Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-29 / 254. szám
P Tisztelt Szerkesztőség ! A Somogyi Néplapban 1980. szeptember 28-an megjelent Magasfeszültség című cikkel kapcsolatban az alábbi tajékoztatast adjuk. A Tanics János — Nagyatád. Gyár u. 57. szám alatti lakos — telkét keresztező 20 kV-os távvezeték áthelyezései nagyatádi kirendeltségünk tervezte. A munkát a megadott határidőre műszaki okok miatt — a leágazásról üzemelő mezőgazdasági nagyfogyasztók nem járultak hozzá az áramszünethez — nem tudtuk befejezni. Mulasztást követtünk el, mivel erről Tanics Jánost nem értesítettük. Nagyatádi kirendeltségünk vezetője október 9-én felhívta Tanics Jánost hogy tőle területfelhasználási engedélyt kérjen a tanács által javasolt új nyomvonalhoz. Tanics János- az engedélyt megtagadta korábbi javaslatától eltért — azzal az indoklással, hogy a ma még kertnek használt területet értékesíteni akarja, s ha fölötte vezeték halad át, akkor ezt nem teheti. Területfelhasználási engedély nélkül nem lehet a korábban megbeszéltek — elsősorban Tanics János korábbi javaslata — szerint a vezetéket áthelyezni. A vezeték jelenlegi állapotában szabványos építési engedély alapján létesült a jelenlegi helyén. A keresztezést és megközelítési szabványok előírásait a későbbi építkezések során betartották, jelenlegi megoldásbán ott közvetlen veszélyt nem jelent. Az időközben ültetett fákat időnként gallyazni kell. Amennyiben indokoltnak tartja a gallyasás idejére a kikapcsolást. kirendeltségünk külön megkeresés alapjan elvégzi. A vezetéket olyan nyomvonalra átépíteni, amely Tanics János telkét egyáltalán nem érinti, igen költséges megoldás: ha azonban ennek tervezését és kivitelezését üzemigazgatóságunknál Tanics János megrendeli, a költségeket viseli, akkor az 1981. évben készségesen elvégezzük. Tisztelettel: Szakonyi Gyula Gavora Zoltán üzáml&azgató pénzügyi oszt. vez> Dél-dunantúíi Áramszolgáltató Vállalat ; Elismerés a jó termékért XXXVI. évfolyam, 254. szám 1980. október 29., szerda Vadászlovaglás A Vörös Október Termelőszövetkezet nagyvázsonyi lovagiskolája az idén is több hazai és külröldi csoport részére rendezett őszi vadászlovaglást. A Baíaton-felvidéken átvezető lovastúráknak nagy sikerük van. Képünkön: indul a túra a Ziehy-kaslélyból (MTl-fotó — Rózsás Sándor felv.) Tagsági hozzájárulással Karácsonyi vásár már az új holtban Tizenöt ezer konfekciós termék szállítását vállalta külföldre — 1980 negyedik negyedévére — a Siófoki Háziipari Szövetkezet. Nyolcezer gyermekruhát küld a Szovjetunióba, háromezer hímzett női ruhát Líbiába és négyezer darab textilárut az NSZK-ba. A bébi- és gyermekruharész- legben a termékváltás eredményeképpen az idei BNV-n két modelljével OKISZ-pla- kettet es elismerő oklevelet nyert. Ezeket a termékeit bemutatta már partnereinek, s a Divatáru-nagykereskedelmi Vállalattal szerződést kötött 60 ezer gyermekruha készítésére. A szövetkezetnek az idén létesített népihüveszeti boltja igen népszerű Siófokon. Ellátása megfelelő; az ország más háziipari szövetkezetei is rendszeresen küldenek ide árut. Legutóbb sok téli gyenmekruha, főként kötött áru érkezett — ennek most különösen nagy kelete van. A háziipari szövetkezet néhány termékét, például a fiúknak való bár- sonynadrágot kizárólag ennek az üzletnek készítik. A bolt mellett működik a méretes-szabóság — ez a megváltozott körülmények között. a lakosság igényeit megfelelő színvonalon ki tudja elégíteni. BF villám" y INTERJÚ A madarak védelméről Hazánkban mintegy 340 madárfaj él, s ezeknek több mint á fele Somogybán is megtalálható. A madárvilágot — természeti értékünket — már eddig is. nagy veszteségek érlék : több faj végérvényesen eltűnt, szórnál többet a kipusztulás veszélyé fenyeget. — Milyen madarakat védjünk, és hogyan? — erröd érdeklődtünk Horváth Ferenc erdőmérnöktől, az Országos Környezet- es Természetvédelmi Hivatal megyei felügyelőjétől. — Az ember megváltozott igényelnek kielégítése csak a természetes környezel alapos megvaltoztatasával érhető el, s ez elsősorban a madárvilágot károsítja. A madár ugyanis nem tud olyan gyorsan alkalmazkodni az évezredek során megszokott élőhelyének változásához, s pusztítja a szennyező anyagoknak — például a vegyszereknek — a szervezetben való fölhalmozódása is. Nem lehet eredményes a madárvédelem. ha csupán a közvetlen védelemre (például teli etetésre. odúteiepitésre) szorítkozik; óvni kell a madarak környezetét, táplálkozóhelyeit is. A teli madáretetés, az odúk elhelyezése erdőkben, kertekben sem oly gyakori, pedig ez a legkevesebb, amit az ember megtehet, — Mely madarakat fenyegeti a kipusztulás veszélye? — Egy-egy faj kipusztulását általában más állatfajok kipusztulása előzi meg. így a folyamat beláthatatlan következményekhez vezethet. Most leginkább a ragadozó madarakat veszélyezteti, ám veszélyben vannak a vízi madarak is. 1 — Számíthatunk-e előrelépésre a madárvédelemben? — Hat évvel ezelőtt alakult a Magyar Madártani Egyesület, amelynek egyik fő célja: széles körű társadalmi összefogás. Most megalakítjuk az egyesület Somogy megyei csoportját; Kaposváron a megyei tanács székhazában november 14-én délután tartandó alakuló ülésre a szervezők mindazoknak a jelentkezését várják, akik ebben, megyénk egyelőre még gazdag madárvilágának védelmében önzetlen munkájukkal reszt kívánnak benni. Együtt többet tehetünk. Az iga.lt szövetkezet a múlt évben teremtette meg anyagi feltételeit annak, hogy a tagság régi kérése alapján Somogyszilban egy 212 négyzetméteres alapterületű vegyesüzletet építsenek. (Az eladótér 110 négyzetméteres. a többi raktár és szociális helyiség.) Az egymillió-hatszázezer forintba kerülő üzlet létrehozását a szövetkezét tagsága 250 ezer forint célrészjegy befizetésével segíti. Az építést az áfész saját brigádja végzi, lakatos, ács és tetőfedő kisiparosok segítségével. Most épp a berendezés beszerelésén, a csempézésen, a vízvezeték-szerelésén és a kazánház üzem.be állításán dolgoznak. A szövetkezet vezetői arra számítanak, hogy a somogy- sziliak ezt az új kiskereske- 'delmi egységet november végén vagy december elején birtokukba vehetik. Biztos tehát, hogy a karácsonyi vásárt már itt tartják. Az igényeknek megfelelő, korszerű üzlet hosszú időre megoldja a község áruval való ellátását. A tervek szerint a so- mogyszili vegyesüzletben öten szolgálják ki a vásárlókat. 650 ezer forint értékű lesz az árukészlet, s évente nyolcmillió forint forgalmat szeretnének elérni. A Béke és Szocializmus legújabb száma Tanulmányok a fejlődés távlatairól Érdekes tanulmányok közlését kezdi meg a Béke és Szocializmus című folyóirat októberi számában: a tanulmányok a jelenleg érvényesülő legfontosabb társadalmi tendenciákat elemzik, s föl- vákolják a további fejlődés tudományos prognózisait. Elsőként az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében lefolyt kerekasz- tal-beszélgetés összegezését olvashatjuk Az egyenlőség problémái a szocializmus" ban címmel. Oszlályszöi-et- segek és politikai tömbök címmel egy másik kutató- csoport arról értekezik, miként kapcsolódnak be az új társadalmi erők a jelenkori forradalmi folyamatba. Foglalkozik a tanulmány a tőkés társadalom különböző osztályainak és rétegeinek társadalmi-politikai tevékenységével az osztályharc mai szakaszában.! William Kashtan, Kanada Kommunista Pártjának főtitkára az SZKP 1981 feb- ruárjában összeülő kongresszusával összefüggésben méltatja a lenini párt szerepet a nemzetközi szolidaritásban. Iran Kapitonov, az SZKP KB titkára a szovjet párt kádermunkájával foglalkozik. Megállapítja, hogy a fejlett szocializmus időszakában is érvényes az a lenini tétel, hogy a káderek a társadalomirányítás kulcs- fontosságú láncszemei. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom sok más, időszerű kérdéséről szólnak a Béke és Szocializmus októberi számának további cikkei is. fúrót loptak az utcán Nem vetették meg a disznó sógot sem Egy életre - megutálhatja a tejet és g tejterméket a 36 éves, csoRölyi Papp Gyula, megvan rá minden oka. Ezek . juttatták ugyanis börtönbe — noha nem első ízben került oda. Eddig ötször ítélték el vagyon elleni különböző bűncselekményekért ... Amikor legutóbb kiszabadult, a Pamutiönó- ipari Vállalat Kaposvári Gyárába ment dolgozni; ott ismerkedett meg a 22 éves, kaposvári Bodzái Lászlóval. Papp azonban nem sokáig bírta a munkát, tavaly ősztői már nem is dolgozott — lopásokból tartotta fenn magát. A tolvajlasokat újdonsült ismerősevei együtt követte el. A két férfi tejre és tejtermékekre specializálta magát:' a boltok ele lerakott árut dézsmálták meg. Tavaly szeptember 4-én Kaposváron a Füredi utcában lévő élelmiszerbolt elől túrót, tejfölt, krémtúrót loptak, méghozzá nem is keveset, hiszen csak akkor több mint 330 forint kárt okoztak. S többször is visszatérték oda, egészen ez év januárjáig. Mintegy 1318 forint értékű árut vittek el. Ugyanaitkor a Ságván Endre utcai bolt árukészletét is csökkentették. Bodzái itt ínég egyéni akcióba is kezdett. No. de az egészséges életmódhoz még több fehérje kell, és Pappék — bár elsősorban nem az egészség lebegett a szemük előtt. — nem tétlenkedtek : egy másik bolt elől is loptak a Füredi ulcaban. s a Tóth Lajos utcai üzletet sem hagyták ki. Az Irányi Ljániel utcai boltba már egész másért tértek, be: wiskyt, likőrt, brandyt, cigarettákat, csokoládét ... Ez év januárjában Kaposváron betörtek egy lakás nyári konyhájába, s onnan disznóságokkai — hurkával, tepertővel — megrakodva távoztak. A két. tolvaj ügyében a Kaposvári Járásbíróság dr. Ifkovics István tanácsa tegnap hirdetett ítéletet. Üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt Pappot — mint többszörös visszaesőt — egyévi és nyolchónapi börtönre ítélte, s három évre pedig eltiltotta a közügyek. gyakorlásától. Bodzái büntetése nyolc hónapi borion, « két évig pedig nem vehet részit a közügy ek gyakori a#* oan. Kollégák Einstein egyszer találkozott a fürdőben egy másik, de hozzá képest jelentéktelen fizikussal, akit nem ismert. Az bizalmasan mégis így üdvözölte őt: — Hogy van, hogy van, kolléga úr? Einstein végigmérte a tolakodót, s így válaszolt: — Kollégának szóílíl? Ezzel azt akarja mondani, hogy maga is reumás? Sokgyermekes anyák Le ngy elors za g történetében egy Margaréta Wierz- bosliavyská nevű asszonynak volt a legtöbb gyereke, A XIII. században élt, és 36 gyerekét szült. Korunkban a legtöbb gyermekes lengyel anya Zolia Tarnowska : 18 gyermeknek adott életet. Buszjegy-lottó Bangkokban bevezették azt a rendszert, hogy városi autóbusz-menetjegyek fölhasználásával havonta egyszer 'jutalomsorsolást rendeznek. Ezzel elérték, hogy most már senki nem. utazik az autóbúszokon jegy nélkül, hiszen mindenki szeretne nyerni.. . Ráadásul az utasok nem is dobálják el a használt buszjegyet. így tisztább lesz a város. Különbség Mi a különbség az optimista és a pesszimista között? A pesszimista kap egy kosár, almát. , Nem akarja, hogy ráromoljon, ezért minden alkalommal kiválogatja a legrosszabbat. Így a. pesszimista megeszik egy kosár rossz almát. Az optimista ugyanabból a kosárból mindig a legszebbet veszi ki. így ő egy koséi- jó álmát eszik. *. Természeti csapás »Szétromboltak a házam^, »-elpusztítottak vetéséin két«, «-.nem hagytak sem kenyeret, sem ruhát« — így panaszkodtak Egyiptom három déli tartományának : Asyutnak, Új völgynek és Aswannak a lakói. A pusztítók: a termeszek. E falánk rovarok okozta kár tetemes. Űjvölgy néhánv falvában teljesen fölfalták a búzaföldek termését. Asvut tartományban 200 házat rongáltak meg. E rovarok a falvakban időnként a lakóépületek 80 százalékát megsemmisítik.... SOMOGYI™ \2 MSZMP Somoçv megy*! Bizottságának lapja. P«sierliw?î5ï JAVOKI BELA Főszerkesztő ta.; Paál László Szerkesztőséé: Kaposvár. Latine» Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár. Pt. SI. H01 Telefon; 11-510, 11-511 11-512 * / Kiadta a Somoçy me érv el Lapkiadd Vállalat. Kaposvár, Latínca Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár. Pf. SÍ. 1401 Felelés kiadó: Balajcza János Ter,feszt! a Magyar Posta, (SiófizetPető a hirlapkézbesltő postahivatalokkal és kézbesítőknél Előfizetési dfj egy hónapra 30 Ft negyedévre 90 Ft, egy évre $60 Ft. Index : 25 967 ISSN 0137—Ő6ftf Készült a Somogy me evei Nyomdaipari Vállalat kaposvári Üzemében. Kaposvár,' Május 1. u. 10L Feíelfte vezető: Farkas Bela Igazgató Kés^natobat nem őrzőnk raft# es asm fcdtmk vi&sti. Virágkedvelö koreaiak Koreai otthon, koreai kert elképzelhetetlen virág nélkül. Kertépítésükről, diszvi- rágaikról ugyanúgy híresek, mint a japánok. A dísznövényekkel való foglalkozás hobbi városon és falun egyaránt. A koreaiak legkedveltebb virága — ősidők óta — a peónia, azaz a pünkösdi rózsa, a lótuszvirág, a krizantém. A későbbi időkben vált „divattá’’ vadon növő fák, virágok betelepítése a parkokba, -ker- tékbet * ezek „megszel idi- tett* utódait kővedrekbe, hatalmas virágtartókba ültettek.