Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 / 20. szám

Befejezte munkáját az ifjúsági világfórum Holnap hazautaznak a volt amerikai túszok Az ABC tv-társaság leleplezései Délkelet-ázsiai változások Kína tervei — - ASEÁN-tükörben (folytatás az 1. oldalról) Mihail lljin szovjet küldött ezt elemezte, 1 hogy mikép­pen lehet minél gyorsabban az enyhülés következtében felszabaduló védelmi szektor kapacitásait a polgári terme­lés szolgálatába állítani. A II. számú bizottság ülé­sén magyar felszólalás is. el­hangzott: Lovassy Tamás a fejlődő országok egyre na­gyobb méretű fegyvervásár­lásairól, illetve annak az érintett államok nemzetgaz­daságára gyakorolt negativ hatásairól beszélt * * * Á zárón yilatkozat elfoga­dásával pénteken véget ért a Finlandia-házban az ötnapos ifjúsági leszerelési világi ó- rum, A nagyszabású rendez­vényen mintegy 60 nemzet­közi és nemzeti ifjúsági szer­vezet kőnél 600 küldötte vett részt. A zárőnyilatkozatban a vi­lágfórum részvevői mélysé­ges aggodalmuknak adtak hangot a jelenlegi nemzetkö­zi helyzet miatt: az enyhü­lés veszélyben van. Az em­beriséget nemcsak a katonai tömbók fokozódó versengé­sével kísért hidegháború fe­nyegeti, hanem az is hogy a Véget ért a közös harcászati gyakorlat Sikeresen befejeződött a Magyar Néphadsereg es az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet déli hadse­regcsoport kijelölt törzseinek és csapatainak hazánk terü­letén megtartott közös har­cászati gyakorlata, amelyet az éves kiképzési tervnek megfelelően hajtottak végre. Dét-Korea Kimet életfogytiglanra ítélték A dél-koreai rendszer pén­teken — nemzetközi nyomás­ra — meghátrált és életfogy­tiglani börtönre változtatta a Kim De Dzsung ellenzéki ve­zetőre kiszabott halálos ítéle­tet. Csőn Tu Hvan diktátor kabinetje alig néhány órával azután élt kegyelmi jogával, hogy az általa irányított leg­felsőbb bíróság megerősítette a statáriális vésztörvényszék korábbi döntését, amellyel bilófára akarták juttatni a del-koreai demokratikus mozgalom világszerte ismert alakját. Értesülések szerint Brown volt amerikai hadügyminisz­ter legutóbbi dél-koreai láto­gatása alkalmával olyan ér­telmű alkut kötöttek, hogy a szöuli legfelsőbb bíróság helybenhagyja ugyan az ere­deti ítéletet, de a junta ke­gyelmet gyakorol. Ily módon lehetővé vált, hogy a diktá­tor február másod lkán a kül­földi államfők közül elsőként tegye tiszteletét Washington­ban Reagan elnöknél. SOMOGYI NÉPLAP világon mind több fejlődő ország kapcsolódik be a fegyverkezési versenybe. A küldöttek sürgős lépé­seket követelnek a hagyo­mányos és a nukleáris fegy­verek leszerelésében, állást foglalnak a SALT—II.-szer­ződés mielőbbi ratifikálása és teljes megvalósítása mel­lett. A résztvevők emellett síkraszáll nak a hadászati fegyverek mennyiségi és mi­nőségi korlátozását célzó SALT-folyamat továbbvitele mellett. A világfórum résztvevői elleneznek minden olyan kísérletet, amelyeknek Célja a létező katonai tömbök ki- szélesítése, illetve újabb ka­tonai szövetségek létrehozá­sa. A résztvevők követelik a katonai blokkok felszámolá­sát célzó lépéseket Előrelépésre van szükség n leszerelési tárgyalásokon. További erőfeszítéseket kell tenni az európai enyhüléssé] és leszereléssel foglalkozó ■konferencia összehívásának eleiekében. . Afganisztánnal kapcsolat­ban a részvevők a vitás kér­dések mielőbbi politikai ren­dezése mellett foglaltak ál­lást. A világfórum küldöttei folytatják és tovább bővítik együttműködésüket mind nemzetközi, mind regionális ás nemzeti viszonylatban. Tiltakozás a bolíviai terror ellen Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bi­zottság tiltakozó táviratot küldött Luis Garcia Meza tá­bornoknak, a bolíviai katonai kormányzó junta elnökének, hangsúlyozva: a magyar köz­vélemény sajnálattal értesült arról, hogy az utóbbi időben Bolíviában tömegesen esnek áldozatul politikai gyilkossá­goknak haladó gondolkodású erríberek, köztük szakszerve­zeti vezetők, politikai szemé­lyiségek. A magyar közvélemény a leghatározottabban elítéli a véres megtorló akciókat és követeli a terror megszünte­tését. a demokratikus sza­badságjogok heiyreá listásat, a bebörtönzött politikai fog­lyok amnesztiában részesíté­sét. A központi árintézkedések alapján február 1-én életbe lépő postai tarifamódosítás részleteiről, a közönséget leginkább érdeklő kérdéseiről tájékoztatták a sajtó képvi­selőit pénteken a posta ve- zéri ga zgatóságom. A díjemelésit a'postaforga­lomnál 'és a távírószolgálat­ban elsősorban az tette szükségessé, hogy a tarifák tizenkét éve változatlanok, a költségek viszont évről évre növekedtek, s'az üzletág 1975 óta veszteséges. A ráfizetéses postai szolgáltatások és a táviratok díja átlagosan 90 százalékkal, ezen belül kül­demény fajtánként eltelő mértékben emelkednek. A levelek díja az eddigi 1 fo­rint helyett 2 forint, a cso­magoknál ugyancsak 100 százalék, a házhoz kézbesí­tésnél viszont 166 százalék a díjnövekedés. A táviratok dí­ja is kétszeresére emelkedik, egy szóért ezentúl 1.20 forin­tot kell fizetni, s a legkisebb díj az eddigi 6 forint he­lyett 12 forint. A forgalmi szolgáltatások és a táviratok tarifa-módosítása következ­tében a posta várható több­letbevétele mintegy 700 mil­lió forint, ez megszünteti a veszteséget. A posta gondoskodott sa ­vói, hogy a lakosságot meg­felelően tájékoztassa a díj- \ áitozjáecwáűi, A pobtah**»­A voft amerikai túszok va­sárnap együtt utaznak haza a nyugat-németországi Wies- badenből — közölte pénte­ken az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője. A teheráni nagykövetség szabadon bocsátott alkalma­zottai családtagjaikkal ta­lálkoznak és két napig pi­hennek. Ezalatt távol tart­ják tőlük a riporteleket és a kíváncsiskodókat. A West Point-i katonai akadémián már jelezték, hogy valószí­nűleg ott találkoznak csa­ládjukkal a hazatérők. Reagan elnök várhatóan kedden fogadja Őket. Baker, a fehér házi apparátus ve­zetője kijelentette, hogy kedden Washingtonban ün­nepséget tartanak a volt tú­szok tiszteletéle. * * * Nyugatnémet vezető politi­kusok döntő szerepet játszot­tak a túszok kiszabadításá­ban — állította Carter volt amerikai elnök csütörtöki frankfurti beszedőben. Ezt Kurt Becker, az NSZK kor­mányának szóvivője meg is erősítette, de hivatalosan egyik fél sem hajlandó kör­vonalazni, miben is állt ez a szerep. Az ABC amerikai tv-társa- ság szerint a túszok ügyében tatokban már hétfőtől kifüg­gesztik az új díjtáblázatot, amelyet kisebb méretben, 20 ezer példányban megkapnak a nagyobb forgalmat lebo­nyolító vállalatok és intéz­mények, s hasonló írásos tá­jékoztató készült annak ér­dekében, hogy a kézbesítők, a trafikosok és egyéb érték­cikk-árusítók is megfelelő felvilágosítást adhassanak a hozzájuk fordulóknak. Jóllehet a távbeszélő-szol­gálat eddig is nyereséges volt, ez azonban nem fedez­te a szükségszerű fejlesztés költségeit, amelyhez az el­múlt tervidőszakokban 25— 30 százalékos állami támo­gatást kapott a posta. A te­lefondíjaik emeléséből szár­mazó többletbevételből első­sorban lakásállomásokat lé­tesítenek, hiszen jelenleg is 360 ezren várakoznak tele­fonra. A telefonszolgálatban a helyi és a távolsági, ezen be­lül a belföldi és a nemzetkö­zi. beszélgetések drágulnak. Mint ismeretes a lakásállo- másokon 1.50. a nyilvános ál­lomásokon 2 forint lesz a háromperces beszélgetés dí­ja. Ezzel egyidejűleg módo­sulnak a külön szolgáltatá­sok, például a tudakozódás, az üzenetközvetítés, az éb­resztés díja is. Az átlagosnál nagyobb az emelés a kézi­kapcsolási pótdíjnál, arnefy az eddigi 5 forinttól 20 fo áttörés akkor következett be. amikor tavaly augusztus vé­gén. vagy szeptember elején az NSZK iráni nagykövete, Gerhard RiZel — Genscher külügyminiszter tudtával — meggyőzte Tabatai volt iráni miniszterelnök-helyet­test, Khomeini ajatollah Ahmed nevű fiának sógorát, vesse latba befolyását az ügy megoldása érdekében. Szeptember 17-én Christo­pher volt amerikai külügy­miniszter-helyettes Bonn kö­zelében titokban találkozott Tabahaival. Néhány nap múlva a tárgyalások az ira­ki—iráni háború miatt meg­szakadtak, de — Salinger szerint — .végül mégis a nyugatnémet kapcsolat veze­tett Khomeini négy feltételét nek elfogadásához az iráni parlamentben, majd a túszok kiszabadulásához. Az ABC egyéb leleplezé­sei: 13 amerikai túsz 1979. november 19-i és 20-i kisza­badulását Bruno Kreisky osztrák kancellár közvetítet­te Jasszer Arafatnak, a pfsz vb elnökének segítsé­gével. 1980 januártól az Iránba vezető amerikai szá­lak fontos láncszeme volt Mohammed Hasszánéin Hei­kel egyiptomi újságíró, az A1 Ahram című lap volt fő- szerkesztője. ri.ntrs nő, elsősorban annak ösztönzésére, hogy aki tehe­ti, a távhívást vegye igény­be. Február 1-től természe­tesen a távbeszélő érme ára is 2 forint. Budapesten jelenleg több mint 6000, vidéken 2400 olyan pénzémTével működő nyilvános állomás van, amit az árváltozás nyomán átala­kítanak. Elmondották azt is, hogy a telefonközpontban a számlálóberendezések fény­képezése február 1-én kez­dődik. Ezért a számlák elké­szítése elhúzódik. A nagyobb vidéki városokban a január második felében lebonyolí­tott forgalomért esedékes dí­jakat a márciusi számlán külön jelölik majd. A postaforgalmi szolgálta­tások, a táviratok és a tele­fondíjak megváltoztatása a számítások szerint 640 mil­lió forint többletkiadással jár a lakosságnak, a díjeme­lések együttesen 0.2 száza­lékkal növelik, a fogyasztói árakat. Az eddigi forgalmat figyelembe véve a családon­kénti kiadás csak kis mér­tékben növekszik, a posta- forgalmi szolgáltatások kö­rülbelül 6 forint, a távira­tok 1.50 forint többlettel ter­helik havonta a" család költ­ségvetését. Az egyéni előfize­tők telefonköltsége havonta mintegy 40—45 forinttal lesz magasabb. {MTI) Harmadik alkalommal fog bele Peking abba a vállalko­zásba, hogy az ASEAN-tömb tagjait (Thaiföld, Szingapúr, Malájföld, a Fülöp-szigetek és Indonézia) megnyerje kambodzsai vállalkozásának. A kínai vezetés két esztendő múltán sem nyugodott bele abba, hogy a „vörös khmerek” vereségével elvesztette Phnom Penh-i befolyását, és miután a katonai módszerek nem ve­zettek célra, diplomáciai esz­közökkel kísérletezik. Nem kell a „vörös khmer” Az első vállalkozás arra épült, hogy a bukott Pol Pót rezsim fogságából szabadult Norodom Saihanuk herceget az ENSZ-be küldték. Az ő íevével próbálták fémjelezni Hanoi ellen fölépítendő gységírontot. A húzás rész­ben eredménnyel járt, mert a világszervezetben sikerült a Vietnammal szemben el­lenséges, többségi szavazást keresztülhajtani. Az egység­front mégsem jöttéiébe, mert maga Szihanuk döbbent rá csakhamar, hogy ő csupán tartalék. Kína változatlanul a világszerte tomeggyil kos­ként megbélyegzett Pol Potot tekinti szövetségesének. Ez elijesztette a ASEAN tagálla­mokat is, amelyek szintén nem voltak hajlandók közös­séget vállalni a kompromit- tál'takkal. Ekkor Pekingben taktikát változtattak. A második ver­zióval álltak elő. A „vörös khmertől” most sem tagad­ták meg a kegyeiket,, de sze­mélycseréket hajtattak végre a mozgalom élén. Pol Potot ideiglenesen visszavonták a második vonalba, és volt kormányzatának másik em­berét, leng Saryt tekintették a partnerüknek. Az ASEAN- tömtoöt azzal kecsegtették, hogy íme, a „vörös khmer demokratizálódott’, most már elfogadható. Az ASEAN két- ségeit azonban ez a mutat­vány nem oszlatta el, sőt még nagyobb tartózkodásra késztette. A harmadik próbálkozás Ekkor következett tavaly, az esztendő végén a harma­dik változat, amely most ér­kezett az alkalmazás szaka­szába. Kína legújabb kisze­meltje Son Sann tábornok, aki Kambodzsa amerikai megszállása idején vezető po­litikai posztokat töltött be. Mozgalmát, az FNLPK-t (a Khmer Nép Nemzeti Felsza- badítási Frontja) „harmadik erőnek” kiáltották ki, mert szembenáll a Vietnam támo­gatta Phnom Penh-i Heng Samrin-kormánnyal. de nem vállal közösséget a „vörös khmerrel) sem. Son Sann meghívást kapott Pekingbe, ahol áldást adtak tevékeny­ségére. Egyszersmind indít­ványozták, hogy — úgymond — Kambodzsa jövőjének megtárgyalásara hívjanak össze nemzetközi értekezle­tet. Ez az új kínai változat megnyerte az Egyesült Álla­mok, pontosabban a most távozott Carter-kormány tet­szését. Ennélfogva az ASEAN . fönntartásai is gyengültek. Thaiföld, ahol a legerőtelje­sebb a pekingi befolyás, ki­fejezetten lelkesedik a gon­dolatért. Mások ugyancsak hajlamosak a terv támoga­tására, bár Szingapúr és In­donézia — szokása szerint — óvatosabb. E két országban tekintélyes á kínai származá­sú kisebbség, nagy a gazda­sági befolyása, és tartanak tőle, hogy Peking esetleg a „hoák” mozgósításához folya­modik a belső nehézségek fo­kozására. Bukott figura Két további tényező szin­ten megfontolásra készteti — Thaiföld kivételével — a* ASEAN-országokat. Az egyik a kambodzsai. Heng Sarun n kormány és Vietnam állás­foglalása. Mindkettő határo­zottan elveti a nemzetközi értekezlet gondolatát. Kam­bodzsában stabilizálódik az új rend, a két éve bekövet­kezett változás eljutott, a konszolidálás szakaszába. ís.v szerintük nemzetközileg egyetlen megoldás van: elis­merni a népi rendszert, vég­érvényesen levenni az ENSZ napirendjéről a Peking által szorgalmazott úgynevezett kambodzsai kérdést. Son Sann személyére ki se 1“r- nek, hiszen a tábornokot úgy ítélik meg, hogy végérvénye­sen leszerepelt figura. Noha az ASEAN elfogadta a nem­zetközi értekezlet gondolatát, Hanoi és Phnom Penh hatá­rozott szembenállása láttán azt nem tekinti reálisnak. Az ASEAN tagjai tartózko­dásának másik oka a bizony­talanság. Még nem világos előttük, hogy mi lesz az új washingtoni kormány délke­let-ázsiai politikája. A közel­múltban járt Hanoiban Joel Pritchard (republikánus) é.s Stephen Solarz (demokrata) kongresszusi képviselő. Tájé­kozódtak a jövő vietnami— amerikai kapcsolatainak a lehetőségeiről. Hazatérőben ugyan „csalódottságuknak” adtak hangot, amiért Viet­nam elutasítja a nemzetközi értekezlet tervét, de nem zár­tak ki teljesen egy esetleges washingtoni változást. Ez az állásfoglalás az ASEAN-ta- gokat azért teszi bizonyta­lanná, mert nem szeretnék önmagukat csapdába zárni: kitartani olyan kínai elkép­zelések mellett, amelyek mö­gött nem áll ott az Egyesült Államok. Minden más meg­fontolást ezutta'l mellőzve, az egyik tényezője lehet annak a változatnak, amely kudarc­ra ítélheti a harmadik dél­kelet-ázsiai kínai nekirugasz­kodást is. ▼. T. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára beiskoláz az 1981/82-es tanévre 14—17 éves korú, 8 általános iskolát végzett lányokai fonóipari tanulónak A képzési idő 3 év. Felvételi vizsga times. Vidékiek részére korszerű leányotthonunkban ingyenes elhelyezést biztosítunk. Napi 5 Ft-ért háromszori étkezés. Tanulmányi állag alapján tanulmányi és társadalmi ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet az iskolák által kiadott jelentkezési lapon. A jelentkezési lapra kérjük ráírni: -Fonalgyártó szakma« PFV. Kaposvári Gyára. Bővebb tájékoztatásunkat kérésre megküldjük. Cím: PFV. Kaposvári Gyára, személyzeti és oktatási osztály, Kaposvár, Jutái út 24. 7401. **' (43805) Új gazdára talált a Times Üj gazét'ra talált a The Time«. Képünkön: a híres angol napilap új tulajdonosa egy ausztrál sajtómágnás, Kúpért Murdoch Tájékoztató a posta- és távközlési díjak módosításáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom