Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
Ái SZKP XXYI. kongresszusának negyedik napja «z J. aklalróij « memaeél felszabadító *k>zgato**» képviselői — mondotta * többi között dos Santos. A délelőtti ülés utolsó felszólalója Akszjonov, a/, Al- táji Határterületi. Pártbizottság első titkára volt. Nagy figyelmet szentelt a fejlődésnek, amelynek eredményeként a határterület a szibériai vidék egyik legnagyobb elelmiszertermelő központja lesz- A határterület, már eddig is jelentősen növelte termelését, hosszú ideig gondot okozott azonban a munkaerőkérdés. A Vili. és IX. ötéves fervben például Szibériában itt volt a legnagyobb a lakosság elvándorlása. Az altáji határterület pártbizottságának első titkára éles szavakkal szólt a Szovjetuniót a -nemzetközi terrorizmus- támogatásával vádoló kampányról. Elmondotta : erről a területről származik az a légikisasszony, akit két repülőgépeltérítő meggyilkolt. A két gyilkos me saabadon él az Egyesült Államokban. Felvetette a kérdést: ki támogatja valójában a terrorizmust a világon? Hatángatelékészitő bizottság Ezt követően Arvrd Pei.se lie jelentette: javaslat érke- iett ama. hogy válasszanak hatarozatelókésziTő bizottságot. A kongresszus egyhangúlag megválasztotta a 123 tagú testületet, amelynek feladata lesz, hogy előkészítse a határozat tervezetét a központi bizottság Leonyid Bneásnyev által előterjesztett beszámolójával kapcsolatban. A délutáni nässen. Andrej G romiiio, az SZKP Pori tokai Bizottságának tagja elnökölt. Elsőnek Tyihon Hr ennyikor, a Szov jet Zeneművészek Szövész veit részt rajt*- Az e&mulit években új operabál nyílt Dnyepnopetrovszkban és Kraszmo.iarszikjbain. O.i hangversenytermek, kíirbok épültek fel és elkészült a világon egyedülálló moszkvai zenei gyermekszínház. Hren- nyikov szólt arról, hogy a zeneművészet terén is érvényesül az ideológiai küzdelem. az ellenség azzal próbálkozik, hogy a Szovjetunióban valamiféle „művészi ellenzékei'’ találjon — amely a valóságban nem létezik. Hrennyikov az idei. év tervei közül kiemelte: nemzetközi zenei fesztivált rendeznek a Szovjetunióban ,.a zene a humanizmusért, a békééit. a népek barátságáért’* címmel. A fesztivál minden bizonnyal elősegíti a közeledést a különböző nemzetek zeneművészed között. Igen nagy érdeklődéssel hallgatták végig a küldöttek a tyumenyi területi pártbizottság első titkára, Boffom- jakov felszólalását. A terület a Szovjetunió legnagyobb kőolaj- és földgÓJztermeló vidéke, bár a nyersolaj- és föddgáztermelés csupán 15 évvel ezelőtt, a XXIII. kongresszust ‘követően kezdődött meg ezen a vidéken. A központi bizottság, a kormány megkülönböEstetebt figyelme, a Szovjetunió köztársaságainak segítsége és a területen dolgozó munkások, mérnökök, technikusok önfeláldozó munkája eredményekén* már olyan óriási méretű lelőhelyeket tártak föl, hogy a tyumenyi körzet a világ kőolaj- és földgázterméleseirek tíz százalékát adja. méghozzá rendkívül nehéz körülmények között, északon. Hz ipari termelés kiiencszeresére nőtt * 1 Az „olaj-szűziöld" megindítása tovább folyik. Jellemző a fejlődés üteméire, hogy az utóbbi tizenöt évben a lakosság száma majdomszki gépgyárban a Pravda kongresszusi beszámolóit olvassak a munkások veteqge vezetőségének efcó trtfaúaa szolalt fel. Elmondó* t*: ernyői évre növekednék a szovjet zeneművészek tehetőségei alkotó tehetségük káfedJesastésére. Gyarapodnak az ország anyagi eszközei és emelkedik a nép loukturális ,'pánwenate, gazdagodi k szeiI wtágin» először zenés gyerekszínház Hswnpyfkov méltatta a »ok- nemaetiségű. die egységes aaovjet zeneművészet eredményiéit a tényt hogy a zene mond több és több emberbe jut el az országban- A zeneművészeik szoros kapcsolatot teremtenek a közönség- aeL Jellemző példa volt erre az eianatult évben megtartott Sowjet zenei fesztivál, amely mar ■aénetei’oeá is lenyűgöző voÓSc több mint két és íéi- erer mneszenaö és zene*nű|2 LWtletal nem megfoetsaerezödött és eléri a 800 esznek A* ipari íer-meies loéencszeresere nőtt. 1 ÖOS- tg már 3*5—880 n» lió tonna olajat, több mént 320 milliárd köbméter földgázt kell termeim. Ez nagyon nehéz, de reáés és megoldható. tüdőmön yppan megalapozó** feladat — mondotta a többi között a •szónok, hangsúly« wb : rendkívüli nagy kőoéej- és íöid- unztaTtalékokat derítettek fel Nyugat-Szibériában. Több más fontos iparvidék páirtvezetöje is felszólalt a tanácskozásom. A donyecki területi pártbizottság első titkára. Kacsura a többi között elmondotta: ezen a viszonylag kis területen több mint 5 millió 200 ezer ember él, s ezeknek 90 százaléka városi lakos, az ipar fejlődése mellett ezért meg keltett oldani a mezőgazdaság fejlesztését is, hogy segítsék a lakosság megfelelő ellátását. A krasanojarszkii határterületi pártbizottság első titkára, Pityerko arról számot* be. hogy a területen aez r ii mault kiéit ofcesnes Wrwbsw —. nagyszabású kísérletként — tíz eves komplex fejlesztési programot, 25 milliard rubel értékű beruházást valósítottak meg. amely kiterjedt az energiaitermelésre, az iparosításra, a mezőgazdaság fejlesztésére. Az ipari termelés máris 2.3-szeresére nőtt a tíz evvel ezelőttihez képest es számos üzem most kezdi meg a termelést. Ennek ellenere a komplex beruházások még mem haladnak kielégítően. Sok esetben bürokratikus nehézségek, egy- egy .minisztérium által támasztott problémák nehezítik megvalósításukat és sok gondot okoz a kooperáció meggzervezese is. Csicserov leningrádi szerelő, lakatos brigádvezető, az egyik leghíresebb leningrádi gépgyár munkása, a specialista munka hőse, a brigádmozgalom sikeréről, a szocialista munkaversenyről számolt be a kongresszus - nak. Ustty-Hiimszk neve mi nő annyiunk szamara ismerősen cseng, magyar szakemberek Is részt vettek az ottani celiulózkombinát építésében. A képen: a távoli város korszerű erőműve 600 ezer dízelüzem ü teherautó A Tatár Autonom Köztársaság pártbizottságának első titkára, Mosóin, tatárföld hatalmas ipari fejlődéséről adott képet. Elmondotta, hogy a kongresszus küszöbén kezdte meg működését a kámai autógyár második szerelősora. A világ egyik legnagyobb teheraulógyártó üzeme a XI. ötéves tervben már bl>0 ezer dízelüzemű nagy teherautót ad majd a szovjet gazdaságnak. A gyár növekedésével együtt tatárföldön felépült a Kamaz számos kiszolgáló üzeme és korszerű városa, Naberezs- nije Cselni, amelyben ma mar 350 ezer ember lakik kényelmes otthonokban. Moszán emlékeztetett ónra, hogy a kámai autógyár építését is meg akarják nehezíteni a szovjetellenes gazdasági blokád szervezői. Ez a tervük azonban nem sikerült, a kámai autógyár gyors ütemben bővíti termelését. Elmondotta, hogy bár az autonóm köztársaság ma is fontos kőolaj termelő terület, naind nehezebbé válik a mély rétegekből a köoAaj felszínre hozatala. A vita utolsó felszólalója a kosstromai terület egyik falujának tanítónője, Szmir- nova volt. Ezen a területen az utóbbi időben a fiatalok körében érdekes új mozgalom kezdődött; a középiskolát végzettek az érettségi bizonyítvánnyal kezükben is mind többen választják munkájuknak a mezőgazdasági termelést. Mint Szmi r- nova elmondotta, falujában például a végzett gyermekek fele az utóbbi években a mezőgazdasági munkánál Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke tegnap fogadta Fidel Castrót, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és mimsz- tertanácsáinak elnökét. az maradi, közülük kiváló gépkezelők, traktoristák, szakmunkások, brigádvezetők kelőitek ki. Szólt a szovjet oktatásügy fejlődéséiről, s problémaként vetette lel a többi között azt is, hogy mind kevesebb a férfi tanító. Ez kétségkívül problémákat jelent a nevelő munkában. Az elnöklő Andrej Grown- ko bejelentette: a központi bizottság beszámolójának meg vitatásában eddig 40 küldött vett resat s most javaslat érkezett a vita lezárására. A javaslatot a kongresz- szus egyhangúlag elfogadta. Határozathozatal Ezután Viktor Gristn, a Politikai Bizottság tagja ismertette azit a határozattervezetet, amelyet az e célra alakult bizottság terjesztett a tanácskozás elé. A határozattervezetet a kongresszus egyhangúlag elfogadta. A határozat teljes egészében jóváhagyja a központ» bizottság lenini irányvonalát es gyakorlati tevékenységét. Jóváhagyja a központi bizottság beszámolójában fogr laltakat és javasolja a párt- szervezeteknek azok tanúi- mányozasat, maradéktalan végrehajtását. A több mint ötezer küldött lelkes éljenzéssel, hosz- szan tartó tapssal bizonyította: egyetért a határozattal, helyesli és támogatja a központi bizottság politikáját. Javaslat új program kídmgozasara Ezután Mihail Szusz lot:, a KB Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság SZKP XXVI. kongresszusán részt vevő kubai küldöttség vezetőjét. A találkozón megvitatták a szovjet—kubai együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit és néhány időszerű nemzetközi problémát. Fidel Castro méltatta az SZKP XXVI. kongresszusának jetIlkára szolalt fel. Elmondotta: a határozattervezetet előkészítő bizottság a Központi Bizottság beszámolója alapján javasolja, hogy kezdjék meg az SZKP programja új szerkesztésű változatának előkészítését. Erre azért van szükség, mert a párt programját húsz évvel ezelőtt fogadták él, s azóta a Szovjetunióban hatalmas tapasztalatok halmozódtak fel a kommunizmus épílésében, a szocialista társadalom továbbfejlesztésében. Ugyanakkor a világban is jelentős. változások következtek be. Ez szükségessé teszi a párt programjának átdolgozását. A bizottság javasolta, bízzák meg a központi bizottságot a legfontosabb változtatások végrehajtásával, a program elveinek változatlanul hagyasa mellett. Ugyanakkor kezdjék meg a program módosított változatának előkészítését. Mélyreható tudományossággal kell elemezni a szovjet társadalomban és a világban bekövetkezett változásokat, s ennek alapján kell majd a párt soron következő kongresszusa elé terjeszteni a módosításokat. A határozattervezetet a kongresszus egyhangúlag • elfogadta. Ugyancsak egyhangúlag jóváhagyták a revíziós bizottság beszámolóját. Ezzel véget ért az első két napirendi pont vitája az SZKP XXVI. kongresszusán. A tanácskozás ma a harmadik napirendi ponttal folytatódik: a szovjet népgazdaság fej lődésének fő irányárról ax 1981—85-ös evekben és az 1990-ig terjedő időszakra Nyikoláj Tyi- honov miniszterelnök tart beszámolót. lentőségét és hangi úi ycwta, hogy a közpönti bizottság beszámolója, a kongresszus egyéb dokumentumai és határozatai újabb ösztönzést jelentenek a békéért es a szocializmusért harcoló haladó erők számára. Leonyid Brezsnyev rámutatott: a szovjet kommunisták, az egész szovjet nép érdeklődéssel figyeli Kubának a szocializmus építésében elért sikereit. Napjainkban, amikor az amerikai imperialista körök újabb Kuba-etle- nes kampányt bontakoztatnak ki. a Szovjetunió továbbra is a szocialista Kuba mellett, áll, s teljes mértékben támogatja a békére és a népek közötti barátságra irányuló politikáját —- szögezte le. A barátság, a szívélyesség és az egyetértés légkörében lezajlóit találkozón jelen volt Konsztantyin Csernyen- ko, az SZKP KB Politikai Biz«?' "iának tagja, a központ bizottság titkára és Konsztantyin Ruszakov, a központi bizottság titkára. Kedvező nyitás Nemcsak a Moszkvába érkezett több, mint ezer tudósító, hanem a kongresszusi beszámolóban tett vagy jelentőségű javaslatok külföldi visszhangja is arról tanúskodik, hogy világszerte nagy figyelemmel kisérik a szovjet kommunisták tanácskozását. Mint várható volt, * legnagyobb érdeklődést a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett béke ja vasiatok váltották ki. Alig néhány órával a beszéd után az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: Washington »■érdeklődéssel vizsgálja* Brezsnyevnek a szovjet- amerikai csúcstalálkozó megtartására vonatkozó indítványát. Egy tekintélyes amerikai lap, a The New York Times megállapította: »a szovjet pártkongresszus a nemzetközi élet központi eseményet*. Haig külügyminiszter szerint Leonyid Brezsnyev beszéde »■néhány új ét figyelemreméltó elemet« foglalt magában. A Washingtonban vendégeskedő francia külügyminiszter hozzáfűzte: a beszámoló *« párbeszéd akaratáról é* szelleméről tanúskodott«. Bonnban te altalaban pozitív visszhangot váltott ki Brezsnyev beszéde. A kormány szóvivője üdvözölte a katonai bizalomépítő intézkedésekre tett javaslatot, viszont elfogadhauztlanna-k ítélte meg az euroraketakra vonatkozó moratóriumot. A bonni kormány »mértéktartónak* minősítette a kongresszusi beszámolót. A belgrádi Borba a szovjet vezetés felelősségtudatáról, a világhelyzet kedvezőtlen alakulásé. miatti aggodalmáról irt. A Rudé Pravé. a CSKP központi lapja ké- emette: Brezsnyev beszedet világszerte annak bizonyságaként fogadták, milyen következetesen folytatja a Szovjetunió » béke és az enyhülés bevált politikáját. Dr. Manfred Ger lach, az NI>K államtanácsának elnökhelyettese a Oer Morgen ctmú berlini lapbem hangsúlyozta: -a szovjet beke- progrwm felszólítás a tárgyalásra minden időszerű nemzetközi problémáról, feJ- htvas az »fette párbeszédre « háborús veszély csökkentese érdekében.” Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke sajtóértekezleteu Moszkvában annak a reményének adott kifejezést, hopp az NSZK kormánya nem veti el az eurorakétákkal kapcsolatos moratórium lehetőségét. ami messzemenően megfelelne a nyugatnémet lakosság többségé óhajának. Világszerte változatlanul nagy érdeklődés kiséri az SZKP XXVI. kongresszusát. A kommentátorok egyetértenek abban, hogy Leonyid Brezsnyev beszéde, „kedvező nyitásnak” tekinthető a megbomlott szovjet—amerikai kapcsolatok javítása érdekében. Gy. O, BREZSNYEV-CASTRO TALÁLKOZÓ További teljes támogatás