Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
Kelemen Lajos Kassák-album VII. Mintha a szorongás szádat összevarrta volna, csak hallgatózol, míg a jelek kopogva, akár a rokkant a lépcsőn, jönnek főijeié; — szelídítheted a crusoe-i magányhoz kannibálod: saját testedet; kint kihaló zöldek cuppogás-mocsaras kásájában, golyóvert szélvédők mögé lapulva latolgat a világ: szép népek s tisztátlanok elférnek benne egyaránt, s kompromisszumok tartják a mérleg gúnyos egyensúlyát, kérdések éjjel-nappal; akár egy beeárt szállodai szobabans miért is nem indulunk haza. (Mohácsi Regős Ferenc rajza.) Lorenz Mack A REVESZ HALALA ső t-a-vaszi napoktól az utolÚJ KÖNYVEKRŐL Arpadine Bajomi Lázár Endre Debrecenből egy féléves egyetemi tanulmányútra ment ki Párizsba a Sorbonne-ra. Hogy aztán ebből a félévből tizenhét esztendő lett, az nem csupán az ő személyes elhatározásától függött, hanem a két világháború közti történelmi helyzetből is. A tizenhét évből egy életre szóló szerelem lett. Könyvet írt Saint-.J üstről, Rabelaisról, Anatole Francéról, Victor Hugóról, Louise Michelről s jó néhányat Párizsról, főként annak művésznegyedeiről, melyet nem hagyhat ki egyetlen magyar turista sem, ha netán az örök fény városába vetődik: Montmartre, Montparnasse, Quartier Latin. Most a francia magyar kapcsolatok évszázados történetéből ad egy rendkívül érdekes körképet Arpadine című új könyvében. (A Szépirodalmi Kiadó bocsátotta közre.) Ady párizsi idejéről minden középiskolás tud. ' dé kint tartózkodásának legapróbb részleteiről Bajomi Lázár ad igazán képet, Míchellel való barátságáról, furcsa párizsi ismerőséről, Ernest Giraultról. Két fejezetet is szentel a kalandos életű, legendás Tölt Istvánnak, kinek 81 éves unokájával érdekes beszélgetést folytatott. Mily keveset tudunk ma Türr-ről, aki Ga- ibaldi ‘ harcostársaként, majd hadsegédként sokat küzdött a szabadságért, a békéért, s ez ügyben közvetített Viktor Emanuel, III. Napoleon és Bismarck között. Az érdekes kultúrtörténeti históriák olvasói igaz örömmel forgathatják a Modigliani ’S • a magyarok, a francia ’adifoglyok hazánkban vagy Hevesi András íróról írt fejeiteket. Bencze József Életem... Sietem már ceruzanász rímsündörgő jó kanász. Kismutató tízre ballag, terelő kedv békén hagylak, két szelíd juh szemeimet, behajtom két falka kezem. M agas, akár egy százéves juhar. Váltó szélesek, arca redvee, akár a fakéreg ; úgy övezi a szakálla, ment moha a törzset. s hatalmas karja végén lapát tenyerek — ilyen Woscht, a révész. Trágya., verejték- és dohszagú szalmaágyán fekszik. Tüdejéből ütemesen fütyül ki a levegő. Szeme légvételenként kd-kidagad. mancsai a szuvas ágy-kér etet szorongatják:. Feje fölött élettelen mennyből tként feszülnek a mestergerendák, a falak a nap utolsó fényeit fojtják el. Fiai és lányai ülnek az asztal körül, keresztet vonnak a kenyér aljára, mielőtt megszegik, keresztet vonnak ujjúkkal a homlokukra és mellükre. Húsos ajkuk fáradtan darálja az imát istenről és égi bírodai,máiról. Az öreg Woscht testük kékes árnyékában hever,, lába úgy nyúlik e! az ágyon, akár egy kivágott fa gyökere. — Megöregedtünk, bizony — mondja az orvos, és szemüvegét pucolhatja. Nescha hatalmasat tüsz- szen-t. Vált az ótestamentumot olvassa. M-iza, a legfiatalabb lány hirtelen köny- nye/.ni kezd. Az ördög-be. hát m-i ez? Mi a fenének ez a fölhajtás? Mintha halálhoz készülődnének! Ügy is van. Woscht tudja. Odakint zúgva folyik a Dráva. Sápadt zöld nyárfák, őszi virágokkal tarka bokrok szívják a folyó vizét. Vadkacsák, fecskék, özek és erdei vadak szívják be az érett, nehéz levegőt. A dúsan tenyésző, sokszínű vidék tompán világit, akár a folyó zubogó hátán a fölkelő hold. Épp nekem, a réttesznek kell úgy feküdnöm ebben a büdös szobában, akár egy törött ekének? Tűrnöm, hogy vizet, mérget és forró italokat töltögessenek a torkomba ? — Hóo? — mordul föl, egy rándulással föl egyenesedik. De rögtön visszazuhan az ágyra. Az asztaltól minden arc feléje fordul. M-iza szólal meg: — Maradj. nyugton * apa ! Hiszen tudod . .. No, igen. Woscht tudja. Egész életében minden úgy volt helyes, ahogy ö tette. Éj- jed-na-ppa-l kinn volt a vizái: varsát állított, erősítette a töltést, irányította a csónakot — úgy volt helyes. Gyerekeket nemzett : Janest, Váltót, Pétért, Neschát, Mizát; hallevest, kenyeret, ételt adott nekik — úgy volt helyes. És most ..maradj nyugton, apa”? Mert föltápászikodik az ágyról — hogy ne heverjen, akár egy romlott alma? Ne beszéljenek ezek szántásról, a mocsár melletti új szántóföldről, hiszen csak meg akarják téveszteni ! Lehet, hogy rá akarják húzni a vállbán túl szűk, rövid szárú, fekete ruhát ? Lehet, hogy le akarják zárni a szemét, hogy sötétben • maradjon? Kezére húzni a rózsafüzért akár egy kötelet? Vannak, akik váltig azon törik a fejüket, hogyan hagyatkozzanak, hogy nyugalom és béke maradjon hátra a házban. Az én fejemet ne tömjétek ilyen balgasággal. Arról gondoskodjatok, hogy kijussak a vízre, ahogyan illik. Mindent készen találtok: inget, nadrágot. Csak még egyszer simítson végig a folyón futó szél! Hagyjátok nyitva a szememet, hogy láthassam a Drávát; hagyjátok szabadon a kezemet, hogy az evező után nyúlhassak, ha úgy tartja kedvem. A gyeivnakei nem hallják. Nem hallhatják. Leoltják a lámpát, és elmennek. Kinn az ablak előtt vándorolnak el az évek. Az elÖSSZEFOGÁSBAN AZ ERŐ Megnőtt a répa, óriásira megnőtt. Eljött a szedés ideje. Húzza az ■ apóka, s nem jön. Nosza, szól anyókának. Húzza az apoka. húzza az anyóka, s nem jön. Szólnak a legénnyé serdült unokájuknak, Húzza az a páka, h úzza az anyóka, húzza a legény unoka . .. Együtt elcsentek a szövetkezet földjéről nyolcvan mázsa répát. FANTASZTIKUS TÖRTÉNET Leereszkedtem a legközelebbi csillagra, az Alfa Cen- taurira. A szállodában közölték velem, hogy minden szoba foglalt. Leültem a csarnokban, s kisvártatva látom, hogy belép egy ismerős Mars-lakó. — Üdvözöllek — nyújtja a csápját, — Nos, Yeoel Mit láttál a kék bolygón? — Répát, csodálatos répát — válaszolom. cs a helyi szokásokhoz híven csápját az orrom lyukaba dugom. — Termeléséi teljesen automatizálták; senki sem öntözi, só, búcsúzó napokig. A hideg az öreg lábfejétől faikúszik a térdéig. Az ólálkodó halál lenne ez? Verejtékfoltok jelennek meg a mellén, légzésé még hangosabban sípol. Nem! Fölt ápászkodik, s nekirugaszkodik: nem! Kiesik az ágyból. Minden erejét összeszedve az ajtóhoz más zik, elhúzza a súlyos reteszt; ajka a harmatos füvet érinti. Kilátja a száját, mintha ordítana, de hallgat a párás, nehéz levegőben, a íöldszag- ban a hold tányérja alatt. Keze, lába. inge fekete az agyagos földtől. Zúg a Dráva. A stég nyikorog, a csónak rángatja a láncot. Kísérteiként hajladoznak a nyárfák és a szeder bokrok; a harmattól gyöngyöző fúvón ködfoRok lebegnek. W oscht a csodálatos, lélegző éjszaka előtt térdel. Aztán összeszedi magát. Foggal, körömmé] vonszolja be a hálót a csónakba. A teste alig engedelmeskedik. Raborul a láncra, magához hu-zza; a láncszemek fulladó lélegzetével futn-a-k ki utjai közül. A kormánylapát beleesik a vízbe. Az öreg visszahul] hálóira : hínár és halszag veszi körül, míg iszik, akár egy szomjanhaló. A csónak elválik a parttól, s k-iúszik az éjszakab-/. Az öreg kezét körülnyalja a víz. senki sem trágyázza, senki sem kapálja; nem törődik vele senki sem ... — Fantasztikus — hitetlenkedik a Mars-lakó, és szabad csápjavai kékes-vörösen villogó tarkóját vakarja. — És a répa ennek ellenére nagyra, óriásira nőtt...? — Ördögöt — feleltem. — Picire, picikére! BARÁTNŐK. EGYMÁS KÖZT — Ha tudnátok, mi történt velem tegnap a hivatalban — mondja Szvetlána, majd a kíváncsi tekinteteket látva folytatja. — Megszólított Peter Szergejevics. Tudjátok. az a fiatal, magas, vállas, jóvágású osztályvezető. Hogy: »Mit csinál ma este, Szvetlána?«, és közben átfogta a derekamat. "Ma. este?«, kérdeni, »sen- mit. Nincs semmi program.« »Jó« — mondta Peter Szergejevics, és eleresztette a derekamat. »Akkor elmegy répát kirakni a vasúti kocsikból . ..« fVH’ditoU* : Fülàgyi Lajos Bárban. Riez Adalbert res lm ínye. (Kepeiből a Sze művészeti Múzeumban rendeztek klalMtast.) Fordította: Kurucz Gyula I. Dvinszkij — £. Szmolin Mesék mai változatban Vita az absztrakt művészetről Bernáth Aurél és Szabó Lőrinc levelezéséből Bernáth Aurél az 1948—49- es években a Magyar Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. Így legalábbis kettős indíttatással — alkotóként és műelemzőként — fogil-alkozott a kor festészetével. Különösen érzékenyen reagált az absztrakt törekvésekre, pontosabban arra az elméleti szem- beállításra, amelyik ellentétet látott a hagyományos és az újabb mgközelítés között. Bernáth Az absztrakt művészetről 1947-ben írt dolgozatában elismerte, hogy az el- vontabb stílus hatott a természetelvű ábrázolásra, de az ellen határozottan föllépett, hogy az előbbi „kiütheti a porondról” a hagyományos festészetet. Érvelésének alapgondolata az volt, hogy a fotográfia ugyancsak a piktúra által teremtett kultúrából született, és szerves eleme lett a művészeteknek. % Ez is indokolta, hogy a ter- mészetelvű művészettel „sorsa, fejlődése, belső élete” szerint foglalkozzanak. Mindez magyarázza azt a figyelmei, amellyel a festő a francia fővárosban, folyó vitákat kísérte. A párizsi Aris című lap hasábjain Jean Bouret kezdeményezett 1946- ban egy sorozatot. Cikkében kifej tette — a háború utáni új szemléletnek megfelelten —, hogy az „elefántcsonttorony meghalt” és rövidesen bekövetkezik az absztrakt művészet nagy bukása. Az írás mélyebb nyomot hagyott Bernáth Aurélban, mert 1948 nyarán megkérte Szabó Lőricet a cikk lefordítására. A sürgős megbízást gyorsan teljesítette a költő ; azért sietett vele, mert a Balatonhoz készült egy Sió- csa tornai utazásra. Erről szóló levelében olvassuk, hogy Igáiban. régi barátainál, Baumgartneréknél is akart egy kis időt tölteni. majd így folytatta; „A fordításban lehet egynkét műszónál más árnyalást kívánsz; egy helyen ceruzával én is jeleztem, hogy humanitás vagy emberiség: nézd meg! Sensibilité: ezt szenzibilitással, fogékonysággal, érzéki fogékonysággal fordítottam va- riálgatva a kifejezést,1 hogy minden érintődjtek, ami a szóban benne van.” Ezeket a sorokat a költő 1948. július 18-i dátummal írta. Tizenhárom nappal később már Igáiból küldött értesítést, hogy .megkapta a második francia cikket. s nagy nehézségeket okozott — nem a fordítása — a megértése. Minthogy az írásban nagyon sóik volt a rejtett célzás, a kötekedés. á műfordítói munka nem ment köny- nyen. Nem is tudta Igáiban befejezni. Iránymutató szakember híján csak ki hagyásokkal küldte vissza ... Ennek ellenére a fordításért Bernáth honoráriumot utaltatott ki, s ennek nagyságát egyik levelében külön kiemelte Szabó Lőrinc. Azért is, mert eredetileg azt gondolta. hogy baráti szívességként, illetve az ügy — a művészi tisztábban látás — támogatása érdekében végezte a munkát. Már Budapesttől keltezett augusztus 4-i levelezőlapján utólag kiemelte, hogy mennyire egyéni a francia cikk érvélésmódja. Ez — jegyzi meg — teljesen egybeesik Bernáth felfogásával, s a fordítással a festő- szerkesztőnek a természetelvű és az absztrakt művészet azonos létjogosultságáért folytatott harcát akarta elősegíteni. Sajnálkozott, hogy az Igáiban végzett munka nem teljes értékű, hogy ,.félkész áru”, ami tele van zökkenővel. „De a te szakismereted — írta — és helyzetismereted tán maga is elég a cétes és hiányzó helyek renies kitöltésére, javítására." Szabó Eőrinc és Bernáth Aurél barátságával összefüggő kérdés, hogy a Magyar Művészetben közölt cikkek közül melyiket fordította a költő. Miként kapcsolódott az említett vitához. Ezekre az egyszerű kérdésekre nem könnyű válaszolni. A lapban ugyanis nem közölték a fordító nevét. Ekként a dátumok, illetve a levelezésükben olvasható tartalmi utalások jelentenek csupán fogódzót. A Vita Párizsban az absztrakt művészetről főcím alatt a folyóirat 1948. szeptember 1-i számában három írás található. (Jean Bouret: Emberietlen művészet, Henri Héraut: Az absztrakt művészet pénzhamisítói, Ch rales Estienne : Éljen g festészet!) Ezek közül egyikkel foglalkozott a költő. Az említett július 18-i levélben találunk két műszót: humanitás és sensibilité. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a hárem írásban sem így, sem szinonimaként nem fordul elő, Nyilvánvaló, hogy Bernáth élt az „árnyalás” lehetőségével. Mindezeket figyelembe véve mégis arra kell gondolnunk, hogy Jean Bouret cikkét fordította Szabó Lőrinc. Egyrészt azért, mert a cím utal arra, hogy a francia szerző az emberi tartalom szemszögéből tekint a piktorára. Tekintetbe véve, hogy a humanitás és emberiség a magyarban nem azonos tartalmúak, az előbbinek az emberi, emberség, olykor az ember is megfelel. Másfelől, a sensibildté-hez a cikkben tartalmilag a szenvedélyesen szó áll legiközelebb. A vitának, amelyről a Magyar Művészetben hírt adtaik, később Bernáth Aurél maga is tevékeny részese lett, A festő-szerkesztő nyílt levelet írt Jean Bouret-hoz, Paris és az absztrakt művészet következményei címmel (magyar és francia nyelven), s közzétette a folyóiratban. Szabó Lőrinc műfordítói munkájának érdekessége még, hogy az őt veseköves panaszokkal kezelő Babies Antal professzor is segített a finomításban. A szövegben ugyanis egy helyütt macska- hal fajtáról esik szó, amit Szabó azonosított a csukával. Azonban ennek nincs tüskéje, s így nem illett a szövegbe. Babies szerint megfelelőbb lett volna a fogas, illetve a süllő. A költő beszámolt erről egy hosszú, .érdekes levélben Bernáthék- nak, sőt mintegy fél oldalon át a halfajtákrói írt. A lényeg az, hogy maradtak homályos helyek a fordításban, amelyeknek megoldásához további segítséget várt. Bizonnyal ez volt az oka annak, hogy a második francia cikk csak 1949. március 1-én jelent meg a Magyar Művészet ben. Bouret mani- fesztuma Az emberi tanúságtétel kiáltványa címet viseli. Ennek azonosításában a „csuka” szó is eligazít, hiszen eléggé ritka egy művészeti folyóiratban. Érdekesség, hogy noha a költő ajánlotta a fogast, a fogassüllót vagy a sügért, Bernáth már nem javította át a szöveget. A vitában — amelynek hivatalos zárása nem volt a folyóiratban — Szabó Lőrinc a műfordítással segített Ber- náth Aurélnak. Mindketten úgy vetekedtek. hogy az absztrakt művészet nem jelentheti a hagyományok tagadását. mert a tradíciók fontosak, s mindenben — az újban is — a minőséget kell nézni. Bernáth kifejtette: ..az absztrakt művészet generálisan más természetű művészet, mint a légi, mert a gyökere ne,m a termeszeibe és a látásba nyúlik le, hanem a tudati képzetekbe, amely két tényezőnek egymással legfeljebb annyi kapcsolatuk van. mint a csiga homokba vájt útjának a csigához.” Laczkó András
