Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Féltek-e az öregségtől? Kék koperta, rajta lila bélyeg a tihanyi nagytemplom ábrázolatával: „925 éves a tihanyi apátság alapítólevele”. Ceruzával címezték a kék borítékot, irányítószám sincs rajta« (A holló most bizonyára méltatlankodva csóválja fejét!) Busa fejű L, hurokforma e (tán rabsic volt a kanyarítója), lapuló s, hasas k, füles ó... Omódi írás; öregember írhatta. Az valóban: Csorna Balázs a szociális otthonból. Voltaképpen levélbe girbegur- bázott gyásztávirat ez. A szobatárs, Nagy Buri Boldizsár haláláról értesít. Nagy Buri Boldizsár. OU, a- finomkodva aggápoldának (Majtényi Szilárd nyugalmazott gyógyszerész mondta annak), szeretetháznak (Tiless Erzsébet nyugdíjas postavezető szava ez) szegényháznak (Ortályos Róza néni nevezte így), szociális otthonnak (majd’ mindenki így hívja) emlegetett — hivatalosan: A Somogy megyei Tanács Szociális Betegotthona — intézmény- beai találkoztam Nagy Buri Boldizsárral. Még korábban, a falujában. Az utolsó egyéni gazdát kerestem. Az „elhanyagolható tizedszázalékot” a „termelőszövetkezeti községgé” előlépett településen. Mi lett tíz év alatt a kollektív gazdaságon kívül maradiakkal? Ez volt a téma. De csak Nagy Buri Boldizsárral tudott „szolgálni” a tanácselnök, s vele is amolyan „hozott is ajándékot az okos lány a királyfiak, meg ném is”-formán ... Mert Nagy Buri Boldizsárért akkor már talán siketítő óóóóa, óóóóa—óóóóa-rívással úton volt a fehér autó,, hogy abba a régi kastélyba vigye, ahol egykoron mágnások pezsgőt Utak a vándor színi társulat üdvöskéjének táncától még meleg cipellőjéből. S amelyben ma — meg tíz évvel ezelőtt is már — a gróf egykori cselédei találtak otthont öregkorukra. Legalábbis egy részük. A sötét vidékre más kifejezéssel — paradoxon! — azt szokták mondani: fehér folt. Nagy Buri Boldizsár falujára e két kifejezés jogos volt hajdanán. Miként rá magára a hatvanhétből jó negyven esztendőkig a „fenegyerek.”, a — Tóth Ede népszínművét itt is előadta egy dali társulat — „falurossza” Megbélyegzően, de a viszolygáson áttüzesedő irigységgel mondták. . Nagy Bódit a korán özvegységre jutott — s az özvegy hamar hervad — anyja nevelte egykeként, és ha olykor-olykor messzire csavargón, szélhajszolta ördögszekér, birka kedvelte bogáncs nyomába szegődve, már hallatszott is a kóroszáraz semmi-kis asszony aggódva hívó hangja, akárha sárga zsibdkat keresne: „Buri! Buri! Buuúú-ri!” Innen a Nagy és a Boldizsár között az a fiúgyereket dacossá vadító ragadványnév. Emiatt sudá- 1 ült kiszámíthatatlan felnőtté? (Amolyan1 ke- vesebb sütnivalóVal megáldott Túri Danivá ) Lehetséges. Falumulattató pozovicsként osztogatta a lakodalmas menetben a kukorésl — az ünnepi fonott kalácsot — az egyik nap, a másik nap meg éppen a cimboraságra ivókkal verekedett össze. Egy kocsmai', összetűzéskor Fekele Ilin!lis Jani ép kezének ke! ujja toi% amikor Nagy Buri homlokara vágott. (A kacska kezűt mondják azon a déli vidéken bintus- mak.) Attól kezdve, ha fejsze éle csorbult, a péterszöges, kemény fán, ez volt az ítélet: „Olyan, mint a Bi^ri feje!” Ahogy kivettem beszédjéből, csak a lányokkal nem talált hangot. Aki meg hajlandóságot mutatott volna iránta, az anyja marta el mellőle: „A lustának a kenyér is kár!” Neki minden lány lusta volt, akivel a fia szóba állt. De nem emiatt kezdték szerencsétlen Bó- dinak emlegetni. (Nem is amiatt, hogy apjáról rámaradt, valamint anyjáról rátestáló- dott hét holdja közül kettő kavicsos-kövecses, művelhetetlen meddő föld volt.) Hanem éppen az én témám miatt: kívül maradt a téeszen. Nagy Buri Boldizsár, a „klasszikus paraszt” nem vállalta a kolhozt. Pedig jártak nála is, de ő talán — fenyegetést, veresigé- relet is várva — a szelíd szóra nem adta meg magát. A szervezők akkor már teljesíthették a tervet, mert nem abajgatták. Nagy Buri meghúzta magát néhány napig a szőlőhegyen, aztán — amikor a komája meghozta a „jó hírt” az agitátorok távozásáról — hegyeseket lépdelve előjött az „illegr.iitásból”. Este a kocsmában „verte-a huppot”: — Kolhozisták, csizmában kezditek, bocs- korban végzitek!... Ki nagyot hág, nagyot esik ! ... Kenyérre keni tek ti még a kocsi- kenőcsöt is, ha elfogy a lekvár!, ,. Kolhozisták, mennyit kóstál egy éjszaka az asszonyaitoknál? ... Elfújjátok ti még az ebek dalát! Kárörömmel figyelte azok első évekbeli botladozását. Talpraállásukat aggodalommal. A szerencse kenyerespajtásából ellenségévé lett. Az ajtót egyre gyakrabban nyitotta rá a baj és a gond. Kóroszáraz anyját megütötte a szél. Lepedős, huzatos ágyba fektette a betegség; szalmáról, rongytakaróról kelt fel mellőle a halál. Nagy Buri férfiügyetlenséggel ápolta, amíg élt. Orvost nem hívott, az anyja szennyes reklijével éjnek évadján, csatakos időben a harmadik községbeii javósasszonyhoz gyalogolt. A javóst nem találta: évekkel előbb ért a nemlét síkos partjára özvegy Nagynénál. Két nappal később Nagy Buri homlokán valaha-fehér zsebkendővel kapitulált a láz előtt. Az anyját a tanács temettette el. Otthon egy huncut garas sem akadt már: szerencsétlen Bódi fröccs-medicinára költötte. Lovain túladott, az öt termő holdat sem művelte. Amikor megismertem, a mentőautó talán már úton volt. Azok, az általa csajkásoknak csúfoltak segítették szociális otthonba. — Mit akarsz bizonygatni? — kérdezi másfél. ezer ember egészségéért felelős körzeti orvos baiálom. — A közös útra lépett parasztoknak talán nem az. öregség a sorsa? Az. elet törvénye a változás, a természet rendje az öregedés. Az idős falusiak szinte kivétel nélkül gerinc- és mozgásszervi betegségektől szenvednek, ízületeik deíormálód- ták, gyakoriak az emésztőrendszeri bántal- mak, a szív-, ér- és keringési zavarok. Amit a te Burid nem, azt ők átélték: a pszichológusok „téeszneurozisnak” nevezik ... Igaz, csakugyan. Megöregedtek ők is. Az élettani változások rájuk is érvényesek. A hajuk megritkult, megőszült... A bőr alatti szövet rugalmasságát vesztette, a nedvesség nélküli bőr megráncosodott... A fogaik hiányosak: az arcuk ettől lett soványabb, orruk kiemelkedőbb ... A szemhéj duzzadt...' A tartás görnyedtebbé vált; csökkent a váll- szélesség, nőtt a medence kerülete ... Romlott a látás élessége, a többi érzékszerv sem a régi. Rosszul alszanak. És folytathatnánk... Mondjuk, Shakespeare-vei az öregemberről: férfihangja / Gyerekessé kezd visszavékonyodni, / Sípol, fütyül. A végső jelenet / Mely e fura s gazdag mesét lezárja, / Megint gyermekség, teljes feledés... f” Se fog, se szem, se iny — tönkremenés!” (Szánó Lőrinc fordítása.) Nem akarok én sem ezek ellen bizonyítani, doki ! A kő, a1 vas sem áll ellent az időnek. Tudom én: Halandó az ember is. Ök pedig egy már megismetelhetetlen életmód első cselekvői, tanúi. Szántóvetők, másként: parasztok, gazdák, gazdálkodók. Ám Nagy Bu- rival ellentétben amolyan „módosított” gazdálkodók. Átmeneti emberek. Olyanok, akik megízlelték egy újabb, másmilyen gazdálkodás — s ezzel : életmód — mibenlétét is. Részt vállaltak egymás életéből! S talán épp emiatt más az öregségük is. Sorsokkal érvelhetnék. A közösséget próbáit, egymáshoz magasabb szinten alkalmazkodók közül néhány tucatnyit ismerek én is. Tanúnak idézhetnék közülük többet: zalai Zrínyi Imrét, Nagy Pista bátyámat Őreiből, Győrieket So- mogyaracsról, a gadányi Kari Sándort, a torvaji Tótó Mihály nagyapót, es folytathatnám a névsort a lap aljáig. Talán élnek még valamennyien. Hogy mitől válik — mitől vált — minőségileg különbbé öregségük Nagy Buriénál, talán Fiskális Szabó Károly sorsa válaszolja meg a legvilágosabban. (Van itt Szabó fél tucatnyi. Más-más előnévvel, hogy össze ne lehessen téveszteni őket; Szúnyog Szabót Félkezű Szabóval, Templomos Szabót Baltás Szabóval, Kese Szabót Fiskálissal.) — Mi olyan szegények voltunk, hogy a települést Bajfalunak csúfolták a szomszéd falusiak. Úgyhogy 1930-tól -37-ig hol az egyik Szabó, hol a másik küldött kérvényt a főispánnak bajorvoslásért. „Mi csak sanyargunk olyan szegénységben, amit élő -ember nem határozhat másnak, csak nyomornak. Telidöben tüzelő nélkül megfagyunk, ha meg nem enyhülnek a jobb sorsúnk irántunk. Az oktalan állatot bún igy tartani, nemhogy az embert. Ka fölszólamodunk, durvaság a válasz... * (Melyik faluból nem küldtek akkor ilyen panaszos leveleket?) Fiskális Szabó már nem emlékszik — talán: nem is akar — ezekre a beadványokra. (Mint ahogy a cselédi létből- szabadultak közül is sokan elégették a cselédkönyvüket, hogy az se emlékeztesse őket a mostoha évtizedekre!) De téma neki minden egyéb! A környező világ, a téesz „dzsongÿere” kombájnja. városlakó mérnökfia, a KISZ-klub elárvulása, Bóna Mári elköltözése, az amerikai választások, a Jean Gobin-filmsorozat a tévében. Minden. Pedig „egyedül van”. Legalábbis egyedül lakja a házát. Az információknak azonban ajtót ablakot nyit. Rendszerezi, okszerű összefüggéseket nyomozva egymásba fűzi őket. Általánosít, elvonatkoztat. Kezdetlöl az eszév el tűnhetett ki.'ezért az a hízelgő Fiskális ragadványnév. Egybeszabott. napszítta kisember ül velem szemben a viaszosvászonnal letakart konyhaasztalnál Kezellek gumósán tömpe ujjait hegyükkel összeérinti, látható erőkifejtéssel együtt is tartja. Ezt az „imádkozó” kéztartást a tudatos önfegyelmet gyakorló embereknél lehet megfigyelni. Lassan,, nyomatékosan beszél, •. mondatok végén még erőteljesebben nyomva össze fehéredé ujjait. Kockaarca merev, a melegbarna szemek azonban gyerekes, szinte csodálkozó kifejezéssel enyhítik a vonások léniás fegyelmét. — Arra a régi szegénységre könnyű volt keresztet vetni. Arra, amelyikben hús gyanánt savanyú paprikát rágcsáltunk, s a gyerek akkor evett először csokoládét, amikor a doktor csokoládébevonatú orvosságot rendelt neki... — Lassú beszéde fölgyorsul. — Földet kaptunk. Lett nyolc holdunk. Na, eddig megvolnánk; mi lesz eztán? Ckak úgy lehettem gazdább a zsíros parasztnál, ha az állataim szőre, mint a tükör. Ha a búzám feje mélyebbre bókol az övékénél, mert súlyosabb. Majd belegebedtem, de sikerült! Mert azt tartják.ám itt: aki húszéves koráig nem elég okos, ötvenéves koráig nem szerzett semmit, annak .hatvanra vege, mint a Vég Andrásnak; neki is sírt ásnak. Gondolt ő másra is. Sok közhivatalt ellátott köszönömért. Legeltetési bizottságban, fogyasztási szövetkezetnél, tanács megalakulása után tanácstagként stb. Könyvei vannak: ezek segítették megismerni önmagát és a világot. — Aratósztrájk előtt nyomta kezembe az első nyomtatott füzetet egy magvető. így nevezték akkoriban a vándor agitátorokat. Én azóta apostolnak tisztelem. Veress Péter, Szabó Pál, Németh László, Illyés Gyula, Sütő András, Sánta Ferenc könyveit nem kell bemutatni neki, ott sorakoznak a vitrines szekrényben. Mindenhe“’ kölcsönzője a községi könyvtárnak is. — A téesz váltott meg bennünket. Egy emberöltönyi idő sem telt el . fölöttünk, az előremenetel viszont több évszázadnyi. En meg igyekeztem . mindenben reszt venni. Sokáig vezetőségi tag is voltam a szövetkezetben. Sokszor szájzsibbasztó vitában éjjeli egy óráig, fél kettőig. De nem ám, hogy „hivatalos hozzászóló” voltam! S mégis mindenhez volt szavam. Brígadérosként szereztem szakmunkás-bizonyítványt a tehenészeti munkához. „Mozgalmas embernek” mondják a faluban. Okula nélkül látott messzire, amikor a maga haszna ele a teesztagsaget helyezte mindig. Ma sem ismeri el a „passzív állomány” állapotul; aszerint él. amit az öregségről egy francia írónő. Simone de Beauvoir könyvében olvasott: „Mindaddig, amíg a szellem megőrzi egyensúlyai és erejet, alla- lábán sikerül jó egészségben megtartani az embert: a testi egészség akkor romlik meg, amikor összeroppan a lélek.” Aki ráadásul még másokért is él, életet hosszabbít. Emlegetik holta után is. Nézem a tűnő nemzedék tagjait e totókon: nincsenek köztük bunbolcljzsárok, lel real lók Talau rajuk hasonlítanak, majd azok is akii a helyükbe léptek . Leske Las?! -
