Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Hegyi ken közepén áU Varga Hajdú Istvánéit villalakása. A házat éppen tatarozzák, így inkább a kert fáira, virágaira nézünk. A látvány szépségét a borongós idő sem zavarja. — Ki metszi a fákat? — kérdeztem, miközben Jávori Béla a fényképezőgépet csattogtatja. A festő válasza, hogy ő, nem lep meg, hiszen otthon eleget látta és gyakorolta ezt a munkát. Az otthon szó téren és időn át röpít minket Barcsra, ahol nyolcéves koráig élt a Nagyhíd utcában. Iskolás éveiben sokat járt a Drávára, a Karikóhoz gyerektalálkozókra. Apja a vasútnál dolgozott, de szívesen végzett mindenféle más munkát. ..Rendkívüli” ember volt, aki évenként két osztályt végzett az iskolában, s később mindent megpróbált, hogy széppé, hasznossá tegye környezetét, ö volt a zenei központ a Nagyhíd utcában. („A hallott népdalokat mindig megőrizte. Tudott cseh, orosz, szlovák énekeket. Ez a nyitottság öröklődött rám. Soha nem felejtem, hogy amikor az első somogyi tárlatomra feljött és megkérdeztem tőle, melyik kép tetszik, akkor ítészeket megszégyenítő /. biztonsággal választotta Id a jókat.”) A családi környezet és az élmények ösztönözték arra, hogy elkezdjen festeni. Iskolatársai sokszor csináltatták vele cukorkáért, különféle apróbb ajándékokért rajzaikat. Rajztanárainak azonban nem tűnt fel a fiú tehetsége, mert — mondja visz- szaemlékezve — szürke emberek voltak, akiknek alig volt kapcsolatuk az élő képzőművészettel. Amikor nyolcévesen elkerült Kövágószöllösre, kedvezőbbek lettek a körülményei. Szabó László személyében ott ,.aranyos” tanítója volt. Itt biztatta a tanfelügyelő” édesapját arra, hogy „mindenáron” taníttassa. Évekkel később visszajöttek Somogyba. Apja a 34-es őrházban teljesített szolgálatot. Szigetvárra járt polgáriba, akkora „úrként”, hogy a vonat megállt érte az őrháznál. A polgári iskola befejezése után — mivel anyagilag nem bírták volna a további tanulást — motorszerelő szakmát tanult Pécsen, a Baranyai Gazdák Részvény társaságán ál. Egy évig dolgozott ott szakmájában, majd feljött Pestre az Északi főműhelybe. (.,1940 márciusában Kőbányán olyan helyre kerültem lakni, ahol neve sem volt az utcának. Apám úgy is címezte leveleit, hogy névtelen utca.”) A főműhelyi munka mellett tanult. Minthogy a magántanulói díj és az óradíj összege megfelelt háromhavi fizetésének, takarékoskodnia kellett. Nem ült villamosra, a város egyik végéből a másikba elgyalogolt filléres megtakarításokért. Így tudott ..összehozni” kétezer pengőt tanulmányaihoz. Egyszer kapott szekundát mindössze, amikor nem tudott időben tandíjat fizetni. A főiskolára 1945-ben első kisérletével bejutott. Akkor Szönyi Istvánnak és Bernáth Aurélnak előválasztási joga volt. Varga Hajdú Istvánt Szőnyi választotta ki magához. A Mester félévkor szelektált, s ő akkor is beríf- maradt. A keddre és péntekre, amikor Szőnvi korrektúrázott, mindig izgalommal készült. A Mester a tanítványokat a látványra próbálta irányítani, de nem naturalizmusra szorított, hanem a modell és a rajz közötti kontaktust kérte számon. Szőnyin kívül Barcsay fcs Medgyessy is sokat foglalkozott vele, tágítva látásmódjának határait, ti fOMrotáa elsőévesként tanáursegéd lett M A józseíhegyi kertben anyagtechnikán. Művészetelméleti tanára, Cs. Szabó László nagyszerű egyéniség volt. Nem elégedett meg az egyszerű tárgyismerettel, az összefüggésekre irányította hallgatói figyelmét. („Főiskolás koromban is jártam a vasútra dolgozni. Éjszakai beosztást, szabályos szolgálatot láttam el két évig.” Két dokumentumot- mutat. Az egyik szerint 1940. március 13-tól 1947. július 31-ig volt folyamatos munkaviszonyban. A másik szerint 1947. március 1-én főtisztté sorolták elő. „A Nyugati pályaudvar főnökének jóindulatát nem tudom elfelejteni. Munkatársaim is sok megértéssel voltak.”) Á főiskolán találkozott Gerlóczay Gedeonnal, akinek szobájában ott voltak a Csontváry-képek (Tengerparti sétalovaglás, Sétakocsikázás újholdnál Athénban, Baalbek), amelyek nagy hatással voltak rá. Később ő hívta fel a kitűnő művészettörténész, Fülep Lajos figyelmét ezekre a Csont- váry-képekre. Fülep elintézte neki, hogy szabad bejárása legyen az Eötvös-kollégium- ba, ahol kapcsolatba került somogyi fiatalokkal. Amikor 1966-ban a Fényes Adolí-te- remben nagy sikerű kiállítása volt, akkor Fülep baráti társaságban azt mondta: „Ilyen kifinomult ízlésű, szenzibilis festőnk talán soha nem volt, mint ez a somogyi parasztgyerek." S minthogy Fülep az az ember volt. aki udvariaskodást nem ismert, szavai különösen értékesek. Varga Hajdú István még főiskolásként kereste fel 1947-ben Eg- ry Józsefet. A beszélgetés itt rövid időre megszakadt. A művész a lakás nagyszobájában összehaímozott csomagok „ között kutat, mert dokumentálni, szeretné a mester-tanít- ványi barátságot. Egy lapot mutat Egry ke- zeírásával: „Kedves Barátom! Soraidnak örültem, megértem minden vonatkozásban . az életed körülieket. Ezek. ha éppen nerh kívánatosak is, bizonyos .részleteiben a jövő kellékei. Sajnos, nagyon sok kellemetlen, nem kívánatosat kell fölszednünk azért, hogy az értéket megtaláljuk. (...) Köszönve ismét minden szíves ’ figyelmed és a legjobbakat kívánva: ’ őszinte híved Egry József. Badacsony, 1947. XI. 17.” Szigliget, ahol gyakran töltött rövi- debb-hosszabb időt, nagyon sók élményt adott a fiatal ’ festőnek. A táj, az emberek és a beszédjükben levő zene egyaránt munkára inspirálta. Most a könyvespolchoz lépett, s leemel te Fodor András : Hazafelé (1955) kötetét és. szigligeti találkozásaik bizonyságaként felolvasta a Szigliget című vers néhány sorát. Elkéreni a kis könyvet, nézegetem, s feltűnik a szép ajánlás: „Varga Hajdú Pistának, aki azonos a Szigligeti-versben szilváért mászó Pistával, aki a szép So- mogyországba hozzám .hasonló utasként, sőt vasutasként jár ’hazafelé’ meleg szeretettel ajánlja — akárcsak párjának, Lenkenek — Bandi. 1955. május 2.” Ä főiskola befejezése után házasodtak ösz- sze Diskay Lenkével. Nagy kérdőjel volt előttük a jövő, hiszen akkoriban még a tanári pályára is nehéz volt az elhelyezkedés. Varga Hajdúnak végül is a nyomdaipari szakmunkásképzőben sikerült állást kapnia, s ott dolgozik már harminckét éve. Élete ettől kezdődően megoszlott a tanítás és a képzőművészet között. Az iskolában a korszerű rajztanítás lehetőségein töprengett, s azóta az ő tantervei alapján dolgoznak. Választásának igazolását jelentette a sok tehetséges fiatal, akinek útját egyengette. Valamiképpen minden sajtótermék mögött ott ván Varga: Hajdú István munkája. Volt diákjai gyakran keresik föl levelekkel, híradásokkal. („Külföldre került tanítványom minden évben felhív a születésnapomon.”) A festészetben először a színek foglalkoztatták. Ez derült ki az emlékezetes 1966-os tárlatán. Utána a folt és a vonal lehetőségei felé tájékozódott. Azt- kereste, milyen lehet a vonal, mint kifejezési forma? ' Utóbb szinte teljesen vonalas rajzokkal jelentkezett. Helyzete ebből következően furcsa a képzőművészeti életben. Festő? Grafikus? Nehéz eldönteni. A skatulyázok teljesen zavarban vannak hova tegyék? Hiszen- másoknál a rajz csak ..műhelygyakorlat”, nála főfoglalkozás. Amikor más képet küld valahova, ő rajzot. Műveit nem a természet „után” készíti. Inkább nézelődik, vázlatokat gyűjt össze, motívumokból építkezik. Munkai mindig a látványon alapulnak, a látott világ formáit igyekszik visszaadni. Különösen a növényi formák ragadták meg. A gyerekkori emlékek mellett szerepe van ebben a józsefhegyi kertnek. Gazdag flórája jelentős háttér művészetéhez. Hangsúlyozta, hogy ez a háttér s nem a másodlagos élmény,- amire sokan és sokszor gyanakodtak, rajzaival kapcsolatban. („Egÿszer átmentem Bécs- be, hogy megnézzem, mit csinálnak ' tőlünk- nyugatra. De az csalódás volt a ■ számomra.”) Természetes, hogy valamiképpen á gyermekkor emlékei is Aelszínte kerülnek a , grafikákon. Egyszer alföldi kiránduláson volt Tisza menti 'kollégájával. -Együtt dolgozz tak, s azt hitte, hogy végre sikerült „alföldi” képeket festenie. Az összehasonlításnál azonban kiderült, hogy ott is dunántúli tájelemekkel festett. A hullámzásra szinte rááll a keze. s a festmények motívumainak ritmusában, visszatér a somogyi táj is. („Barcs környéke ebből * szempontból sajnos kieseti, mert amikor az ötvenes években hazamentem, rajzónt é« papírt még véletlenül ' sem vehettem elő, ha nem akartam. hogy leleplezzenek.”) A sokszálú vonzalomnak, mely a hazai földhöz köti, az lett a következménye,, hogy nem tudott igazán pestivé, fővárosivá válni. A nagyváros kínálta lehetőségeket kihasználja, de a gyökereket nem szeretné elszakítani. Idegen neki a zaj, mert sejtjeiben az őrház környéki erdők csendje maradt meg. Ahöl gyerek volt, ott a jó szó, az emberi melegség és a köszönés természetes volt, s ebből a nagyvárosban keveset talál. Alkatilag — bár első pillantásra nagyon nyugodt embernek látszik — tele van feszültségekkel. Eredendően van benne elégedetlenség, kétely önmagával és munkájával szemben. Vissza tud-e adni valamit a látványból? Jó-e az. amit csinál? Kinek használ? Ezért igyekszik józanul, kritikával nézni arra, amit mások nem látnak meg. Küzd a harmóniáért. Ritkán elégedett, mert felmérte, hogy milyen sok a tév- ütea, a csábítás a könnyebb megoldásra. A masszív, az időtálló mű foglalkoztatja. Grafikában a siker, illetve az anyagi eredmények összefüggnek a sokszorosítással. Varga Hajdú azonban az egyedi rajzot kedveli. Nem csupán azért, mert ebben látja az önkifejezés legtöbb lehetőségét, hanem azért is, mert úgy véli. erre a közönséget kevésbé tették fogékonnyá. Pedig Klee vagy Botticelli rajzai ugyanannyit mondanak, mint képeik. A rajzon át jobban megismerhető minden műhely. Az egyedi rajznál nincs közben nyomdász, s ez a közvetlenség nagy előny. Megrendelésre nem dolgozik, a tanári munka akadályozná is ebben, de a somogyi rézkarc- sorozatban szívesen vállait témákat (Pálóczi Horváth, Nagyváthy, a nagyatádi művésztelep). A somogyi kötődésű irodalmárok barátsága nagyon sokat jelent számára. .Segítik egymást, kitárulkoznak, információkat csereinek, hazai híreket tesznek számba Fodor Andrással és Tüske» Tiborral. Leveleznek a „somogyiság” jegyében. Varga Hajdú gyakran kéri meg őket kiállítás bevezetésére, katalógushoz előszóra. Tüskés Déli part című (1969) könyvéhez ezért vállalta az illusztrációk elkészítését. (Ismét a könyvespolchoz lép, s mutatja Tüskés Tibor: Mérték és miijének címlapját, amelyre a színes olajpaszieil rajzot ő adta. Bisztray Adámnak mar negyedik könyvéhez adott vétk> bori tó- és kótésiervet.) Mindezzel bizonyítja, hogy a művészetek nem lehetnek meg egymás nélkül. Az irodalommal való eleven kontaktus mellett a zene hatása fontos még a számára. Sokszor rajzol, dolgozik úgy, hogy közben zene szól a rádióból vagy lemezről. Bach lúgai, Bartók, Kodály, Stravinsky müvei különösen kedvesek a számára. Születésnapi ajándékként Kodály emleknangverse- nyeiből kap egy-egy lemezt. („Kodályt személyesen ismertem. A Mester 85. születésnapjára Sárosi Bálint készített egy tökdudát, amelyet én cifráztam meg. Amisor átadták.’ mint közreműködőt, engem is bemutattak a Mesternek.”) A siker, az elismerés nem szegődött Varga Hajdú.melle. Decemberben hatvaneves lesz, de még egyetlen díjat nem kapott. — Mit jelent hatvanévesnek lenni? — kérdezem. A, festő nehezen válaszol: „Elégedetlenseget, a mérleg készítését. Szembesülést azzal, miért nem tudtam többet megvalósítani? Terveket? Igen, dolgozni szeretnék! A színes munkáknak akarok nagyobb' figyelmet szentelni.” A kertkapun kilépve még Somogyról beszélünk. „Somogy nekem mindent jelent — a szülőket, a gyerekkort, a baráti gesztusokat, a tájat, amelyben mozogtam.” Ketha- •vonta rövidebb-hosszablj, időre hazautazik. A búcsúzó kézfogáshoz rryöndja: „Ha lemegyek Barcsra, velem- is megosztják .a gondokat. Hazainak tekintenek.” ■ Attitré*
