Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-20 / 298. szám

7 Áfa ; 1,20 Ft Ülésezett a megyei tanács Hosszú távú irányelvek a kereskedelem íeiiesziésére Hosszú távú kereskedelemfejlesztési irányelveket fo­gadott el tegnapi ülésén a megyei tanács. A testület meg­állapította Somogy jövő évi költségvetési és fejlesztési tervét, tájékoztatót hallgatott meg a VI. ötéves területi és tanácsi fejlesztési koncepciójáról. Megalkotta c ezer ve­zeti és működési szabályzatát és elfogadta jövő évi mun- katervét. Döntött terület-átcsatolást kérdésekben is: Ka- szöpuszta Szentához tartozó területét, valamint Bükk-er- 'készházat Somogyszobhoe, Tardpusztát pedig Somogy ba­bodhoz csatolta. XXXVI. évfolyam, 298. szám 1980. december 20., szombat NÉPLAP Törvények a holnapról i . Három nagy jelentőségű törvényjavaslatot fogadott el az országgyűlés most befe­jeződött téli ülésszaka, mó­dosította a honvédelemről szóló törvényt — tizennyolc hónapra csökkentve a sorka­tonai szolgálat idejét —, s meghallgatta az interpellá­ciókat, az azokra adott vá­laszt is, azaz kiemelkedő fontosságú feladatokat oldott ineg ráfiaméi etünk legfőbb vezető testületé. A három törvény — a népgazdaság VI. öteves tervéről ; az 1981. évi költségvetésről; a taná­csok 1!)81—1985. évi pénz­ügyi tervéről — nemcsak lo­gikai értelemben kapcsoló­dik szorosan egymáshoz, kö­zös jellemzőjük: a realitások tisztelete a gazdasági tecn- d-tk meghatározásában, a minőségi jellemzők előtérbe állítása a végrehajtásban. Társadalmunk a gazdasági építés nehéz szakaszában jár A hosszú időn át meg­szokott módszerek, megoldá­sok jelentős részel fel kellett adni a tervezésben, gazdál­kodásban. igazgatásban, ezt a követelményt fogalmazta meg sokrétűen mindl from törvény. Cj módszereket, megoldásokat kell alkalmaz­ni. kamatoztatni az élet min­den területén; két napon át erről folyt az eszmecsere a 1 ’ a rí am en t üléstermében. Lényegét tekintve egy­aránt erről szólt a törvény- javaslatokat előterjesztő mi­niszterelnök-helyettes, mi­niszter; a vitában részvevő gyárigazgató, a körzeti or­vos, a Központi Bizottság titkára, a munkásnő. a tudós, mindazok, ak K nemcsak vá­lasztókerületük, hanem váro­suk, megyéjük, munkaterü­letük soklélc gondját, ter­vét, kétségeit és elhatározá­sát szőtték bele felszólalá­sukba A törvényhozó testü­let tanácskozása éppen ezért egyszerre volt közvetítője es mérlegelője a társadalom legszélesebb köreit képvise­lő álláspontoknak. Ezért hol­napunkról úgy beszélhettek képviselőink, mint akik túl a feladatokon azzal is tisz­táiban tannak, hogy milyen cselek\o készségre támasz­kodhatnak majd e teendők végrehajtása során. Több, mint százötven kép­viselő fejtette ki véleményét az országgyűlés bizottságai, illetve a megyei képviselő- csoportok ütésein az előké­szítő szakaszban, s most, az országgyűlés tanácskozásán a népgazda tág hatodik ötéves terve törvényjavaslatának finomításához huszonhalan járultak hozzá észrevételeik­kel és javaslataikkal. Ez is bizonyítéka annak, miként formálódott véglegessé a kö­zéptávú népgazdasági prog­ram —* mert az észrevéte­lek, javaslatok egy része be­leépült a tervbe, a másik ré­szét a végrehajtás sorún hasznosítják —, azaz miként nyílt széles tere a demokra­tizmusnak a döntés megszü­letésében. Ennek a demokratizmus­nak — s tágabban értelmez­ve: általában az emberi té­nyezőknek, a tudati elemek- nifi — a végrehajtásban is meghatározó szerep kell, hogy jusson, mert a helyi cselekvés iránya csak így alapozható meg. Ennek fon­tosságát » SZOT főtitkár­helyettese éppúgy hangsú­lyozta, mint a megyei ta­nácselnök. a Hazafias Nép­front országos titkára, mert hiszen a helyes termelési, településfejlesztést elgondo­lások összegzése nem auto­matikusan működő garancia arra, hogy a vállalatoknál, a lakóhelyeken szintén az ész­szerűség követelményének megfelelően döntsenek Eh­hez a kollektív bölcsesség elengedhetetlen. Nélkülözhetetlen c böl­csesség annak belátásához is, hogy a létbiztonság, vala­mint az elért életszínvonal megőrzése, megszilárdítása bonyolult kölcsönhatásban áll egymással, s c hatások egészséges arányainak meg­tartása nem lebecsülhető eredmény — se sikerért ke­ményen kell megdolgozni — a mai világgazdasági környe­zetben. Végső soron ugyanis a közös gondolkodás és cse­lekvés a forrása annak, hogy a tevékenységek egésze — legyen sző akar a kivitel öt esz.endö alatti .'17—39 szaza­id cos növekedéséről, a ter­melő állóeszközáilomány 26—38 százalékos gyarapo­dásáról. akár arról, hogy’ a jövő évben a költség vetés bevételeinek 7,1 százalékkal kel] emelkednie, mert csak így fedezheti egyebek között az oktatási, szociális több­letkiadásokat — a népgazda- ii tg alkalmazkodóképességé­nek fokozódásáról tanúskod­jon. Lehetetlen vállalkozásnak bizonyulna akar csak eím- szacakban is utalni arra, mi minden került szóba a leli ülésszakon, ám a részletezés nélkül is igaz: egy célú, sok- rc.ti volt a vita. Megkülön­böztetett helyet kapott a ku- ta;».s, fejlesztés jelentősége, a mezőgazdaság tartalékai­nak hasznosítása, ahogy az általános iskolai oktatás in­tézményhálózatának helyze­te, s az egészségügy is kellő megvilágítást kapott a hato­dik ötéves terv törvényja­vaslatának tárgyalásakor és a lehetőségeknek megfelelő részesedés jutott a jövő évi állami költségvetés kiadási" tételeiben. Szintén fontos, hogy íélre- erthetetlen álláspont alakult ki az úgynevezett kistelepü­lések. valamint a városok és a községek fejlesztése ara­nyainak ügyében, mert eb­ből jelentős társadalmi ré­tegek olvashatna* ki bizta­tást lakóhelyük jövőjét ille­tően. Hiba lenne azonban elfe­ledkezni arról — s czl a Központi Bizottság tilki ia fejtette ki teljes világosság­gal a vitában —, hogy a feladatok végrehajtása köz­ben nem szabad elfeledkez­ni a friss hatásokról, az új elemekről sem. Mert koráb­ban ezt tettük — késve von­tunk le bizonyos tanulságo­kat —. a lehetségesnél ked­vezőtlenebb a kezdősebessé­günk a hatodik ötéves terv küszöbén. Okulni kell abból, ami történt, s a. hatodik öt­éves lerv időszakában, de már annak első esztendejé­ben is gyorsan és mégis megfontoltan (kell reagálni a társadalmi, gazdasági folya­matok részleteire, hogy e folyamatok egésze összhang­ban álljon azzal, amit elter­veztünk, amit célunk elérni Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztarsasag Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács törvényerejű re. :i kelet­tel módosította a társada­lombiztosításról szóló tör­vény egyes rendelkezéseit. Eszerint az öregségi nyug­díjra a 60. életévét betöltő férfi és. az 55. életévét be­töltő nő akkor jogosult, ha 20 évi szolgálati időt szer­zett. A végrehajtási jogsza­bály szerint azonban, aki a nyugdíjkort 1990. december 31-ig betölti, akkor is meg­szerzi az öregségi nyugdíjra való jogosultságot, ha addig az időpontig 20 évnél keve­sebb. de legalább 10 évi szolgálati időt szerez- így a jelenleg dolgozó idősebb kor­osztályok az új rendelkezés következtében nem kerül­nek hátrányos helyzetbe. Felhatalmazta az Elnöki Tanács a Minisztertanácsot, hogy a baleseti táppénz mértekét a napi átlagkere­set teljes összegében álla­pítsa meg. Az új rendelke­zés mgntesiti a dolgozókat attól, hogy a táppénz és a munkabér közötti különbö­zeiét külön eljárás keretében kelljen érvényesíteni. A tör- vényerejű rendelet a végre­hajtási jogszabállyal együtt 1981. január 1-én lép ha­tályba, Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, továbbá egyéb folyamat­ban levő ügyeket tárgyalt. Leonyid Brezsnyev köszöntése Kadar Janos, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban .köszön­tötte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Lege elsőbb Ta­nácsa Elnökség« elnökét 74. születésnapja éss az Októberi forradalom érdemrenddel történt kitüntetése alkalmá­ból. (MJI) Szovjetunió Kinevezések A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének hatá­rozatai alapján a Szovjet­unió Minisztertanácsa el­nökhelyettesévé nevezték ki Alekszej Antonovot, s egy­idejűleg felmentették elekt­rotechnikai ipari miniszteri tisztségéből ; ugyancsak a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesévé nevezték ki Ivan Bögyult. A Legfelsőbb Tanács El­nökségének határozata alap­ján felmentették miniszter­elnök-helyettesi tisztségé­ből Vlagyimir Trofimovics Novikovot, aki nyugállo­mányba vonult. A tanácsülés — amelyen felszólalt dr. Juhar Zoltán belkereskédelmi miniszté­riumi államtitkár is, a ke­reskedelem hosszú távú fej­lesztési irányelveinek elké­szítésekor elemezte az el­múlt évtizedek fejlesztésé­nek eredményét, számba vet­te a településhálózat és a la­kosság összetételének a vár­ható változásait is. Megálla­pította: a somogyi kereske­delem teljesítőképessége az elmúlt tizenöt év alatt jelen­tősen nőtt, a vásárlási kö­rülmények érezhetően javul­tak. Ugyanakkor aranytalan- ságok, ellentmondások is ke­letkeztek a hálózat fejlett­ségében szerkezetében. A kereskedelem távla­ti fejlesztését alapvetően az határozza meg, hogy a megye lakónépessége a következő két évtizedben — várhatóan — egy-két szá­zalékkal csökken, a balatoni idegenforgalom pedig kis mértékben növekszak. To­vább korszerűsödik a tele­pülés halozat. de a megye aprófalvas jellege megma­rad. A fejlesztéseik azt a célt szolgálják, hogy a megye lakóinak valamint az ide­genforgalom igényét ma­Í gasabb színvonalon elégítsék , ki — ennek fö eszköze a . kereskedelmi munka minő- j ségenék javítása, a fejlesz­tés intenzív módszereinek alkalmazása lesz. Az élelmi­szer-kereskedelem — az át­lagosnál jobban fejlődik; az egészségesebb, korszerűbb táplálkozás iránti igények kielégítését tűzték ki célul. A vendéglátásban a gyor­sabb alkalmazkodóképessé­get kívánják megvalósítani és fokozni a tömegétkezte­tést, mindenekelőtt a gyer­mek- és diákétkeztetés ará­nyának növelésével. A ke­reslethez való jobb alkal­mazkodás mellett az idegen­forgalmi területeken az elő­és az utószezonhoz vak) jobb alkalmazkodás is sze­repel, A ruházati termékek irán­ti kereslet differenciálódá­sával számolnak és a vá­laszték bővítésére ösztönöz­nek. Számolnak azzal is, hogy a következő időszak­ban tovább növekszik az igény a háztartási munkát könnyítő korszerű termékek, valamint a magas műszaki színvonalat képviselő ipar­cikkek iránt. A hálózatfejlesztést a te­lepüléshálózattal összhang­ban kívánják megvalósítani, s ezzel azt érik el, hogy az azonos szerepkörű települé­sek ellátásában nem lesznek indokolatlan különbségek. Ennek érdekében az elmúlt időszakban megépített új egységek célszerűbb haszno­sítását szorgalmazzák az irányelvek. A korszerű érté­kesítési formák és új tech­nológiák alkalmazása mel­lett a gyártókkal közösen ki­alakítandó szállítási és áru­utánpótlási eljárások is na­gyobb szerephez jutnak. A hálózat fejlesztése a Ban laton-parton hosszú távon azt a célt szolgálja, hogy megszűnjön a főidényben tapasztalt túlterhelés. Siófo­kon nagy alapterületű bevá­sárlóközpont létesítésével számolnak, Bogi ár'.ellen vá­rosias jellegű üzlethálózat kialakítása a cél. Fonyódon a bolti kiskereskedelem je­lentős hálózatbővítésé. Ka­posváron a mainál maga­sabb szintű ellátást biztosító kereskedelmi központ épí­tésére törekednek.' Számol­nak egy újább általános és egy csemegeáruház létesíté­sével, a peremkerületeken pedig az ABC-program foly­tatásával. Nagyatádon, Mar­caliban és Barcson a háló­zat korszerűsítését és egy nagy alapterületű általános áruház építését irányozták elő. Tíz éve nyílt Másodszor is átadták a Sió áruházat Tegnap adtak át az iker épülettel bővített es korsze­rűsített Sió áruházat a vá­sárló közönségnek. A Siófok és’ Vidéke A fesz országos hírű üzletének avató ünnep­ségén dr- Kiss József, a me­gyei párt-végrehajtóbizott­ság tagja, a Mészöv elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Szilvasán Pált. a Szövosz elnökhelyettesét, és Kiszeli Jenőt, a Belke­reskedelmi Minisztérium osztályvezetőjét. Dömötör István, az áfész kereskedel­mi főosztályvezetője mulat­ta be a megújult áruházat. Mint ismeretes, a Sió áru­házát 1970-ben nyitották meg,, de már ebben az esz­tendőben nyilvánvalóvá vált. hogy kis méretűre tervez­ték. A nyitás évében 147 millió forint forgalmat bo­nyolított le. csaknem duplá­ját a tervezettnek. A forga­lom növekedése meghaladta az országos átlagot: 1979- ben már 300 mi Ilin forint bevétele volt az áruházilak. Az eladók azonban egvre nehezebb körülmények kö­zött végezték feladatukat, hiszen a vásárlók tömege — különösen a balatoni fő­idényben — egyre nőtt. időnként, szinte szétvetette áz épület falait. E túlzott te­her eavre inkább a kiszol­gálás színvonalának a rová­sára ment és különböző szervezeti és vagyonvéde­lemmel kapcsolatos gondo­kat okozott. Az áruház bő­vítése. korszerűsítése szük­ségessé vált- Ehhez anyagi segítséget adott a Szövosz, a Mészöv és a Belkereske­delmi Minisztérium. A ter­vet a budapesti Szovterv Vállalat készítette, s a kivi­telező munkához 1977 őszen látott hozzá a Somogy me­gyei Építőipari Vállalat. A 2700 négyzetméterrel bóvl­iéit üzlet átalakításában kü­lönféle alvállalkozók (pl. a Kőfaragó Vállalat, a Fém­munkás Vállalat, a Jászbe­rényi Hűtőgépgyár, a Buda­pesti Kéri par stb.) is köz­reműködtek. Összefogtak a somogyi szövetkezetek is, hogy segítségükkel — és sok társadalmi munkával — mi­előbb korsaerű körülmények között fogadhassák a vásár­lókat a déli part legnagyobb áruházaiban. A megfelelő üzlettér és a ••aktár bővítésen kívül a dol­gozók számára különféle korszerű szociális helyisége­ket alakítottak ki. Lehetővé tették az eladók, étkezését, s klímaberendezést szereltek fel- ,(,Nyaranta néha 40 fo­kos melegben végezték mun­kájukat az üzlet dolgozói.) Az áruháznak hat osztálya van. A földszinten a legna­gyobb az ABC. Itt Teyler típusú hűtőberendezéseket szereltek fel, s a modern, úgynevezett zsiliprendszerű áruátvéteit honosíthatják meg. A pénztárak számát hatna! tízre emeltek. Az el­ső emeleten a ruházat, a ci­pő- és a műszaki osztály ka­pott helyet. A műszaki osz­tályon belül az úgynevezett szabadidő-részleg. sport, kemping, barkiác*- és hor­gász felszerelési tárgyakat forgalmaz. A második eme­leten főként áruraktárak es szociális helyiségek vannak- -Bővítettek a szolgáltatást. Az OTP-ügyintézést helyben bonyolítják le. a nagyértékű iparcikkeket házhoz szállít­ják. de az ezer forint érték felett vásárolt élelmiszert is haza szállítják, ha a vevő úgv kívánja. Megállapodást kötötték a Siófoki Háziipari Szövetkezettel, melynek ér­telmében .a Sióban vásárolt konfekció ruhát díjmente­sen méretre igazítják a há­ziipari .szövetkezet szabói. Négv gépkocsi áll az üzlet rendelkezésére. Az eladók létszámát mint egv 40 fővel növelték, s erre főként azért volt szük-o-ég, mert az ABC reggel 6-tól este 9 óráig tart nvitva, s a két műszak dup­la létszámot isénvel. Dömötör István megkö­szönte a tervezők, az él tők munkáját s az áruszállító partnerek — a Trilex Vál­lalat, a Kaposvári Röviköt, a Fűszert, a Húskombinát, a nagvkanizsai Rövikót. a Dél- dunántúli Cmő-nagykenes- kedelmi Vállalat, a Buda­pesti Délker. a RaviU, a Fér, a Bétex és a Skála — kész­ségét, segítségét. Ezután dr. Kiss József, a Mészöv elnöke, Bíró Zoltán, a siófoki áfész ügyvezető el­nöke, valamint Gyulavári Tamás, a SAÉV igazgatója kitüntetéseket. okleveleket adott át a munkában élen­járó kereskedelmi dolgozók­nak es epuoknek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom