Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-01 / 257. szám
jamaicai választások Konzervatív győzelem A brfpolítikaí fősről teég miatt páncélosok őrködnek a ka- rib-tengeri szigetország fővárosának, Kingstonnak utcain a szavazás napján. À' konzervatív, amerfka- barát Jamaicai Munkáspárt győzött a csütörtökön tartott áj talán os választásokon. Nem hivatalos, de gyakorlatilag véglegesnek tűnő összesítés szerint a munkáspárt a hatvan tagú parlamentben több Jobbra át Jamaicában Egy haladó, imperiaUtrta- ellenes rendszerrel kevesebb az amerikai földrészen. A Jamaicában megtartott választásokon győzött a konzervatív ellenzék, s Michael Manley Népi Nemzeti Párt fa ellenzékbe szorult. Már-már polgárháborús körülmények jellemezték a választást megelőző heteket, hónapokat A rendkívül sűrűn lakott, de mindössze 11,5 ezer négyzetkilométeres közép-amerikai országban egymást követték a gyilkos merényletek. A jobboldali terroristák valósággal pánik- hangulatot keltettek, st attól sem riadtak vissza, hogy megkíséreljék a miniszterelnököt és a honvédelmi minisztert eltenni láb alól — szerencsére tervük meghiúsult Nem először vagyunk tanúi a megfélemlítés jól bevált módszereinek egy-egy latin-amerikai államban, ha bizonyos körök politikai változás kicsikarását tűzik ki célul. Guatemalában, Hantiban, Salvadorban — persze korántsem teljes a lusta — hasonló eszközökhöz folyamodott mindig az amerika- barát vezető réteg. Jamaicában most rendszerváltás. »jobbra át!« következik be, miután a nyugatbarát, mindenekelőtt az USA-val szoros kapcsolatokat ápoló jamaicai munkáspárt többséget kapott a törvényhozásban. Nyilvánvaló, hogy hamarosan felszámolják a Manley-kormány vívmányait, a külföldi tőke államosítását, az állami szektor előtérbe állítását, a dolgozók szociális körülményeinek szüntelen javítását célzó intézkedések aligha maradnak érvényben. Ahhoz sem fér kétség, hogy a munkáspárt vezére, Edward Seaga jelentős támogatásra talál majd az Egyesült Államok vezetőinél, az amerikai monopóliumok berkeiben is. Manley kormánya tiszteletre méltó módon a szocialista irányzat mellett kötelezte el magák Kuba szomszédságában ez úgy látszik,, túlontúl nagy veszélyeket rejthetett magában mindazok számára, akik a »zöld kontinens« forradalmi harcát minden eszközzel meg !akarják gátolni. Ragadós lehet a nicaraguai példa! — vélik Washingtonban, s nem alaptalanul: a haladó politika széles körű és kedvező visszhangra talált Latin-Amerika sok országában. Jamaica példája azt illusztrája, hogy az USA közelségében milyen nehéz megőrizni egy nép boldogulásának önálló, nem a washingtoni forgatókönyvekhez igazodó arculatát. Gy. D. SOMOGYI NÉPLAP ________________;__íj m int negyven képviselői helyet szerzett meg, s ezzel biztosította magának a jogot a következő kormány megalakítására. A mostani választásokat Jamaica történelmének legvéresebb kampánya előzte meg. A Michael Manley vezette Népi Nemzeti Párt haladó, a szocializmust meghirdető politikája ellen a konzervatívok által indított akcióknak ez év tavasza óta mintegy ötszáz halálos áldozata volt. A munkáspárt által szított elemek közvetlenül a választások előtt országos méretű megfélem-lí- tési kampánnyal igyekeztek. az urnáktól távol tartani Manley pártjának támogatóit. Fenyegető akciókat hajtottak végre a népi nemzeti párt politikáját támogató erők ellen, közöttük a jamaicai dolgozók pártja aktivistád ellen, A választások eredményeként ellenzékbe kerülő Népi Nemzeti Párt antiimpe- rialista, el nem kötelezett bel- és külpolitikájával szemben az Edward Seaga- féle munkáspárt az úgynevezett nyit piaci gazdálkodás visszaállítását hirdette meg. A munkáspárt vezetőségének hagyományos washingtoni kapcsolataira építve az Egyesült Államokkal való kapcsolatok szorosra fűzését, a külföldi tökének az országba való szabad be- á rámol tatását és a nemzetközi valutaalaphoz való visszatérést igerte. A teheráni egyetemen Irán helyzetéről tartott pénteki beszédében Radzsai miniszterelnök a várakozások ellenére nem tett semmilyen végleges kijelentést. • r Csütörtökön éjszaka Bani- szadr államfő elnökletével ülést tartott az iráni legfelső nemzetvédelmi tanács — jelentette pénteken reggel a teheráni rádió. Szajed AU Khamenei Hodzsatoleszlam, a testület titkára közölte, hogy a tanácskozáson Abadan védelmének. valamint az iraki tüzérség szakadatlan támadásának kitett körzet hadtáp- és élelmiszerellátásának szentelték a legnagyobb figyelmet. Amint a ráddöközlemény beszámolt róla, a legfelső nemzetvédelmi tanács ülésén elhatározták, hogy egyesített parancsnokság alá helyezik a harcokban résztvevő összes tráiti erőket. így a badseceMagyar—jugoszláv pártközi tárgyalások A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására október. 29—31 között Alekszan- dar Grlicskov, a «Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének tagja látogatást tett hazánkban. Kíséretében volt Dusán Lazics, a KB nemzetközi osztályának alosztályvezetője. Kádár János, az MSZ.MP KB első titkára fogadta Alekszandar Grlicskovot. A jugoszláv vendéggel megbeszélést folytatott Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Az elvtársi légkörben lezajlott tárgyalásokon kölcsönös tájékoztatás hangzott el pártjuk munkájának fő irányairól, a szocialista építő- munka legfontosabb időszerű kérdéseiről. Áttekintve a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság együttműködését, megállapították, hogy azok valamennyi területen folyamatosan népeink javára eredményesen fejlődnek. A nemzetközi helyzetről folytatott véleménycsere során hangsúlyozták, hogy minden haladó forradalmi és demokratikus erővel ösz- szefogva segíteni kell a békés egymás mellett élés, az enyhülés politikájában elért eredmények megőrzését és elmélyítését. A kommunista és munkáspártoknak az egyenjogúság, az önállóság, egymás álláspontjának tiszteletben tartása alapján folytatott együttműködése és internacionalista szolidaritása eredményesen szolgálja a béke és a társadalmi haladás ügyét. A megbeszéléseken részt vett Varga István, a KB osztályvezető-helyettese és Milan Veres, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Moszkva ünnepre készül A november 7-i moszkvai díszszemle részvevőinek a Kremlben megtartott nagygyűlésével befejező szakaszához érkezett a nagyszabású ka,tanai szemle előkészítése. A moszkvai helyőrség válogatott alegységei, amelyek a kiképzési versenyben kivívott győzelmükkel szerezték meg a részvétel megtisztelő jogát, már több próbát tartattak és hamarosan megrendezik a szemle főpróbáját is. Hasonló katonai felvonulást tartanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulóján a szövetséges köztársaságok fővárosaiban és a hős városokban is. A moszkvai hagyományos díszszemlét ezúttal is a Lenin mauzóleumról tekintik meg a szovjet párt- és állami vezetők. A mauzóleum is jubilál: a végleges emlékmű 50 évvel ezelőtt, 1930. október végén készült eL Moszkvában és a Szovjetunió több más városában a hét végén már ünnepi gyűléseket tartanak. A központi ünnepségre csütörtökön délután kerül sor a szovjet fővárosban. Madridi találkozó A magyar javaslatról tárgyaltak A hétfőn előterjesztett magyar szóbeli javaslat harmadik pontjáról tanácskoztak a küldöttségek pénteken a madridi találkozó előkészítői tárgyalásain. A vitában a többi között felszólalt a szovjet, a magyar, az,amerikai, á máltai és a spanyol küldöttség vezetője. Az indítvány harmadik pontja azt sürgeti, hogy a korábban benyújtott magyar, illetve spanyol javaslat alapján kezdjék meg az érdemi találkozó meg függőben lévő napirendjének íormabaón- tését. A vita mindeádeig nem hozott tényleges eredményt. Változó La tin-A meri ka Azok a megrázkódtatások, amelyeket Latin-Amerika, elsősorban Közép-Ameri- ka napjainkban átél, arról tanúskodnak, hogy mindinkább kiéleződik a helyi oligarchia és az imperializmus által a térségre kényszeri- tett uralmi rendszer válsága. A nicaraguai forradalom az utóbbi 25 év legnagyobb társadalmi-politikai eseménye a térségben, a Salvadort fejlemények pedig újabb szakaszt jelentenek. A helyi burzsoázia egy része és az amerikai arra számítottak, hogy Romero diktatúrájának tavalyi megbuktatása lecsillapítja a ' népi mozgalmat. Az események azonban túlnőttek ezeken a kereteken : a salvadoriak igazi változásokat követelnek, elsősorban azt, hogy az oligarchiát rekesszék ki a hatalomból, tisztítsák meg az államapparátust a fasiszta elemektől, adják meg a demokratikus szabadságjogokat, hajtsanak végre mélyreható társadalmi-gazdasági változásokat A Salvadorban kialakult helyzet egyébként erősen különbözik a nicaraguai fejleményektől. Miután nincs a Somoza családhoz hasonló dinasztia, az összecsapásoknak határozottabb osztályjellege van. Vannak azonban egyezések is : itt sem erős a liberális burzsoázia, a Kereszténydemokrata Párt sok híve átpártolt a baloldali szervezetekhez. A középutas erőknek választaniuk kell : vagy csatlakoznak a közös harchoz, vagy az oligarchia védőpajzsává válnak. Közös jellemvonás a néptömegek ellen alkalmazott kegyetlen terror, a törekvés az ellenzék „lefejezésére”. (Egyaránt végeztek a legnagyobb nicaraguai ellenzéki csoportosulás elnökével, Pedro Joáchin Chamorróva! és a salvadori katolikus egyház fejével, a hazafiakat védelmező bátor megnyilatkozásairól ismert Oscar Ar- nulfo Romero érsekkel.) A népi harc föllendülése, a baloldali és a demokratikus erők akcíóegységre való törekvése figyelhető meg más közép-amerikai or&gáIRAN Közvetve elismerték Khorramshahr elestét get, a forradalmi gárdistákat és a csendőrséget. Az iráni rádió pénteken első ízben ismerte el közvetve, K h orra ms h ah r teljes elestét, amikor azzal vádolta az iraki katonákat, hogy kifosztják a várost és elrabolják a lakosság javát. Khorramshahr bevétele után az iraki támadások Abadanra koncentrálódnak. A teheráni rádió beszámolt arról, hogy csütörtök éjszaka és pénteken hajnalban megszakítás nélkül ágyúzták az olajvárost. November 4-én országszerte tömeges tüntetéseket rendeznek Iránban, megemlékezve az amerikai túszok fogságba ejtésének és Khomeini 1963-as száműzetésének évfordulóiról. » • * . Nyugati hírügynökségek pénteken sok olyan jelentést adtak, amelyek alapján feltételezik, hogy az Iránban egy éve fogva tartott amerikai túszok november 4., vagyis az amerikai elnökválasztás előtt visszanyerik szabadságukat. Az iszlám diákok szóvivője pénteken úgy nyilatkozott, hogy az amerikai túszok november 4-én már szavazhatnak az elnökválasztáson — de nem szólt a szabadon bocsátás feltételeiről. A svéd külügyminisztérium ezzel egyidőben arról tájékoztatott, hogy svéd repülőgépet béreltek az amerikai feusaok Teheránból történő elszállítására. Bár hivatalosan. nem. közölték, hogy ki kérte a repülőgépet, stockholmi források szerint vagy az Egyesült Államok, vagy az Iránban Washingtont képviselő Svájc kötött szerződést a gépre. E híreket támasztja alá a teheráni rádió pénteki, szokatlan hangnemű kommentárja. Eszerint a túszok elengedését nem lenne szabad »•igazságtalan, vagy gyáva tettként« értékelni, mert ez — úgymond — nagy győzelem lenne Irán számára. Most a foglyok elengedése irányítaná rá a világ figyelmét az Egyesült Államok bűnös iráni politikájára — hangsúlyozza a teheráni rádió. Az amerikaiak már csaknem eg.y éve .»büntetésként az iráni nép ellenőrzése alatt állnak« — hangzik az iráni rádiókommentár, azt sugallva, hogy ez a rabság már elég büntetés volt számukra. A hosszú rádiókommentár szerint »Khomeini ajatollah és az iráni nép igazságos módszert dolgozott ki a túszok elengedésére«. Az UPI amerikai hírügynökség szerint a legújabb teheráni kommentár arra készíti fel az iráni közvéleményt, hogy a túszokat a közeljövőben esetleg hazaengedik. Ugyanakkor — mint ismeretes — már hetek óta a legkülönbözőbb találgatások láttak napvilágot az amerikai diplomaták szabadlábra helyezéséről, az amerikai— iráni kapcsolatok -részleges normalizálásáról, s az Iránba irányuló amerikai fegyverszállítások felújításáról. A feltételezések azonban eddig nem igazolódtak be. gokban is, elsősorban Guatemalában, ahol évtizedek óta áll fenn a térség egyik, leg,gyűlöltebb diktatúrája, A sandinisták győzelmének hatására itt is erősödött az ellenállás. Washington persze a válság viszonylag békés megoldását látná szívesen, mert a fasizálódó diktatúra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem sokban különbözik a helyzet Hondurasban sem. Itt 1972- ben reformista jellegű puccs történt, amely véget vetett a hagyományos kétpártrend- szernek. A katonai rezsim azonban rövidesen kimerítette politikai lehetőségeit, s ismét megtorlást alkalmaz a munkások és a népi mozgalom ellen. A reakciós rezsimektőU eltérően a Costa Rica-i demokratikus rendszer eleg szilárd és rugalmas ahhoz, hogy biztosítson valamiféle egyensúlyt a különböző politikai áramlatok között. Az állam irányvonala hol balra, hol jobbra tér, de a politikai harc három évtizede még egyszer sem éleződött ki kritikusan, a közelmúlt eseményei azonban — így a banán ültetvények munkásainak megmozdulásai es ezek vérbe fojtása — arról tanúskodnak, hogy a „nyugodt” órszágban is mélyreható változások mennek végbe. A Közép-Amerikában kialakult uralmi rendszer válsága érintette a lakosság különböző osztályait és rétegeit. A nagyburzsoá és a közép pol gárság egy része véres megtorlást szorgalmaz a népi mozgalmak ellen, mások bizonyos fokig tanultak a nicaraguai leckéből, s ezért úgy vélik, hogy a kemény vonal csak közelebb hozhatja a forradalmat. Az éleződő válság nehéz helyzetbe hozza a kis- és közép- vállalkozókat, a kisiparosokat, az értelmiséget és a diákságot. A legfontosabb azonban az, hogy növekszik a közép-amerikai munkásosztály politikai öntudata, erősödik a különböző szak- szervezeti áramlatok egysége, terjed a sztrájkmozgalom, a parasztmozgalmak pedig szintén szövetséges erőt jelentenek. Egy demokratizálási folyamat természetesen enyhítené a társadalmi-gazdasági válság hatásait, az uralkodó körök azonban sokszor még a méi-sékelt reformterveket is ellenségesen fogadják. Ezért úgy tűnik: mélyreható változások Közép-Ameriká- ban csakis diktatúraellenes, antiimperialista, demokratikus forradalommal érhetők el, amely ' elsöpri a katonai diktatúrákat, véget vet a külföldi elnyomásnak, nyomornak és megoldja az égető nemzeti problémákat. S. A. közlemény A MÄV NAGYKANIZSAI pályafenntartási főnökség 1980. november 3-tól 6-ig terjedő időszakban 8—16 óráig a Nagykanizsa—Gyékényesi országos közút 25-(-950 km szelvényében, valamint a Csurgó—Gyékényesi út 6+600 km szelvényében lévő közút—vasúti szintbeni keresztezésében a közutat burkolatjavítási munkák miatt fél szélességben lezárja. (56014) A MEZŐGÉP csatornaépítése szükségessé teszi » Tüskevári utca részleges lezárását Az építés ideje alatt a célforgalmat a Vasutkőzőn keresztül biztosítjuk. A csatornaépítés várhatóan 1980. évben elkészül. Kérjük a lakosság megértését. ^ DÉLVIÉP 12. sz. Építésvezetősége (14664«)