Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-29 / 99. szám

Kitüntetett brigádok Á jó munka elismerése Szalagon dolgoznak, bőr- konfekciót , készítenek. A barcsi Dráva Ipari Szövetke­zet és a Pécsi Kesztyűgyár között kialakult kooperáció során az ő kezűkből kerül­tek például Olaszországba, a női sertésvelur kosztümök. „Ne add tovább, ha hibát észlelsz!” — egyformán kö­telező ez mindegyikük szá­mára, és *e „parancsolatot” évek óta senki sem sérti meg. — Termelési /tervünket ta­valy huszonhárom százalék­kal teljesítettük túl; a ha­táridőket pontosan betartjuk, minőségi kifogás még nem volt a munkánkra — mond­ja ‘Baracsi Éva, a Magyar— Szovjet Barátság ifjúsági szocialista brigád vezetője, dicsekvés nélkül, a legkézen­fekvőbb tényként, magától értetődően. Az írásos értékelésben ilyen mondatok olvashatók. „... a jó munkát bizonyítja, hogy szövetkezetünk a szál­lítási kötelezettségének az elmúlt két évben hiánytala­nul eleget tudott tenni... előbbre tudtunk lépni a Dolgozz hibátlanul! mozga­lomban...” Az idén a brigád negyed­szer nyerte el a szocialista cím arany fokozatát, és... — Ez az év hozta szá­munkra az eddigi legmaga­sabb elismerést — Nem tit­kolt öröm és izgalom rezdül meg a brigádvezető hangjá­ban-. — A kongresszusi és felszabadulási munkaver­seny során munkánkért megkaptuk a KISZ Központi Bizottságának kongresszusi oklevelét. Csak valami nagyon várt dolog beteljesüléséről lehet így szólni, ahogy egy pilla­natnyi szünet után mondja: —» Szavakkal nem is tu­dom elmondani, mennyire örültünk... Mind a harmincnyolcán. Amikor öt évvel ezelőtt megalakult a brigád-, még ötvenheten voltak, de belső átcsoportosítások, üzem- és munkaszervezési intézkedé­sek folytán így véglegesedéit a közösség létszáma. Az át­lagéletkor harminc év. Lel­kesedésüket, fiatalos íenni- a-karásukat ez is magyaráz­za. Igen sok társadalmi munkát végeznek. Ott vol­tak a Nagyhíd utcai sport­pálya és a forradalmi if­júsági park építésénél, ál­landó a kapcsolatuk a II. számú Általános Iskola út­törőcsapatával, kózilaibdása- ifc hosszú idő óta eredménye­sen szerepelnek a kupafor­dulókon... — Nagyon összetartó brir gád a mienk. — Miben nyilvánul meg ez? — Ó, sok mindenben! A fiatalok megértik az időseb­beket, ők pedig minket. Van úgy, hogy a fiatalabbak szo­rulnak az idősebb bölcses­ségére, de úgy is, hogy mi tudunk nekik segíteni... Azt hiszem, nálunk a legjellem­zőbb az őszinteség,. Kővári Gyöngyi, Baracsi Éva és néhányuk már nem egy elismerést kapott. Rend­szeresen részt vesznek az Alkotó ifjúság pályázaton is, hobbitermékékkel vagy egy- egy új modell készítésével. — Erre mindig mimika után kerül sor. Ügy szok­tuk csinálni, hogy megbe­széljük, ki mit javasol, mit akar készíteni, aztán neki­álltunk. A Vörös Csillag Gépgyár Sziklai brigádjának felhívá­sához elsőként fik csatlakoz­tak; háromszor négyszázhúsz perces kongresszusa műsza­kuk bérét részben gyermek- intézmények támogatására ajánlották föl. — Mit tart a brigád leg­nagyobb erényének? — Az összetartozáson kí­vül a törekvés:!: mindenki azon van, hogy minél töb­bet tudjon adni. Kattognak a varrógépek, készülnek az új termékek. Ott jártaimkor még az ünnep- várás volt a jellemző, ma délután pedig elérkezik az ünnep órája; az ifjúsági bri­gád átveszi egyetakarásának, munkájának eddigi legszebb elismerését. V. M. Főzőlapok. Zalalövőn, a Zala Villamosipari Szövetke­zetben gyártják a különböző típusú háztartási, nagykonyhai főzőlapokat, valamint az ipari vállalatok elektromos főzőlap­jait. Az idén bevezetett gyártásközi, műszeres ellenőrzések eredményeként a garanciális költségek több mint negyvenöt százalékkal csökkentek. A képen: a diffúziós szárítón egy­szerre negyvenhat darab főzőlapot kezelnek (MTI-fotó — Kiss Ferenc felv. — KS) Dr. Szénié Imrére emlékeztek a tanácsi fiatalok A Tanácsköztársaság so­mogyi mártírjainak nevét a fiatalok is jól ismerik, éle­tük, munkásságuk történetét azonban már kevésbé; ez a gondolat vezette a megyei tanács apparátusi KISZ-bi- zottságát, hogy megemlékez­zen <£’. Szántó Imre 92. szü­letésnapjáról és egyben föl­vegye nevét Az ünnepélyes ülést hétfőn tartották a me­gyei tanács székházában, Dr. Kolber István, a KISZ- bdzottság titkára elmondta, hogy . nyolc alapszervezetük köziül kettő vette föl mártír nevét. Andrássy Antal a me­gyei levéltár főlevéltárosa dr. Szántó Imréről tartott előadást. A polgári családból szár­mazó fiatalember életútja eltér munkásmozgalmunk is­mert alakjaiétól: az otthon­ról kapott indíttatás ellené­re lett segítője, majd oda­adó híve a munkások ügyé­nek, megtagadva ezzel saját osztályát. A jómódú család gyermeke Kaposváron végez­te gimnáziumi tanulmányait, A húskombinát első negyedéve Javult a termelékenység A Kaposvári Húskombinát idei első három hónapjáról elkészített összegezés nem­csak az üzem kerítésén be­lül történtekről ad képet, ha­nem sók egyébről is árulko­dik. A szái'az számsorokban tallózgatva, a-z „adatok -kö­zött olvasva” érdekes belső éá külső összefüggéseket le­het fölfedezni. Tóth Lajos igazgató így összegezte az első negyedévben történte­ket: — E három hónapra 620 millió forintos termelési ér­ték létrehozása volt a cél, és ettől nem maradtunk el. A tervszámok és- a tények azonban mégsem egyeznek mindenütt, néhány területen előreszaladtunk, másutt le- rrtaradtunk. A legfontosabb eredmény, hogy kisebb lét­számmal teljesítettük a ter­vet, tehát jobb a termelé­kenység, és termékeink mi­nősége több ellenőrző in­tézet véleménye és saját mé­réseink szerint is javult. — A tervek túlteljesítését általában könnyen nyugtáz­za a közvélemény, a lema­radást viszont nehezebben értik az emberek. Miért nem. teljesült minden elképzelé­sük? v — Volt néhány olyan eset, hogy szándékosan marad­tunk el az előirányzattól. Ez csak első hallásra furcsa. A mai gazdasági helyzetben az ilyen változások szükségesek. Például, ha egy termék ára csökken a világpiacon, akkor hiba volna csak azért gyár­tanunk, hogy a tervezett mennyiséget exportáljuk.­Jnkaab át kell állni, es job­ban eladható termékkel túl­teljesíteni a tervet. — Hány állatot vásároltak fel az idén? — 112 ezer sertés t és 6150 marhát. A marhafelvásárlás elmaradt a tervezettől. A 112 ezer sertés pedig hat­ezerrel több a tavalyi első negyedévben vásárol tnál. A háztáji gazdaságokból a ter­vezettnél 11 százalékkal több sertést vettünk. — Tavaly pedig a sertés- tartási kedv csökkenéséről érkeztek a hírek. — Ez igaz és mi is ne­hézségekkel számoltunk. Ám a tények azt bizonyítják, hogy mégis van fantázia a háztáji "sertéstenyésztésben. Növekszik a7 állomány, az idén eddig 980 kocát he­lyeztünk ki a kisgazdaságok­ba. — Milyen a. beérkező „alapanyag” minősége? — A háztájiból még min­dig kevés exportra alkal­mas sertés érkezik, a nagy­üzemektől viszont egyre jobb minőségűeket kapunk. 104 ezer sertést vágtunk az első negyedévben, és ebből a tervezett 83 százalékos fő- termék-kihozatal helyett nyolcvannégy és fél száza­lékot értünk . el. Ez is ■ a jobb minőség bizonyítéka és azt mutatja, hogy csökkent a vágási veszteség, tökéle­tesebb a csontozás, kevesebb színhús került a hulladékok .közé. Az exportüzem mun­kásai tehát egyre gyakor­lottabban.'jobban dolgoznak; és a , belföldre kerülő Hús feldolgozása is javult. Van olyan nyugati vásárlónk, aki több magyarországi tizemtől vesz, de azt mondja, hogy legszívesebben mindent itt venne meg. — Ezek szerint a társvál­lalatok „harca dúl”? — Helyesebb az enyhébb megfogalmazás: egészséges versengés folyik. E7. egyéb­ként belföldön is így van. Nem véletlenül kísérletez­tünk új termékekkel az el­ső negyedévben, és nem vé­letlen, hogy most termék­bemutatókkal, kóstolókkal puhatoljuk ki: mi Ízlik az embereknek. — Az elkészített termékek értékesítése milcént alakult? — Az exporttervet száz százalékon felül teljesítet­tük, belföldre is sokkal több húskészítmény jutott, mint amennyit előirányoztunk. A jó eredmények elérését se­gítette, hogy ma már min­denki teljesítménybérben dolgozik, így ..hajtanak” az emberek és többet is keres­nek. — Ha igazak a hírek, ak­kor nemcsak a húsosok dol­goznak teljesítménybérben. — Igazak. Építőmunkása­ink sem órabért kapnak. A belföldi üzem í’ekonstrukoió- ja meggyorsult, már előny­ben vagyunk. Persze ehhez jobb munkaszervezés is kel­lett. De igen sokat nvomott a latban, hogy megújítottuk az építőbrigádok bérrendsze­rét Kitűztünk egy feladatot, és egy összegben megkapta a brigád a pénzt, ami ezért jár, azzal, hogv osszák szét maguk és tőlük függ, hosy mikor kezdhetik meg a kö­vetkező feladatot, amelyért majd megint megkapják a megfelelő pénzt i. p. majd jogot tanult. Abban az időben vált a sport szerel­mesévé; anyagilag is támo­gatta a helyi munkássport- egyesületet. Az I. világhábo­rú kitörésekor, 1914-ben be­hívták katonának, majd egy hosszú szibériai hadifogság emlékeivel tért haza. A mű­velt, nagy tudású Szántó 1918-tól 1919 márciusáig a Nemzeti Tanácsban, majd a Munkástanácsban dolgozott, utána rövid időre visszatért a munkássporthoz. Azon a Honvéd téren szervezett lab­darúgó-mérkőzéseket, ahol néhány hónap múlva halálra kínozták. Májustól Latinca Sándor vette maga mellé, s a megyei tanács vezetője lett. Napi tizenhat—tizennyolc órát dolgozott, rendbe kellett tenni Somogy gazdaságát, megszervezni a közigazga­tást. Augusztus 6-án tartóz­tatták le, s négy nap múl­va megérkeztek Pécsről a tiszti különítményesek. La­tinca, Tóth Lajos, Szalma István szintén börtönbe ke­rült, augusztus 19-én pedig Kaposvárra jött Prónay, aki akkorra már ötszáz embert gyilkoitatott meg. Szántó éle­téért hatalmas összeget kö­vetelt a családtól, mely amúgy sem nézte jó szem­mel fijuk „elhajlását”. A pénzt nem tudták összeadni, így a harmincéves fiatalem­bert Szent István napján Ptónayék kegyetlen módsze­rekkel halálra gyötörték. Az apa csak másnap éjszaka, ti­tokban. kereshette meg fiát, s temette el. Sírját most a megyei ta­nács fiataljai tették rendbe, s ezután is gondoskodnak ar­ról, hogv ne száradjon le ró­la a virág. Születésnapján minden évben — akár csak most — koszorúval emlékez­nek meg dr. Szántó Imréről. Százéves az Elzeff-művek írószergyára Az Elzett-müvek írószer- gyárában tegnap megemlé­kezést tartottak a gyár ala­pításának 100. évfordulója alkalmából. 1881-ben Schuler József beadványban kérte a fővá­rosi honatyákat, hogy Ma­gyarországon elsőként indi­gópapírgyárat hozhasson lét­re. Vállalkozásának cégsze­rű bejegyzéséről az Orszá­gos Levéltárban őrzött do­:vu oentum szerint ....... a v állalat 1881. évi május hó első napján veszd kezdetét.” Innen számítják az írószer­gyár jogelődjének a megala­kulását. A gyár mai arculata az államosítást követően alakult ki: a kis helyiségekből álló munkahelyeket korszerű csarnokokkal váltották fel, megkezdődött a múanyagfel- dolgozás is. Üvegházin B or konganak a palánták. így hallottam egy évvel ez­előtt a mondat kezdetét egy nagy jelentőségű tanács­kozáson. Borzonganak — kezdte a felszólaló, s a gon­dolattól magam is megrezzentem. Nem úgy, mint aki retteg vagy fázósan összehúzza magát. Inkább csak »borsódzott a hátam«, olyan borzongást éreztém, mint amikor a Himnuszt hallom vagy amikor világra szóló magyar sikerről tudósít a televízió. Azaz meghatott és büszke vottam. A gondolat szép­sége miatt éppúgy, mint azért, mert valaki fölfedezte egyik társadalmi gondunk indítóokát. Sok szép üvegházban jártam már, Budapesten, szúkebb hazámban és a kolozsvári botanikus kertben, Erfurtban, Hamburgban, másutt. Rendszerint olyan délszaki növények­nek,-éghajlatunkon egyébként meg nem élőknek teremtettek ott mesterséges környezetet, túlfokozott napfényt, védelmet, fűtést, amelyek csak ilyen körülmények között gyönyörköd­tethetnek bennünket. A tavaszi ínyencségeknek, a primőrök­nek már jó a fóliasátor is. A fiatalságnak azonban nem tesz jót az üvegház. (Kivétel a koraszülött, akit rendszerint üveg­bura alatt mentenek át a kritikus időszakon.) Nos, hát pontosan így hallottam azt a bizonyos monda­tot a párt XII. kongresszusán: »Borzonganak a palánták, amikor az élet rájuk nyitja az ablakot«. Mindenki fölkapta a. fejét. A fiatalokról, az újabb éá újabb generációk oktatá­sáról, neveléséről, gyakran »burokban« alakított életfelfogá­sától volt szó. S a szépen kerekített mondat mögött aggódás, féltés, helyzetismeretből adódó kiútkeresés húzódott. Ezért ragadta meg a figyelmemet. Lehet, hogy üvegházban nevelődik a mi ifjúságunk? Né­hány éve azzal a gondolattal próbáltam közelíteni e témá­hoz egy iskolai ballagás ürügyén, hogy az életet nem nagy »É«-veI írják; az élet tele van örömmel, gonddal, harccal és küzdelemmel. így hát nem valamiféle mesterséges környezet­ben, hanemha szabad levegőn, nem üvegház vagy burá alatt, hanem a hétköznapi valóságban játszódik. És mi mégis _ s okszor indokolatlan féltésből, máskor hozzá nem értésből vagy betokosodott szokások miatt — azt hisszük: a burok­ban nőtt ifjú lesz az igazi, a »steril«, a mindent tudó, * példakép. És csak akkor döbbenünk meg. és csak akkor le­pődnek meg ők, amikor a friss levegőre érve hirtelen fejbe kólintja őket az élet valósága. És akkor mindent rossznak, elviselhetetlennek, kiábrándítónak látnak rtiaguk körül... Több évig együtt dolgoztam egy fiatalemberrel — okos, talpraesett, művelt gyerek volt —, aki olvasmányélményei alapján és a főiskolai oktatás zárt rendszerében igen tudato­san építette ki a maga életszemléletét, az intézet négy fala között. Mindenről volt véleménye! Évekbe telt, amíg ki le­hetett ábrándítani szép, de a valóságismeret híján többnyire elhibázott, felszínes, idealista fölfogásából. (Nem a szó ideo­lógiai értelmében.) Sokáig még a való élet gyorsan érkező „pofonjai” is csak megrázkódtatták, de nem tudták eltéríte­ni a maga elé rajzolt útról. Ha átmenetileg is, de a közösség épp úgy kárt szenvedett az üvegházban neveltetés következ­ményeitől, mint az egyén, aki csalódással kezdte felnőtt életét. A zt hiszem — és ez most már sok mindenből kiderült —, a kelleténél jobban óvjuk gyermekeinket a va­lóságtól. Miért? A család, az óvoda, az iskola, az egyetem mit vár á szabad levegőre és( nem az üvegházba- való palántáktól? Tudom, jobbat akarunk nekik, mint ami nekünk jutott. Tudom, többet nyújtunk, mint amennyiről valaha is álmodozhattunk volna. Megtehetjük. De vajon nem szenvedünk kissé az előrelátás hiányától? Az iskolapadokból kikerülve nem hozzuk- őket nehezebb helyzetbe, mint amit megérdemelnének? Gondoljunk csak a valóság, egy-egy je­lenség elleni túlzott »lázadozásaikra«. A kiábrándultság moz­zanataira. gyakran túlméretezett igényeikre, amelyek kielégí­tésének feltételeit nekik kell majd megteremteniük. Kinéznek — és. kilátnak — az üvegház ablakán. Észreveszik, hogy mit csinálunk rosszul, miben hibázunk, mennyi emberi gyengét, önzést és úrhatnámságot kell leküzden.ünk, az összefonódás­nak milyen gubancait kell még kioldanunk. Jól látnak sok mindent, csak azt nem veszik számításba, hogy a történelem folyamán semmi sem valósult meg egy csapásra; hogy éle­tünk legszebb vezérlő elvei sem valósíthatók meg tisztán, el­lentmondásoktól mentesen. Kár volna kivárni, hogy majd egyszer ők is a saját bőrükön tapasztalják. Ha szépen süt a nap, felnyitják az üvegház ablakait. KI mondhatná, hogy borús ég alatt élünk? Csupán botladozunk néha, s a mindenkori jelen gondjainak felszámolása nem en­gedi elég tisztán látni a jövőt. így jártunk a társadalom szakemberek iránti olthatatlam szomjával is. Az egyeteme­ken, főiskolákon a szűk, szakmai képzés állt a középpontban, sokszor elavult, meggyökeresedett módszerekkel. És helyen­ként megfeledkeztek róla, hogy széles látókörű, elkötelezett, megalapozott világnézetű és a közéletiségre is fölkészített, aktív fiatal értelmiséget vár a nagy közösség. Kevés figye­lem és energia jutott a nevelésre. Változást remélhetünk. Beszélhetek másról is. Csakugyan nagy gond a család- alapítás, csakugyan nehéz a fiataloknak lakáshoz jutniuk. Változtatni akarunk, változtatni is kell ezen. De mikor és kinek volt könnyű az élet indulása? Ne. a múltról beszéljünk; mikor lesz könnyű? Azt hiszem, soha. Erre is jó volna föl­készíteni fiataljainkat. Az alkalmazkodó-készség csíráit sem ártana elültetni beléjük csak azért, hogy kevesebb legyen a csalódott fiatal. Azután a »kivárás művészetét«. Annak föl­ismerését, hogy a divloma »csak« elméleti alapot adott és nem kész szakembert. Ily módon kár rögtön vezető poszto­kért döngetni az ajtót. Az már a felnőtt társadalom dolga: adjon alkalmat (az eddiginél többet és féltékenykedéstől men­teset) ahhoz, hogy ki-ki megmutathassa, mire képes. AzX mondták a régiek: »Majd akkor dörömbölj, fiam, ha már letettél valamit az asztalra. Akkor szívesen várlak«. Előre­látó bölcsesség. Lehet, hogy sokan vitatják, mégis elmondom, mert így tapasztalom: sokszor a családban is. az oktatási intézmé­nyekben is a valóságtól elszakadt eszményit tanítjuk fiatal­jainknak. Valahol »finom« megfogalmazásban olvastam: »Tartalékok vannak a főiskolai, egyetemi hallgatók általános, világnézeti, politikai nevelésében«. Azaz van mit tennünk. Többek között a hivatástudat kialakításában, a szakmasze­retetre, az elkötelezettségre nevelésben. De ne osszuk szét a szerepeket. A friss diplomás fiatalembert vagy lányt az egye­temnek és a munkahelynek együtt kell alkalmassá tennie egy-egy fontos munkakör betöltésére. A »felelősök« közül azonban sohase maradjon ki a fiatal készsége, akarata és szándéka. Ne csak egyszerűen karriert, pénzkereseti forrást, hanem megbecsült munkahelyet akarjon a maga számára al­kotó munkájának, elképzeléseinek megvalósításához. A z üvegházakban nem lehet jó küzdelmekre, kockáza­tokra ösztönözni ifjú és leendő értelmiségi barátain­kat. Onnan képtelenség érzékelni, hogy az élet örökös harc a jóért, a szebbért és igazabbért. Pedig tudniuk ke!’, hogy elődeik is — a maguk szintjén és képességével — erre tették az életüket, ök többre lesznek képesek, fölkészülteb- ben léphetnek tovább. És gyorsabban is, ha a valóság tala­járól indulnak. Jávori Ee.a V /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom