Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-29 / 176. szám

Régi falták, áj értékek

A - magyar állattenyésztés a ma mar többnyire csak idegenforgalmi prospektusokon látható szürke marha, racka juh és a mangalica sertés tenyésztésére alapozódott. Ezek az igénytelen kis hozamú fajták a mai állattenyésztési feltételek kozott nem felelnek meg a nagyüzemi termelés követelményednek. Előnyük azonban, hogy a betegségekkel szemben ellenállóak.

A legutóbbi leltár szerint Magyarországon szürke marhából 850 tehén és 50 bika van, Az 50 mangalicát 7 év alatt sikerült meghatszorozta. A 42 bivaly 90-re gyarapodott és az 1200 racka )uh 20l)0-es nyájjá bővült.

A nem éppen rekordszámba menő állománygyarapo- uas annak a 'következménye, hogy például nemcsak úgy általában racka junra, -i.rem fajtatiszta rackaallo- zányra volt, illetve van lükseg. És az úgynevezett visszakeresztezés, a ..rossz vér” kiszűrése nagyon. aprólékos munkát igényel.

A hét éve tartó munka tovább folyik. A hortooagy’ szürkemarha-gulya vért lazasága már kialaKult, de az állomány tébécés. Eltelik négy év is, mire — szak-’ nyelven szólva — mentesíteni tudják a betegségtől az állományt. A rackának is kell még vagy 4—5 ev, mire a nemesítéssel foglalkozó genetikusok munkához láthatnák. Ami már ..bevethető”, az a mangalica. Ebből a fajtából persze nem a göndör szőrt, hanem a csontszilárdságot akarják át- örökíttetni, ami a teljesen zárt, levegőt-, fényt mesterségesen pótló istállók számára kitenyésztett sertésfajtákból ugyancsak hiányzik. A téliszalámi gyártásra legalkalmasabb 'sertésfajta „előállításához” is mangalicát kell felhasználni. A téliszalámi gyártás eodigi minőségi gondjai ugyanis részben nyersanyagproblé- mákból adódtak.

Néhány téeszben és a Magyar Tudományos Akadémia martonvásárl kísérleti gazdaságában a magyar tarka szarvasmarha keresziezé- si kísérleteihez már használják a szürke marhát. Ez a fajta ugyanis kitűnően örökíti tovább a termékenységet. a jó — napi 1200—13u0 grammos — súlygyarapodást, az igénytelenséget, a kitűnő takarmányhaszinasitó készséget, más szóval mindazt, ami a mai mezőgazdaság egyik fontos feladatának tartott húsmarhatartáshoz szükséges.

Tovább sorolva a kínálkozó gazdasági lehetőségeik listáját, az ugyancsak őshonosnak számító cigája juh kétszer annyi tejet ad, mint a magyar juhállományt alkotó merinói fajta. A )un- tej, illetve a belőle készült kaskavál sajt iránt külföldön nagy és minden jel szerint tartós a kereslet.

A gyapjas társaságnál maradva: a racka juh bárányának prémje a perzsabunda- val azonoa minőségű szőrmét ad. A nem őshonos, de Magyar-országon mintegy 20ö éve élő juhíajtának, a dalának pedig olyan nosszú gyapja van, hogy évente kétszer lehet nyírni. Kül- és belgazdasági okokból egyaránt kedvező lenne e fajta gyors szaporítása.

B. P.

Viharban és kánikulában

Asss&ny

wiE^kmméwssI

Végtelennek tetsző síjnpár között haladunk, talDfáról talpfára lépdelve. Valamivel elmúlt dél, erősen tűz a júliusi nap.

Barnára sült. félmeztelen, verejtékező emberiek dolgoznak néhány kilométerre a béiavári állomástól. Hidat építenek. A fapróság, a nehéz munka eltikkasztja őket. Gyakran hallatszik a kiáltás:

— Kálsecz néni, vizet...!

S máris oitt a friss vízzel

teli kanna. Kálsecz Mihály- né hívás nélkül is megállás nélkül járja a hídépítők munkahelyi.

— Szerencsére közel a falu, alig 200—300 méterre innen jó ivóvíz van. Előfordul azonban, hogy két-há- jrom kilométert is kell menni. Nemcsak kútvizet adunk, hozunk ki ballonokban szódát is, de ilyen melegben az hamar- elfogy. Feladatom még, hogy autóbusszal elhozom az ebédet., kiosz- szam. Este, a munkát befejezve otthon elmosom az edényeket. Hozok cigarettát, kenyeret, felvágottat, amit a társaim kénnek tőlem. Én amolyan mindenes vagyok itt.

Hat éve dolgozik a barcsi pályamesteri szakasz készenléti, úgynevezett roham- brigádjánál. Korábban másfél évtizedig a vízvári termelőszövetkezetben, majd a be*o;nüzemben dolgozott, nehéz fizikai munkát végzett. Vasútépítő társaival együtt mindig oda vezénylik, eket, ahol sürgős a munka.

Így vőljt ez néhány napja is, amikor a felhőszaka lás, a rendkívül sok csapadék elmosta a Vízvár-Bélavár

közötti vasúti pályaszakasz egy részét. Akkor éppen Somogy u dvarhel yen dolgoztaik. onnan vezényelték át őket.

— A társaim jöttek, és én sem maradhattam el. Vízre, ennivalóra ilyenkor még nagyobb szükség van.

Ö is ott volt. s egész éjszaka dolgozott, egyetlen asszony a csaknem száz férfi között. Megállás nélkül hordta a vizet. S amikor a sötétség miatt akadozott a munka, mert még nem érkezett meg az elektromos berendezés, ő tartotta a fáklyát. világítóit a pályamunkásoknak.

Néhányon enni kértek, az üzletek azonban már zárva voltak. Otthonról, a sajátjából hozott nekik kenyeret, szalonnát, egy kis sonkát. Kövesi János vezető nájya- mester elismeréssel szóif róla:

— Nagyszerű asszony. Akkor éjszaka, amikor a felhőszakadástól tönkrement töltésen dolgoztunk, vihar, eső nehezítette muriiánkat. O mégis maradt. Férfi1 módra. becsülettel helytállt. Ez különösen elismerésre méltó, ment otthon rokkant tériét, béna, tehetetlen, édesapját is neki kell gondoznia, fia pedig katona. Csak annyi időre sietett haza, amíg a családot ellátta, s ■ jött visz- síza.Velünk maradt addig, amíg a szerelvények újból megindulhattak...

Kálsecz Mihályné vasutasnak szegődött, ő is tagja ennek a nagy családnak.

— A készenléti brigádhoz tai-tozom, s megyek velük ahova kell, bármikor szólítanak. Fiam, Misi, határőr szakaszvezető. Azt. újságolta, hogy augusztus 20-ra várja az őrmesteri előléptetést. Büszke vagyok arra, hogy helytáll, lelkiismeretesen teljesíti feladatát. Ezt tartom magamra nézve is kötelezőnek.

Szalai László

A felkészülés heteI

Összehangoltan, jól szervezetten

A következő hetek fontos feladata a mezőgazdasági üzemekben’ a téli takarmányalap biztosítása. Csaknem 90 000 szarvasmarha és 100 000 juh téli silózott takarmányát kell biztonságba helyezni. A legfontosabb, egyben a legnagyobb meny- nyiségben rendelkezésre álló tömegtakarmány a csaknem 17 000 hektáron termő siló- kukorica, A gazdaságos tej- és hústermelés alapfeltétele az optimális időben történő, veszteségmentes betakarítása, szakszerű tartósítása és tárolása.

A múlt évi tapasztalatok bizonyítják, hogy a tömeges abraktakarmányok hiánya megszűnt, ezzel egyidő- ben azonban fokozódtak a minőségi gondok.

A költség- és anyagtakarékos takarmányozás általánossá tétele céljából minden nagyüzemben az eddiginél több figyelmet kell fordítani a tomegtakarmány be takarításának előkészítésére — szecskázógépek felkészítése, kampányterv, silózási ütemterv kidolgozása stb. —, valamint a silózási technológia következetes betartására. Megyénkben a nagyüzemi betakarító géppark lehetőve teszi, hogy 13—14 nap alatt elvégezzék a munkát a gazdaságok. A tapasztalatok szerint azonban 4—25 nap" az üzemek közötti „szóródás”.

Ez a jelentős különbség a szecskázógépek hatékonyabb kihasználásával csökkenthető.

A gabonabetakarításnál hétköznap és ünnepnap, kora reggeltől késő estig dübörögnek a kombájnok, ugyanakkor a legfontosabb takarmánynövényünk biztonságba helyezésénél a nagy teljesítményű gépek is csak „félgőzzel” üzemelnek. Nehezíti a helyzetet, hogy az üzemek között — a gabona- betakarításhoz hasonlóan — nem alakult ki szoros, élő együttműködés, amely gyorsítaná és egyben javítaná a betakarítás színvonalát. Kölcsönös előnyöket jelentene a gépek társulásos formában történő üzemeltetése, a betakarítás és a szállítás munkáinak összehangolása.

Javítani kell a tárolás színvonalat is. A korszerű tárolóterek, silólétesítmények — betonozott aljazató, felközi silók — kiépítésével mód van a szakszerűtlen tárolásból eredő 25—30 százalékos táplálóanyag-yesz- teség csökkentésére.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a nagyüzemi szarvasmarha- és juhállomány téli takarmánybázisának megteremtése összehangolt, következetes — előkészítő és végrehajtó — tevékenységet igényel. A végrehajtást segítené olyan anyagi-érdekeltségi rendszer kidolgozása és következetes alkalmazása, mely a takarmánytermelés, betakarítás, tárolás, felhasználás területén kulcsszerepet játszó dolgozók, szakemberek megkülönböztetett anyagi elismerését biztosítaná.

Az állatállomány okszerű takarmányellátása — a mennyiségi és a minőségi igények teljes kielégítése — döntő előfeltétel ahhoz, hogy az állattenyésztési főágazat elérje VI. ötéves tervi termelési és gazdaságossági céljait.

Varga Gábor

Kovaföld exportra

Befejeződött az első nagyjavítás. es újra megkezditek az üzemszerű termelést a Hegyaljai Ásványbánya és Őrlőmű két esztendeje .működő erdőbényei gyöngyko- vaíöld őrlőüzemében. A gyöngykovaföld — melynek nyersanyagát az üzem szomszédságában. külfejtéssel bányásszák — műtrágya felitatására szolgál. A kovaföldet részint a hazai piacra szállítják, részint Görögországba és Svájcba exportál jáic.

Az üzemben más termékeket is készítenek, például az NSZK részére alapanyagot a hőálló tégla gyártásához, amellyel a különleges acélokat előállító kemencéket bélelik ki. Ugyancsak a/, erdőbényei őrlőműben készül a nitrogén műtrágyák összetapadásának megakadályozására szolgáló kovaföld „púder” is, amelyből az idén a hazai gyáraknak több mint háromezer tonnát adnak el.

Komplett konyhabútorok beépített háztartási készülékekkel

Még az év végéig elkészül néhány száz garnitúra abból a kompletten fölszerelt háztartási konyhából, melyet a hazai bútoripar és a háztartási készüléket gyártó ágazat együttműködésével alakítottak ki. A növekvő igények szükségessé tették, hogy variálható elemekből, széles választékban kerüljenek forgalomba olyan komplett konyhabútorok, amelyekben beépített — formájában és színeiben egyaránt egymáshoz illő — hűtőszekrények, sü- tő-főző készülékek, pára- és szagelszívók találhatók. Ennek az igénynek kíván most eleget tenni a Tisza Bútorgyár, a Hűtőgépgyár, a Vil- lamosberedezéc és Készülék Művek és a Mechanikai Művek,

A bútorgyár Nikoletta- garni túrájába 160 és 200 literes, a bútoréval azonos színű hűtőszekrényeket építenek, a VBKM pedig eddig belföldön még nem forgalmazott, új főző- és sütőfelületű tűzhelyeket alakított ki, amelyeket szintén beépítenek a bútorba. A tűzhelyek rozsdamentes főzőlappal vagy zománcozott fedlappal, panorámaüveggel kaphatók majd. A komplett garnitúrát a konyhák nagyságától függően egyenes falfelület elé, T vagy U alakban helyezhetik el a vásárlók.

A gyártók azt ígérik, hogy

1982-ben ezres szériák készülnek a komplett, konyhából.

FELIRATOK

H

e higgyék, hogy nyári ötlettelenség, netán az „uborka- szezon” sugallja a mai sorokat. Tanúm rá az ég és minden közelebbi ismerősöm: pihenni akartam. Voltaképpen sikerült is. Felejteni az utcai zajokat, az örökös telefont, a kétpercenként mással foglalkozást, a tárgyalások, az értekezletek özönét. Egy időre felejteni akartam a betűket is, amelyektől már-már káprázik a szemem. De minduntalan beléjük botlottam; hosszú esti séták és hajnali kerékpározások, csónakázás és apró bevásárlások közben. Tekintetem nem kerülhette őket, makacsul és kérlelhetetlenül vonzották a szemet. Betűk, feliratok, nevek és mondatok, „jelbeszédek” jöttek szembe, amelyek mögött nem volt nehéz fölfedezni az embert. Az ember gondolatát, ötletét vagy ötlettelenségét, ízlésvilágát és viszonyát a tulajdonhoz. Jellemét, kérkedő vagy önmutogató szándékát, szerénységét vagy igénytelenségét. Más világ tárult föl előttem a szabadságom alatt, mint máskor; s ezen a „világon” humorizálni éppúgy kedvem szottyant, mint elgondolkozni néhány jelenségen.

De ennyi komolykodás épp elég ahhoz, hogy most már a lényegre térjek. Üljenek hát föl a kerékpár nyergébe, kerekezzék végig napkeltekor a Balaton-part egy kis szegélyét; tartsanak velem. Rögtön a szemükbe ötlik, hogy a régebbi villák, nyaralók nemcsak külsejükben, hanem abban is különböznek legújabb kori társaiktól, hogy számtáblájukon kívül nevük is van. Gyakran gazdag fantáziára valló, derűs nevük. A „Favilla” csakugyan fából épült, s a „Picike” nem fogadhat be három népes nyugatnémet családot az övéin kívül. A „Trió” három testvéré lehet, s az „Azur”-t valóban a kék szín uralja. A pihenés, a megbékélés vágyát fejezi ki a „Gondűző”, a „Jó pajtás”, az „Édes álmaink”, az „Otthon”, a „Kedvenc", a „Pihenő”, a ,,Gyöngyszem”, az ‘„Éden” (modernebb változatában a „Nyugi”), de hadd ne soroljam tovább az e kategóriába tartozó gyűjtemény további részleteit. Hiszen itt vannak az „állatbarátok” házai: a „Nimród”, a „Tücsök”, az ,,Őzike”, a „Fülemüle”, a „Gilicém”, s a többiek. A természethez vonzódást fejezi ki a „Nefelejcs”, a „Nyárfás”, a „Harmalcsepp”; a családi együvé tartozást a „Tamás bátya kunyhója”, az „Én és a kisöcsém”. A keresztnevekhez kötődés megjelenési formái pedig Kláritól Zsoltikáig és Aritól Éván keresztül egészen Margóig tartanak. Tudniuk kell, hogy a nagyravágyás „fémjelzői” a „Névtelen-vár”, a „Bagoly-vár” s a szülői ragaszkodás jelképe a „Mama-vár”. A „lakok” felsorolása csaknem lehetetlen, hiszen a ,,Ricsaj-lak”-tól a „Musztafa-lak”-ig, a „Csábít- lak”-tól a „Hazavárlak”-ig, a „Vártalak”-tói az „Elrontotta- lak”-ig oly sok mindennel találkoztam, hogy véletlenül éppen nálam levő vékonyka jegyzetfüzetem kimerült.

De miért mondtam el ezt. a sok villanevet? Azért, mert ötlet- és fantáziadús „feltalálói”-nak házai mellett a sivárság és a sablonos gondolkodás, a plagizáció, az utánzás újsütetű tulajdonosainak új nyaralói hivalkodnak. Legtöbbjükön ugyanis ugyanazt a feliratot olvastam. így szólt: „Zimmer frei”. Mindaddig keserű volt a szám íze, mígnem az egyik házikó tulajdonosának az „egynyelvű magyarság” gondolatát cáfoló szövege ötlött a szemembe. Ö ugyanis ezt írta ki: „Zimmer kiadó”. Ezt már én is megértettem ...

Vannak persze házszámtáblák is — helyenként. A régi házakon okvetlenül. Egy hasonszőrű kerékpáros megállított hajnali ötkor: „Nem tetszik tudni, hány szám alatt lakom?” Visszakérdeztem: „Mikor vette a telkét?” „Két éve” — volt a válasz. Megnyugtattam: „Ne szomorkodjon, van, aki hat éve vette, és még ma sem tudja.” Nemcsak az isten, a tanács malmai is lassan őrölnek...

P

ersze más feliratok is előfordulnak. Ezek rettenetesen megszaporodtak azóta, hogy az állam nem ad el, csak használatra bocsát telkeket. A feliratok nem túl változatosak. „Telek eladó”, „Eladó telek”, „Ez a telek eladó”. És egyetlen ötletesebb: „Telek (és paradicsom) eladó”. Ezernyi helyen olvastam a „Fizctövendégláto” vagy „Fizetővendégszolgálat” feliratot, amelyek aszerint változtak, hogy a Sio- tour, a Volán, a Cooptourist vagy az IBUSZ fémjelezte őket. Ám a Zimmer frei mellett ma már „Camping’’-felirat is olvasható — az üres magántelkeken...

Az egyik villa homlokzatán olvastam: „Miénk”. Senki sem vitatja. Ám a balatoni lejárók még ma is meghökkentik az embert. Kiderül ugyanis, hogy nem állami, hanem magántérül etek. Ezeket olvasom: „Magánút”. Az udvarias felszólítás: „Magánstég. Kérjük a lejárás mellőzését!” A szigorú: „Magánút! Lejárni tilos!” A precíz: „A Dália-utcai közösség lejárója. Kizárólag a tagok használhatják.” És sok más helyen: „Magánterület! Lejárni tilos!” Miközben a Balaton mindenkié... — állítólag. A lejárók nagy része csakugyan nincs állami tulajdonban! Az állami tulajdonjogú lejárók is csak részben, hiszen évről évre „rövidülnek” a stégek, elhanyagoltabbak a lejárók. Hogy is van ez? A Balaton mindenkié? Akkor miért főhatósági üdülőké a partszakasz nagy része? Nekik a kormányrendelet ellenére is joguk lekeríteni, birtokukba venni a partot? Nem értem. De kerékpározom tovább.

A „jelbeszédekkel” ismerkedem. Láttak már kovácsoltvas vitorlást? Ezernyi falon „másszák a fehér tengert”. Van, ahol a „mennyország kulcsát” látom, másutt a boldogságos szűzanyát a falon kőbe szoborva... A vasmacskák — kerítésen és falon — igazán élethűek, éppen hogy nem dorombolnak. De látok vázában virágot — lekonyulva, színes kerámiába öntve; és kékre festett, fröcskölt tűzfalon három hófehér vitorlást — márványlapokból kirakva. Szerencsére „kerti törpe” már nincs. De van tető, ahol minden második hullámpala vörös, hogy fentröl is jól látható legyen: „ez az enyém”. Legnagyobb „élményem” az volt a jelbeszédek közül, amikor valaki egy szürke kőporos vakolatra hatalmas kék tócsát festett (ez nyilvánvalóan a valamikor volt Balaton), rajta barna hajótest „úszik” óriás kék vitorlákkal, s az árboc csúcsán vörös lobogót „lenget a szél”, hogy politikai hovatartozását is kifejezésre juttassa a tulaj.

A maszeksorompóról nem beszélek, hiszen 23-i és mai lapunk Tisztelt Szerkesztőség! rovatában, olvashatnak róla. Inkább az a gond foglalkoztatott, hogy nem találtam Máriát. Azaz Balatonmáriafürdőt. Nem hiszik? A fenyvesi kisvasúttól — a régi 7-esen — indulva 3,1 kilométert tekertem, s a Fenyvesi utcánál egy Balatonkeresztúr táblába ütköztem. (Mondom: keletről nyugat felé; hiszen minden épeszű ember így közlekedik!) Azután tekertem 2,4 kilométert, s a La tinea utcánál azt mondta a közúti tábla: „Balatonmáriafürdő” áthúzva, azaz vége. De vele egy vonalban (aki nyugatról igyekszik kelet felé, azt tapasztalja) itt kezdődik Balatonmáriafürdő. Ily módon Keresztúri kiszakadt a Balaton-környék testéből.

D

e ha nem röstellem a fáradságot, s újabb 2,3 km-t megteszek, akkor Balatonkeresztúrra érek, ahonnan viszont képtelenség megtudni, hol kezdődik Balatonmáriafürdő. Ha viszont egy utcával beljebb kerekezek, akkor a Hullám- és a Kaposvári utca találkozásánál levő két tábla azt igazolja, hogy Balatonmáriafürdő ott kezdődik, ahol Balaton- fenyves véget ér. Lehet, hogy ez az igazi?

Nem tudtam az elmúlt két hét alatt sem megszabadulni a betűktől. S ha valamit mondtak a számunkra, kérem, ne tekintsék őket a nyári ötlettelenség szülötteinek ..,

Jávori BéU