Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-07 / 287. szám

Vadcsapáson, nyiladékon SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK állománya miatt gyengének minősítenek —. mindennap új titkokat led föl. — A gyenge jelző azt jelenti — magya­rázta Zamárdiban Kiss Ernő erdeszetvezető —, hogy kevés az értékes ía. Az alsó szint viszont sokkal erősebb, mint a közép- vagy a dél-somogyi erdőkben. Ezért van az, hogy a vad itt a legnagyobb télben is talál vékony hajtást vagy rügyet. Olyan adottság ez, amely kedvezően befolyásolja az állomány fejlődé­sét Nem múlik el vadászszezon értékes tró­fea nélkül. Szarvas, őz, vaddisznó él uz er­dőinkben, s amelyik itt születik, fel is nevel­kedik: a területet északon lezárja a Balaton, nincs lehetőség a vándorlásra. Délről időn­ként meglátogattak bennünket a dámok, de amióta bekerítették a gyulaji vadaskertet, azóta ritka vendégek nálunk. A termőhely, a klíma és a talaj hasonló a gyulajihoz: ezért döntöttünk a telepítésük mellett. Három éve harmincnégyet hoztunk, most, mielőtt kinyi­tottuk a kará­mot, már ki­lencvenre sza­. porodtak, lát­hatóan jól ér­zik itt magu­kat. Kiss Ernő nem hord va­dászruhát; öl­tözéke a hiva­talban ülő em­berekével egyezik meg. Amikor a munkájáról kérdezem, szá- mokkái felel. A sok adat közül egyet bekereteztem a jegyzetfüze­temben: a be­vételként el­könyvelt min­den tizedik fo­rint a vadászatból származik, mégpedig va­lutában. — Olyan nagy az igény a vadászat iránt, hogy a termőhely képtelen természetes kö­rülmények között kielégíteni ezt. Az igény hozta létre a vadaskerteket, ahol intenzív gazdálkodás folyik. Tótokilapon a dámok he­lyén vaddisznóskert készül. Ropolyban lesz a második. Segesden pedig a harmadik. Az ajtóban búcsúzás ^ közben. . kérdezem: szeret-e vadászni? äi< ­■ — A legősibb ösztön »%ádászal ösztöne.' — Kitérő válasz. — Őszintén szólva nem sok élvezetet je­lent egy őzsuta kilövése, de egy disznóra szí­vesen emelem föl a puskát... Az őzeket sajnálom, mert kecses, finom felépítésű állat. — Sa disznó? — Azt a legnehezebb lőni: csak éjszaka mozog. És elég intelligens: nem hagyja köny- nyen elejteni magát. Támad, ha megsebesí­tik vagy ha nincs más mód a menekülésre, A malacáért is vérre megy. — Menekült már? — Kétszer is. Sebzett disznó után kutat­tam. Megtaláltam, látta, hogy nincs menek­vés, támadott. Csípőből tüzeltem, így mene­kültem ... Képzelje, ha egy mázsás állat ráront az emberre ... A kaland — amelyet számon tart a szakma is — egyszer-kétszer adatik meg a hivatásos vadász életében. — A mi munkánk nem ebből áll — érvelt egy sok verőfényt ígérő reggelen Mohácsi András segesdi erdészetvezető. — Az a fel­adatunk, hogy! éljünk a természet kínálta le­hetőséggel: gondozzuk, szaporítsuk a vadat. Az erdő vad nélkül olyan, mint a város em­berek nélkül. A munkánkat előre tervezzük: tudatosan avatkozunk be a vad életébe azzal,' hogy javítjuk a feltételeket. Szakma ez, s a mi, családunkban apáról fiúra száll. Az öreg­apám is ezzel kereste kenyerét, az apám Is, én szintén vadászt neveltem a fiamból. Hogy mi lesz az unokámból? Bartos Tibor, a nyug­díjas marcali erdész azt rpondta erre, hogy verébnek veréb, erdésznek pedig erdész lesz az utóda. Amikor éri — éppen harminc éve — ide kerültem, lőttünk egy hét kilogram­mos bikát. Bervár Béla, az akkori erdész vé­gigvitte az utcán, a postán mérte meg. Azt mondta, lássák az emberek, hogy mekkora bika nevelkedett az erdőben . . . Ma tizenegy . . ilogramm felett tartjuk valamire a bikát. Bírálni 1900 körül kezdték, akkor az ország­ban öt-hat kapott aranyérmet. Ebből egy- kettő mindig erről a területről került ki. Ezek az erdők most is .megnevelik a maguk arany­érmeseit. — Kiből lesz jó vadász? — Aki szereti a munkáját, bírja a gyalog­lási. és tud bánni az emberekkel, hiszen sok­szor fél napot — éjszakát ül kint a vendé­gekkel. Ezekhez a tulajdonságokhoz kell egy család is, amelyik eltűri, hogy soha nincs ott­hon.. Hajdani diáktársaim közül egy választotta hivatásának a vadászatot. Dr. Galamb Gá­bornak hívják, és a Dél-somogyi Állami Gaz­daság kerületvezetőjé. Nyolcvanhét ember munkáját szervezi, s 58 ezer hektár terüle­ten gazdálkodik: A munkáját akartam meg­ismerni, mellé szegődtem. Később leültünk egy vadászházban beszélgetni. — Fáradtnak látlak — mondom. — Augusztus 27-e óta nem aludtam négy­öt óránál többet. — Miért haj­9 — Mert a vadásztatás — szolgáltatás. Aki idejön, sok pénzt fi­zet valutában, és elvárja, hogy kiszol­gálj áík. — Amerre jártunk, kato­nás rendet lát­tam. — Ez egy fegyveres, egyenruhás alakulat. Fe­gyelem nélkül nem megy. — Hangos szót azonban nem hallot­tam. — Nem kia­bálok akkor sem, ha mér­ges vagyok, a munkatársaim csöndes szóból is értenek: tud­ják, hogy amit magamtól elvárok, azt mások­tól is megkövetelem. Engem az életem egy darabja köt ehhez a vidékhez. A munkámat majdnem úgy szeretem, mint a családomat. Az egyetem után ide kerültem segédvadász­nak, aztán fővadász lettem, majd ágazatve­zető. Valamikor hétszáz töltényt is éllőttem egy év. alatt, most hóáapogik nem használóin a puskát. Lehet, hogy .kiéltem már magam? Vugy öregszem? ... Az en feladatom a gaz­dálkodás: a: gazdaság tervében 28 millió fo­rint bevétel szerepel ebből az ágazatból. Eb­ben a szakmában nem a zöld kalap és a pus­ka a legfontosabb, hanem a gazdálkodás mi­nősége. Ez a homokvidék a •nyíl-ligeteivel,, lecsapolatlan mocsaraival, az- égeresekkel megdobogtatja a vadász szí­vét, még. ak­kor is, ha pus­ka nélkül ül fel a lesre. A termőhely olyan alap. amelyet okos gazdálkodással jól ki lehet használni. A mi feladatunk, hogy megfele­lő körülmé­nyeket, takar­mányt, ivóvi­zet, sót es nyugalmat biztosítsunk, elvégezzük a szelekciót, a nem tipikus, beteg egyedeket el­távolítsák az állományból, szabályozzuk az ivararány.. Nagyon fontos az is: legyén bá­torsága a, vadásznak hagyni, hogy megöre­gedjen az .állomány. Egy bizonyos korban hozza a legszebb, trófeát a vad. utána csak az örökitőképessege teszi' értékessé. De ezzel az állományt erősíti. Ezt a munkát csak szí­vóssággal, csendben lehel jól végezni. ‘ Itt, Dél-Somogybán az elmúlt 15 év alatt elnép­telenedett több település, és az 58 ezer hektár hatvan százaléka beerdősült. A változás kis területen is nyomon követhető: amikor Lá­bodra költöztem, még hávom legelője volt a községnek, és c-’ i három Tsordát hajtottak ki. Most elvadul; a leg Nő: a. természet visz* szaszerezte területeit. A múlt századi térké­pek bizonyítják: hajdan is ilyen volt ez a táj. Itt van a legtöbb lefolyástalan terület', sok az apró patak. A páratartalom ritkán megy ”5 százalék alá, és látszólag ellentmondás, de így igaz — ezen a környéken a legmagasabb a napsütéses órák száma, -és legtöbb a csapa­dék. Mindez együtt érdekes növény- és állat­fajokat nevel. A somogyi homokhát tetején szárazságot tűrő fenyő telepedett meg, lejjebb a nyír, a tölgy, majd az éger következik, a sivárabb helyeken pedig a boróka díszük. S ebben, á sokszínű, gazdag növényzetben — a muflont kivéve — minden hazánkban honos nagyvad megtalálható: a szarvas éppen úgy jól érzi magát, mint a vaddisznó. Fészket rak. a rétisas és költ a fekete gólya. Galamb Gábor a> vadgazdálkodásból írta doktori disszertációját. Dolgozatának ez a cí­me: Az őzpopulációk szerkezetvizsgálata, kü­lönös tekintettel a genetikai problémákra. A kerületet a természet két részre osztotta. A „vízválasztó” a Kutas—Lábod—Barcs közötti út. Ettől nyugatra, a Dráva és a Rinya öntés­talaján kevesebb az erdő. Keletre, a homo­kosabb vidéken több a fa : az őzállomány .is különbözik e két területen. Dolgozatát készít­ve. 850 őzet vizsgált meg, mindegyikről íizen- hatféle adatot vett föl, és ezeket számítógépre vitte. Tapasztalataira építette fel a selejtezés alapelvét. A homokon, őzek napoznak a keréknyom­ban. A szálfaerdők között világosabb folt tű­nik fel. A gépkocsivezető fékez, és a folt megmozdul : gímszarvas emeli magasra trófeáját. A nyiladékon még egyszer szembe néz velünk, aztán méltóságtelje­sen eltűnik , a fák között. A vetésen őzek legelnek, a te­repjáró zajára föl sem emelik a fejüket. A domb másik oldalán dámok lapátján csil­lan a lenyug­vó nap fénye. Halkabbra fogjuk a szót, de az emberi hangra így is magasra eme­lik a fejüket. A tengelyig érő sár után homokon fut a kocsi, s a nyiladékokon ■ át felvillantja kin­csét az erdő. Saélídebb itt a táj, s korántsem olyan „titkolózó”. A véreb a kocsi hátsó ülé­sén a combomra teszi a fejét, békésen szu­nyókál : rá csak akkor van szükség, ha vét a puska. Egyszer — két nap alatt -ű harminc­hat kilométeren keresztül vezette el a vadászt a megsebzett bikához. — Mennyit ér ez az állomány? Galamb Gábor számolni ykezd. A számok racionalitása idegenül hangzik it;, ahol a tró­feák, a nemes formák és a kecses mozgások láttán órák óta csak egy jelzőt fokoztunk: azt, hogy szép. Végül kiböki számolásának eredményét : — Lehet vagy félmilliárd ♦érint az értéke. Hallgatunk., A számoknál többet jelent a látvány. — Azt szeretném, ha egy­szer rezervátum lenne ez a terület azért, hogy maradjon meg mindig ilyennek, ami­lyenné a természet alakította, s gazdagodjon saját törvényei szerint. sasággaj, sok szórakozással, de én gyerekko­rom óta vadász vagy erdész akartam lenni. Az iskolákat is úgy választottam meg, hogy erre vezessen az út. Nehezen kerültem az er­dészet kötelékébe, mert mindig sok a jelent­kező. Ropolyban voltam beosztott vadász, s amikor itt Tótokilapon megüresedett ez a hely, felajánlották. Elvállaltam. Itt nincs mo­zi és szórakozóhely. Amikor leszáll az este, egyedül, marad az ember az erdő susogásával. Szeretem ezeket a hangokat: ilyenkor tudom, hogy jól vá­lasztottam. Hiszek abban, ha valami lenni akar az ember, azt szívós akarattal elérheti. A fék tetejére felült már a hold, amikor visszaértünk a vadászházhoz. Bent az erdő­ben bagoly huhogott, s mel­lettünk valahol ropogott as avar. Ha déli szelek fújnak, a szarvas. feljön, egészen a va­dászházig. Amikor északira fordul a szél, a nyulak soka­sodnak meg. A nyolcezer '■’ektáros vadászterület sok ilvszázados törvényeit három év alatt ismerték meg az itt lakók, de az erdő — amelyet Fejet hajtottak a bokrok a. hűvös szélnek, amikor végigsöpört a tisztáson. A kabátot szorosabbra húztam: nyirkos levegőt a le­szálló alkonyat niég hidegebbé tette. Mozdu­latlanul álltunk a fák tövében, ritkán — ak-. kor is suttogva — váltottunk szót, de a dám- bikák csgk nem akartak előjönni. Amikor a domb. mögött lebukott a nap, „élni” kezdett a vadrét. Rónai József, az erdőgazdaság fő- vadásza többször is a vállához emelte a táv­csöves puskát, azután mindig csalódottan en­gedte vissza: kiderült, hogy amit dámbiká- nak véltünk, az csak egy barnára száradt fű- csomó vagy dércsípte bokor. Egy délutánt csavarogtunk végig az erdő­ben. Közben megriasztottunk néhány fürge ugrású őzet, felvertük a fácánokat. Aztán csak az avar ropogását hallottuk a lábunk alatt. Lent az erdészházban pálinkát ittunk melegítőnek és kávét frissítőnek. Vékony arcú -asszony kínálta szíves vendéglátóként az italt. Három éve költözött ide követve férjét, aki mindenáron hivatásos vadász' akart " lenni. Kovács Tiborné Kaposváron za­jos irodában dolgozott. Itt Tótokilapon rásza­kadt a csend. Az erdő ’karnyújtásnyira ér véget az előszobaajtótól. ■— Ö választotta ezt — int fejével a férje felé, — Mert nagyon szeret vadászni. Most már tudom, hogy a vadász felesége sem tehet mást. — Nem hiányzik a város? Kint jártunk a domboldalban, Kovács Tibor. sokáig rúgta az avart. — Jó pénzű munkahelyem volt, nagy tár­l>r. lierez* Imi«’

Next

/
Oldalképek
Tartalom