Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

■ ■

SOMOGYI TAJ AK, EMBEREK

Bánya a víz alatt

A matróz levágatta a szakállát.

— Űriember lettem az idén —•• simogatja simára borotvált arcát. Kint süt a nap, és élesen csíp a szél. Nem tudni, hogy a szél vagy a nap fogta-e pirosra a matrózt. A kormányálláson kellemes a meleg.

— Ügy látom, a dolga is úri — mondom a matróznak.

— Ha jó az anyag, akkor Igen. A múltkor egész éjjel négyet fordultunk.. Amikor iszapot emel a markoló, beleragad: csáklyával kell lazítani, hogy kifolyjon a szállítószalagra. Az ilyen anyag a pénzen is meglátszik.' Pedig a rosszal sokkal több a dolga az embernek.

Húszméteres víz tartja az. uszályt, s benne a száz tonna kavicsot. A rakodás fent a kotrónál nem egészen húsz percig tartott. Ez alatt-a húsz perc alatt fél métert süllyedt az uszály: nehezedő terhe nyomtsf egyre mélyebbre.

Magyart Istvánnak hívják a matrózt. A kotrónál a mozdulatait figyeltem. Biztos kézzel nyúlt a kötélhez, mint a ragadozó, úgy ugrott a hajón: mozdulatai kimértek, pontosak voltak. Nehéz terhével most ismét parthoz közeledik az uszály. A matróz kilép a kormányállásról, többet nem is találkozom vele.

— Megérkeztünk — közli a kormányos, és Időt ír a menetlevélre. Ügy simul a parthoz a roppant testű uszály, mintha odaszögezték volna. Koccanás nélkül kötött ki. Kránicz Lajos, a kormányos nevetve mondja:

— Nem most volt ám az első: á tojást oda lehetne tenni a part és az uszály közé.

— Mikor volt az első?

A fejét vakarja.

— Hetvenben.

— Mindig ilyen simán megy?

— Volt már egy koccanásom. A földnyelvet építettük. Jött velem szembe a másik uszály, kisodródtam balra és hirtelen neki a partnak..« ,

A földnyelv meddőből épült. Évek telnek el, amíg a fű és a fa megkapaszkodik rajta. Azt a területet a bánya visszaadta már a természetnek: alatta elfogyott a kavics.

A gyékényesi vasútállomás szomszédságában 1923 óta „él” a kavicsbánya. A vasút kezdte a kitermelést. Azt, hogy kavics van a mélyben, apró gödrök is jelezték: az építkezők lehántották a termőföldet és vittek any- nyit, amennyire szükségük volt. A vasút kavicságyat készített az itt termelt anyagból a sínek alá. Aki munkát vállalt akkor ezen a területen, annak nagy lapátot adtak. Az emberek jöttek is, mentek is, de a lapát egészen az 1950-es évekig megmaradt. Nehéz munkával lehetett csak megszerezni az anyagot, amelyet évezredeken át a Drava hordott Ide. A fiatalos, vad folyó jó másfél kilométerre kanyarog most innen. A geológusok széfet valaha erre kalandozott a víz: hozta

magával a Dráva és a Mura hordalékát, aztán szép lassan lerakta a 13—20 méter vastag kavicsréteget.

Amit a folyók évezredek alatt összehord- tak, azt most az ember saját hasznára fordítja. A lapátokat gőzüzemű kotró követte, t a kibányászott kavics helyén ismét megjelent — a Dráva. A sok száz méteres kavicsréteg átengedi, megszűri a vizet. Ha árad a folyó, a bányató szintje — két-három hetes késéssel — emelkedik. Amikor apadni kezd, itt is lejjebb megy a szint. A csapadékon kívül csak a Dráva kavics szűrte vize tölti a tavat. Ezért olyan kristálytiszta.'

A bányában ma nincs lapát. Az anyag emberi kéz érintése nélkül jut a partra, onnan szállítószálag viszi az osztályozóra, majd a vagonokba.. Százmillió forintot ér az évente kitermelt kavics. A hosszú vagonsorokból álló vonatok Dél-Dunántúl valamennyi nagy építkezésére viszik a folyók hozta építőanyagot. Ebből épül Kaposvár és Pécs új városrésze, de vittek belőle a paksi atomerőműhöz is. Ezekért az építkezésekért 160 ember dolgozik a bányában, kint a kotrón és bent a telepen. Folyamatos műszakban hat köbméteres „adagokban” évente 1,2 millió köbméter kavicsot emel ki a kotró a víz alól. A gépet fiatalok kezelik, szolgálják ki.

— Az a jÖ, hogy sok itt a fiatal — mondta a kotrómester, Nemes Tibor. — Ilyenkor a legütőképesebb az ember.

A fülkében szűk a hely. Előttünk — az üvegablakon túl — nehéz terhét emeli a markoló: sáros víz csorog le róla. A ragasztott üveg repedései bizonyítják, hogy időnként az apró kavics is lesodródik. Amikor a mélybe ér a kanál, meglazul a kötél. Felettünk, egy emelettel magasabban automatikusan kapcsol ki ilyenkor a villanymotor. Aztán ismét megfeszülnek a sodronyok. Az egész kotró megbillen, amikor a víz fölé ér a súly. A műszak tizenkét óra hosszat tart: reggel hattól este hatig. Akkor jön a váltás, és az dolgozik másnap reggelig. A műszak után kétnapos pihenő következik. •

—’ Kell is — mondja a kótrómester. — Ez a m.unka nem fizikailag, hanem idegileg készíti ki az embert. Figyelni kell a gépre, a hajón dolgozó emberekre. És nincs pihenés: amikor az egyik uszály elmegy a part felé,

, a másik már itt áll.

Göndör hajú, nyurga fiatalember a kotrómester.

— A? éjszakai műszak után nagyon ég a szemem. Nappal az a rossz, ha északi szél fúj: akkor minden markolás egy „fürdést” is jelent. Itt a tavon gyorsan „megcsúszik” a szél: sokkal huzatosabb, mint a szárazföld. Van olyan ember, aki nem is mer fölmenni a kotró tetejére.

— Mi az, amit nem szeret csinálni?

Egy merítés telik el, mire fele!:

— .., Ila például kötelet kell behúzni. Nehéz, balesetveszélyes. A íarokotél egy hónaI

píg is elég, az emelő még tovább tart. De minden héten keli vele valamit csinálni; fordítni vagy vágni belőle.

— S mi az, amit a leginkább szeret?

— A kora nyarat'és az ósz elejét: akkor

• legszebb a tó.

A nyugati parton fák őrzik a vizet. A másik oldalon asztalsima a mező. Északról szőlőhegyek zárják lg a szemhatárt.

— Lehet, hogy monotonnak hat a munka — folytatja a kotrómester —, de az ember mindig talál valamit. Emeltünk mór ki mam- mutfogat, csontokat. Találtam kézigránátot is: három egymást követő merítéskor mindig volt egy a meríték tetején ... Egyidőben sok mammutfog került felszínre, mostanában „hiánycikk”. Emeltünk mar ki hatalmas lábszárcsontot. Örültünk, hogy óslénymarad- ványt találtunk, kitettük a vibrátorra szaradni, és porrá esett szét. Nem értettük, hogy mi történt. Egy régész magyarázta meg: ilyenkor legjobb, ha nyomban visszatesszük a vízbe. A mammutfog jobban bírja a gyöt- rést.

— Zákányt?

— Gyékényesi vagyok. Ott vagyok vő, de Itt születtem. Karbantartónak jöttem ide, aztán továbbtanultam. A bánya megfogja az embert.

— Mivel?

— A lehetőségeivel. Aki tanulni akar,

módja van rá. Ha valaki szeret és tud dolgozni, itt szép pénzt kereshet... Most építkezem: a bánya ebben is segít. Adott nyolcvanezer forint kamatmentes kölcsönt, kedvezményes fuvart, és ötven köbméter kavicsot a nyolcvanforintos ár helyett ö forintért. Ezek a lehetőségek ide kötik az embert. Ha nem volnának, álékor is maradnék. így hát nekem nem jelent kötöttséget a kedvezmény.

Ritecz János a bányaüzem vezetője. Hófehér hajú, mosolygó ember. A szazhatvan dolgozó mindegyikét ismeri. Tudja azt is, hogy ki milyen munkát végez, és mire képes. Márciusban elmúlt 31 éve, hogy ide jött vagon- rakónak. A lapátok súlyát azóta sem felejtette el. Munka mellett tanult, s Hét évvel később kinevezték a bánya vezetőjének.

* - — Ez a bánya Zákánynak, Gyékényesnek munkahelyet, jó kereseti lehetőséget jelent. A szazhatvan ember személyenként ötvenezer forintot visz haza évente, de ezért a pénzért kemény munkát, fegyelmet kell adnia.

— Mi a különbség a régi és a mostani munka között?

, — Ma az emberek rendszereket kezelnek. Nem erő, hanem figyelem és szaktudás kell. Ahiikor én ide kerüllem, kegyetlenül nehéz volt. Egy műszak alatt 20—25 köbmétert — 500 mázsát — kellett vasúti kocsikba, csillékbe rakni. A csákány, a lapát, a rukkoló fal, a talicska volt á munkaeszközünk. Ma szállítószalagok dolgoznak.

— Sokan szeretik a bányát?

— Dolgőzóink többsége törzsgárdatag. Vannak még, akik velem jöttek ide, a többség azonban később. De mindenki tanult, s az új technika mellett is megtalálta a számítását.

— Meddig lesz itt bánya?

— Valamikor a nagyon távoli jövőben fogy csak el az anyag. Lehet, hogy nem ezen a helyen dolgoznak majd, hanem — mond juk — száz-kétszáz méterrel távolabb, de bányászni fogják a kavicsot a gyerekeink is. Zákánytelep, Gyékényes kavicsra települt, s a falu hafära alatt is az van. A bányatelek ma kétszáz hektáros. Húszmillió köbméter kavicsról már biztosan tudunk, de vannak olyan

területek Is a Környéken, ahol ennél nagyobbak a készlelek. A művelés most intenzív szakaszába lépett: ahol meg- Dontjuk a földet, ^ onnan minden hasz-' hálható kavi- fsot kiszedünk.

A bányához 130—140 hektáros vízfelület tartozik: nyugodt, mélyvízű, tiszta tó. A par« ion, a fűzesek« ten apró stégek, piciny, horgásztanyák épültek."

— A bánya nagyra nőtt — summázza véleményét Benkő Miklós zákányi tanácselnök. — Jó megélhetést jelent az itt élő embereknek. Gondot a kotrópart okdz. Négyszáz kisebb-nagyobb épület van ott: valamennyi engedély nélkül készült. Üjabban már nemcsak a horgásztanyák népesednek be nyári hétvégeken, hanem lakókocsival, sátorral is'érkez- nek az emberek. Mi. lesz ennek a területnek a jövője? Közös összefogás, eredményeként megrendeltük a rendezési tervet. A tervezőknek az a ieladat.uk, hogy feltárják az államhatár, a gyékényesi út és Porrogszentki- rály közé eső területet, szolgáltassanak adatokat a jövőre vonatkozóan. Mindezt természetesen úgy kell megoldani, hogy figyelembe vegyék a bánya igényeit, a kialakult álla« pótokat, és hagyják meg a ■ kotróparton azt, amit lehet. Meg keli azonban mondani, hogy sok az esztétikailag kifogásolható, műszakilag nem megfelelő épület. Ha elkészül a rendezési terv, a bányától átvesszük a területet, és tartós használatba adjuk. Biztosítani kívánjuk az ellátást is.

— Nehéz dolguk lesz?

— Talán nem. A kotróparton. lelkes, a vizet és a tájat szerető emberek tartózkodnak a hétvégeken. Szombathelytől Pécsig, Kaposvártól Zalaegerszegig körülbelül kétezer ember tartja jó pihenőhelynek a bányató környékét. Sokszor kérdeztem, hogy miért jönnek ide, hiszen a tó — éppen mert nagyon mély — nem alkalmas fürdésre, nincs semmilyen ellátás, es még halat is nehéz fogni. Azt felelték: tiszta a környezete, jó a levegője, nyugtató a csendje. Ezért a , csendért mindenre vállalkoznak az emberek. A mi feladatunk pedig . az, hogy megőrizve ezeket az értékeket elfogadható állapotokat teremtsünk. Amikor a- rendezési tervről beszéltem a horgászoknak, s mondtam, hogy nincs rá pénzünk, felajánlották: összeadják a R00—900 ezer forintot. Képzelje el, mi lett volna aztán,

ha kiderül, hogy a fabódék egy részét le kell bontani? Volt már rá példa, hogy a ködben eltévedt egy uszály a vízen, s gémjével össze- döntött néhány horgásztanyát a parton. A bányát nekünk figyelembe kell venni, ha a jövőről beszélünk.

A bánya és a kotrópart szorosan összetartozik. A part jövőjét a bányához kötik. Helyesen teszik.

Az apró stégekről messzire látni a víz fölött. A bánya tágította ki itt a látóhatárt. A rakodó zaját — ahol háromóránként telik meg egy irányvonat — elnyelik a fák.

A bánya mindennapi életét éli, s a munka nyomán változik a táj, itt s a Dél-Dunántú- lon, ahol a kavicsból házak, utak épülnek.

Dr. Kercza Imre