Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
Pék Pél Várni örökké Várni örökké túladva mégis dadogó verssel szomjamon kövekre dőlve napot lesni tengerbe köpve undorom várni örökké záporokba* villámló testek arányát malom-szóba bepólyálva túl a hársak illatát várni hogy majd kapák vasa vonul a Canebiere-en át hogy zene vonul s fölneszei rá gyökerek közt holt apám sövények árnya hunyt szemében álon» fátyol patatnyom valószínűtlen boldogságát esirip-koromból kilopom valamit csak éjszakámban élni segítsen reggelig míg Marseille fölött szél kibontja ég begöngyölt vásznait és röpülnek a sikátorok magány sistergő árkai s gyolcs cihákkal angyalaim tanulnak egyre szállani mert vizek zokognak nem a tenger partrtalan-ámul óceán s én megismerem fák alatt már anyám szemével néz hazám 225 gramm epe Képes Géza epigrammái A költő lássa« s írjon, ez a dolga. — Sírjon ? — Igen. hát az se árt. A kritikát küldje el a pokolba, örüljön, hogy nem kapják fel dalát, es nem fér bele semmi protokollba ! ISZÁM VETÉS) Nemcsak Számvetés ez a vers, hanem ars poetica is — Képes Géza írói hitvallása. Abból a kötetből, amelyet 225 gra'ram epe cím alatt jelentetett meg nemi-ég a Magvető. Képes Géza, e szabálytalan karakterű művész — író, költő, tanúimé nyír-ó professzor — sem kategorizálható. E kis könyv alig »záz oldalnyi termése azonban annál inkább.: egy 'hosszú és gazdag írói pálya termése. Csípős, szellemes epigrammák, bökversek érdekes gyűjteménye. Kétélű és tsöbbaroú kötet: a tömör, keményen formált, klasszikus veretű és magvas epigrammáktól a pillanat szülte, könnyed ötletekig minden megtalálható benne; formában pedig időmértékes versek éppúgy, mint rímes — vagy »kanosai« rímes — szurkálódásók, A célpontok sora, gazdagsága szinte fel- sorolhatatlan, hiszen a költő pálya-kezdésétől ■— a harmincas évektől — napjainkig bőven-volt szóimára téma: a közéletben éppúgy, mint a művészvilág vagy a »Váci Street« berkeiben. És Kppes Géza kíméletlen haraggal, maró gúnnyal fordul a képmutatás, a szolgalelkű- ség, a művészi silányság és teheiségteienség fölimagasa- lositasa vagy az emberi személyiséget eltorzító jelenségek ellen. S közben — elnéző mosollyal szelíden csúío- lódik — emberi gyarlóságainkon, meg-megújuló hibáinkon. Könnyed, elegáns stílusán átsüt a szenvedély, sorait forróvá tests áz indulat, de soha nem feledkezik meg a forma kötöttségeiről, a gondolati hatás együk legfőbb biztosítékáról. Bizarr ötleteihez, szellemes soraihoz Barttea íjászta készített jó néhány Stusztra- ciót. tel SOMOGY! A diákszínjátszás történetéből SZIGLIGET Szemérmes tündér — rejti bájait. Aki Badacsony után akár autóval, akár vonattal tovarobog Keszthely vagy Tapolca felé, nem is sejti, mit mulaszt, mi rejlik a tóparti dombok vonulata ■mögött Ám aki bekanyarodik közéjük, százarcú tájra lel: lépésről lépésire változóra. Hol erdővel, hol szőlővel borított hegyoldalakra, szelíd hajlású völgyekre, jegenyesorra, ősparkkal övezett kastélyra a völgyben, várra a hegyen __ S zeszélyes szépségű pannon táj. Régi térképek tanúsága szerint sziget volt valaha, parányi falut rejtő. A víz idővel lehúzódott — csupán egy öblöt hagyott meg régi térségéből. A falu pedig cserélgeti helyét: legkorábbi nyomait csupán egy régi torony jelzi. A helyváltoztatás oka nem annyira a vizek, mint inkább a hadak járása volt... »Vár állott, most kőhalom...« Büszke erősség emelkedett egykor a hegy ormán, de a Rákóczi-szabadságharc leverése után császári parancsra egy részéből kis kastély épült a Várhegy oldalán, a XVIII. századi egyszerűbb nemesi kúriák legszebb példánya. (Ma : Várvendéglő.) Amikor a környék az Esterházy család birtoka lett, új kastély épült a falu főterén, a völgyben .(ma az Irodalmi Alap alkotóháza), messze elnyúló, ősfákban, egzotikus növényekben bővelkedő parkja természetvédelmi terület. A vároldalban meghúzódó festői zsellérfalu nagyon szegény volt, még kút is csak egy akadt, lenn a völgyben, s onnan .hordták fö! a vizet fejükön az asszonyok. Az öregek szavaiból azonban nemcsak a nyomasztó szegénység emlékei bontakoznak ki, hanem a közösségi élet messze tűnt élményei is. Világos menetek a Majális-dombon rendezett tavaszi mulalságoikira, táncos, énekes szüretek, téli fosztókák— Nyomuk sincs már. Az egykori közösségi élet egyetlen élő hagyománya a szeptemberi búcsú, mikoris hazalátogat minden távolba szakadt szigligeti, és halálukat lelik a nyáron át hizlalt libák. Ilyenkor vendéglátás, énekszó van minden háznál, az utcákon bóroskancsóval a kézben sétálgatnak a szelíden pityókás ünneplők. Az utóbbi két évtizedben mindez megváltozott. Először is a falu ment el a helyéből : lassan, csöndesen, családonként szivárgott a vízpart közelében épült Újtelepre. A kiáramlást a fészekrakó fiatalok kezdték ; a régi faluban lakó öregek aztán vagy gyermekeikhez költöztek vagy meghaltak, talán össze is dűltek volna a domboldal vén házai (az északi Balaton-part népi építkezésének legszebb gyöngyszemei), ha az alkotó- ház írói el nem mondják városi barátaiknak, milyen néprajza, művészeti emlék megy veszendőbe. Nem ment: néhány lelkes értelmiségit megragadott az öreg porták varázsa, no meg a Vároldalból nyíló kilátás: megvettek pár házat, oda látogató barátaik is föllelkesültek, s egy évtized leforgása alatt amolyan élő skanzen lett a régi falu. A település szabálytalan gyűrű formáját ölti: középen erdővel borított hegy, köröskörül dombok, völgyek között házak és házsorok, oldalt egyik hegyen a várrom, a másikon a Rókarántó-ká- polna látható messziről. Ha az építkezés lendülete nem csökken, város lesz csakhamar. Nyári város: a házak nagyrésze a nyaralóké. De van a nyaralóknak egy külön típusa is, akiknél nagyon kicsi vagy szerény a városi lakás, nem is fáradoznak érte, hogy másra cseréljék,' hanem minden- anyagi-fizikai erejüket, ügyességüket, leleményüket a nyaraló szépítésére fordítják. Ők a városban csupán dolgoznak, de itt »élnek«, és a legzordabb, legzimankósabb hónapokat kivéve minden hét vé|ét itt töltik. Nem riasztja őket sem á távolság, sem a hideg. A kályhákban ropog a tűz, a táj kárpótolja őket az úton töltött órákért. És főként a fények: Szig- liget fényeihez hasonló tán sehol sincs. (Nemhiába nevezte Eötvös Károly a világ legszebb helyének ezt .a tájat!) Nemcsak a Balaton víztükre veid vissza az ég kékjét és a felhők játékát: maga az ég is különös visszfényt kap a tó párájától, s a hegykoszorű ebben a fényben tündököl. Ősz elején, különösen csillogó ez a megvilágítás: a napsugár megfürdik a tóban, visszaverődik a fény az alacsonyan járó felhőkről, s ebben a sokszorosan tükröződő arany-kék ragyogásban . valószínűtlen álomként lebegnek a kúpala- kú hegyek. Szigliget a tuszkulánumok világa: a nyugalom és szépség álomszerű tája. Minden gondot feledtető, jó kedvet, önfeledt örömet adó. Sok minden hiányzik még: megfelelő éttermek, mozi, szabadtéri hangverseny, de minit a helybéliek és nyaralók egybehangzóan mondják : addig jó, amíg hiányzik. Ha elszökik a csend,- megtörik a varázs. És akkor már hiába szép a tündér... B. Ê. Önképzőkör Csokonai Vitéz Mihály indította el az iskolai színjátszást Somogybán. Két darabjának (Cultura és. Az özvegy Karnyóné) bemutatása után majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie, amíg újra lehetőség adódott színjátszásra. Csurgón a nagy költő szellemének hódolva szerveztek a felsőbb osztályok (retorok, poéták) tanulói „képzőtársu- latot” 1846-bán. célul kitÿzve — miként 1799-ben — az iskolai ünnepségek szebb, tetszetősebb megrendezését. A hagyományépítö kezdeményezés kibontakoztatásához azonj ban akkor nem volt meg a jo tanári vezetés, így ez a törekvés is hosszú időre abbamaradt a szabadságharc bukása után. Az önkényuralom, időszaka után nagyjából másfél évtize^ dig az énektanítás jelent szereplési lehetőséget a diákoknak. A csurgói gimnáziumban a felügyelő egyházmegye csak 1863-ban intézkedett úgy, hogy az önképzőkört fel-, illetve vissza kell állítani. Nem tudni miért, de nem engedték, hogy a kör „mint önálló társulat” működjék, tevékenységét alárendelték az osztályfőnököknek. A munka így nem lehetett sokszínű, sem érdekes. Az önképzőkör csak az 1879—80. tanévben kapott osztályokon kívüli szilárd alapokat, s újult meg a „képzőtársulat” gondolata. Elengedhetetlen volt ehhez egy kiemelkedő képességű vezető tanár, akit Fleischhacker M. Fridolin személyében találtak meg: Már akkoriban megfogalmazódott, hogy a .tevékenység egyik sarkalatos pontja az iskolai körülmények javítása, úgy, hogy az önképzőkör belépőjegyes, pénzt „hozó” rendezvényeket tervez, például mulatságokat a csurgói és a kaposvári gimnázium szertárainak javára — ez 1868 májusában 1550 forint bevételt eredményezett. Miután nyolc osztályúvá lett a gimnázium (1883—84. tanév), a „képzőtársulatot” átszervezték és „Csokonai-kör” néven osztálykerettől függetlenül kapott hosszabb időre végleges formát. Akkor már Kondor József állt a kör élén. Az új vezető tanár magyar—német szakos volt, s órán kívüli munkaként rábízták a Csokonai-kör elnöki tisztét. Munkája nemcsak az alaposság' okán érdemel figyelmet, hanem azért is, mert nagy fokú érdeklődést tanúsított a drámai mű- * nem iránt. Értekezése, amivel a tanári széket elfoglalta, témájában és megoldásában egyaránt érdekes: Bolyai Farkas Pausaniasa és Katona József Bánk bánja. Ez a munka jelzi, hogy az önképzőkörben a legmagasabb szinten dolgozott, szakértelemmel irányította a diákok tevékenységét. Céljukat ő — a tudományos célzatok mellett — az ünnepségekre való felkészülésben határozta" meg. A kör évente 25 gyűlést tartott, s a pályamunkák meghallgatása, „versenyszavalatok” értékelése volt a program. Ezek színesítése érdekében járatták a Fővárosi Lapokat, az Ország—Világot, a 'Hasznos Mulattatót. Az 1882 —83. tanévtől alakult ki az évközi szereplés rendszere, illetve az ének- és zenekarral közös fellépés. A gimnázium értesítőjében erről az jelent meg, hogy 1882. november 5-én tartották az Arany-ünnepséget, amelyen a megemlékezések, versek mellett dramatizált balladák is sorra kerültek. Innen ered az ún. „hangversenyek” gondolata. Ezeken a Csokonai-kör az épek- és zenekarral együtt szerepelt (mai szóhasználattal azt mondhatnánk, hogy irodalmi színpadot alkottak). A „hangversenyen” ének- és zenebetétek mellett humoreszkek, tréfás jelenetek, monológok alkották a fő számokat. (S persze a bevétel, amivel legtöbbször sürgető gondokat oldottak meg.) Az 1883—84. tanévtől vált a Csokonai-kör munkájában gyakorlattá a díszülés. Ezt mindig március 15-re tervezték. Ez az évi „hangversenv- nyei” együtt kielégítette a színjátszás iránt érdeklődőket. Az 1885—86. tanév „hangversenyének” céV kitűzése az volt, hogy pénzalapot létesítsenek Csokonai Vitéz Mihály olajfestményének megvásárlására. Szerepet kaptak még a kör tagjai az évi munka ünnepélyes értékelésekor, a tanévzáráson. Az említett tanévben például ez volt a műsor: 1. Eleven ördög induló Kontitól; 2. Részjet Vörösmarty Árpád ébredéséből ; 3. Éljen őseink hazája Schuman tói; 4. Részlet Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájából', 5. Víg kovács zeneszám; 6. Elnöki jelentés a Csokonai-kör munkájáról és jutalmazás; 7. Magyar népdal egyveleg; 8. Igazgatói értékelés; 9. Himnusz. Az ünnepségekre való felkészülés mellett az önképzőkörben, igyekeztek" a szónoki előadásban- némi jártasságot adni. Ilyen célzattal készítettek válogatást Kölcsey Védőbeszédéből, Parainesiséből, valamint Kazinczy felett tartott emlékbeszédéből, emellett Kossuth és Mirabeau szónoki remekeiből. A szép elő- 'adás minél jobb megtanulása érdekében 1893-tól több példányban megrendelték a Kolozsvári Történelmi Lapokat, illetve külön jutalomalapot létesítettek a Nemzeti dal legjelesebb előadóinak. A sokszínű törekvések eredményességét jelzi, hogy az 1887 —88. tanévben — a „hangversenyek” és önképzőköri bevételek segítségével^ — sikerült megvásárolni ^gimnáziumnak Aggházy Gyula Csokonai portréját. A Csokonai-kör munkájában a díszgyűlések jelentették leginkább a kapcsolatot a színjátszással. Az ezekre ösz- szeállított műsor sok tagnak biztosított szereplési lehetőséget. Leginkább versek előadására, dl; olykor prózai és drámai részletek bemutatására is. Így Molière komédiáiból adtak elő szemelvényeket, a Bánk bán cselekményét tekintették át, Shakespeare tragédiáiból emeltek ki jeleneteket, Az ember tragédiájának részleteit dolgozták fői. A Csokonai-körhöz hasonló célzatokkal működött a kaposvári főgimnáziumban a Virág Benedek önképzőkör, vagy ahogy akkoriban nevezték, „szavalókör”. Itt az iskolai ünnepségekhez kapcsolódtak elsősorban, zárógyülések műsoraival. Tartottak „önképzőköri hangversenyeket”, amelyeken a zene és a vers megszerettetésén túl — ahogyan Csurgón — anyagi bevételek elérése volt a cél. Itt olykor teljes drámákat is előadtak (leginkább házi szerzőktől) . Az önképzőkörök évtizedeken keresztül jelentettek keretet az érdeklődő tanulók számára. Ébren tartotta az érdeklődést és olyan hagyományokat teremtett, amelyek később a megújuláshoz jó alapnak bizonyultak. Laczko András A városi tűzoltóság már ötödször vonujit ki, majd vissza. Minden alkatommal kiderült, hogy csak a hír terjed futótűzként a térségiben. A hír pedig arról szóit, hogy a hét végén föladatják a Létesítményt. Münden e köröl forgott. Kivált, müved illetékes helyeken a nagy eseményre forgatókönyv is készül. A program felelős gazdáit külön is jóleső érzéssel töltötte el, hogy a szalag átvágására szóló fölkérést elfogadta Vinkó Ivó, a város hajdani szülöttje, a nagyvállalat mai igaz- gatóhel yettese. Az ünnepi esemény lebonyolítandó kezdettől csak az ő neve forgott szóban. Hiszen az előké- szutn béaottségfoa beválasztott könyyetónő — történetesen a nagy ember egykorú felesége — oiy meggyőzően hangoztatta; — Átvágásban messzi földön nem találni párját. És ugye, az asszony, aki lányukat egyedül fölnevelte: ezt csak tadhatt*—». Rácz T. János A forgatókönyvben külön program célozta, hogy Vinkó Ivó minden perce kellemes legyen. Ujjairól méretet venni például külön szakember utazott a fővárosba — nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy az oly szeretettel és tisztelettel várt vendég kisebb vagy nagyobb ollót tad hordani annál, mint amekkorát az Ásó-Kapa Művek helyi üzemiének brigádja ez alkalomra külön vállalásban elkészített. Az átvágandó szalagot rendhagyó módon a saeméalyúség kedvenc futballcsapatának szmeiweí ékítették, miközben a halászati szwveitfceaet által fiaként könnyűbúvárok már egy hete trenírozták a legértelmesebb gilisztát, hogyan kell eüena] i hatatlan rttpőmo'/.- dtúatttt «dapatta*» a jwrási bajnok súlyú harcsa szája elé ... Magát a halat ezalatt természetesen távol tartották az eseményektől, nehogy véletlenül idő előtt ráharapjon megtisztelő megbízatására. Az egyéb programok sorában külön passzust szenteltek a helyi borbélymester ötletének, amelynek fedőneve »faló« volt. A titulus személyesen a férfifaló Bárházy Jucikát takarta, aki másodállásban énekesnőként üzemelt a lokálpatrióták kedvenc találkozóhelyén, a legjobb — és egyszersmind egyetáe* — lokálban. (Aratói, hogy Jucikának főállása is lett volna, nemigen tudott senki.) A műsor után neki kellett spontán odatévednie a nagy ember asztalához, aki a lerwek «serait barátságosain elbeszélget vele, majd — ugyancsak az előzetes koncepció értelmében — szó szót követ köztük. A többi jószerével magánügy, hiszen, ahogy a tradicionális helyi szólás tartja: híres ember nem vén ember. És elkövetkezett a jeles nap, s hála a minden részletre kiterjedő forgatókönyvnek, az avails is zökkenő- mentesen lezajlott. Az egyéb programok tetőpontján Ju- cika bizalmasan a díszvendég fülébe rebegte: — Sokait hallottam ám magáról. — Hát igen. Mi, híres emberek szüntelen reflektor- fényben állunk — szerénykedett amaz. — Bocsánat, én egyszerű dalnoklány vagyok, ezt nem tudhatom — susogta vissza a hölgy. — Nekem a lánya mesélt sokat magáról, aki osztálytársam voit a gimnáziumban. És az előzetes elképzelések e pillanatban felborultak. Tudniillik szó szót nem követett ...
