Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-02 / 258. szám

» i féltékeny Wagner Adalékok egy szerelmi háromszög történetéhez A művészek ele ter öl röp­ködő pletykák, a szó- . beszedekből szőtt, mí­toszok gyakran válnak elő­ítéletek forrásaivá, s az így kialakított hamis kép olykor erősebben befolyásolja , az olvasót, a zenekedvelőt, mint a művészi alkotás. Az ál- ■ ‘ landőan méla bús és el vágy ó- j óó Byronról, a .szakadatlan ! bor- es szerelemn-rkózisban rkejelgo Baüdeiai re-ról, a J »melyorosz lelkületű« .Tesze- Lnymro! kreált közhelyek feppugy meggyökereztek tu- frdaéunkba/n, mint az a téves f hiedelem, hogy Chopin a femwvdig őszinte, mindig mély tíerfcói szerelemnek volt élő Ifsaobra vagy az a látszat, ‘hogy Salvador Da» közőnsé- tyges bohóc. i Hyere “métoszhős« Richard ÎAtagner is. Szűkebb hazájá­éban — részint a fasizmus agymosás kam pányain a k ma­radványaként — sokam ma és őt tekintik a radikális an- Jftkapital izmus bajnokának, n-Nö előtt térdet hajtó, meg- •váhasea vágyó Férfi megtes­tesítőjének. < a legtisetessége- fcób barátnak, a szeplőtlen Műrésznek. Másutt — jórészt nakmk. m — Vászolyodnak Haas von Bűi««. töte, áffi-tőiagos emberi és művészi ridegsége, soviniz­musa miatt. Idézik mondá­sait, melyekben Verdit ne­mes egyszer őséggel »kintor­násnak«, Meyerbeert »üres fejű es hatásvadász kókler­nek« ' titulálta, szidják, mert barátjának leányát, Liszt Co- simát »elszerette« másik ba­rátjától. attól a Hans von BüiowtoJ. aki karmesterként rengeteget tett Wagner ér­vényesüléséért. Hogy a zseniális operaköl- tó arcát halála után csak­nem száz esztendeig nem si­került élethűen megrajzolni, a Wagner-utódok hibája: a legfontosabb iratokat hét la­kat alatt őrizték Bayreuth- ban. Az a hírhedt »barna könyv« — a Cosimától ka­pott kapcsos album —, Wag­ner naplója is hosszú varga­betűk után került egy nyu­gatnémet kiadó asztalára. S most, a Gondolat kiadó által gondozott, magyar kiadás ol­vastán értjük csak meg, mi­Baytr Béla Montázs (apám) kórházi ágy fehér párnak — + féktelen plazma-tánc sajgó disszonanciák + nap nap után feiducolt párnak sí költő tüdő + elherdált jussod a bányalég fosztó jegykendője tői val,t a »barna könyv« szenzációvá Nyugaton. A »gyónások« nyomán. úgy tet­szik, jó néhány előítéletün­ket kell felülvizsgálnunk. Iga», a napló egyik-másik részlete — egy jelentéktelen vígjátékocska tervezete, a Parsifal szövegvázlata, a müncheni kőszínház építésé­ről folytatott vita es néhány versi ke — csekély értékű ze­netörténeti adalék. A latin költészetről, az államelméle­tekről, a civilizáció alkonyá­ról készített eszmefuttatások sem tartoznak Wagner leg- becsebb elméleti munkái közé. A Cosima-szerelem emlekei azonban — elsősor­ban az 1865 nyarán, a meg­váltásra kiszemelt asszony magyarországi tartózkodá­sakor. a magányban fogant följegyzések — kulcsot ad­nak a kezünkbe a zenedrá­mák mély megismeréséhez, egyszersmind az alkotás lé­lektanához. »Megjött a leveted« — írja naplójába 1865. augusztus 20-án. miközben Cosima ap­ját kísérte Pest-Budára —, és híreket hozott... Nekem azonban csak azt mondta, még mindig szeretsz. Ennek örültem leginkább... De miért is nem akarok egyál­talán kedvre derülni? Miután a reményt feladtam, már csak a szerelem maradjon nekem, és enyésszen el a hit is. a magamba vetett hit? Szeretsz, ezért még hiszek. Vagy csak áltatom magam? Semmiben sincsen már örö­möm.« H asontó idézetek »ólá­val bizonyíthatnánk, még : amit szúrósság­nak. kiállhatatlanságnak vél­tünk eddig, nem más. rmot a bizonytalanságtól gyötört, szakadatlanul kételkedő mű­vész kiegyensúlyozottságra törekvésének megnyilvánu­lása. Egy hatalmas tehetségű, de gyenge akaratú férfi kap­kod itt — mint korábban Minna vagy Mathilde We- sendonck félig-birtoklásá- nak idején is — szalmaszál után, s a kétségbeesett ka­pa lozás ban (itt omlik össze egy másik előítélet, mely sze­rint Wagner mindig »hamis barát« volt) nem gondol arra, hogy két leghívebb segítő­társát. Lisztet és Bü-lowt ve­szítheti el örökre. íme. a kulcs, mely a művek lénye­géhez nyit ajtót! A Hollandi konfliktusához, melyben egy ártatlan leány önfeláldozása oldhatta csak föl az átok alól a világ ván­dorát. Tannhäuser feloldozá- sához sem bizonyult elegen­dőnek a pápa jóindulata: a megoldás itt is az Erzsébet által képviselt örök nőiség, a goethei »das ewig Weibli-s che«. Lohengrinnek Elza hoz­ta él a boldogságot, de —és itt jelenik meg a férfiúi zár­kózottság motívuma, mely a fentebb idézett sorokból is kitetszik — a bukást is Elza kíváncsiskodása okozta a Grál-lovagnak. Trisztán után Liszt Cosima és Richard Wagner. szerelmesének is búcsúznia kell az ámyékvilágtól — így követeli a mérhetetlen önzés és’ beteges féltékenység, bi­zonyság rá épp a »barna könyv« —, s Brünnhilde sem elheti túl sokkal Siegfriede! Egyszóval Wagner — innen az ingerült hang, melyet gyakran használ Cosimához írott naplójegyzeteáben — imádja a nő! a »lelki hát­teret« adó nőiességet, de fél is tőle. Félti önállóságát, amint Parsifal is félt, elhiva­tottságának elvesztésétől, amikor • visszautasította Kundry 'csókjá! F igyeljük( csak! »Ha kedvemet és- hitemet meg akarom őrizni, közönyösnek kell lennem minden iránt, ami mailyen, holnap meg amolyan. Ha dolgozom, úgy van, függet­lenedem időtől és naptól : ez mindig is segített rajtam.« Wotan dilemmája ez, A wal- kürböl : a szerelmesek párt- fogolása-e a helyesebb, avagy a hideg fejjel végzett köte­lesség. De folytassuk! »Bár a házam oly sivár, még a múltra is derűsebben nézek vissza. Dolgoznom kell, igenis dolgoznom folyvást.« Néhány nappal később pe­dig amiatt panaszkodik: Co­sima távolléteben nincs ked­ve a munkához... Nem kevésbé érdekesek azok a tények, amelyeket Liszt és Wagner — sokáig felhőtlennek hitt, majd kizá­rólag ellenségesnek vélt — kapcsolatáról tartalmaz a napló. Liszt, tudjuk, helyte­lenítette leányának és ba­rátjának házassága! haláláig együttérzett legkedvesebb tanítványával, a »szerelmi háromszögből« vesztesen tá­vozó Hans von Bülowval. Mindent megkísérelt, hogy Cosimiát kivonja Wagner bűvköréből, s a nagy barát — legalább följegyzéseiben — ezért alaposan neheztelt is rá. A naplóban egymást érik a gúnyos szemrehányá­sok és dühödt vádaskodá­sok, imigyen : »Nem, csak holnap utazik Segszardra!« »Apa azt mondja, szombatig még Pesten maradunk.« Apa azt mondja: »egy kis pihe­nésre van szükségem«. »Ve­lencébe megyünk.« És ezen­közben elhiteti magával, hogy meg akartam öt sérte­ni, hogy valószínűiéig egyál­talán nem is szeretem. Min­dig az apjának van igaza — de hiszen már egy évvel ez­előtt azt mondta nekem; ha úgy alakulnak a dolgok — ö megvetéssel fordul majd el tőlem.« És záporoznak az élcek Liszt diszkardjáról, papi ruhájáról, zenéjének va­riációs technikájáról Wagner féltékenységének cáfolha­tatlan bizonyítékaként. Ám hogy mindez csupán a vóje- lölt féltékenykedése leendő apósára, s nem a zeneszerzőé a zeneszerzőre, mi sem iga­zolja jobban, mint egy tíz ■ esztendővel későbbi megnyi­latkozás Liszt Ferencről: »íme, itt van, áld elsőként állt mellém, amikor még senki sem hitt bennem, ami­kor még senki sem tudott rólam; s aki nélkül Önök egyetlen hangot sem hall­hattak volna tőlem — íme, kedves barátom. Liszt Fe­renc !« A z, hogy Cosima türel­mes, hű társa maradt Wagnernek, az, hogy a zeneköltő halála után még csaknem fél évszázadig gon­dozta a hatalmas hagyatékot és ápolta gyermekeit, köztük azt <az Évát, aki a »barna könyv« több lapját is eltávo­lította valamiféle hamis szé­gyenérzetből. ismert tény. E napló azonban csak a kom­ponista érzéséiről számol be. Két éve Cosima ezerkétszáz oldalas naplója is megjelent Münchenben. Fordítása! re­mélhetőleg, hamarosan a ze­neszerető magyar közönség is olvashatja. Lengyel András Premier Megyerarmzágen Rajkin színháza A szovjet kultúra napjai­nak szokatlanul gazdag prog­ramjából is kiemelkedik a leningrádi Állami Miniatűr Színház egyhetes magyaror­szági vendégjátéka. Erre Bu­dapesten, a Thália Színház­ban, a Magyar Néphadsereg Központi Művelődési Házá­ban, valamint a székesfehér­vári Vörösmarty Színházban kerül sor. A Miniatűr Színházat — ilyen néven — viszonylag kevesen ismerik nálunk, de ha azt mondjuk; Arkagyij Rajkin színháza, így már mindenkinek nyomban fel­csillan a szeme. Mert Raj­kán — első magyarországi vendégszereplése óta —- fo­galommá vált a színházi életben. Bemondásait, gesz­tusait senki sem felejti el, aki csak látta, színpadon, vagy a televízió közvetíté­sével. Kedves vendégünket a pórbák szünetében sikerült rövid beszélgetésre invitál­nunk. Első kérdésünk: mikor volt a Budapesten, bemuta­tásra kerülő „Őfelsége a színház” című műsor lenin­grádi ősbemutatója? — Csak lesz — válaszolja mosolyogva Rajkin. — A premier színhelyéül, nem vé­letlenül, Budapestet válasz­tottuk. A magyar közönség előtt vizsgázik majd az új műsor és csak hazautazá­sunk után, láthatják a szov­jet nézők. — Mire utal a műsor ci­me? I — Élt egy ember az idő­számításunk előtti IV. szá­zadban, aki azt mondta : az egész világ 'színház. Nem lehetett éppen buta ember... Egyébként talán már haitótit róla: Platonnak hívtak, fog­lalkozására nézve görög fi­lozófus volt. Aztán — évszá­zadokkal később — akadt egy másik színházi szakem­ber, William Shakespeare, aki megtoldotta Platón sza­vait, mondván: színház az egész világ, és mi mindnyá­jan színészek vagyunk. Mél­tatlanul ugyan, de hadd egé­szítsem ki kettőjüket azzal, hogy manapság sincs más­képpen. Nemcsak színpadon vannak színészek: azok ül­nék — kivétel nélkül — a nézőtéren is. Mert mi, mű­vészek és önök nézők egy színházban dolgozunk, az élet színházának örökös tár­sulati tagjai- vagyunk. — Az elmúlt évtized so­rán mennyiben változott a politikai szatíra célja, éle és hangvétele a Miniatűr Szín­ház gyakorlatában? — Lényegében ugyanúgy dolgozunk, mint korábban. A különbség azonban nem csekély. Az elmúlt pártkong­resszusainkon, a XXIV-en és a XXV-en jóval több voit a konkrét kritika, mint az azt megelőzőkön. Természe­tesem mi is igyekeztünk lé­Palásti László Pesti történet SOMOGYI NÉPLAP — Jó, hogy találkoztunk — szorongatta a kezemet Szepezdi —, már írni akar­tam neked. érettségi talál­kozóra készülünk. Képzeld, megtudtam, hogy Krecsma- rék, a volt matematikata­nárunk még él. Már jóval el­múlt nyolcvanéves; beszél­tem a fiával, megígérte, hogy elhozza a találkozóra az öre­get. Azt kérded, hogy mikor és hol lesz a találkozó? Pén­teken ötkor a lakásomon tartjuk az előzetes megbe­szélést, gyere el! A telefon­könyvben megtalálod a cí­memet. Két Szepezdi van, és a Schnaucérfalvi utcába lakom. Pontos legyél! Hogy jutok el a Schnttu- cerfalvi utcába? — tűnődtem pénteken fél ötkor. Taxival megyek, akkor ötre feltétle­nül odaérek — határoztam el magam. A »árkon Utlakam egy ta­xiállomást. öt ember vára­kozott kocsira. Megkezdődött a körkérdés: — Bocsánat... Önök kö­zül kik vannak együtt? Azt szeretném ugyanis tudni: hányadik vagyok a sorban... A válaszok lesújtóak vol­tak. Az egymás mellett álló lány és fiatalember nem is­merte egymást, a másik há­rom várakozónak is külön útja volt. — Nem megy valaki vélet­lenül a Schaucerfalvi utca felé? — Nem — válaszolták szinte kórusban... Az egyik várakozó megsajnált: — Én a Vak Béla utcába megyek, odáig elvihetem. Talán ott kap másik taxit. — Köszönöm ... De mi lesz velem, ha ott nem találok szabad kocsit? Ekkor odasompolygott hoz­zám egy idős férfi, és hal­kan a fulembÿ súgta: — Von egy Trabantom, ha megérné önnek... — Miért? Mennyit kér? — A Schnaucérfalvi utca nagyon messze van — mond­ta nyomatékosan. — Megszá- mitom magának százhúszért. — Legyen nyolcvan. — Százhúsz — mondta a magántaxis, és hozzátette: — Tessék gyorsan dönteni, mert másnak ajánlom fel a Trabantomat! — Száz. — Százhúsz. — Egye fene! Mehetünk... Öt perc múlva a Trabant hörgött, morgott. aztán meg­állt. Az öreg kiszállt. tíz percig babrált a motoron, az­tán így szólt: — Tessék adni harminc forintot, és bevárni egy ta­xit; az én csikóm ne-m in­dái. A busz megállójához gya­logoltam. Jött is egy busz, de gyors­járat volt. Csak negyedóra múlva jött egy másik: A vég­állomáson szerencsém volt, kaptam egy taxit. Be akar­tam szállni, de a gépkocsive­zető megkérdezte: — Hová? Megmondtam. — Oda nem megyek. Tet­szik tudni, a klinikára kell mennem. Szül az asszony ... Amikor végre egy másik autóbusszal eljutottam Sze­pezdi lakására, már csak a mamája volt otthon. — Jaj, úgy várták magát; már azt hitték, hogy nem jön. De maradt egy kis fe­ketekávé, megmelegítem. — Köszönöm, de sürgős dolgom van — válaszoltam és elrohantam. A ház közelében várt a magántaxisom. Ügy látszik nem ismert meg vagy csak úgy tett, mintha most látna először. Halkan mondta: — Van egy Trabantom. Ha megérné önnek... pest tartani ezzel és a szín­padon is konkrétabban bí­rálunk, mind kérlelhetetle- nebbül -forgatva a szatíra fegyverét. És hogy nem csi­náljuk éppenséggel rosszul, azt nemcsak a zsúfolt néző­terek bizonyítják, hanem, a Lenln-díj is, amelyben a közelmúltban részesültem. Hangsúlyozni szeretném : ezt a díjait nemcsak én kaptam« hanem maga a színház, a műfaj. — Miről hallunk majd as új műsorban? — Hosszú volna fölsorolni, nem is szívesen lövöm le a poénokat. Annyit azonban elárulhatok: szó esik majd a, szovjet értelmiség jelenlegi helyzetéről, gazdasági álla­potáról és az egész világot foglalkoztató legidőszerűbb problémákról. Természete­sen görbetükörből. — A korábbi vendégjáté­kokon sok érdekes technikai trükköt is láthattunk. Hoz­tak-e ismét valami meglepe­tést? — De mennyire! Talán a •legkülönösebb az lesz, ami­kor önmagamat interjúvo­lom meg, önmagámmal be­szélgetek, vitatkozom a szín­padon. — És egyetért majd saját magával? — Azt hiszem, nem .. : Éj- végre ki az, aki mindig he­lyesli saját cselekedeteit, mindig elégedett saját ma­gával? Hányszor állunk a. tükör elé, hogy jól letoljuk önmagunkat! Hát ilyesfajta le tol ás tanúi lehetnek majd a nézők is . .. Amellett aat se feledjük el, hogy az em­ber más-más helyzetben másként gondolkodik. Más a pszichológiája, ha kocsiba ül, megint más, ha gyalog vág neki az utcáknak. Másként beszél, gondolkodik, viselke­dik, érez főnökiként és be­osztottként, kérelmezőként és parancsol óiként. És sorol­hatnám. tovább az egy em­berben meglevő belső konf­liktusokat, amelyek egyszer­smind hálás témák is a sza­tirikus ábrázolás számára. — Ha már rólam esett szó — folytatja Rajkin —, hadd említsem meg: ezek­ben a napokban hármas ju­bileumot ülünk. November elején lesz az „őfelsége a színház” című új műsorunk ősbemutatója, november 6- án lesz 41 éves a leningra- di Miniatűr Színház és ugyanazon a napon érkezem^ el 69. születésnapomhoz Beszélgetésünk közben ré­gi ismerősök köszöntik Raj- kin! aki az orosz nyelvű üdvözlésre magyarul vála­szol. — Rég járt nálunk, még­sem felejtett el magyarul? — Sok, magyar barátom van; velük sűrűn találko­zom, és fölhasználom ezeket az alkalmakat arra is, hogy gyakoroljam a nyelve! Mió­ta ismét itt vagyok Buda­pesten, szinte óráról órára többet értek meg a körülöt­tem zajló magyar beszédből. Véget ért a próbaszüet, ne ügyelő ismét színpadra szó­lítja Rajkint. így be kell fe­jeznünk az interjút, Rajkán szavaival: „A viszont látás­ra!” G T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom