vezetőjét szerdán este letartóztatták» s néhány tucat légi diszpécser már megkapta a felmondólevelét. Az amerikai légitársaságok napi 35 milliós veszteségről panaszkodnak. A nagy szak- szervezetek többsége a forgalomirányítókat támogatja. A napi 14 ezer légi járat helyett szerdán mintegy nyolcezret bonyolítottak le. Reagan elnök ’ ultimátumára a mintegy 14 ezer sztrájkoló közül szerda este csak 471 tért vissza munkahelyére. A kis létszámú ' szakmai szövetség tagjainak túlnyomó része a jelek szerint vállalta a börtönt, vagy az elbocsátást, hogy felhívja a figyelmet a tarthatatlannak vélt munkakörülményekre. Chicagóban szerdán folytatódtak a tárgyalások a nagy amerikai szakszervezetek vezetői között, majd azok befejeztével a 15 mii-' liós AFL—CIO szakszervezeti szövetség elnöke, Lane Kirkland, megjelent a tüntető chicagói forgalomirányítók között. Hasonlóképpen fejezték ki szolidaritásukat a világ legnagyobb forgalmú repülőterén, a chi- chagói o'Hare repülőtéren más szakszervezetek vezetői is. Reagan elnök szerdán is több megjegyzést tett a sztrájkra vonatkozóan. „Nagyon sajnálja a történteket”, mondta, de „álláspontja visz- szavonhatatlan”. Anvar Szadat vendéglátójával, Ronald Reagannel a Fehér Ház előtt (Telefotó: AP—MII—KS) • • Üzengetés és Az ajtók zárva maradnak a PFSZ előtt a'Z Izrael és Egyiptom közölt a palesztin „önkormányzatról” . jolyo tárgyalásokon — szögeztek te amerikai kormánytisztviselők, még mielőtt Szadat összecsomagolta volna washingtoni útipoggyászát. Az ily módon eljuttatott üzenettel nyilván elejét akartak venni, hogy az amerikai— egyiptomi tárgyalásokon bármelyik fél kellemetlen hely- zétbe kerüljön. Szadat azonban, aki a politikai blöff- nek legalább olyan mestere, mint az amerikaiak; ezt üzente vissza: azért utazik az Egyesült Államokba, hogy meggyorsítsa az úgynevezett Camp Uavid-i folyamatot. A kölcsönös üzengetés hátterében nyilvánvalóan az állt. hogy mindkét fel jól tudta: Szadat hatnapos amerikai útja fölöttébb rövid idő arra, hogy kiragadják az egyiptomi—izraeli tárgyalások szekerét a ■ kátyúból. . Aggodalmuk indq/colt, hiszen az elmúlt egy esztendő alatt semmi sem történt a témában. Egyre világosabbá vált mindenki számára, hogy Egyiptom és Izrael különbé- kéje csupán arra nyújtott lehetőséget, hogy a két ország az egymás közötti kapcsolatokat szabályozza. Miben is áll éfc? Izrael az .elfoglalt Sinai-félsziget nagyobbik részét adta vissza dél-nyugati határainak nyugalmáért és azért az egyiptomi garanciáért cserébe, hogy az utolsó háború az 19T.t-as volt. összára b kérdéseket, s különösen a kérdések kérdését, a palesztin ügyet a két ország nem tudta egymás között rendezni — de valójában nem is akarta. Az egyiptomi államfő ugyan tesz erről időnként hangzatos kijelentéseket — mint éjipen most, washing- tini útja előtt is —, de ezeket jobbára belső fogyasztásmutogatás ra szánja. Az egyiptomi nép előtt szeretné fönntartani a látszatot,hogy ö nem testvéráruló továbbra is ■„minden erejével Icépviseli” a palesztin ügyet. Miért utazott hát Washingtonba? Tényleges célja kettős lehetett. Egyrészt személyes kapcsolatot próbál teremteni Reagan 1 elnökkel, másrészt újabb gazdaságikatonai segélyt szeretne kitalpalni. Cserében, mint erről hírügynökségek a napokban beszámoltak, hajlandó az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani néhány egyiptomi katonai bázist. Miközben a Camp David-i hármas két országa, Egyiptom és az USA Washingtonban próbál politikai tókét kikovácsolni, a harmadik fél, Izrael belpolitikájának stabilizálásával van elfoglalva. Begin miniszterelnök Végre bemutatta a törvény- hozásnak a csaknem egy hónapos, gyötrelmes alkudozások árán megalakított kabinetjét. Politikai megfigyelők az izraeli történelem leg- jobboldalibb, s legrövidebb életűnek tűnő kormányáról beszélnek Ez utóbbi jóslatnak az az alapja, hogy Begin jobboldali Likud-töm b- je mindössze egy parlamenti mandátummal mondhat többet magáénak, mint a munkáspárti ellenzék. Ez u sovány többség pedig — bizalmi szavazás esetén — bármikor a kormány bukásához vezethet. Begin kormányfő programbeszédében természetesen nem hagyhatta figyelmen kívül a Camp David-i egyezményt sem. 0 a palesztinoknak szánt ..korlátozott autonómiáról” szóló tárgyalások folytatásáról szónokolt, ám Egyiptomot hibáztatta, amiért ezek immár egy éve megszakadtak. A kör itt bezárul. Mindenki a másikra mutogat, miközben a palesztin kérdés, s igy a közel-keleti helyzet nem mozdul kt a holtpontról. Lengyelország B politikai megoldás mellett foglaltak állást A francia kormány döntése A Lengyel Autonóm Szak- szervezetek Konföderaeioja szerdai ülésén határozatot fogadott el, amelyben felhívja az,autonóm szakszervezetek tagjait és az ország valamennyi dolgozóját, hogy tartózkodjanak az utcai tüntetésektől, tekintettel az ilyen megmozdulások belát- hatatlan következményeire. A konföderáció állást foglal a konfliktusok politikai megoldása mellett. A Zolnierz Wolnosci, a Lengyel Néphadsereg lapja, csütörtöki számában, arra mutat rá, hogy „most mar mindenki számára világos: Lengyelországban politikai harc folyik a hatalomért, és az ország most a konfrontáció új szakaszába lépett.” Hangsúlyozta: ennek fő jellemzője, hogy a tiltakozó akciók kicsaptak a városok utcáira. Ez a forrna — mint ezzel az ilyen akciók szervezői is ‘tisztában vannak — rendkívül veszélyes, és a Szolidaritást saját céljaikra felhasználó elemek hiába próbálják ilyen eszközökkel sarokba szorítani a kormányt. Az igen súlyos lengyel gazdasági helyzettel kapcsolatos döntést hozott szerdai ülésén a francia kormány: mint a PAP hírügynökség jelentette, Franciaország felgyorsítja a korábbi hitel- megállapodások keretében folyó N szállításokat. Lengyel- országnak e döntés alapján mielőbb meg kell kapnia 300 ezer tonna gabonát, hétezer tonna marhahúst és 15 ezer tonna cukrot. Ezen kívül ajándékként gyógyszereket és gyümölcsöt küld Franciaország a lengyeleknek. Augusztus 6-ára emlékezve Megszólalt a békeharang Japánban csütörtökön országszerte megemlékéztek az 1945. augusztus hatodikén Hirosima és kilencedikén Na- gaszak'i ellen végrehajtott amerikai atombombázás harban milliók adóztak egyperces csenddel az atomkataklizmában elpusztultak emlékének. Ez alkalommal újabb 2730 olyan személynek a nevét írták fel az áldozatok Világszerte megemlékeztek a Hirosima ellen végrehajtott amerikai atomtámadas áldozatairól minchatodik évfordulójáról. A központi gyászünnepség színhelyén, a hirosimai békeparkban, sok tízezer ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét a több mint kétszázezer áldoz.at emlékének. A külföldi vendégek sorában ott volt az Országos Beke- tanács küldöttsége dr. Kovács Béla főtitkár vezetésével.1 Pontban 8 óra 15 perckor, az egykori hirosimai tragédia bekövetkeztének pillanatában. megszólalt a békeharang, s az állami televízió által közvetített szertartás részvevőivel együtt Japán- listájára, akiről az. utóbbi egy évben bizonyosodott be, hogy az atomrobbanáskor lelte halálát. Szuzuki Zenko személyében öt év óta most először vett részt a hirosimai gyűlésén japán miniszterelnök. A kormányfő ígéretet lelt arra, hogy kabinetje mindent megtesz pz atomfegyvermentes világ megteremtéséért, és tiszteiéiben tartja a sziget- ország antinukleáris alapelveit. Fegyverkezés helyett tárgyalásokat! A hagyománynak megfelelően július második felétől a Krím-‘'élszigeten találkoznak a szocialista országok vezetői Leonyid Brezsti '/evvel, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet alakulását. Az. eddigi megbeszélések közös vonása, hogy a felek — miközben felhívták a figyelmet a nemzetközi helyzetben bekövetkezett kedvezőtlen változásokra — ismét es nagy erővel a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták. A Kádár János és Leonyid Brezsnyev találkozójáról kiadott közlemény is megállapította: bármely bonyolult nemzetközi kérdést tárgyalások útján lehet es kell rendezni. Ez persze a inásik nagyhatalom szándékain is múlik. Washingtonban, eredetileg azt ígérték (a nyugtalankodó nyugati szövetségeseknek is), hogy ősszel megkezdik a tárgyalásokat a Szovjetunióval, legalábbis az európai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták kérdéséről. Első időpontként szeptember közepét jelölték meg, amikor Andre j Gromiko szovjet külügyminiszter New Yorkban részt vesz az ENSZ- közgyűlés ülésszakán. A nagy kérdés azonban az, hogy miről akar Alexander Haig amerikai külügyminiszter tárgyalni, hiszen a washingtoni kormányzat eddig gyakorlatilag egyetlen lépést sem tett az érdemi párbeszéd érdekében. Ellenkezőleg, negatívan válaszolt a szovjet kezdeményezésekre, kül- és katonapolitikáját pe* dig úgy alakítja, hogy eleve megnehezítsen minden megállapodást, kompromisszumot. Ellentétben a sok nyugati kommentátorral, a szovr jet külpolitikai elemzők úgy vélik, hogy a Reagan-kor- mánynak igenis van határozott külpolitikája, amelynek lényege, hogy a katonai erőre támaszkodva visszaállítsa a világban az Egyesült Államok „vezető szerepét”. Más szóval az, hogy a világ legfontosabb kérdéseiben egyedül és kizárólag Washingtonnak legyen döntési joga. Mivel ennek legfőbb akadálya a Szovjetunió, ,az amerikai politika másik sarkalatos tétele (a katonai fölény megszerzésére irányuló kísérletekkel párhuzamosan) a Szovjetunió „visszaszorítá- "sa”, elszigetelése. Ez igen kockázatos politika. amelynek következménye egyrészt a konfliktusok veszélyének • növekedése, másrészt a fegyverkezési verseny újabb ‘ fordulója, amely fölényt ugyan égjük félnek sem biztosit, dé az egyensúlyt az eddiginél magasabb, következésképpen veszélyesebb szinten teremni meg. A katonai fölény k érd ősében Washingtonnak aligha lehetnek illúziói. Nyilván nem véletlen, hogy az utóbbi időben a szovjet katonai vezetés két magasrangú. képviselője tett. erről félreérthetetlen nyilatkozatot. Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter a Pravdában, Ognrknv marsall, vezérkari főnök bedig a Kom- munyiszt folyóiratban közölt cikíket. A két írás azonos mondanivalót fejezett ki, mégpedig adatokkal, tényekkel alátámasztva: az erőfölény megszerzésére irányuló. egyébként korántsem új kísérlet hiábavaló, a Szovjetunió .minden amerikai próbálkozást megfelelő eszközökkel tud ellensúlyozni, nem hagyja magát megfélemlíteni, s nem engedi meg, hogy feltételeket diktáljanak neki. Moszkva, természetesen, a fegyverkezési verseny ellen foglal állást, je ha rákényszerítik, meg túri felelni mindenféle kihívásra. A józanság, a türelem ennek ellenére nem hiányzik a szovjet katonai vezetők állásfoglalásaiból. ök is a tár- gvalásos megegyezés mellett állnak ki. A szovjet honvédelmi miniszter például igen aprólékosan és tárgyszerűen bizonyította be, miért nem helytállóak a szovjet katonai fölényről terjesztett állítások. Usztyinov igen részletes adatokkal szolgált, bebizonyította, hogy a nukleáris fegyverek európai célokra történő juttatásához ,szük- séges eszközök, a rakéták, a repülőgépek számában gya- gyorlatil.ag' egyenlőség van a két fél között, sőt az ilyen töltetek számát illetően a Nyugat van fölényben. Moszkva úgy véli, hogy ennek ellenére fennáll a viszonylagos egyensúly, de ha azt új rakéták telepítésével megbontják, akkor feltétlenül sor kerül a megfelelő szovjet ellenlépésre. Washington hajlandóságát a tárgyalásokra moszkvai vélemények szerint eddig semmiféle konkrét jel nem mutatja, néhány általános és ködös ígéreten kívül. Szovjet részről természetesen készek megvárni az USA által megjelölt időpontot, hogy meglássák: valódi szándék áll-e az ígéretek mögött, vagy azok csupán Időhúzási taktikaként szolgálnak arra, hogy a Reafian-kormány megvalósítsa nyíltan meghirdetett, hatalmas arányú fegyverkezési programját. K. Cs. Nyugdíjas dolgozó! kézirat szállításra — a szerkesztőségből a nyomdába — nk Kismotort biztosítunk. Munkaidő minden második héten fél egytől fél kilencig. SOMOGY MEGYEI LAPKIADÓ VÄLLALAT. (85268) Kvarcórák ‘elemcseréje az Órások Szövetkezeténél: Siófok, Kálmán Imre sétány 8. Megvárható! (90149) A BARCSI UNITECH IPARI SZÖVETKEZET FÖLVESZ: 1 számviteli vezetőt, 1 gépi anyagkönyvelési csoportvezetőt Mindkét munkakör betöltéséhez szakirányú felsőfokú képesítés szükséges. Jelentkezés: a szövetkezet elnökénél, 7570 Barcs, Nagyhíd u. 1; (35216) S. A.