Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-11 / 35. szám

0j megoldásGk - régi gondok

Nincs

előrelépés...

A hi va talon jelentések áfl- ta Iában kerülik a "kerek perec« megfogal mázasokat. Ezért szúrt, szemet a megyei tsz-saövelséginek az elmúlt tervidőszakot értékelő anyagában: Nincs előrelépő* a szövetkezeti újítási mozgó, lomban. Sokatmondóim tömör ítélet ez öt év eredmény telenségiéröl.

Az eszembe villanó em- Jékképek közt sajnos egy sinew, amely csak részben is cáfolhatna a megállapítást. Emlékszem, a gazdaságra, ahol .»-csak úgy« ötszáz forintot ajánlottak a találékony állattenyésztőnek, ha nem ragaszkodik hozzá, hogy megoldásából ".sok ve- áaödséggiel járó« újítás Jegyen. Vagy a szárítóüzem vezetőjére, akinek intmel- ammai fogadott, évente félmilliós megtakarítást hozó újítását ugyancsak ötszáz forinttal "jutalanazták«. Ö mondta: "Többet ért volna, ha kapunk egy díszes köszönőlevelet. Nem is tudom, miért szereztem magafnnak álmatlan éjszakát, hiszen a fizetésemet e nélkül is megkapom.«

Először csak a véletlenre hagyatkozva kerestem újítókat. azután már azzal az elszánt Igyekezettel, hogy végre az ilyen találiékony és kezdeményező emberekbe kedvet, csepegtető ,ió példát találjak.

Olyan helyet még csak si - került találnom, ahol legalább a tsz teljes elejével támogatta a megoldást — például a "kőröshegyi kút« vagy a "karádi növényvédő repülőgéptöltő« esetében —, olyan újítást azonban egyet sem. amelyet — néhámj' egyedi kezdeményezésen túl — legalább megyei szinten hasznosítottak volna.

A megyei tsz-szöveteég minden évben meghirdette újítási pályázatát, melyre a 82 Lsz-ből rendszerint 15—2U megoldást küldtek be.

Az újítás a somogyi tsz- ekben ma is sokadrend(í kérdés. A vezetők egy része továbbra is csupán eggyel több "ürügynek« tekinti a jutalmazásra. Más helyen egyszerűen munkaköri kötelességnek tartják. Olyan éset is előfordult, amikor az újítót legyintéssel intézték el.

Az újítók gondjairól szóló riportokból rendszerint arra lehetne köve;keltetni: leginkább az anyagi elismerés hiányzik. Alapvetően mégsem anyagi kérdés a kezdeményezés életre segítése. Az az ember, akit például a mostanában zajló közgyűlések nyilvánossága előtt megdicsérnek, holnap új ötletekkel all elő. s ha meg is jutalmazzák, hamar társakra talál.

Az utóbbi mondathoz hasonlót leírtam már négv-öt éve is. Csakhogy akkor egy minden megyére jellemző gond somogyi vonatkozásairól szólt az írás. Azóta országosan sok minden megváltozott. Elég csupán a rádió és a tv által erőteljesen támogatott. a-z újításokra, hasznos ötletekre már-már vadasad akciókra utalni.

Azóta legmagasabb fórumokon is leszögezték, legnagyobb tartalékaink épp az ilyen alkotó energiák. Talán bizony Somogy .szellemi erőforrásokban is gyönge adottságú? Semmiképp! Nincs a megyének egyetlen szövetkezete sem, ahol ne hallhatnánk soha meg nem valósult ötletekről, vagy olyan, a munkát megkönnyítő vagy gyorsító megoldásokról,

amelyeket haszonnal alkalmaznak. csak épp — "bölcs megfontolásból« nem verték nagydobra. Olyan példa is van még. amikor a szövetkezet határain túljutó megoldás a paragrafusok es a véleményező testületek sokasága között vész el örök- ív a népgazdaság számára.

A gazdaságok korábban figyelmen kívül hagyott tartalékok sorát "fedezték föl« a7. elmúlt években. Az újításokban rejlő lehetőségeket, úgy látszik, máig sem.

Az SZKPXXVI. kongresszusa

Tovább a béke útján

Az SZKP kongresszusa nem csupán szovjet belügy — nagy fontosságú merözet- közi esemeny is. Itt jelölik ki a párt. íz ország külpolitikai irányvonalát. Az elmúlt két kongresszus e téren különben jelentős volt: a XXIV. kongresszuM>n született meg az a békeprogram. amely oly nagy hatást gyakorolt a világ fejlődésére. s meghatározta a hetvenes évek nemzetközi politikáját. A XXV, kongresszus pedig nemcsak megerősítette, hanem ki is bővítette ezt a programot.

Az elmúlt évtizedet, minden konfliktus, viszály ellenére az enyhülés évtizedének nevezik, s ebben szerepe volt a békeprogram megvalósulásának. Indokínában megszűnt a nyílt, fegyveres imperialista beavatkozás. 1971-ben, a XXIV. kongresszuson még csak feladatként jelölhették meg az európai enyhülés és biztonság programját — azóta megszületett a helsinki záróokmány, s nagyot léptünk előre az együttműködés, a kapcsolatok kölcsönös fejlesztése terén. Tíz eve még csak általános célkitűzés volt a fegyverké/ési verseny korlátozása. Azóta viszont aláírták az első SALT-szerződést, s ha a hadászati támadó- fegyverek korlátozására vonatkozó második szovjet— amerikai szerződés mindmáig nem is lépett érvénybe, azért előírásait Washington kénytelen figyelembe venni,

Az enyhülés gondolatának előretörésén az agresszív imperialista erők koncentrált

támadása sem tud változtatni. Ez történelmi folyamat. Nagy lépésekkel - jutott előre a gyarmati rendszer felszámolása, a világ újabb országai léptek a szocialista fejlődés útjára. A többi között

Kép 1375-ből: Leonyid Brezs- n.vev aláírja a helsinki értekezlet záróokmányát

e célokat szabta meg tíz évvel ezelőtt a XXV. kongresz- szus bókeprogramja. Megvalósulásában döntő szerepe volt a Szovjetunió, a szocialista országok közös erőfeszítéseinek.

A Szovjetunió következelesen folytatja a békeprog- ramban megjelölt utat. Az elmúlt néhány évben száznál több olyan fontos javaslatot terjesztett, elő. mely a nemzetközi enyhülésre, a fegyverkezési verseny korlátozására és megszüntetésére, a leszerelésre irányult. Az új kongresszusnak azonban most tekintetbe keli vennie azt, hogy a nemzetközi helyzet az elmúlt években romlott — mindenekelőtt az Egyesült Államok vezetésének hibájából. Ha a hidegháború korszakát nem is léhet egyszerűen felújítani, a gondok megnövekedték. A háborús gócok nem mindenütt szűntek meg, sőt újabbak keletkeztek, s újabb térségekben vált veszélyessé a feszültség.

A Szovjetunió, amely mindig, minden eszközzel következetesen kiállt a konfliktusok békés rendezéséért, nyíltan kijelentette, hogy nem engedi meg az erő- egyensúly erőszakos megváltoztatását. De kinyilvánította azt is, hogy semmi olyat nem akar tenni, ami más Országok erdekeit, biztonságát vesr.elveztetné.

Az SZKP — s ennek a kongresszus nyilván hangot ad — nem engedi meg a

békeprogram eltemetését.

Folytatni kívánja az évtizedes eredményes politikát. A pártkongresszus mindén bizonnyal új ösztönzést ad * békéért, az enyhülésért folyó világméretű harcnak.

(Folytatjuk.)

Kis Csaba

Uj gépek, új gyártmányok

a Mechanikai Müvek marcali gyáregységében

Két nagy terv valóra váltására várnak "Ugrásra készen« Marcaliban, a Mechanikai Művek gyáreigységében az emberek. Persze ez a várakozás sem eseménytelen: a készülődés sok munkát jelent.

Az új olajkályhá-típusok gyártásához több célgépet keliett beszerezni, s ezeket most állítják be az üzemcsarnokba, Olasz cégek szállították a berendezéseket. Az Óméra palástelem-körül- vágó gép es a Tectna váz- alap-heges.Blő gépsor mindent "tud«, ami az új káiy- hacsalád elkészítéséhez szükséges Február tizenhatodikéin. érkeznek majd Itáliából, a szakemberek, hogy üzembe helyezzék a gépeket, es a jövő hónap elején kezdőd hét a gyártás.

A Bosch-kazettáV itten, gyártásáról nemrég írták alá a szerződést ay, NSZK-beli partnerrel. A fúrógépdobozokat kezdetben meg festés nélkül készítik, később érkeznek csak a korszerű festőberendezések; de a gyártás ilyen szakaszos elindítása, is összehangolt, pontos munkát igényel.

Épül az új szerszámraktár is: a korszerű termékekhez jó és megfelelő körülmények között tárolt szerszámokra van szükség. A könnyűszerkezetes épületet szombatokon, vasárnapokon állítják össze a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei — a Mechanikai Müvek és a SÁÉV KISZ-szervezetének szocialista szerződése alapján.

A "lázas« készülődés és a termelés tehát fokozott tempót diktál. Kapkodást azonban »nem: a tavalyi eredmények megnyugtatták s egyben jobb munkára is serkentették a gyáriakat,

1980-ban több mint ötszáz- harminc millió forintot termelt a gyáregység. Túlteljesítette a tervet. Tizenhét százalékkal kevesebb volt a sei ejt. mint 1979-ben. ísv a munkások keresete is nőtt, s az eredmények és a tervek alapján még jobb fizetésre számíthatnak. Nem véletlenül jó most a hangulat a Mechanikában; nem úgy

mint régebben, amikor a marcali gyáregységben sokkal kevesebbet kerestek, mint az MM más gyáraiban. (Ez a különbség ma is megvan. ám kisebb, mint volt, és a jelek azt mutatják hogy’ a lemaradás behozható.)

Az 1981-es terv szerint (14(1 millió forint értékű termeset lógnak gyártani Marcaliban. Több mint százmillió forinttal meghaladja ez az előirányzat a tavalyit, s csak a gyáriaktól függ, hogy sikerül-e ilyen nagyot ugrani ; mert ez a terv nem "ábrándókból« született — szerződések kötelezik a gyárat arra, hogy ennyi munkái* elvégezzenek.

Ezerötvenen dolgoznak a Mechanikai Művek marcali gyáregységében. Jó eredmények után nagy tervekkel vágtak neki ay. új évtizednek. Az ilyen tervek mindig magukban hordozzák a kockázatot. és még a bukás lehetőségét is. Ám a kockázat nélküli előrelépés kényelmesebb útjáról nekik is le kellett mondáin iuk.

L. P

Gyötrelmes napik

O

lvastam valahol — igazán nem tudom, kitől «z-uim» A.

de az bizonyos, hogy a Hanvard egyetem mottója; »A vezetés a legrégibb művészet cs a legújabb tudomány . Ez jutott eszembe, mert sorra-rendre hallom a panaszt, a kétkedést es bizakodást; „beszámolót” az útkeresés, a lehelő legjobb módszerek és megoldások kutatásának gyötrelmeiről. A bérfejlesztés időszakát éljük. S bar a vezetők számára rendszerint évente egyszer okoz gondot az „elosztás ’ módszere, már előte félnek, mert ilyenkor fölcsapnak a hűl látnok, tol, a lehető legjobban, a vélemények egyeztetése után, igazságosan és körültekintően akarnak dönteni (mi más tehetne az érdekük'!}. Csakhogy ebben sok minden nehezíti a dolgukat.

Egyetlen munkahelyet, egyetlen esetet jegyeztem föl. nyomon követve az „akció” minden mozzanatát, a csatározások, a viták es önigazolások, a szembenállás és a külön vonulás epizódjait. Tudom, nem, pontosan így zajlik mittdenáU az etet. De ha valahol, bármelyik munkahelyen magukra isménknek az emberek — meri magukba néznek —, kenem, ne engem hibáztassanak. Kínosan vigyázok arra, el ne túlozzam a jelenségeket és okait. Ügy vetek papírra mindent, ahogy megtudtam», ahogy pár hét alatt lejátszódott.

Az intézmény igazgatója — mindössze hatvanon, hét tetten dolgozhatnak ott — örömmel értesült arról, hogy 5,3 százalékos bérfejlesztést hajthatnak végre. Számolni kezdett és papírra vetette: munkatársai 150 és 350 forint közéit kaphatnak személyenként. S mert vezetői beosztása első pillanatától őszinte meggyőződéssel és akarással e lehető legdemvkrttiizu- sobb vezetői stílust akarja megvalósítani, most is ennek szellemében látott munkához.

Összehívta vezetőtársait; helyettesét, a csoportvezetőket, ott voltak a pártszervezet, a szakszervezet es a KISZ vezetői is. hogy együtt alakítsák ki a bérfejlesztés elveit. Sok mindent figyelembe kell venni, persze. Van kötelezően előirt penzum azok számára, akiknél ez pont most esedekes. Figyelembe kell venni a munkában eltöltött időt, a szakképzettséget, a munkához es a munkatársakhoz való viszonyt, a rhunka minőséget és mennyiségét; sőt most még az is elhangzott (valaki tudni vélte, íratlan szakszervezeti követelmény), hogy mindenkinek kell adni, mert ugyebár áremelés is volt. Ezt illő számításba Venni. És akkor még differenciálni is kellene .. . Nem könnyű. A kialakított alsó, felső határ azonban modot ad erre. Az elvekben viszonylag simán megegyeztek.

Nos hát, csoportvezetők, tiétek a szó. Ki-ki körültekintően mérje föl a helyzetet, beszélje meg beosztottjaival, ki miért és mennyit érdemel; vegye számításba a szakszervezeti bizalmi (minden csoportban van!), a KiSZ-titkar álláspontját, és két héten belül hozza a javaslatát. Tisztességes, egyenes út; demokratikus módszer, elvileg mindenképp célravezetői A gyakorlatban is lehetne persze, de mint kiderült, ahhoz nem elég akarni a demokratizmust. Meg kell tanulni a „játékszabályokat", s azután élni velük. Félretéve az önértékelés, a szubjektivizmus káros „szenvedélyét”, és kinek-kinek föliilemel- kedni önmaga személyes érdekein.

A kisebb munkahelyi közösségekben már folyt a vita. de az igazgató sem tétlenkedett. Idejének nagy részében a legkülönbözőbb beosztású — de nem vezető — munkatársaival váltott szót, s általános tapasztalataikon kívül azt is tudakolta: hogyan értékelik vezetőik munkáját, mennyi beriiejlesztést „szavaznának” nekik?

A válaszok meglepő azonossága megdöbbentette. Ennyire nem ismernék vezetőiket? Ennyire nem értékelnék föl- készültséggel és felelősséggel járó vezetői munkájukat? Csak azt látják, amikor ugyanazt csinálják, mint ők, azaz a „manuális" munkát? A megkérdezettek valamennyien az alsó határt vagy ahhoz közeli összeget javasoltak. Az igazgató még mentette a helyzetet, magyarázatot keresett: hátha váratlanul érte őket a kérdés, hátha jó szándékkal saját munkatársaik érdekeit védték (több jusson nekik!), ezért ragaszkodtak az alsó határhoz. De kiderült: komolyan gondolták. A vezetői munka megbecsülésének hiánya nem felülről, hanem alulról érzékelhető.

Kitűnt, hogy a beosztott vezetők is egyoldalúan szemlélik munkahelyüket. Világért sem az egész intézmény, hanem csak az ő csoportjuk a fontos. így hát közöttük is megindult a vita, a túl- és önértékelés, miként a beosztottak között. Felboly- dúlt a légkör. Összehasonlítottak. S bizony, ritkán fordul elő, hogy valaki a másikat jobb munkaerőnek tartja, mint önmagát. Még nem született döntés a bérfejlesztésről, de már fölforrósodott a hangulat; ingerlékenység és sértődés, megbántó- dás és szubjektív ítéletek, személyeskedés és viták sora zavarta a munkahelyi légkört. Az igazgató tudta: átmeneti állapot ez, két-három hét múlva visszaáll a rend, hiszen értelmes emberek sokaságával él együtt, akik tudnak is dolgozni. Mégis elkedvetlenítettel már-már elbizonytalanította ez az állapot. „Vajon szabad demokratikusan vezetni?" — tette föl a kérdést, de el is hessegettfc magától.

Megérkeztek a csoportvezetők javaslatai. A kép meghökkentő volt, és elgondolkodtató. A differenciálás tulajdonképpen abban merült ki, hogy milyen különbségek vannak az emberek között képesítésük és munkában töltött idejük szerint. Egyébként a „jószívű" egyenlősdi, a „te se bánts, én se bántalak" ismert felfogása, a „meg ne haragudj rám, hiszen veled, kell dolgoznom ezután is" előrelátása motiválta az elosztást minden csoportban. Senki sem maradt ki a bérfejlesztésből, de a legcsekélyebb mértékben sem vették figyelembe az egyén munkájának minőségét, az emberek aktivitásának, munkaszeretetének, hozzáállásának igencsak meglevő különbségeit.

Mindez rögtön kiderült, amikor az intézmény párt- és szak- szervezeti titkára,a végső döntéshez összeült az igazgatóval. Értékelték a helyzetet, vitatkoztak ott is, de szerencséjük volt. Az előzetes elosztás után még maradt a pénzből, s így ki tudták igazítani a félresiklott javaslatokat. Megalapozott véleményük szerint, legjobb tudásukkal és tisztességükkel, felelősség- teljes kötelességük tudatában. (Adódhatott volna másképp is: előfordult már, hogy le kellett csípni a javasolt forintokból, s ez még népszerűtlenebb feladat.)

Végül is megszületőit a döntés. De amikor a dolgozók értesültek a módosításokról, szinte elszabadult a pokol. Kérdőre vonták a vezetőt; milyen jogon változtatott javaslataikon? Miért nem kérte a csoportvezetők hozzájárulását? Miért nem kezdték újra a játékot? Milyen jogon döntöttek, amikor ők hármán nem is ismerhetik olyan közelről az emberek munkáját? És szélsőséges, a lényeget, a módszer lényegét, a döntési jogkör es kötelezettség felelősségét nem ismerő véleményükből újra kitűnt: nem tudnak meg igazán élni demokratikus jogaikkal. És nem tudnak felülemelkedni önmaguk valódi vagy vélt érdekein.

A

zt hiszem, tanulságos vihar volt ez. Talán egy nagyobb „cégnél” könnyebb, talán nehezebb a megoldás. De kétségtelen: egy-egy ilyen „háború" megrázza a vezetőt. Milyen iszonyú energiájába kerül, mennyi gondot és keserűséget okoz. Mert tiszta szándékának, követendő vezetési módszerének emelnek gátat azok, akikért mindez ma már nesn „Jótétemény", hanem kötelezettség. Az jutott eszembe: nem ártana elterjeszteni — hiszen még sokán nem veszik figyelembe —, hogy • vetető u ember. Sót, dolgozó ...

0 r.

Javért