Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
A rózsa azt jelenti... Milyen virágot viszünk a kedvesünknek? Ma, vasárnap, piros pünkösd napján ... Pünkösdi rózsát? Ö kezdi, ó az első a rózsák között. „A virágok királynője” — áradozik róla Lippay János 1664-ben irt Posoni kertjében —, „cinnamomea, pünkösdi rózsácska, apró, legelőbb virágzik, kevés, gyenge szaga van. a fája is alacsony, maga teljes”. A pünkösdi rózsa a pogány Róma rózsaünnepein jelentette először a szerelmet. Nagy pompával ünnepelték a rózsa virágzásának ünnepét; ott a tavasz legnagyobb ünnepe volt. A kereszténység Rómától vette át ezt a hagyományt, és pünkösd ünnepébe olvasztotta. Pünkösd szavunk, a görög pentakostes- ből — húsvét után ötvened napra eső ünnep — származik, Ezért is hívják még délen sok helyütt a pünkösdöt; rózsák husvétjának. Rózsák tavasza, az érő szerelem kezdete. A lovagi kor — a rózsakultusz kerti hódítása óta — a szerelmes hölgy jelképe. De a titkot is jelenti. „Sub rosa” — a titok megőrzésére használt kifejezés. A szigorú IV. Hadrianus pápa elrendelte, hogy a gyóntatószékeket a virágok királynőjének rajzával díszítsék. Onnét származik e kifejezés. Sub rosa közölni valamit valakivel: titokként bízunk rá ... Mit üzenünk, milyen titkot bízunk ma a pünkösdi rózsára? A virágnyelv szerint mit jelent? De elébb: mi is az a „virágnyelv”? Kassay Adolf megmagyarázza: „Kinek megadatná a sors az értekezheté- si alkalmat kedvesével, annak bánatait, a virágnyelv némileg szétoszlandhatja”. A pesti német virágnyelv szerint: „Ich bin ganz der Deine” — egészen a tiéd vagyok. Az 1870-ben megjelent debreceni szerint: „Ne tagadd!” Szél, Csokonai szavával válaszol: „Csak maradj magadnak”. A temesvári könyvecske ezt a megfejtést közli: „Kacérságod ne igényeljen tiszta érzéseket”. A Kassán kiadott virágnyelv vigasztal: „Várj, várj még, talán ősszel” ... K. Gy. Károlyi Amy Szótár ablakrózsa ablakszárny ablakszem szótár szépségeddel nem versenyezhetem Nem fontos Kezembe veszem, forgatom. Eldobjam? Eldobom. NYOLCUK ÉS AKTIVISTÁK Reprezentatív kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában a századelő két jelentős hazai művészcsoportjának alkotásaiból. A Nyolcak művészcsoport 1909-ben alakult Berény Róbert, Czi- gány Dezső. Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos részvételével; hozzájuk vendégképpen Fémes Beck Vilmos, Vedres Márk szobrász, illetve Lesznai Anna grafikus és iparművész csatlakozott. Egy korábban alakult művészcsoportból, a MIÉNK-ből váltak ki, Lényegében a századelő avantgarde irányzatait honosították meg a magyar képzőművészetben. Hatott rájuk a Fauves (a Vadak) mozgalma a posztimpresszionizmus, megrendezték közös kiállításukat, 1911-ben és 1912- ben volt újabb kiállításuk. Ezután a csoport feloszlott, többen közülük külföldön dolgoztak. A Nyolcak mozgalmá nyomában bontakozott ki a magyar aktiviz- , mus és a Tanács- köztársaság forradalmi művészete, amelyhez a Nyolcak több tagja is csatlakozott. Az aktivizmus Közép- és Kelet- Európában az 1910-es években az expresszionizmu- Térdelő nő Fémes Beck Vilmos szobra. Munkáscsalád. Tihanyi Lajos olajképe. sőt az expresszionizmus és a kubizmus is. Stílusuk ezért meglehetősen eklektikus, de mindegyikük munkásságát áthatotta az újat keresés. Céljuk — elsősorban a monumentalitás igénye az új tartalmakkal adekvát formai megoldások keresése — azonban összefűzte őket. Föllépésük — mely szellemében a Nyugat törekvéseivel rokon — felszabadító hatású volt. Vezér egyéniségük Kernstok Károly, aki elméletileg is igyekezett megalapozni a Nyolcak törekvéseit. Mozgalmuk a századelő radikalizmusának volt szerves része. Harcostársaik közé Ady Endre, Bölöni György, Lukács György és Bartók Béla tartoztak. Már a művészcsoport megalakulásának első évében son belül kialakuló művészeti mozgalom. Elnevezése a be/lini Die Aktion folyóirattól származik. Magyarországon az 1915-ben Kassák Lajos szerkesztésében meginduló Tett, majd folytatása, a Ma (1916) című folyóirat és köre az irányzat ^legjelesebb képviselője. Az aktivizmus legfőbb vonása a társadalmi történelmi aktivitás, az események figyelemmel kísérése és gyors értékelése. Művészileg hamarosan túlnőtt az expresz- szionizmuson és bár egyetlen irányzatot sem tartott kizárólagosnak, a kubizmus, a fu- turizmus, később a konstruktivizmus számos elemével gazdagodott. Az izmusok egységesítésére törekedett, s a művészetet mindig a társadalmi változás eszközének tekintette. Elméletileg foglalkozott a művész társadalmi szerepével, a munkásmozgalom és a képzőművészet kapcsolatával. A magyar aktivizmus legjelentősebb képviselői: Kassák, Uitz Béla, Ne- mes-Lampért József, Bort- nyik Sándor, Mácza János. Képeink a Galéria kiállítá«ón Ifacöiilfalf Miért szép? Tandori Dezső A zsugorodó napok Volt egy könyv, abban meghalt valaki, és a lakás elkezdett zsugorodni, nem volt többé hely, ott minden hely csak azzal az élővel élt, és a halottal halt meg, azzal, akit szerettek — vagyis ez a szó igy leírhatatlan, ezért találta meg az író a zsugorodó szobák hasonlatát. Nálunk itt most csak az új évszak arányai érvényesülnek egyre határozottabban. Akiket szeretünk, egyre hosszabban belealusznak a napba, vagyis a nappalba, mely nem nappal, míg fel nem kel a nap. és a madarak a nappal együtt ébrednek, csak itt a lakásban egy kicsit későbben, és délután valamivel korábban pihennek meg a naptárban jelzett napnyugta-időnél. Egyre kevesebbet vagyunk velük. A lakás fokozatosan kitágul, holott télen, tehát hidegben, a dolgok összehúzódnak. A lakás kitágul, mert ők alvóhelyeikre húzódnak vissza, a kalitkákban alusznak, rudakon, kis deszkalapokon, odúkban, melytcet tőlünk kaptak, és nappal is mind többször tartanak igényt a tenyerünkre, bebújnak, egyikük kezdi ismét lehunyogatni ilyenkor a szemét; arcát — verébarc — ujjaimhoz dönti odaadóan. emberileg ezt legalábbis így mondjuk. De a nálunk nagyobb világ, mely nem olyan egyszerű, hogy kisajátítólag „világunk" névvel illethetnénk, kitalálta ezt a hasonlatot, az évszak jöttét, a rövidülő nappalokat, a tavalyról visszatérő szokás ismétlődését, mert nem tud szavakat mondani, nem ismer egyezményes jelölést fogalmainkra. Marad a múlandó és esetleges; amit mégis általánosítva, úgynevezett aqijezményes és — pillanatnyi — örök áruénnyel grlünk Harc. Uitz Béla festménye. A Gondolat Kiadó majdnem két évtizede indította útjára a Miért szép? című sorozatát. Az első kötet századunk magyar lírájából adott gondosan válogatott tükröt. Hogy milyen nagy szükség volt rá, igazolja a négy kiadás. A klasszikusaink mellett három — akkor még élő — költőnk (Illyés, Füst és Kassák) egy- egy versének bemutatását is indokoltnak tartották. (Ide kívánkozott még Erdélyi József. aki a legszebb verseit a felszabadulás előtt írta. Bizonyara azért maradt ki a legújabb kötetből? A sorozat következő kötete hat éve jelent meg, amely Csokonaitól Petőfiig alcímet viselte, nyolc költőnk 35 versének bírálatát tartalmazta. Gyakran csalódottan lapozgattuk ezt a gyűjteményt, azon bosszankodtunk, hogy a szerkesztők milyen sok remekművet kihagytak. De az igazi csalódás csak ezután következett. Hiába várják a középiskolás diákok újabb és újabb generációi a XIX. század második felének lírai portréit. Hogyan magyarázzuk meg tanítványainknak, hogy Arany, Vajda, Tompa és a többiek nem másodhegedűsei a múlt század csodálatos lírai együttesének! Nagy örömmel és haszonnal forgatják fiatalok és felnőttek azt a kötetet, amely a világirodalom modern verseiből ad gondos válogatást. De még ennél is nagyobb figyelemmel fogadták az érettségire készülők azt a könyvet, amelyben 23 huszadik századi magyar novellista 29 művének elemzését találták. Igv érkeztünk el a mához. Az ünnepi könyvhétre alig kaphatott volna szebb ajándékot a versszerető ember. A hat és félszáz oldalas könyvben 34 költő 48 versét és a róluk szóló kritikákat találjuk. A kiadó a kurta bevezetőben értésünkre szeretné adni szándékát a szerkesztés, illetve a válogatás (Detre Zsuzsa és Bárány György) nehézségeiről. Ügy gondolom, egy pillanatig sem hihették komolyan, hogy ezekkel a gyenge érvekkel valakit meg is tudnak győzni. Igaz, hogy a közel félszáz vers nem adhatja visz- sza azt a gazdagságot, amit a felszabadulás után született líránk tükröz, de gondos szerkesztéssel — nem szégyen, a költő megkérdezésével — közelebb lehetett volna jutni a csúcsokhoz. Nem csökkenti a kiadó felelősségét az, hogy bevallottan — ez amúgy is kiderült —, az egyes versek úgy kerültek a gyűjteménybe, hosy „sokszor engedtünk az elemzők hajlamainak, vonzalmainak, s kezüket sem kötöttük meg az elemzés módszereinek megválasztásában”. Ez nagyon helyes. De nem érzi Jászén Antov Annyi pénzem nincs Hívtam egy szobafestőt, fesse ki a lakást. Sajnos, festés közben annyira összekoszolta a parkettát, hogy par- kettázót kellett keresnem. A parkettázó hozzáfogott a csiszoláshoz, de valószínűleg zárlatos lehetett a gépe, mert amikor a csatlakozót bedugta a konnektorba, a falban leégett a vezeték ... Először a tűzoltóknak akartam telefonálni, de meggondoltam; kerítettem egy villanyszerelőt. A mester kibontotta a falat, isten áldja a keze munkáját, pillanatok alatt kicserélte a leégett vezetéket. De hát ilyen tátongó réssel hogy néz ki a frissen festett fal? Kerítenem kellett egy kőművest. A kőműves becsületesen betömte a réseket, még a fürdőszoba felöl is megrepa- rálta, elsimította a falat. Csak történt egy kis baj: a kalapácsot raejutw a dóra, az meg ripityára tört. Jött a vízvezeték-szerelő, kicserélte a mosdót; sajnos, a nagy sietségben levert néhány csempét a falról, kénytelen voltam egy burkolot keríteni. Az meg szerencset- len véletlenül nekiesett a falitükömek és összetörte. Az üveges új tükröt rakott fel a falra, de amikor a fatip- liknek lyukakat fúrt a falba, átvágott egy elektromos vezetéket, igy hát megint villanyszerelő után futkostam. A szerelő addig babrált, addig babrált, amíg kilyukasztotta a fürdőkádhoz vezető vízcsövet. Jött megint a vízvezeték-szerelő, a falsimító kőműves, aztán meg a szobafestő. A mesterek munka közben úgy összejárták, összekoszolták a lakást, hogy megint a parkettázót kellett visszahívni, gyalulja föl az epe** padlózatot A mester rögtön munkához látott, de erős dohányos lévén, állandóan a szájában lógott a cigaretta, és egy óvatlan pillanatban meggyulladt a kupacba rakott forgács — leégett a házunk.. Most szállodában lakom és végtelenül boldog vagyok. Csak egy dolog nyugtalanít: a tűzből sikerült kimentenem a televíziómat, de egy kicsit összeégett, igy hát szerelőt kellene hívnom, hogy megreparálja. Csak az a baj, hogy eladósodtam; sokba került ez ■ az egész cécó... Persze, ha meggondolom, talán így a jó. Mert, ugye, jön a szerelő; ő is elszúr valamit munka közben, leég a szálloda... És egy porig égett szállodát végképp nem tudok kártalanítani, annyi pénzem már nincs... (Fordította: Kiss György Mihály) a kiadó az anomáliát akkor, amikor beismeri: „A költők és a versek kiválasztásával, számszerűségével nem kívánunk kanonizált irodalom- történeti értékrendet sugallni.” Ez paradox állítás. Az nem egyfajta értékrend, hogy legnagyobb élő klasszikusunk, Illyés Gyula négy, vagy Vass István, Weöres Sándor, Nagy László és Juhász Ferenc 3—3, Kálnoky László, Benjámin László, Pilinszky János 2—2 verssel szeretjei? Vagy álszeméremből fogalmaztak így? És az nem értékrend, hogy az a Hajnal Gábor bekerült, aki kimaradt a Hét évszázad magyar versei 1966-os kiadásából? (Az lenne a magyarázat, hogy ebbe a kötetbe 1976-ban publikált verssel szerepel!?) Azt elfogadhatjuk, hogy napjainkról sok- kai nehezebb szólni a lírikusnak is a koráról is, a korának is, ebből adódik a kritikus nehézsége is, a szerkesztőké is. Érthetetlen számomra, hogy olyan versek kimaradtak, amelyeket már több generáció elfoga- •dott. Helytelepül ítéltük Volna meg Illyésnek, Vácinak, Simonnak és másolóiak a Verseit? Mit szól ehhez vajon Illyés? Fájdalom, de egyre több azoknak a száma, akiket nem kérdezhetünk meg. Nagyon sok verssze’ető embert komolyan foglalkoztat Kosztolányinak az a megállapítása: versben csak azt érdemes megírni, amit másképp nem lehet elmondani. Ha ezt készpénznek tekintenénk, mit kezdenénk az ó remek kritikáival. Annál is inkább, mert a tekintélyes számú recenzens között nét olyan szerepel, akiknek a verseit mások mutatják be. Vass István a fiatalabb nemzedék kettős minőségében is szereplő, Tandori Dezsőt, Ga- rai a két kortársát. Vácit es Simon Istvánt, a kétszeresen is tanítvány, Fodor András mesterét, Takáts Gyulát mutatja be. Nekem a legnagyobb élményt az ő kritikáik jelentették. Egy pillanatig sem éreztem azt az erőlködést, majd én megmutatom, hogy kell kritikát írni, de a beavatottak gőgje se vitte el a tollúkat. Ügy érezzük, szeretnék a művészet szépségének örömét velünk is megosztani, és ez sokkal több, mint a jól felelő diák lecke felmondása. A legtöbb ismertetés terjedelmes, bőbeszédű. Minden recenzens talál olyan költőket, akiknek a hiányát joggal sérelmezi. A halottak között nincsenek olyanok, akiknek helyük van a 45 utáni magyar líra panteonjában? Ilyen könnyen leírjuk Fodor Józsefet, Berda Józsefet, Jankovich Ferencet, Kónya Lajost és a többieket? És akik itt vannak köztünk? Ügy látszik, nálunk egyesek csak az évfordulókon részesülnek némi ho- zsannázásban, a hétköznapokon megelégszünk a csendes porhintéssel. Nem tudom, érdemes-e szóvá tenni azt a csekélységet, amit a 70 éve született Takáts Gyüla vezetéknevének elírásával követtek el. Ugyancsak csodálkozik az olvasó, hogy a kötetet, záró két „fiatal író” Ágh István (43) és Bella István (41) verseiről szóló kritikát fölcserélték. Jó lenne tudni, ki a ludas abban, hogy nem találjuk a legjobb tudósainkat a recenzensek között. A sorozat korábbi köteteiben akadémikusok, az irodalomtudomány jeles képviselői vállalták az ízlésnevelés nem mindig hálás feladatát. Meghátráltak volna? Nem hinném. Nagy szükség van az irodalomtörténészek derékhadára, de ilyen könnyen nem mondhatunk le a legjelesebb tudósaink okos, példát mutató elemzéseiről. Jelenlétük minden bizonnyal gondosabb munkára serkentené a sorozat további kötetének szerkesztőjét és a recenzenseket egyaránt. Rádics Károly B