Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
I Töprengek, tépelődöm: mi köti az embert oly szorosan szülőföldjéhez? Mi tapasztja eszét-lelkét olykor véglegesen, a felnevelő tájhoz, annak inkább érzelmekben-nosztal- giákban megfogható részéhez, mintsem konkrét táji-tájegységi jegyekben érzékelhető darabjához? Évek, évtizedek súlya, megannyi emléke, jóízű morzsája az elmúlt időnek ... Mindegy, hogy a párizsi Champs Élysées, a leningrádi Nyevszkij Proszpekt, a madridi Prado szomszédságában — vagy a kaposújlaki dombok között születik-e az ember. Egyformán kedves az. Kanyar József Indiától az Atlantióceánig beutazta a fél glóbuszt; e tapasztalat adta tudással erősítheti meg mindezt. Túl életének hatodik évtizedén, ma is éles kontúrokkal emlékezik gyermekké cseperedésének színhelyére. Néhány holdnyi ritkás erdővel szaggatott vidék, s . közepén Üjlak, a kicsiny somogyi község. Mit jelent? „A Páprányoson keresztül kalandosam kanyargó dombi ösvényeket, a korai májusi cseresznyét, a piros szőlőt, a nagyapám borotvaélű kertészbicskáját, tajtékpipáját és kostök dohányzacskót. . . Jelentette a Kiskutat a búcsú táján érő somokkal, mézédes >-lánycsöcsü« almát, a nyírfás harasztot, a katlanvölgyben fekvő paraszti házat, zengő ütőórájával, s a bukszusillatú temetővel, amelyben három József nevű ősöm kőfejfája vigyázott a kisfaluban élő negyedikre, az utolsó Józsefre” — írja később. Lélekbe vágó dolgok ezek. Másnak semmivel sem jelentenek többet, mint Somogy megannyi halma. falva, kanyargó erei. Kanyar Józsefnek: élete elidegeníthetetlen részét. A kaposújlaki évek — jussa szülőföldjétől. Mindez mélyebb értelmet kap, ha szemügyre vesszük azt a világot, amely ez ön- tudatlanul boldog napokat számos ponton befolyásolva fogta keretbe. A ka- posvölgyi kálvinista középparasztság kicsit szigorú életeszménye, életmódja volt. A munka örök körforgása a ház körül, s a több tagból álló földeken, a természetesnek érzett, mégis önzsaroló szorgalom, az egy , életre szóló faluba zártság, mégis mai előítéleteinknél tágabb, nagyobb ívű nyitottság a világ dolgai iránt, a fogyasztásra kevésbé adó kálvinista etika, s mégis a hagyományos falusi ünnepek emelkedett, megható rítusa. Saját munkájának, életvitelének értelmét közvetlenül is látta, érzékelte ez a réteg. Pontos és kifejező egységét — szimbólumát — alkották e világnak a fölszerszámozott ló és a kocsibakon ülő gazda. Élményanyaga életre szóló útravaló. Református iskola a szomszédos Méfrőben épült, növekedvén ide járt az újlaki kisfiú. Más világ volt ez, egészen más. Viszonya környezetéhez hirtelen megváltozott. Veget értek a kedves és tudatlan évek, az iskola már némi felelősséget porciózott. Osztályközösségbe illeszkedni, feladatokkal bajlódni rendszert vitt az életébe. Fontos korszak ez, hiszen litt nyílik először rés a „felnőttvilág”, a társadalom testén. Megtalálni azt, a következő évek sikere múlhatott rajta. Az újlaki iskolásfiú fürge szellemét egy csapásra megragadta a mérői iskola egyszeregytől harsogó hangulata. Az első találkozástól sohasem maradtak el a dicseretek, a jeles érdemjegyek. Talán nem ilyen sikeres a találkozás, ha nem Varga tanító úr ül a katedrán, e regi néptanítók legjobb nemzedéSOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A szülőföld jussa kéből való iskolamester. S otthon szilárdan mögötte sorakozott a család: anyjának erős akarata és nevelőapjának humanizmusa. Ez lendíti tovább a városba, a gimnáziumba is. Üjlak közel volt Kaposvárhoz, s mégis szinte fényévnyi távolság választotta el a gőgös polgárvárost az újlaki hétköznapoktól. Nem is sokan jártak a környező falvakból a megyeszékhely jónevű középiskolájába, a Somssich Pál reálgimnáziumba. A tehetsége^ parasztivadékokat — ahol a családban megvolt a feltörekvő akarat és az. anyagiak is — inkább a csurgói iskölába íratták: ez az intézmény volt a beiső-somogyi középparasztságot összefogó református egyházmegye legfontosabb művelődési központja. Korai kerekezések Kaposyárra, piacra igyekvő kocsik, szekerek, rakott batyuzók között. Közeledve mind erősebben bontakoztak ki a csípős, reggeli párából a város tornyai, házai. Valahogy így mutatkozott meg, tárult föl egyre gazdagabb valóságában az a másik világ. A világi tudásé, a városi civilizációé. S a fiú elmerült ennek érdekfeszítő részleteibe, mélységeit próbálgatta. Lába automatikusan tapbsta a pedált, fejében a tanultak köröztek: algebrapéldák, a márciusi ifjak lelkesítő tettei, latin coniugatiók, s Ady költészetének legszebb példái.. (Később ebből érettségizett.) Nem tudott, s nem is akart szabadulni többé tőlük. Csak később, egyetemista évei — teológiai, tanítóképző, jog — alatt kezdett ez a tudás jobban rendeződni, s határozott irányba terelődni. Talán megérintette az egyetemen a falukutató hév. megragadták az izgalmas viták, a népi írók befolyása, talán a szülőföldjével, falujával és édesanyjával soha meg nem szakadt szoros kapcsolata érlelte benne a tudatos választást, az állásfoglalást. Még egyetemista szenvedéllyel, de nagyon is belülről jött, radikális érvekkel válaszolt Somssich grófnak a nagybirtok életképességéről a Magyar Nemzetben írt cikkere, a harmincas évek végén. Azt a Somssichot támadta nézeteiért, aki Újlaktól csak egy ka- kaskukorékolásnyira lakott szarkavári kastélyában. azt, akinek tekintélyét, magasabb presztízsét gyermekkorától szinte a levegővel együtt szívta magába. Egyszerre volt az a cikk egyike az alkotó intellektus első megnyilvánulásainak és jakobinus indulatú személyes lázadás. Kijelöltetett az út, amelyen végig kellett mennie. S kitérő nem volt többé. A Budapest ostroma utáni napokban Upor-kávéház fölötti teremben ülésezett Nemzeti Parasztpárt országos vezetősége. Köztük volt a férfivé érett Kanyar József: lelkész, néptanító és jogász egy személyben. Ott szorongtak a régi ismerőssel. Sípos Gyulával. Szervezeti kérdésekről is szó esett: ki legyen a párt pécsi kerületének titkára? — Legyél te! — indítványozta egyszerűen Sipos. Így történt. Forradalmi idők voltak, forradalmian gyors változásokkal. Másnap, mint kerületi titkár és a Pécsi Szabad Szó felelős szerkesztője — politikus és lapszerkesztő egy személyben — utazott a baranyai nagyvárosba. Ilyen egyszerűen mentek akkor a dolgok. Ma is örömmel emlékszik azokra a pécsi napokra! Az a munka teljes embert kívánt. Régi újságokat, kiadványokat lapozok, keresem tevékenységének nyomát. Szenvedelyes cikkekben követeli a dél-dunántúli parasztság művelődési intézményeinek kialakítását, a demokratizálódás elmélyítését. Ritka az a kor, amidőn a tollforgatónak megadatik, hogy elveit, eszméit közvetlenül a gyakorlatba ültesse át: Kanyar József ebben a szerencsében részesült 1945—47-ben. Az újságszerkesztés, a pártmunka mellett szabadegyetemi sorozatokat, művelődési rendezvényeket szer.vez. Egymás kezébe adják a kilincset országos hírű előadók, népi írók, művészek, politikusok. Hatalmas energiák keringenek az ottani szellemi élet iram- köreiben. de horizontján nem reked kívül a szülőföld, a szűkebb pátria sem. Tudja, érti, hogy itt, a Kapos mentén felhalmozott termelési tapasztalatok. s a végtelen szorgalom és kifogyhatatlan lendülete a munkának olyan kincs, amelynél értékesebb csak kevés van ezen a tájon. Építeni erre, tégla és kötőanyagként felhasználni az ország hatalmas épületében — nagyon fontos feladat. Nem így lett. illetve nem egészen lett így. Az 1949-től kibontakozó parasztpolitika súlyosan visszavetette a magyar mezőgazdaságot. elkötve annak friss vért hordozó bő artériáit. Ezeket az időket. Kaposváron, szülőföldjén élte meg. 1948 tavaszán itt találkozott Tömpe Istvánnal. Jól ismerték egymást még Pécsről. Tömpe István a kommunista párt kerületi titkáraként irányította a .munkát a baranyai nagyvárosban, s mint helyi koalíciós partnerek, többször dolgoztak együtt. Ám az idők múlásával elváltak útjaik: a találkozáskor Tömpe István már Somogy alispánja. Beszélgettek. A pécsi napokról, az ország helyzetéről. S a szokványos udvarias kérdésre — Mi van veled? — adott válasz egy egész további életutat határozott meg. Kanyar elhagyni készült Pécset, s -ezt őszintén megmondta régi ismerősének. S Tömpe István azonnal állást ajánlott számára. A levéltár- •ban megüresedett főlevéltáenoki széket. Az iratanyagok mentése, beszállítása, a az vaskos fóliánsok forgatása közben sem tudja a feledni azt a kötelezettsegel, amelyet rá a táj s népe jussként testált: Tudományos dolgozataiban a parasztság és a föld alapvető viszonyát boncolgatja. Végül is ebből írja meg kandidátusi értekezését, amely nemrég megjelent könyvalakban is. De a csendes, visszavonult magány fogalmát nem rá szabták. A pécsi évek után mai- nem tud élni a mozgalmas közéletiség nélkül. 1949-től kezdi szervezni azt a vegyes kart, amely később a Somogyi Népi Együttes magja lesz. Egy bélatelepi napon, az esőtől elzárt társalgóban született meg az ötlet, amikor alkalmi kórussá formálta az unalmukban dúdolgató asszonyokat. Tizenhárom évig állt az együttes élen. annak művészeti vezetőjeként Vés karnagyaként. Ott volt, s azóta, is ott van mindenütt, ahol a megye szellemi életében bármi fontos történik. Mit mondhatnánk még? Ha mindarról részletező pontossággal beszámolnánk, ami nevéhez az utóbbi három évtizedben fűződik e sorok puszta fölsorolásba fulladnának. Számára megadatott, hogy Kaposváron is termékenyen kamatoztathassa sokirányú képességeit, érdeklődését. Történelmi olvasókönyveket készített a megye múltjáról iskolásoknak, üzemi dolgozóknak. Ugyanakkor szerteágazó szerkesztői munka kísérte napjait. Gondozásában 11. éve folyamatosan jelennek meg a levéltár évkönyvei. 1957 óta rendszeresen napvilágot látnak a Somogyi Almanach kötetei, az iskolásoknak nyújt nehezen fölmérhető jelentőségű segítséget az iskola és levéltár több füzete. A levéltár vezetőjeként végzett szervező és a szerkesztői munka mellett a tudományos kutatásra is marad idő. Hogyan? Csak ő tudja. Évek óta érdekli a Dél-Dunantúl művelődéstörténete, monografikus szintű összegezésre készül. Tagja számos szakmai és társadalmi szervezetnek. Csak egyet említünk: elnökhelyettesévé választotta a Magyar Történelmi Társulat. S mindezt Kaposváron érte el. Abban a városban, amelyet sokáig bélyegeztek provinciálisnak szellemi életünk némely körei. Kiverekedni mindezt persze nem volt könv- nyű. Néha keserűen — sosem haraggal — emlékezik erre Kanyar maga is. De ma már nincs értelme megkérdezni: miért vállalta? Annyira magától értetődő a válasz: ezért. Mert e kis szó a nehéz fajsúlyúak ko/:: való. Munkáját számos magas állami es megy- kitüntetéssel ismertek el. / Csupor Iibar
