Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-10 / 238. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! Szt a levelet a Kinizsi-lakótelepen, a Losonc közben és liörnyékén lakó olyan dolgozók nevében írom, akik a keleti ipartelep üzemeiben dolgoznak. A Somogyi Néplap szeptember 25-i számában olvastuk, hogy korszerűsítik Kaposvár tömegköelekedését. Ez a korszerűsítés számunkra azt jelenti, hogy megszűnik az eddig használt MS-as jelzésű autóbuszjárat. Az M8-as járatok éppen novemberben lesznek nyolcévesek, eddig közmegelégedésre a munkaidőnkhöz jól alkalmazkodva szállítottak bennünket munkahelyünkre és vissza, a lak- helyünkre. A tájékoztatás szerint az M8-asok helyett belepő új vonalak elkerülik a Kinizsi-lakótelepet, illetve a 21-es jelzésű busz érinti, de egyenesen a VBKM-hez megy, a többi üzem érintése nékül. Valószínű, hogy menetrendje is a VBKM munlcaidejéhez igazodik, így számunkra használhatatlan lesz. Nem tudjuk elhinni, hogy a VBKM-nél többen dolgoznak a Kinizsi-lakótelepen lakók közül, mint a többi üzemben. Ezt az M8-asok jelenlegi menetrendje is bizonyítja. Amíg a VBKM-hez mindösz- sze három járat közlekedik, addig az elcktroncsögyárhoz a többi üzem érintésével hat. Kérdezzük az illetékeseket, miért e méltánytalanság. Miért kell megválnunk attól, ami nyolc évig közmegelégedésre szolgált? Miért kell egy munkáslakótelep lakóinak lemondaniuk arról, hogy továbbra is közvetlenül jussanak el munkahelyükre, és vissza? Tisztelettel: Vuncs Györgyné Kaposvár. Kinizsi-lkt. 14. + 62 aláírás Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 12-én vásároltunk egy Kárpát 5. elnevezésű gáztűzhelyet a barcsi Otthon Áruházban, Kihívtuk a Kögáz nagyatádi szerelőjét, hogy a gáztűzhelyet bekösse. A szerelő közölte, hogy a készülék nem felel meg a biztonsági előírásoknak, ezért nem üzemeltethető; ekkor kértük az Otthon Áruházban a gáztűzhely cseréjét, de elutasították kérésünket. Most, van gáztűzhelyünk, de nem tudjuk használni. Pedig pici gyermekünk van, és nagyon nagy szükségünk lenne rá. Kérjük, segítsenek. Tisztelettel: Czigány László KomJósd, Fő út 41. SOMOGYI NÉPLAP •r ff . /.*• • i XXXVI. évfolyam, 238. szám 1980. október 10., péntek A somagy í épílőa nyag-ipar bemutatója követte. Ezeknek az oktatófilmeknek a segítségével a különböző termékek alkalmazásának módját mutatták be a szakembereknek és a; érdeklődőknek. Az épüle előtt pedig kiállítást rendeztek az új termékekből. Mézben gazdag ez az év (Tudósítónktól) A balatonszárszói Kon- zumszöv 63 tagú méhészszakcsoportjának 1450 méhcsaládja van. s az év elején kötött szerződések szerint 250 mázsa méz átadását tervezték. Szerencsére ez az év mézben gazdag volt : a méhészek otkóber elején már 400 mázsa mézet értékesítettek, s várható, hogy ezt az év végéig még 50 mázsával tetézik. Nem sikerült ilyen jól a virágportermelés: a szerződött 15 mázsának csak a felét adhatták. A szakcsoport fontos célja az utánpótlás szervezése. Az idén több huszonéves dolgozót vettek föl tagnak, s tavaszi ülésükön jelentős határozatot is hoztak: ö<t kaptár méhet ajánlottak föl a balatonszárszói iskolának — a közös alap terhére —, hogy a diákok méhészszakkört alakíthassanak, a fiatalokkal is meg akarják ugyanis kedveltetni ezt az érdekes munkát. Az iskolai mé- hészszakkör jövőre kezdi meg tevékenységét. A szövetkezet területén Pusztaszemes, Kereki és Bálványos környékén nagy akácosok vannak, így a termelt méz kétharmada az akácból származik. A többit a napraforgó adta. A balatonszárszói Konzum- szöv sokat segít a méhészeknek. Tervezik, hogy a télen Kötésén, Balatonszárszón és Kőröshegyen 3—3 szakelőadást is tartanak nekik, elsősorban a méhek egészség- védelmével kapcsolatban. Emberölési ügyben ítélkezett a Legfelsőbb Bíróság A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat űj számának lírai rovatában többek között Bisztray Ádám, Czigány György, Dedinszky Erika, Gyurkovics Tibor, líáldi János, Mészöly Miklós es Weöres Sándor verseit olvashatjuk. Szépprózai írással Thiery Árpád jelentkezik. A művészeti rovatban Németh Lajos a Csontváry- nak »tulajdonított« képekről közöl tanulmányt, Tóth Éva pedig Kondor Bélával való kapcsolatáról írt jegyzetet. Az »Irodalom a gyorsuló időben« sorozatban ezúttal a magyar neoavantgard kérdéseiről folytatott rádióbeszélgetés szövegét közli a folyóMég riincs kész a mérleg, de a legfontosabb adatok már ismertek az év kilenc hónapjáról a balatonszárszói takarékszövetkezetnél. Az ide tartozó tizenöt községben háromnegyed év alatt 268-cal nőtt a taglétszám, meghaladta a 8600-at. Részjegyalapjuk megközelíti az 1,3 millió forintot. A szövetkezet körzetében élő takarékos emberek 96 millió forintját kezeli a szövetkezet. Ebben a-z évben a betétállomány 7,2 millió forinttal emelkedett, ami 1,1 millió forinttal több, mint az éves betétgyűjtési terv. Jelentős az is, hogy az OTP siófoki fiókjánál 19,2 millió forintot kötöttek le tartós betétként. A legtöbb betétet a lellei kirendeltségen és a balatonszárszói központban helyezték el. Húszmillió kölcsönt adott három hónap alatt tagjainak a szövetkezet, ebből építési célokat 10,6, termelési célokat 2,8 millió forint se- gitA szövetkezet a Cooptou- rist megbízásából foglalkozik a Balaton-parton vendégek elhelyezésével. Azt tervezték, hogy a fizetővendég- szolgálat keretében 7,2 millió forint bevételre tesznek szert, s ez 2 millió forinttal több lett. E szolgaitatás » szövetkezetnek 402 ezer foirat. A tanulmányok, jegyzetek sorában Almási Miklós Ajar híres regényéről, Benei Zsuzsa Radnóti Miklós költészetéről, Czine Mihály Ady és a kortársi irodalom kérdéseiről, Fodor András Ta- káts Gyula verseiről, Kenyeres Zoltán Bata Imre Weöres-monográfiájáról, Tandon Dezső pedig Weöres Sándor új verses kötetéről ír| A kritikai rovat élén négy fiatal pécsi költő — Csordás Gábor, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos és Pálinkás György — közös antológiáját elemzi Bécsy Ágnes, Csordás Gábor első kötetét Futaky Hajnalka értékeli. rint jutalékot eredményezett. A tervek szerint 15 millió forint értékű valutát kellett volna megvenniük, ám szeptember 30-ig 25 millió forint értékben vásároltak. A szövetkezet 1980-ra tervezett nyeresége 450 ezer forint. A vezetők arra számítanak, hogy ez a háromnegyed év 600 ezer forint nyereséggel zárul. Újdonságok és alkalmazásuk lehetősége Termékismertetőt és alkalmazástechnikai bemutatót szervezett tegnap az Építésügyi Tájékoztatási Központ kaposvári információs irodája a SÁÉV Béke utcai munkásszállójában. Dr. Tiszai István, az ÉTK igazgatója megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy jelenlegi gazdasági körülményeink között még nagyobb a szerepe a tájékozottságnak : a beruházónak és a kivitelezőnek egyaránt érdeke, hogy ismerje az új anyagokat és módszereket. A kisiakasépí- tök sem nélkülözhetik az újdonságokat. Somogybán ez volt az első alkalom, hogy a megye építőanyag-ipara együtt mutatta be bevált és új termékeit. A kiállításon részletes tájékoztató hangzott el a Ke- mikál barcsi építési mű- anyagfeldolgozó-gyárának termékeiről, alkalmazásuk módjáról. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság a ragasztott faszerkezetek es szerkezeti elemeik felhasználási lehetőségével ismertette meg a résztvevőket, a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépi pan Vállalat pedig falazóanyagait, vázke- rámiáit mutatta be a kiállításon. Az előadásokat filmvetítés Hőkezelés bérmunkában Csaknem egy tucat somogyi és megyén kívüli vállalat számára végez bérmunkát a Mezőgép mennyei gyáregysége. Saját termékeiken kívül évente mintegy ötszáz tonna gépelemet — tengelyt, fogaskereket — Írókezeinek három műszakban. Korszerű kemencéik csak vasárnap állnak le. Éves termelési értékük eléri a másfél millió forintot. Partnereik sorába tartozik a Csepel Művek kaposvári egyedi gépgyára, a VBKM, az Egyesült Izzó, a Kaposvári Cukorgyár, de kapnak megrendelést például Siófokról, Zala és Fejér megyéből is. Nég az emberölési ügyek között is ritka az olyan brutálisan, gátlástalan kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság, ' mint amilyenben tegnap hi idetet t jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság büntető tanácsa. Elutasította a két vádlott tavaly, a bűncselekmény elkövetésekor még fiatalkorú L. László és R. Oszkár enyhítés iránti kérelmét, s jóváhagyta az első folton eljáró Pest megyei Bíróság által kiszabott büntetéseket, L. Lászlót lársiettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés es más bűncselekmények miatt 17 évi — a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó —, társa pedig 16 évi szabadságvesztes büntetést kapott. A két fiatalember már a korábbi években is sok gondot okozott a bűnüldöző szerveknek: csavargó életmódjuk miatt az .aszódi javító—nevelő mlézetbe kerültek, arn onnan megszöktek. Főleg betörésekkel próbáltak megélhetésükhöz pénzt szerezni. Tavaly elhatározták, hogy egy éjszaka fölkeresik az Ináics határában levő tanya idős lakóit, a 78 éves Opoczki Istvánt és feleségét. A két védtelen, idős emberre rátörtek és addig ütötték- verték őket, míg átadtak nekik 5600 forintot. Az elvetemült bűnözök azonban ezzel sem elégedtek meg, addig verték az idős embereket, amíg mozogtak. A tanya lakói súlyos sérüléseikbe belehaltak. A legfőbb bírói fórum határozatának indokolásában kiemelte: ilyen elvetemült bűncselekmény elkövetésekor a legsúlyosabb ítéletet kell alkalmazni, hiszen e brutális tettért — a Btk. szerint 20 éven felüliek esetében — halálos ítélet is kiszabható. Védekezésre képtelen. idős embereket öltek meg — azért, hogy csavargó életmódjukhoz pénzt szerezzenek. Autómodellek versenye A Magyar Honvédelmi Sportszövetség legújabb sportágának, a rádióirányítású autómodellek országos bajnokságát Győrött rendezte meg. Két kategóriában, a sport és a Forma—1-ben több mint hatvan -mini autó- állt .starthoz. A versenyen cg.v-egy koesi sebessége megközelítette a s/áz- kilomcteres sebességet. (MTl-jotó — Malttsz Károly Jclv. — KS) Húszmillió kölcsön Emelkedett a valutaforgalom Emlékezés A légymama a kis légygyei egy öregember Kopasz ieje búbján sétál. — Hiába — sóhajt fel—, hogy múlik az idő! Azelőtt itt keskeny ösvény volt Rémtörténet Az utasszállító gép nagy magasságban repül, amikor leáll az egyik motorja. A gép rázkódni kezd, majd megjelenik a pilóta, hátán ejtőernyő. így szól az utasokhoz: — Kérem, maradjanak nyugodtan. Leugrom a szerel őért ! Félmillió — Tegnap egy antikváriumban megvettem a »Hogyan lehetek milliomos?« című könyvet- Hazaérve azonban észrevettem, hogy az oldalak felét kitépdasték belőle... — Semmi vész, félmillió is jói jön neked! — nyugtatja meg a felesége. Hallottuk Beszélj kevesebbet, és mondj többet. Kék folt Qicvarek nagy két folttal az arcán jelenik meg munkahelyén. Barátai kérdésére válaszolja: — Ráfizettem emberba- rátságomra. Egy fiaital leányt húztam ki a víziből. Éppen akkor ért oda a feleségem, aki az egészet, félreértette és pofon vágott. — És hol történt mindez? — A fürdőszobánkban... Életunt Kovács és Saabé n vendéglőben ül és ebédel. Azt mondja Szabó: — A vegetáriánus konyha a- legjobb a világon ! Ez az egyetlen mód, hogy az életet meghosszabbíthassuk. Kovács ámulva néz rá: — Te beszélsz? Hiszen már a harmadik házasságot eszed. — Az más — feleli Szabó. — Én meguntam az életemet. mmm NÉPLAP A t MSZMP Snmocv meçyel Bizottsácanak lapja. Fős/erkesyló: JÁVORI BELA Főszerkesztő h.: Paál Lá«!'/ló ^7erkesz»ő«ée:T Kaposvár. Latint!» Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár PL 31. 7401 Te»e#«n: 11-510. 11 51» 11-51? Kiadja a Somoç? meçvei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor u Z. Postacím: Kaposvár. Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Bala.jcza János Terjeszti a Macvar Posta. Előfizethető a hirlapkczbcsUÓ postahivataloknál é« kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra 30 Ft. neçvedévre 90 Ft, eçy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0137—0608 Készült a Somogy mcevei Nvom- laipar) Vállalat kaposvári (Irénében. Kaposvár Maius l. u. 101 Felelő? vezető: Farkas Béla Leazastő Kéziratokat nem őrzőnk ©3 uern adunk vissza Fodor András tanulmánya Takáts Gyula új verseiről a Jelenkor októberi számában