Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-08 / 82. szám

A meggyőzés az *1*8 Ne formákban gondolkodjunk Holnapi vezetők Lehetővé teszik a közösség ellenőrzését Nem szokványos értekez­letet tartattak a napokban a Kefe. és Műanyagipari Vál­lalatnál. Azokat hívták ösz- sze, akikre vezetőként szá­mít a vállalat. Ezen a ká­derértekezleten harminc­nyolcán vettek részt. A ve­zetők név szerint értékel­ték az eddigi munkát. El­mondták azt is, hogy milyen munkakör betöltésére tartják alkalmasnak az illetőt, és közölték, hogy a következő években milyen, állami vagy politikád végzettség meg­szerzését várják el tőle. A tanácskozáson nem volt hozzászólás, vilta: a tényeket mindenki tudomásul vette, a kötelezettségeket vállalta. A résztvevők jó hangulatban távozták a teremből: a kö­vetkezetes, nyílt káderpoliti­ka megnyilvánulásának mi­nősítették a tájékoztatót Hi-' vatalos vállalati fórumon hangzott el a társadalmi szervekkel egyeztetett érté­kelés. A résztvevők nemcsak azzal vannak tisztában, hogy rájuk miként számít a vál­lalat, hanem tudják azt is, hogy kollégáik közül kiket tart irányításra alkalmasnak a vezetőség. Mindehhez hoz­zá tartozik még a kötelezett­ség is: azért, hogy új beosz­tást kapjanak, más munka­körbe kerüljenek, tanulniuk kell. Azzal, hogy ezt előírta a vállalat, kötelezettséget is vállalt a tanulás feltételei­nek biztosítására. A módszer, melyet a Ke­fe- és Műanyagipari Válla­latnál alkalmaztak, még egyáltalán nem általános. Az sem valószínű, hogy ez az egyedüli helyes megoldás. Azt azonban jelzi, hogy igény van a vezetők kivá­lasztásában, nevelésében a demokratizmus növelésére. Előnyére válik ez az ember­nek és a közösségnek is. Az irányítók munkája — felel­jenek csupán néhány tagú brigádért vagy egy egész üzemért — akkor lehet ered­ményes, ha tudatosan készül­nek rá. Ezt segíti a válla­lat, amikor megismerve dol­gozóinak képességét, ráter­mettségét, tudatosan készíti fel őket a nagyobb, bonyo­lultabb feladatra. A tanulásra fordított idő és energia akkor kamatozik igazán, ha a vállalat érde­keinek, profiljának megfele­lő a képzés, ha olyan isme­rethez jut az ember, amely későbbi munkakörének ellá­tását jól segíti. A nyílt, őszinte káderpo­litika, az előrelátás ösztönöz erre. A módszer, ahogy a vezetőjelöltekkel közlik a vállalati elképzelést, szinte mindenütt más. Van azon­ban egy közös vonásuk ezek­nek a „jelzéseknek”; meg­erősítik azt, akit vezetői, irá­nyítói posztra jelöltek, és lehetővé teszik a közösség fokozottabb ellenőrzését, véleménynyilvánítását mun­kájával, magatartásával kapcsolatban. A káderpolitika elvei vi­lágosak. A vezetőkkel szem­ben támasztott hármas kö­vetelmény is közismert. Az elvek valóra váltása, a ki­választás, a felkészítés mód­szerei azonban változatosak. A bevált módszerek melleit érdemes odafigyelni az új kezdeményezésekre is. És mint’ a Kefe- és Műanyag- ipari Vállalat esete bizo­nyítja, érdemes kutatni az új megoldásokat. Az érte­kezlet — ahol közlik a vál­lalati döntéseket — csak megnyilvánulása, összegezé­se vagy elindítója egy állan­dó folyamatnak, amelyet úgy hívnak, hogy a jelölteikkel való fokozott törődés. Dr. K. L Érdekes vitának voltam tanúja legutóbb az SZMT elnökségének ülésén. A szak­szervezetek és a tanácsok együttműködését értékelték. S nyilván arra is szükség volt ennék kenetében, hogy a közös munka módszereit szintén mérlegre tegyék. Egy javaslatot tartalmazott az írásos anyag, hogy a me­gyei tanács szakigazgatási szervei és az ágazati-iparági megyei bizottságok ne kös­senek külön megállapodást, hanem évente egyezzenek meg a közös tennivalókban. Ugyanakkor az értekezletek számának csökkentését is ajánlották, elsősorban a sze­mélyes kapcsolatok, a szük­ség szerinti gyors telefonok kihasználásának lehetőségét szorgalmazva. Elsősorban az tetszett a vitában, hogy a pedagógu­sok, az egészségügyiek, a közalkalmazottak megyei bizottságának titkára a for­mák változatossága mellett tette le a voksát. Érvekkel, példákkal bizonyították, hogy az ügy szempontjából szük­ség van az írásos megálla­podásra ott, ahol a szak­mai felvilágosításban is sok a tennivaló. Az elnökség tag­jai egyetértettek ezzel, hi­szen az általános javaslat nem zárja ki az indokolt kivételeket sem. Az együtt­működés a megye lakóinak, a szakszervezeti tagoknak az érdekét szolgálja, s a cél a fontos. A szakszervezet is legyen részese a döntések­nek, képviselve a dolgozók véleményét, kérését, ajánlá­sát, majd pedig a határoza­tok meghozatala után min­denkit mozgósítson a meg­valósításra. Az ülés a legcélszerűbb formáknak adott zöld utat. Az alapszervezetek tevé­kenységével kapcsolatban is elhiangzott előtte néhány megszívlelendő észrevétel. A SZOT egyik osztályvezető­helyettese részt vett az ülé­sen, s felhívta a figyelmet egy veszélyre: a kategóriák­ban való gondolkodásra. Amikor valamilyen fontos feladat áll a mozgalom előtt, mint most a bizalmiak mun­kájának jó megsizervezése, előfordul, hogy az egész he­lyett csak a részfeladatok­ról beszélnek. Most ilyen „sláger” a bizalmiak jog- és hatásköre. A felszólalá­sokban, az üzemi gyűléseken erről beszélnek. Valóban fontos, hogy a bizalmiak megismerjék e jogkört, sót a gyakorlatban is hatásosan alkalmazzák. A szakszerve­zeti munka azonban ennél sakkal több, erről sok szó esett a magyar szakszerveze­tek kongresszusán is. Aki hajlamos arra, hogy kategó­riákban gondolkozzon, az a sok ismétlés miatt megfeled­kezik például arról, hogy vannak jóval fontosabb po­litikai és mozgalmi eszkö­zök, így például a meggyő­zés, a példamutatás, az ösz­tönzés. A szakszervezetek sokat tehetnek azért, hogy minden területen megvalósuljon a párt politikája. Határozataik­ban ez megtestesül; elsősor­ban a munkahelyen van ar­ra szükség, hogy megmagya­rázzák a tagoknak, miért döntöttek így, mit várnak a tagoktól a mozgalmi tevé­kenységet, a mindennapi munkát illetően. Jogosan A hetvenes évek elejéhez képest csaknem hétszeresére nőtt az iparban a külföldi licencek vásárlására fordí­tott összeg. A műszaki fej­lesztésben minden tizedik, fo­rintot licenc vételre költik a vállalatok. Ennek ellenére — amint azt a Miniszterta­nács nemrégiben megállapí­totta — a fejlődés üteme el­marad feladatainktól. A li- cencgondok okairól a kor­mány tudománypolitikai bi­zottságának titkárságán tá­jékoztatták az MTI munka­társát. A licencforgalom élénkü­lése csak a hatvanas évek utolsó éveihez képest nagy eredmény. Gazdasági hely­zetünk és a hazai kutatóbá­zis kapacitásának ismerete alapján a licencvásárlások­ra fordított összegnek a 2— 2,5-szerese volna indokolt. A hozzánk hasonló adottságú ipari államok példája is ezt mutatja: náluk 1,5—3 -szór' többet fordítanak külföldi ismeretek vásári ására, mint hazánkban. 1977-ben kor­mányhatározat született a korszerű külföldi eljárások gyors bevezetésére* eredmé­nyes honosítására, de gyöke­res változás nem történt. A vállalatok túlságosan óvato­san kezelik a licencvásárlá­sokat, igaz, forrásaik is meg­csappantak, egy-egy eljárás bevezetése viszont beruhá­zást is igényel. A gondokat növeli, hogy a kutatóintéze­tek még nem eléggé kapcso­lódnak be a megfelelő licen­cek kiválasztásába, a megvá­sárolt eljárások továbbfej­lesztésébe. Gyakori, hogy a vállalatok nem végeznek kellő, gazda­ságossági számításokat és a műszaki fogadóképességet sem mérik fel. Rendkívül lassú az idegen ismeretek meghonosítása. A licencek egyébként sem a legkorsze­rűbb ismereteket képviselik, hanem a három-négy évvel ezelőttieket, mert a világ szellemitermék-piacán ért­hetően sohasem a legújabb eljárást kínálják megvételre. A magyar vállalatok általá­ban hétéves ismereteket vá­sárolnak, ezeket átlagosan 3— 5 év alatt honosítják meg, így aztán, mire termék lesz egy-egy technológiából, már kevésbé versenyképes. Ha a lehetőségek kihaszná­lásához képest nagy is a le­maradás, a licencvásárlások nyomán bevezetett technoló­giáik, illetve gyártott termé­kek piaci sikere általában nagyobb, mint a csupán ha­zai szellemi termékekre ala- pozottaké. Ennek oka, hogy a licenced időt, energiát, kockázatot, esetleges kudar­cot takarítunk meg. Mivel a licencvásárlás elvi­leg a vállalati fejlesztési stratégia része, a licencfor­galom irányítása, koordiná­lása feltételezi a széles körű piaci informáltságot, * folya­matos piacelemzést is. Emel­lett az információcserék vál­lalatközi megszervezése is irányítói feladat, mivel a li- cencförgalom a hazai válla­latok közötti szellemiter- rnék-forgalmat is jelenti, ami azonban jelenleg még nagyon ritka., A hazai műszaki ismere­tek külföldi, eladása ma már nem elsőrendű cél. Csak ak­kor kerülhet rá sor, ha az itthoni széleskörű elemzés azt mutatja, hogy valóban a licenceladás a leggazdaságo­sabb módja szellemi termé­keink hasznosulásának. ostromolja a tagság egy ré­sze a szakszervezeti vezető­ket, hogy túl sok a papír, inkább a bevált mozgalmi módszereket alkalmazzák, többet beszélgessenek a munkásokkal a gépek mel­lett, ismerjék meg eredmé­nyeiket, gondjaikat, hallgas­sák meg, javaslataikat, s to­vábbítsák illetékes helyekre. Mindebből következik, hogy a bizalmiak jog- és hatás­köréről akkor legyen szó, amikor az érdekvédelem e jogi eszközéne van szükség. Az élet számtalan terüle­tén esünk ilyen hibába, ezért tartom tanulságos útmutató­nak mindezt azoknak, akik akár bizalmiként, akár más tisztségben tevékenykednek. A formák ugyanis nem le­hetnek fontosabbak a cél­nál! Lajos Géza Fejes saláta és retek Megkezdték a fólia alatti fejes saláta és retek szedését, szállítását a nagybajomi termelőszövetkezet kertészetében. A Zöldért-nek hatvanezer fej salátát szállítanak Kaposvár­ra, a retket a környéken adják el A hangnem súlya H a ».szemét-ügynek« jelzem mai témámat, az nem minősítést fejez ki. Csupán azt jelzi, hogy a sze­métről, illetve a tisztaságról lesz szó. A közelmúlt­ban egy boglárlellei qajtóankéton rokonszenves észrevételt hallottam. Arról szólt, hogy milliók nélkül is lehetne köz- tisztaságot > teremteni, ha a lakosság — úgy, mint régen — nemcsak a »tisztaszobát«, hanem a járdát, az útpadkát, az árkot is rendben tartaná. (Hát még ha nem szórná el a szemetet, a csikket, a selyempapírt az utcán ...) Egyetértet­tünk. Olvasónk véleményét azonban mégis egyoldalúnak éreztem. Nem kellett soká várni, hogy a »másik oldal« kézzelfogható (és talán még általánosabb) bizonyítéka jus­son el hozzám. „Micsoda dolog az, hogy nem viszik, el a szemetet! Hogy senki sem törődik a város utcájának tisz­taságával. Miért van akkor a »városgazdálkodás«? És miért fizetünk szemétpénzt, ha tőlünk várják, hogy rend legyen?” A két vélemény között van az igazság. Azaz.: bármi­lyen anyagi és egyéb erőfeszítés árán is képtelenség ren­det, tisztaságot tartani, esztétikus környezetet teremteni a megyében a lakosság részvétele nélkül. És a lakosság ki­teheti a lelkét, akkor sem változik meg gyökeresen a hdy- zet, ha a hivatalos — és erre illetékes — szervek, vállala­tok, költségvetési üzemek nem látják el jobban feladatu­kat, mint eddig. A párhuzamból az is kiderül, hogy nem lehetünk elégedettek környezetünk tisztaságával. Ezt egyéb­ként mindenki szóvá testi Somogybán. Az is, aki sokat fá­radozik a tisztaság megteremtéséért, és az is, aki ömlesztve szórja háztartási és egyéb szemetét a járdára, az útra, a virágos kertekre, az út menti árkokba. Nem hallgathatom el — hiszen eredményeinknek ma­gam is örülök —, hogy 1979-ben »megmozdult a föld«. Észrevettük, hogy elborít bennünket a mocsok, ha nem in­tézkedünk sürgősen. Akkor egy nagy, látványos akció in­dult, talán tudják: megyei vezetők sora brigádokba osztva ellenőrizte a tisztaságot. Túlzásnak éreztem. De eredmé­nyek születtek. Mi ugyanis mindig rendet tudunk tenni, ha jön valaki... És akkor előre tudták a falvakban, hogy mikor érkezik a »brigád«. 1980-ban már csak a »második vonal« ment ellenőrizni. Osztályvezetők és attól »lejjebb«. Nem kajámságból mondom, de kétségtelen, hogy szembetű­nően jobb volt a szemlék eredménye, mint az előző évben. Mégis három évre volt szükség ahhoz, hogy belássuk: nem a látványos kampányok, a szemlék, hanem a konkrét in­tézkedések vezetnek célhoz. És ezek közül most jó néhá­nyat felsorolhatnék. Nem teszem, csak annyit mondok el, hogy a figyelem — amely sokszor milliókban, máskor dön­tésekben, intézkedésekben nyilvánult meg — csakugyan a köztisztaságra irányult. Ez már valami. 1981-ben — úgy hallottam — megszűnik az irányított köztisztasági ellenőr­zés. Lássuk be, ez a legcélszerűbb módszer. Azaz mindenki ott feleljen a tisztaságért, rendért, ahol él és dolgozik, ahol az élet minden, mozzanatáért — a. bizalom alapján — fe­lelősségiét vállalt. Mert ugyebár miért ne ellenőrizhetnék a járások, a városok, a községek önmagukat, és miért ne te­remthetnének rendet »odahaza« anélkül is, hogy bejelen­tett látogatókat várnak? K ét élményemet szeretném megosztani önökkel. Nem­rég Hollandiában jártam. A magyar nagykövet re­zidenciáján egy levelet mutattak, melyet a polgár- mester írt a lakókhoz. Tudni kell, hogy Wassenar egy 33 ezeres kis kertváros, ahol a leggazdagabb emberek élnek Hága közelében. Milliomosok, bankárok, gyárosok, és itt vannak a követségi rezidenciák. A levél — ha szabad így mondanom — szuper udvarias hangvételű, és közös cselek­vésre kéri föl a tisztelt lakót. >>Szíveskedjék együttműködni velünk, hogy a hulladékot gazdaságosan tudjuk felhasznál­ni Hollandia érdekében.« A kiindulási alap tehát nem is a tisztaság, hanem a takarékosság. A polgármester együttmű­ködést kér, és nem utasít. Esze ágában sincs "a hatóság« nevében föllépni. Segíteni akar és partnereket keres. Azt mondja: »Az üvegeket ezután ne'a szeméttároló kukába, hanem az üvegkonténerekbe szíveskedjék dobni, amelyeket az utcasarkokon helyeztünk el. (!) A papírért küldenek szállítókat önökhöz a különböző klubok és jótékonysági szervezetek. Ne vesszen kárba., kérem, hogy ne égessék el. A kerti és konyhai hulladékokat ne dobják a szeméttároló­ba. Kár lenne érte.« És mellékel a polgármester egy négy­oldalas nyomtatott útmutatót, amelyből a laikus számára is kiderül: hogyan lehet a hulladékból komposzttrágyát ké­szíteni. És leírja: ha nincs szüksége komposztra, szívesked­jék felajánlani a szomszédjának. Ha nekik sem kell, ak­kor a hét minden napján értesítheti technikai szolgálatun­kat, amely kocsit küld önhöz a hulladékért. Műanyag zsá­kot ingyen adunk hozzá. S ha nagyobb mennyiségű sze­metet akar elszállítani, reggel 9-től 16.30-ig hívhatja a kö­vetkező számot. Egy mázsa szemetet 10 guldenért elszállí­tunk. És még hozzáteszi: »Ha segít nekünk, akkor tiszta lesz a város, és eszményi környezetben élhet.« Nemrég »Kaposváron jártam-«. (Itt élek vagy ötven éve.) A városgazdálkodási vállalat 9 pontban sűrítve kö­zölte a városi tanács 1/1979. sz. rendeletét. Háromszor ol­vastam benne, hogy mit nem szabad; háromszor, hogy mi kötelező és mi a kötelességem; kétszer, hogy nekem kell megtennem, s hogy miről kell gondoskodnom. Hogy a ta­nács ilyen határozatot hozott? Jó. De hogy egy szolgáltató vállalat a hatóság nevében lépjen föl és kötelezzen engem arra, hogy fizessek neki, ráadásul csak tőlem követel, és maga — írásában — semmit sem vállal, ez úgy gondolom, felháborító. így nem juthatunk egymással dűlőre még ak­kor sem, ha milliókat költ az állam különböző gépek be­szerzésére. A köztisztaságban a hangnemnek, a partneri vi­szonynak súlya van. (Nem mintha másutt nem lenne!) De menjünk tovább. Sok igazán hasznos, célszerű in­tézkedés történt az utóbbi években. A különbé:» köztiszta­sági őrjáratokról, lomtalanítási akciókról (évente egyszer!), a sikerekről rendre beszámoltunk Azt is tudjuk már, hogy az oktatási, az egészségügyi intézmények környéke nagyjá­ból megfelel a követelményeknek, s hogy a tsz-ek, áfész-ek, a kereskedelem általában igencsak adósunk. Nevetséges pél­dául, hogy Kaposváron a Május 1. utca járdáját más vál­lalat takarítja, mint az utat. így azután egymásnak szeme­telnek. De most már minden településen kijelölték a sze­métlerakó telepeket. Ez eredmény. Vajon ki tud róluk? És elviszi-e még egyszer a szemetet az a gépkocsi-tulajdonos, mondjuk a marcali telepre, akinek mindenáron föl akar­ták számolni a szemé tkezel ési diiat" T udom, a szeméttelepek kialakítására már mindenütt van, fönntartásukra viszont sehol sincs pénz. Pe­dig ki kellene válogatni az értékesíthető anyagokat (és nemcsak a guberálóknak!), el kellene földelni az érték­telen hulladékot. 1979-ben még úgy volt, hogy a VI. ötéves terv időszakára 273 millió lesz a megye költségvetéséből köztisztaságra fordítható pénz Ma a 21 milliónál tartunk. Érthető. Épp ezért van óriási szerepe a megfontoltságnak, a lakosság jó szándékú együttműködésének. De legyen végre »valaki«, akivel együtt lehet működni... Mindezt csak bevezetésnek szántam. Ne vegyék zokon, ha már holnap egész oldalas összeállításban, s azután gyak­ran foglalkozunk majd e témával. Jávori Béla Licencvásárlás, hasznosítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom